Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-21 / 142. szám

16 PEST MEGYEI HÍRLAP HÍREK 1993. JÚNIUS 21., HÉTFŐ Ráckevén a Kis-Duna-híd felújítása során a Hídépítő Rt szak­emberei megkezdték a napokban az úgynevezett pályatáblák beépítését Amíg az új acélszerkezeteket a helyükre nem teszik, addig érvényben marad a hídon a félpályás útlezárás. Jelenleg a bal oldali, két hét múlva pedig a jobb oldali sávot zárják le a forgalom elől. Döntöttek arról is, hogy ameddig a munkálato­kat be nem fejezik, addig az 5 tonnánál nehezebb járművek nem mehetnek át a hídon még akkor sem, ha esetleg birtoká­ban vannak valamilyen régen kiadott engedélynek, szeptember­ben pedig mintegy három hétre teljesen lezárják a hidat a forga­lom elől. A tervek szerint a felújítással október végére lesz ké­szen a Hídépítő Rt. l Június 21. Hétfő. A nap kel: 3 óra 47 perckor, nyugszik: IVIa • 19 óra 42 perckor. A hold kel: 5 óra 12 perckor, nyugszik: 20 óra 42 perckor. Névnapok: ALAJOS, Alojzia, Alóma, Artúr, Demetria, Dömötör, LEI­LA, Lujza, Olga, Radomér. Katolikus naptár: Gonzága Szent Alajos szerzetes emléknapja. Napi igék: Tér 12,1—9; Mt 7,1—5. Református naptár: Napi igék: ApCsel 9,1—9; lMóz 34,20—31. Evangélikus naptár: Napi igék: Préd 4,17; 5,16; ApCsel 11,19—30. Görög katolikus naptár: Gyula vértanú napja. Napi igék: Mt 11,2—15. Ortodox naptár: Tarszoszi Szt. Juliánosz vértanú napja. Szent Alajost a tanulóifjúság védőszentjeként tisztelik. 1568-ban született a Gonzaga nagy hírű fejedelmi család elsőszülöttjeként Cas- tiglionéban. Gyerekkorától szigorú aszkéta életet élt, és apja akarata elenére 1587-ben belépett a jezsuita szerzetesrendbe. 1591-ben a pes­tis járvány idején betegápolás közben halt meg. Tizennégy évvel ké­sőbb boldoggá, majd 1726-ban szentté avatták. Segíts magadon... ... az Isten is megsegít! — vallja sokakkal együtt a Béke Nyugdí­jas Oázislánc létrehozója, Vázso- nyi József. Az Oázislánc ötlete külföldi tapasztalatokon, és azon a felismerésen alapul, hogy Ma­gyarország az alapítványok or­szága lett. Sok szervezet szeret­ne gyűjteni, s ha mégoly nemes is a cél, az adakozni tudók lehető­ségei végesek, a legtöbb kassza üresen marad. A Béke Nyugdí­jas Oázislánc nem adományokat gyűjt, hanem öntevékeny módon segítenek saját magukon. Az or­szágossá terebélyesedő hálózat tagjai — a hazai termelővállala­tokkal való jó együttműködés­nek köszönhetően — a közszük­ségleti cikkekhez termelői áron juthatnak, egy szerény mértékű éves tagdíj ellenében. Holnap és holnapután — 22-én, 23-án — Budapesten, a Józsefvárosi Piac (VIII., Kőbányai u. 6.) területén rendeznek kedvezményes vásárt a nyugdíjasok és mozgássérültek részére a Nyugdíjas Oázislánc aktivistái, s ez alkalommal tagsá­gi igazolvány sem szükséges a kedvezményes vásárláshoz. (z) Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékozta­tása szerint a 25. heti nyeremé­nyek a jövedelemadó levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt öt- találatos nettó nyereményösz­szeg 7 197 612 forint. A 44 darab 4 találatos szelvényre egyenként 327 164 forintot fi­zetnek. A 3 találatosokra egyen­ként 3319 forintot, a kettesekre pedig egyenként 129 forintot fi­zetnek. így helyes! Szombati számunk Hitélet rovatában a „ Hála Istennek, szolgálha­tok!" című cikkünkhöz tartozó kép a piliscsabai templomot ábrár- zolja, nem pedig a pilisit, ahogy az megjelent. A hibáért az érintet­tek és valamennyi olvasónk szíves elnézését kérjük! VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Az esti óráktól északnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, eleinte nyugaton és északon, majd az ország többi részén is többfelé lehet számítani záporra, zivatarra, néhol jégeső is előfordulhat. Eleinte