Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-17 / 139. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS 1993. JÚNIUS 17., CSÜTÖRTÖK 9 Gázkészülékek helyben Megyeszerte nagy ütemben létesítenek földgázhálózatot, aminek eredményeként nagy az igény a fú'tó'-fó'zó' és melegí- tólíészülékek iránt. Az ügyes vállalkozók ezt fölismerve szaküzleteket hoztak létre, ahol minden kapható, ami a szereléshez szükséges. Képünk a pilisvörösvári Gáz-ház Kft. szaküzletében készült. Vimola Károly felvétele Időközi választás a Mária-telepen Kákái Károly halálával megüresedett a gyomrai 3. számú választókerület egyéni képviselői helye. Az időközi választás első fordulója nem hozott eredményt, ezért a helyi választási bizottság második fordulót írt ki. A szavazásra jogosultak a központi iskolában szavazhatnak június 19-én, szombaton reggel hattól este hat óráig. Gyömroi cipobörze Több ezer pár cipő, valamint mosószerek, habfürdők, samponok, öblítők kedvezményes vásárát rendezik meg holnap délelőtt tíztől délután hat óráig a gyömrői művelődési házban. Az évszaknak megfelelő női, férfi- és gyermeklábbeliket harminc-negyven százalékkal olcsóbban kínálják. Kórusok közös műsora X A Jénai Filharmónia ( Madrigálkórusának és az Országos Széchényi Könyvtár Énekkarának közös hangversenyét június 20-án, vasárnap délután hat órai kezdettel rendezik meg a váci Bartók Béla Zeneiskola nagytermében. (Vác, Konstantin tér 8.) A műsorban elsőként az Országos Széchényi Könyvtár énekkara ad elő Haydn-, Mozart- és L/szr-műveket, majd a Jénai Filharmónia Madrigálkó- rusa énekel Jacobus Gallus-, Francesco Durante-, Antonio Lotti, valamint Heinrich .SY/iídr-zenekölteményeket. A két kórus közös műsorát hangszeregyüttes kíséretével hallgatják, Mozart műveit mutatják be. Az esten Sirák Péter közreműködik orgonán, és Jürgen Puschbeck, valamint Eckhardt Mária vezényel. Az estre a belépés díjtalan. Örökbefogadott ebek láfcf A Váci Állatvédő' )JtU ta£)ai kiáltványt <.$$$• intéztek a város polgáraihoz. A rács mögött sínylődő állatok sorsára hívják fel a figyelmet. Kérik, hogy segítsenek a sintértelep- re került gazdátlan kóbor ebeken, fogadjanak be közülük egyet-egyet. Várják jelentkezésüket a 314-460-as telefonszámon. — Hogy lehetne segíteni az állatokon? — kérdeztem Jess Kinga könyvkereskedőt, az alapítványt is létrehozni szándékozó kör vezetőjét, aki szerint egyelőre heten fogtak hozzá a szervezéshez, hétszer 10 ezer forintos hozzájárulással, de nagyobb összegekre is számítanak. — Az állatnak is van lelke, ugyanúgy szenved, mint az ember, csak éppen nem tudja kifejezni. Egy befogott, előzőleg kiverten kóborló kutya a legkiszolgáltatottabb és erről mi, emberek tehetünk — fogalmazta meg az érveit, s hozzátette: A körnek bárki tagja lehet, aki egyetért céljaival, elítéli az állatkínzást, hajlandó befogadni, kiváltani rabságából egy egészségileg lekezelt, beoltott kutyát. Az állatvédő kör nemcsak pénzt fogad el. Jól jön a segítségnek az olyan tárgyi formája is, mint például egy használaton kívüli tányér, az élelem. Még az is elképzelhető, ha valaki csak nyárra fogad be, s ment ki átmenetileg a telep rettenetes állapotai közül egy-egy négylábút. Az ilyen menheiyről szabadultak egyébként sokkal hálásabbak és hűségesebbek tudnak lenni még annál is, ami a fajtájukra különben is jellemző. — Télre talán lesz már