Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-02 / 126. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JÚNIUS 2.. SZERDA J3 Elmaradt a tájékoztatás Kiss Ernőné, a Miskolci Postaigazgatóság forgalmi igazgatóhelyettese a következő levélben reagált Nációi Endre olvasónk panaszos írására, amelyet „Előfizetett — de lapot nem kapott’’ címmel tettünk közzé. Tisztelt Nádai Úr! Értesítem, hogy a Pest Megyei Hírlap folyó év május 10-i számában „Előfizetett — de lapot nem kapott” címmel megjelent sajtócikkben foglaltakat megvizsgáltattam. A vizsgálat eredményéről az alábbiakban tájékoztatom. A lap előfizetésére vonatkozó — írásban érkezett — megrendelése alapján Miskolc 1. postahivatal érintett hírlapkézbesítője március 20-án — az Ön által meghatározott időpontban — díjbeszedés végett lakásán kereste. A jelzett időpontban azonban nem tartózkodott odahaza senki, a díjbeszedés így eredménytelen maradt. Másnap a hírlapkézbesítő az Ön feleségével beszélt, aki úgy nyilatkozott, hogy a Pest Megyei Hírlapot májustól fogják megrendelni. Az előfizetési díjat ekkor sem fizette ki. Április hónapra marad a korábbi, Új Magyarország című lapra vonatkozó előfizetésük, amelynek díját kiegyenlítette. Április hónapban a hírlapkézbesítő a díjbeszedési rendjének megfelelően, 14-én jelentkezett a május havi előfizetési díjért. Ekkor a kedves felesége kifizette a Pest Megyei Hírlap előfizetési díját és egyidejűleg az Új Magyarországra vonatkozó előfizetésüket felmondta. A lap beszedett előfizetési díját Miskolc 1. kézbesítő postahivatal — szolgálati postautalványon — az érintett postaszerv, a Hírlap Előfizetési Iroda (továbbiakban HELIR) Budapest címére továbbította. A postai belső kezelési rend szerint a HELIR új előfizetés esetén a nyilvántartásban, illetve kezelésben lévő lapok közvetkező hó 1-jével történő indítását csak úgy biztosítja, ha az előfizetési díj a tárgyhót (indítási hónapot) megelőző hónap 10-ig beérkezett. Sajnos ezt a kézbesítő postahivatal nem hozta az érdekelt dolgozó tudomására, így a kézbesítő a fentiekről előzetes tájékoztatást nem adott. A lap május 1 -tői történő indítására ezért nem került sor. Az, hogy az Ön által befizetett előfizetési " díjat Miskolc 1. postahivatal a Hírlapkiadó Vállalathoz továbbította volna, valószínű félreértésen alapul. A megadott távbeszélő szám is a HELIR felszólalási csoportjának a száma. Hasonló esetek ismétlődésének elkerülése érdekében postahivatalaink felé — soron kívül — intézkedtem, hogy a HELIR kezelésében lévő lapok megrendelésekor ügyfeleinket szakszerűen tájékoztassák. Az előfizetési díjak beszedéséről, továbbításáról úgy gondoskodjanak, hogy az a HELIR-hez az indítási hónapot megelőző hó 10-ig beérkezzék. A HELIR a megrendelt lapot június 1-től címszalag alatt közönséges levélpostai küldeményként továbbítja, és azt a postai kézbesítő fogja kézbesíteni. Az érintett hírlapkézbesítő munkájára vonatkozóan panasz nem érkezett. Munkájával, mint azt személyesen Ön is megerősítette, ügyfeleink elégedettek. A felmerült hiányosság ellenére a Posta részéről arra törekszünk, hogy szolgáltatásainkat a lakosság megelégedésére végezzük. Az előfordult kellemetlenségekért szíves elnézését kérem. Tisztelettel: Kiss Ernőné forgalmi igazgatóhelyettes Nyílt levél Horn Gyulához t Tisztelt Hóm Elvtárs! Már elnézést a megszólításért — nem öntől, hanem az olvasóktól, akikhez ön május elsején beszédét intézte a Városligetben. Nem kevesebbet tetszett ott ígérni, minthogy a következő parlamenti választások után, a hivatalba lépő új kormánynak (amit természetesen önök alakítanának) az első teendői közé fog tartozni az Antall-kormány által elsikkasztott, elherdált vagyonért felelősségre vonást alkalmazni. (Ismét csak elnézést, ha nem idéztük önt szó szerint, de a lényeg ez volt és magáért beszél.) Nos, nem először, és félünk, nem utoljára nyilvánította gyengeelméjűnek az egész magyar társadalmat. Mert ugyebár mit is tételez föl ön? Csak annyit, hogy a következő választás önöket fogja visszahelyezni a hatalomba. Hogy miért? Mert addigra a magyar nép elfelejti, mit