Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-18 / 140. szám
i PEST MEGYE1 HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1993. JÚNIUS 18.. PÉNTEK 3 Nagy Imre sírjánál Minden június 16-án kimegyek feleségemmel az Újköztemetőbe, Nagy Imre sírjához. Már amióta sejthető volt, hogy hol nyugszik mártírtársaival együtt. Most is kimentünk. Egyébként nem vagyok temetójáró, megértem bár, de nem gyakorlom a halotti kultuszt. S ha mégis részt veszek ilyesmiben, inkább másokért, mint magamért teszem. Az a szívem szerint való, hogy szüleim hamvai révfülöpi kertünkben nyugszanak egy kicsiny csónak alakú kopjafa alatt. Nagy Imre sírja más. Személyesen nem ismertem, mindössze kétszer láttam közelről: először 56 nyarán, Balatonlellén, egy parkban, másodszor október 23-án, a Kossuth téren: ő az erkélyen, én alatta, a lépcsőn. Mégis, a magyar történelem nagyjai közül azok közé tartozik, akit sem rágalom, sem szitokszó, sem hóhérkötél, sem halál nem tudott és nem is fog kiszakítani telkemből. E század fiai közül három név ragyogja be szívem nem sok fényt látott kamráit: Teleki Pál, Esterházy János és Nagy Imre neve. Nagy Imre a harmadik, mint a mesebeli legkisebb fiú, aki bátran néz szembe sorsával, s legyőzi azt. Igen, mint a mesében. Es csak a mesében. Meg 1956-ban. Somogyi parasztgyerekből lett munkás, s így került bgle a munkásmozgalomba. Furcsa területe életünknek a politika: mint a mágnes vonzza magához a hidegfejü kalandorokat és a legtisztábbakat, akik mindenhol az igazságot keresik. Nagy Imre rossz helyre tévedt, de ott megőrizte tisztaságát. Éppen ez a tisztaság irritálta kommunista társait. S ez a tisztaság őrizte meg számunkra, a magyar nép számára. Mert egy osztály szolgálatától eljutott az egész nép szolgálatához. Az út vége 1956, az az év, amely az első' lázadás éve a mindent maga alá gyötrő' totális diktatúra ellen. E lázadás indította el a szovjet birodalom pusztulását. Nagy Imre ennek a harcnak volt először ihletője, majd elfogadott vezetője. Tudatosan vállalt halálával örökre a magyar népé lett. Ezért keressük fel a sírját minden évben. Török Bálint Levéltárosok tanácskozása Fontos iratok az egyház birtokában Segítség a Ingyenes tankönyvkölcsönzési lehetőséget biztosit a Művelődési és Közoktatási Minisztérium az arra rászoruló tanulóknak. A Nyugat-Európában bevált módszerhez hasonlóan, a minisztérium az iskolák könyvtárainak juttatja el azt a pénzösszeget, amelyből azok a rászoruló diákjainak diákoknak megvásárolják az egy tanévre kikölcsönözhető tankönyveket. Az igényeket az iskoláknak és a helyi önkormányzatoknak június 30-ig, közösen kell eljuttatniuk a regionális oktatási központokhoz.. Tüntessék fel az önkormányt zat nevét, irányítószámát, az iskola nevét, típusát, címét, számlaszámát. A Uj rendelet Várhatóan még ebben az évben módosul a táppénzbe vételi eljárás jelenlegi gyakorlata. Az erről szóló népjóléti miniszteri rendelet-tervezetet a tárcák már megvitatták, tegnap délután pedig az Érdekegyeztető Tanács Szociális Bizottságában is terítékre került. A keresőképtelenség orvosi elbírálásáról szóló jogszabálytervezet a mostani gyakorlathoz képest nem hoz majd radikális változást, inkább az utóbbi időszak egészségügyi változásaihoz igyekszik igazítani a táppénzbe vételi gyakorlatot. így a rendelettervezet egyebek között megfosztaná az üzemorvosokat keresőképtelenségelbírálási joguktól. Ugyanakkor továbbra is táppénzbe vehetné a betegeket az az üzemorvos, aki családorvosként is praktizál. Egy másik változás, hogy megszűnnének a jelenlegi felülvizsgáló orvosi bizottságok, és létrejönnének az úgynevezett főorvosi bizottságok. Ez utóbbiak feladata lenne többek között a vitás táppénzes ügyek elbírálása. Működőképes társadalombiztosítást adunk át az önkormányzatoknak — mondotta Jávor András államtitkár, a Népjóléti