még élénk délnyugati, majd északnyugati szél várható. Zivatarok környezetében viha­ros széllökés valószínű. A hőmérsékleti minimum 14, 19 fok között várha­tó. A hőmérsékleti maximum hétfőn általában 21 és 26 fok között alakul. Féksarukat loptak a fatelepen Szörnyethalt az ejtőernyős Tragikus baleset történt a kiskunfélegyházi veterán ej­tőernyős találkozón. A Bács-Kiskun megyében dél­előtt tartott rendezvényen egy 53 éves ejtőernyős 4 ezer méter magasból a föld­re zuhant és szörnyethalt. Az első, helyszíni vizsgála­tok szerint a balesetet való­színűleg- az ejtőernyő hibá­ja okozta. A MÉH-telepen fogta el a rendőrség azokat a tolvajo­kat, akik Kazincbarcikán el­lopták egy tehervagon fék- berendezéseit. A Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Rendőr-főkapi­tányság tájékoztatása sze­rint, június 14-én kora dél­után a kazincbarcikai fate­lep melletti tárolóvágányon álló vasúti tehervagonról is­meretlen tettesek leszerel­tek és eltulajdonítottak két iker és három szimpla fék­sarut, valamint 16 féktus- kót. A tolvajokat a MÁV Üzembiztonsági és Védel­mi Főnökség embereivel közös razziaszolgálatot tel­jesítő rendőrjárőr megzavar­ta, ám ekkor még sikerült elmenekülniük. A három tagú társaságot a rendőrség akkor csípte nyakon, ami­kor a kazincbarcikai MÉH­telepen a lopott tárgyakat értékesíteni akarták, A Kazincbarcikai Rend­őrkapitányság közlekedés- biztonság elleni bűntett ala­pos gyanúja miatt indított eljárást V. János 40 éves, al- berttelepi, valamint K. Fe­renc 22 éves és K. M. 17 éves szuhakállói lakosok el­len, akik kihallgatásuk so­rán beismerő vallomást tet­tek. A bolsevikok egyik bölcsőjében Lapjuk van a részegeknek Saját lapjuk van mostantól a szesztestvéreknek a Volga menti milliós városban, Szama­rában. Mint az ITAR—TASZSZ je­lentette, a lap első számának vezércikke szerint a „Sza- marszkij Pjanyica” (Szamarai Iszákosok), elsősorban az iszá­kosok polgárjogaiért száll sík­ra, és a szeszkereskedelem javí­tását sürgeti. Az első szám fő­leg tanácsokat ad, hogy miként viselkedjenek az iszákosok ki­józanító állomásokon, és ho­gyan védekezzenek a szeszes italok hamisítása ellen. Statisz­tikai adatok is találhatók a lap­ban a térség iszákosainak szá­máról, valamint arról, hogy ki mennyi szeszt képes elviselni. Szamara egyébként nem­csak „a bolsevik forradalom egyik bölcsőjeként” ismert, ha­nem az iszákosok nagy számá­ról is. A lap szerint jelenleg mintegy 30 ezer alkoholistát tartanak nyilván. Siralmas helyzet Nagy-Britanniában írástudatlanok sokasága A 21 éves brit fiatalok közül minden ötödiknek nagy nehézsé­gei vannak a számtani alapműve­letekkel, és minden hetedik funk­cionálisan írástudatlan — ezt ál­lapította meg az eddigi legátfo­góbb reprezentatív felmérés, amelyet a felnőtt írástudatlanság­gal foglalkozó brit kormányhiva­tal végzett el. A legrémesebb válaszokat le­számítva is az derült ki, hogy a brit fiatal felnőtteknek mintegy 40-50 százaléka legföljebb a jó képességű 12 éves gyermekek­től elvárható szinten képes szá­molni, szöveget megérteni és ír­ni. nehezebb kérdésekre — pél­dául: mennyi egy 4410 fontos hároméves kamatmentes köl­csön havi részlete? — a részve­vők háromnegyede képtelen volt helyesen felelni. — Nem az a baj, mintha ezek az emberek egyáltalán nem tud­nának ími-olvasni és számolni. Csak éppen a gazdaság követel­ményei ma sokkal nagyobbak, mint néhány évvel ezelőtt — így kommentálta a siralmas ered­ményt Peter Davis, az illetékes kormányhivatal vezetője. Clinton szaxizott a Feher Herbie Hancock (zongora), Wynton Marsalis (trombita) és Bili Clinton (szaxofon) ját­szott a Fehér Házban a Con­necticut állambeli newporti ze­nefesztivál évfordulójára ren­dezett kis dzsesszfesztiválon. Valójában