csináltak a kommunisták — tehát ÖNÖK!!! — 1945 és 1990 között. Azt remélik talán, hogy kollektív amnézia keríti hatalmába a választópolgárokat?! HISTÓRIA Kelenváry János László Epizódok a régi Kispest életéből A főváros déli, délkeleti részén fekszik ma Budapest XIX. kerülete, amely 1950. január 1-ig még Kispest megyei városként szerepelt Pestvármegye politikai és közigazgatási rendjében. Az első világháború utáni időkben Budapest perifériáin egyre-másra alákultak át a nagyközségek, mint Budafok, Pestszenterzsébet, Újpest, Pestszentlőrinc, Kispest. Előbb úgynevezett rendezett tanácsú, majd megyei városokká lettek. Ezek közé tartozott Kispest is, amely a perifériális városok sorában különleges helyzetet foglalt el érdekes múltja miatt. Kispest és a mai Pestszentlőrinc egész területe az ezemyolcszázas években Grassalkovich herceg tulajdonában volt. Itt hatalmas méretű állattenyésztés és földművelés folyt, amelynek haszna Grassalkovich herceg vagyonát gyarapította. Erre a herceg módfelett büszke volt és 1811-ben Ferenc osztrák császárt és Sándor orosz cárt meghívta a Szentimrepusztán épített kastélyába, ahonnan a Glori- ettnek nevezett, erre a célra épített kilátóból szemlélték az uralkodók a herceg lovasbemutatóval és mezőgazda- sági terménykiállítással egybekötött műsorát. A Gras- sálkovich-korszak hanyatlásakor Szemere Miklós, a kártyakirály vásárolta meg a birtokot kettőmillió aranykoronáért. Halála után az utolsó Szemere-ivadék, Szemere István, a hatalmas területet felparcellázta és ekkor ment végbe a nagyobb arányú letelepedés. Ezzel megvetették Szentimrepusz- ta, később Pestszentimre, Lőrincpuszta, később Pestszentlőrinc, végül Kispest községek alapjait. Az egykori feljegyzések szerint a mai Kispest területén az első ház 1870-ben épült fel, a mai Árpád utca és az Üllői út találkozásánál. A leírások szerint egyszerű, falusias jellegű családi ház volt, amely vályogból készült. Ehhez hasonló ház a továbbiakban sok épült még. Az utolsó, még a pionírkorszakból megmaradt vályogházat a 30-as években bontották le. Az Üllői út és a Kossuth Lajos utca sarkán állott, mélyen az Üllői út szintje alatt. Ezért is hívták a benne évtizedekig működött vendéglőt Gödör vendéglőnek. Ez a vendéglő két nevezetességgel rendelkezett. Az egyik, hogy tulajdonosát a húszas években meggyilkolták. A másik, hogy a tulajdonos halála után Papp József vendéglős folytatta az üzletet és szálkamentes halételeivel országos, sőt nemzetközi hírnévre tett szert. A házhelyek árai az 1870- es években igen alacsonyak voltak. Négyszögölenként 50-60 krajcárért lehetett a homokos pusztaságból vásárolni. Az első letelepülő sem maradt sokáig egyedül. Egy év múlva, 1871- ben már hatszáz lakosa volt a területnek és ők alakították meg Kispest községet, különválva Szent- lőrincpuszta—Pestszentlő- rinctől. Egyre többen jöttek a letelepülők. A gazdasági világ is felfedezte az olcsó telekvásárlási lehetőséget és sok gyár létesült itt. Gép- és textilgyárak épültek és munkához jutottak az emberek. A község lakossága egyre szaporodott. Az ide költözőket vonzotta a munkalehetőség. A község vezetősége nehéz feladatok elé került. Meg kellett szervezni a közigazgatást, a közegészségügyet, iskolákat kellett létesíteni. De hát nem jutott minden posztra megfelelő ember. Az előírások és a követelmények is liberálisabbak voltak a maiaknál. A község jegyzőjének egy obsitos őrmestert neveztek ki, aki katonás eréllyel tartott rendet. A meghirdetett orvosi állásra viszont nem akadt diplomás jelentkező. Egyetlen pályázó jelentkezett az orvosi állásra, Bi- czó Benjámin, egy kiszolgált katonai felcser. Az akkori jogszabályok lehetővé tették a megválasztását, így ő lett a községi „orvos”. Fizetésként egy szoba-kony- hás szolgálati lakást és évi 120 forint (akkor forint!) készpénzt kapott. Továbbá joga volt betegenként és esetenként negyven krajcár „orvosi honoráriumot” szedni. A községnek külön rendelőre pénze nem volt, így Biczónak a betegeket a lakásán kellett volna fogadni. Ám módfelett szerette a szeszes italt, ezért ideje java részét nem a