Minisztériumban tegnap megtartott tájékoztatón, ahol jelen volt Barát Gábor, a nyugdíjbiztosítási és Fejes László, az egészségbiztosítási pénztár főigazgatója. Mindkettőjüket a kormány nevezte ki, mivel a törvény értelmében e jog az önkormányzatok első közgyűléséig a kabinetet illette meg. Ezt követően az apparátus a tb-önkormányzatok hivatala lesz. A biztosítók között értelemszerűen osztották meg a feladatokat. Erről is szó esett, mint ahogy arról is, hogy a kormány nem szeretne kész helyzetet teremteni az önkormányzatok számára. E törekvés a lassan egy esztendeje Kocsis Elemér, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg tegnap a debreceni Református Kollégiumban az egyházi levéltárosok nemzetközi konferenciáját. Üdvözölte, hogy az egyházi levéltárosok találkozójára az ökumené jegyében kerül sor, mert mint mondta: nem elég bevallani a múltat, azt érteni is kell, s egymást megérteni annyi, mint megszeretni. Megismerni és megszeretni egymást azért is fontos, hogy tárgyilagosan tudjunk ítélni olyan világban, ahol néha elszabadulnak az indulatok, ahol még nem tanultuk meg élni a demokráciát. Kocsis Attila, a kétnapos tanácskozásnak otthont adó, 455 éves Református Kollégium főigazgatója köszöntőjében emlékeztetett rá: milyen nagy szolgálatot tettek az egyházi ingatlanok visszaadása körüli viták eldöntésében az egyházi levéltárakban őrzött, megsárgult dokumentumok. zajló tárgyalásokon is hangsúlyt kapott. A törvény a területi igazgatóságokat szétválasztotta bizonyos értelemben, más szempontból viszont lehetőséget kínált arra, hogy közös ügyvitelű szervezeteket tartsanak fenn. Ebben segítséget nyújt majd a világbanki kölcsön, amelyet egy hatékonyan működő társadalombiztosítás kialakítása érdekében kapunk. A társadalombiztosítás jelenleg is zajló átalakításának célja egy emberközpontú, átlátható, gyors ügyvitel kialakítása. A választások, a két biztosító létrehozása e folyamat első lépései. Sok teendő van még hátra, a feladatok szétválasztása, a szervezeti formák kialakítása, a működtető vagyon megosztása. Az is nagyon fonA nemzetközi konferencia nyitó előadását Benda Kálmán akadémikus tartotta az egyházi levéltáraknak a magyar történetkutatásban betöltött szerepéről. Bevezetőjében utalt arra, hogy a középkori magyar történelmet nem lehet a katolikus egyházi levéltárak anyagai nélkül megismerni. Ugyanakkor az újkori magyar államtörténet megismeréséhez is szükségesek a katolikus egyházi iratok, miután a katolikus klérus évszázadokon keresztül beépült a politikai hatalomba. Nem így a protestánsok, akik távoltartották magukat a nagypolitikától, ezért sem a református, sem az evangélikus, sem az unitárius egyházi levéltárak nem őriznek, legfeljebb elvétve ilyen dokumentumokat. Kiemelte viszont az előadó ezeknél az egyházaknál a „Hiteles helyi levéltárak” dokumentumát, amelyekből a falvakban, mezővárosokban élő magyar nép sorsáról alkothatunk hiteles képet. tos, hogy a területeken is végbemenő változásokból a betegek, az állampolgárok ne érez- zenek meg semmit, az átállás nem járhat együtt bizonytalansággal. Ha ma jogilag nem állnának föl a tb-önkormányzatok, úgy a hivatalok a korábbi jogszabályok értelmében látnák el feladataikat. Mint ismeretes, a munkáltatók biztosítási képviselőinek delegálásával kapcsolatban a kormány előterjesztésben kért törvényértelmezést a parlamenttől. Ugyanis, az Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldala nem tudott megállapodni e kérdésben. A törvény szerint ugyanis országos érdekképviseleti szerveik útján delegálhatnak biztosítási képviselőket. Mivel az állam, mint munkáltató ilyennel nem rendelkezik, a kormány a delegálás jogát magának tartaná fönn. Ha sikerül mégis megegyezniük a tb-önkormányzatok képviselőinek az első közgyűlésen, úgy megkezdődhet a közeljövőben az érdemi munka. Elnököt