a dzsessz a klasz- szikus amerikai zene — mondta Clinton elnök a Fe­Hazban hér Ház kertjében összegyűlt 400 zenész és vendég előtt. A koncerttel egyben ismét el­kezdődött a „Fehérházi Elő­adások” című zenés sorozat a PBS tévében. A klasszikus, pop- és dzsesszzenei koncert­sorozat a Fehér Házban Jimmy Carter elnöksége ide­jén kezdődött. A Nudi-Rudi a bíróságon Többrendbeli üzletszerűen el­követett kerítés bűntette, je­lentős értékre elkövetett devi­zagazdálkodás megsértése és más bűncselekmények miatt áll majd a Pesti Központi Ke­rületi Bíróság elé Vörös An­tal László és nyolc társa. A bűnügyben a napokban nyúj­tott be vádiratot a Budapesti Y—VIII—XIII. Kerületi Ügyészség a bírósághoz. Az ügyészség megállapítá­sa szerint Vörös Antal László mint az Intermozaik Kft. ügy­vezető igazgatója 1990 októ­berétől 1991 május végéig Nudi-Rudi Masszázsszalont működtetett a gazdasági társa­ság egyik tevékenységi ága­ként Budapesten, a IX. kerü­let Balázs Béla út 10/b. szám alatt. A masszőmők a szalon vendégeivel fajtalankodtak, illetve nemi kapcsolatot léte­sítettek. A többnyire külföldi vendégek 100, illetve 200 né­met márkát fizettek a „mas­szőmők” szolgáltatásaiért. Az elsőrendű vádlott a szalon működéséből befolyt csak­nem 4 millió forintnak megfe­lelő valutát egy bécsi bank­nál helyezte el. Magyar kábítószercsempész Kábítószercsempészeket ért tetten és tartóztatott le az olasz rendőrség. Lefoglaltak 12 kiló tiszta kokaint, mint­egy 5 milliárd líra értékben, amelyet Argentínából érke­zett csempészek próbáltak be­hozni a fiumicinói repülőté­ren. Letartóztatások történtek Rómában, Padovában és Szi­cíliában. Az egyik római letartózta­tott egy magyar állampolgár. A 40 éves nő az egyik kokain­küldemény átvevője lett vol­na. A csempészbanda többi tagja venezuelai, argentin és olasz. Tchibo-üzem Budaörsön Kilenchónapos építkezés után ünnepélyesen üzembe he­lyezték tegnap a Tchibo Budapest Kft. termelőüzemét Bu­daörsön. Magyar építőipari cégek segítségével Európa egyik legmodernebb kávépörkölójét építették Budaörsön. Az üzem jelenlegi pörkölőkapacitása mintegy évi nyolc­ezer tonna csúcsminőségű kávé. Az itt készülő termékek nagy része a magyar ízlésnek megfelelő minőségben ké­szül. A Tchibo ezzel az üzem beindításával 150 embernek teremtett munkahelyet. A budaörsi termelőberendezések a technika legújabb szintjén állnak, ezeken készülnek a nemzetközileg forgalmazott márkák; az Exkluzive, a Moc­ca és a Bistro néven forgalmazott kávékeverékek. Hancsovszki János felvételei HÍRLAP Főszerkesztő: Vödrös Attila Főszerkesztő-helyettes: Bánó Attila, Deregán Gábor Vezető szerkesztő: Hardi Péter Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím; Budapest, Pf. 311. Irányítószám: 1446. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Bp., Blaha Lujza tér 3. Felelős kiadó: Horti József vezérigazgató A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. - Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax és üzenetrögzítő: 138-4416. Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat, hirdetési osztály. Telefon: 138-4420. Telefax: 138-3150. A lapot előállítja a Hírlapkiadó Vállalat Fényszedő Üzeme, Budapest. Felelős vezető: Burján Norbert. Nyomja a Marquard Színes Nyomda Kft., Budapest Felelős vezető: Bartha Tamás Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta, árusításban megvásárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: Magyar Posta, Bikádi Kereskedelmi és Szolgáltató BT, Enyedi Könyv- és Lapterjesztő BT, Extra Hír Kft, Futár BT, Passz GMK, RH+BT, R. Pressz Hírlap- és Könyvterjesztő Kft. Előfizetési díj egy évre 4116, fél évre 2058, negyedévre 1029, egy hónapra 343 Ft ________ I SSN 1215-847X

Next

/
Thumbnails
Contents