lakásán, hanem a kocsmában töltötte. A betegek is tudták már ezt, így a kocsmában keres- ték fel a doktor urat. Mint egykori katonai felcsernek nem sok orvosi tudományt kellett ismernie! ezért a civil betegek körében is a hadseregterápiát alkalmazta. Nagykomolyan kikérdezte a beteget — mije fáj, hol fáj? —, azután adott neki valami ártalmatlan port, vagy cziczkóróteát, majd ezzel az ajánlással biztatta a pácienst: „No csak vögye be bátran barátom ezt az orvosságot! Ettől vagy möggyógyul, vagy möghal, de beteg nem marad, az biztos”. Mit is kellene „elfelejtenünk”? „Csak” a koncepciós pereket, a szibériai hadifogoly-ha- láltáborokat, a magyarországi intemáló- táborokat, a kitelepítéseket, nagykorúságuk napján kivégzett fiainkat, el kell hogy felejtsük a tsz-tervezést, az államosítást, az ország kirablását; a guruló dollárokat, a nagy „test- vér”-rel kötött „előnyös” gazdasági szerződéseket... ... 40 évi „ideiglenes” itt- tartózkodásukat. De elfelejthetjük-e pillanatnyi megélhetési gondjaink között a magyar történelem meghamisítását és bemocskolását? Azt, hogy nemcsak vagyonúnktól, de hitünktől, nemzeti tudatunktól és önbecsülésünktől is megfosztottak bennünket? Avagy felejtsük el azt, hogy gyermekeinket az Állam akarta szüleik helyett nevelni..., hogy ifjúságunkat erkölcs helyett „hettyenpitty”- re tanították a KISZ-ben? Munkahelyünkön munkaerő — legfeljebb beosztott — lehettünk, s előrejutásunkat a párttagsági könyv határozta meg... kit érdekelt a ténylegesen elvégzett munka?! Kérjük a nyugdíjasokat, hogy felejtsék el Hóm Elvtárs óhaja szerint, hogy évtizedeken át évi 2-3 százalékkal fejlesztgették^nyugdíjukat, miközben az infláció 30 százalékos sebességgel száguldott. Soroljuk tovább...? Nem érdemes. Ha a magyar nerrjzet nem tanult volna az elmúlt negyvenéves „szocio-kommuniz- mus”-ból és a jelen szabadszólás mámorától megrésze- gülve, közismert nagylelkűségében és undorában megbocsát... Nos, erre az esetre figyelmeztet bennünket az ön május elsejei beszéde... alaposan figyelmeztetett. Mit is ígért? Első dolgunk lesz megtenni mindazt, amit az Antall- kormány önökkel megtenni elmulasztott: a felelősségre vonást... ... az ártatlanság vélelmének még a lehetőségét is kizárni, megrágalmazni a kormányt, kilátásba helyezve a kommunizmus igazságszolgáltatásának újraélesztését. Köszönjük a figyelmeztetést, minden magyar választó- polgár nevében, Hóm Elvtárs... Ha a magyar nép, az ön figyelmeztetése ellenére mégis az ön, és az önhöz hasonlók visszatérésére szavaz, ... nos, akkor a magyarság szerepe a Kárpát-medencében azzal a szavazással... megpecsételődik. A Magyar Demokrata Fórum Pomázi Szervezete Bencés nagykáptalan Visegrádon A bencés rend szervezeti megújításával, a szerzetesi fegyelem megszilárdításával a 13—14. században több alkalommal is próbálkoztak. Ezek a reformkísérletek nem vezettek eredményre: Somorjai Ádám megállapítása szerint „Nincs meg hajlandóság az egységesülésre, az önálló apátságok inkább saját hagyományaik, szokásaik szerint élnek” 1215-ben a IV. lateráni zsinat írta eló' kétévenként nagykáptalan tartását, Magyarországon 1217-ben volt az első, majd ezután csak a következő' században. XII. Benedek pápa „Summa Magistri” kezdetű bullájában 35 bencés tartomány — köztük a magyar — felállítását rendelte el, megerősítette a kétévenkénti nagykáptalan tartására vonatkozó korábbi előírásokat és meghagyta, hogy húsz bencés közül egyet egyetemre kell küldeni. A magyarországi bencések 1242 nyarán Visegrádon tartották nagykáptalanjukat. Közvetlen eredménye az volt, hogy számos, romlásnak indult, eltulajdonított apátságot sikerült új életre kelteni, többek között a mogyoródit is. 1342. június 2-án állították ki azt az oklevelet, mely szerint „Vilmos pannonhalmi és Seyfried garamszentbenedeki apát bizonyítják, hogy a visegrádi Szent András monostorban tartott rendi káptalan végzése szerint az elidegenített bencés apátságok — köztük Mogyoród — visszaszerzésére kiadott 400 forintot a szóban forgó apátságok évi részletekben fogják törleszteni, így Mogyoród évi 6 forinttal”. Pogány György