választottak Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága tegnap Wachster Tamás (Fidesz) képviselőt július 1-jei hatály- lyal a bizottság elnökévé választotta. Erről dr. Kátay Zoltán (MDF), a bizottság alel- nöke tájékoztatta az MTI-t a zárt ülést követően. Mint ismeretes, a Fidesz nemrégiben frakciója vezetőjévé választotta Kövér Lászlót, aki 1990 december 4-étől vezeti a Nemzetbiztonsági Bizottságot. A Fidesz Kövér László utódjául Wachsler Tamást javasolta. (Két) tűz van, babám? Mindenki tudja, hogy a magyar belpolitikai életnek ugyanúgy vannak nehéz pillanatai, mint az angolnak, a németnek, vagy a franciának... E nehéz pillanatok során jogi értelmezések miatt ellentétbe kerülhet egymással egy király, vagy királynő és egy miniszterelnök ugyanúgy, mint egy magyar miniszterelnök az államelnökkel. Ezen a szinten aztán a viták tisztázódnak, a dolgok rendeződnek, és a közügyek intézése folyik tovább a maga medrében. Ezekben a súlyos pillanatokban általában megelevenedik a sajtó, szimatol, kutat, matat, írásokat csen el hivatalos személyek dolgozószobájának íróasztaláról, sőt találgat is, hogy vajon egy-egv hivatalos személy aktatáskájában, avagy fejében mi van, mi forog, s ezeket hozzáállása szerint így vagy úgy nyilvánosságra hozza. A magyar- országi liberális sajtó; amely oly nagy híve az Európához való csatlakozásnak. a békés egymás mellett élésnek, s annak, amit a kuplé- szerző így fejezett ki: „Szeressük egymást, gyerekek”... — Persze, részükről mindez szemforgatás, hiszen liberális sajtóék — ez esetben a Magyar Hírlap —jobban szeretnék, ha államelnökünk és miniszterelnökünk közös háza égne, mint azt, hogy viszonylag békésen folynak most a dolgok. Magyar Hírlapék ezt úgy fejezik ki, hogy tegnapi számukban közölnek egy fényképet a Collegium Budapest megnyitójáról. A képen Von Weizsäcker két tűz között”. Remélem, az ilvmódon tüzet kiabáló liberálisok egyszer úgy fognak járni, mint ama pásztor- fiú, kinek történetét gyermekkorunkból valamennyien jól ismerjük. (Vödrös) A fenti képet öt fiatalembernek mutattuk meg, kérdve, kit ábrázol? Ötből ketten tudták, Horthy Miklós, Magyarország hajdani kormányzója látható a képen. Horthy Miklós ma 125. esztendeje született. Személyét méltató vezércikkünk az 1. oldalon olvasható (J. Sz. I.) Carter a Házat Hazát Alapítványnál A volt amerikai elnök rövjd magyarországi látogatása befejeztével, saját kérésére, találkozni kívánt Lőrinci Kálmánnal, a Házat Hazát Alapítvány elnök-vezérigazgatójával, akivel egykoron az Egyesült Államokban együtt dolgozott a Habitat mozgalom keretében épülő házakon. Jimmy Carter tájékozódott az alapítvány jelenlegi helyzetéről, megtekintette az abdai Habitat-házat, örömmel tapasztalta, hogy Bátaszéken, Martonvásáron és Gödöllőn már felépültek a házak, hogy továbbiak épülnek ugyancsak Gödöllőn és Vácott és folynak a tárgyalások egyéb helységekben is, ahol már megalakultak a helyi programtanácsok. Felvetődött a gondolat, hogy az európai Habitat központot Magyarországon kell felállítani, mégpedig Gödöllőn. Abban a városban amelyik elsőként csatlakozott az alapítványhoz, telket adott és már felépült az irodaház is. Jimmy Carter és felesége minden évben egy hetet dolgozik valamelyik Habitat építőtelepen. Lőrincz Kálmán felajánlotta, hogy az idei évben ezt a hetet Magyarországon töltse. (b. cs.) A tb-önkormányzatok első közgyűlése Ne legyen bizonytalanság! Ma kerül sor a társadalombiztosítási önkormányzatok első közgyűlésére, amelyen több kérdést is tisztániuk kell e képviselőknek. A többi között azt, hogy a napokban az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság megszűnésével egyidejűleg létrehozott Országos Nyugdíjbiztosítási Fő- igazgatóság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kinevezett vezetőinek bizalmat adnak-e a további munkához.