men- helyük, jobb környezetük a sintértelepnél, mert segítséget ígért a polgármesteri hivatal — reménykednek az állatvédők, akik mindennap reggel 3—9 között tartanak ügy eletet, etetnek, takarítanak a váci Külső Rádi úti MÉH-telep után következő telepen. K. T. I. Helytörténet, honismeret Eredményt hirdettek Nyári szünidős alkotótábor július 5—11. között. A tábor célja, fó' feladata: a középiskolás, valamint a tizenéves ifjúság hazaszeretetre nevelése. Helyszínek: Vác, Szentendre, Pilisszentkereszt, Pilisszentlélek. A tábor célja a honismeretihelytörténeti mozgalom megismertetése, a 250 éve megjelent Bél Wú/yáí-életmű jegyében, megtanítani az e téma iránt érdeklődőknek lakóhelyük, környezetük történeti- néprajzi értékeinek megmentését, rögzítését a modem technika segítségével. Rászoktatni a fiatalokat a video-magnetofon tudatos használatára. Közművelődés, önművelés helyes módszereinek bemutatásával elszakítani a tv-nézés krimicentrikus szokásaitól. Szakemberek közreműködésével pótolni az ország, a szűkebb pátria egyházi és- világi kultúrkincseinek megismerését. Tervezett létszám: 20-25 fő középiskolás, ipari tanuló. A részvétel teltétele: alapfokú fotó-magnetofon kezelési ismeret. A tábor helye: Siketek Intézete (Vác, Március 15-e tér 6.). Térítési díj: 4000 Ft/fő (szállás, teljes ellátás, felvételi anyagok biztosítása). Jelentkezési és befizetési határidő: 1993. június 20. Táborvezető: Gaján Vilmos. A MÁV közleménye Tegnap reggel befejeződött a román vasutasok sztrájkja, a munka- beszüntetés következményeinek felszámolása több napot is igénybe vehet. A MÁV éppen ezért felhívja az utazni szándékozók figyelmét, hogy indulás előtt érdekUídjenek a MÁV információs szolgálatánál. Pályázati felhívás A BATTHYÁNY ILONA ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA PÁLYÁZATOT HIRDET a Batthyány Ilona Általános és Szakiskolában az 1993/94. tanévben induló „Közösségi Iskola” MENEDZSERI ÁLLÁSÁNAK BETÖLTÉSÉRE Pályázati feltételek: — felsőfokú végzettség — alkalmasság a munkakör betöltésére — 5 éves szakmai gyakorlat A pályázatnak tartalmaznia kell — a pályázó részletes szakmai önéletrajzát — a közösségi iskola menedzseri beosztására való alkalmasság (esetleges képességek) részletezését — két személy megjelölését (név, cím, telefon), akiktől referencia kérhető. A beadás határideje: 1993. június 20. Helye: Batthyány Ilona Általános és Szakiskola 1164 Budapest, (Cinkota) Georgina u. 23. Bérezés: a képzettségtől és gyakorlattól függően 25 000—30 000 Ft Részletesebb felvilágosítás az iskola igazgatójától kérhető: telefon: 183-2195. Diákszínjátszók tábora Szadán Országos diákszínjátszó-tá- bort rendeznek július 2-től 10-ig Szadán. Elsősorban volt középiskolások jelentkezését várják, akik egyebek mellett a dramaturgiáról, napjaink színházirányzatairól, ismert rendezők munkásságáról, illetve a különféle színészképzési rendszerekről hallgathatnak előadásokat. Részvételi díj: hatezer forint (személyenként). Jelentkezni lehet a Marczibányi téri Művelődési Központban (Marczibányi tér 5/A). Országos vers- és prózamondó verseny Babits Mihály—Illyés Gyula vers- és prózamondó versenyt rendeznek amatőr versmondók részére — Babits Mihály születésének 110. és lly- lyés Gyula halálának 10 éves évfordulója alkalmából. A verseny célja: a két nagy költő klasszikus értékű munkásságának népszerűsítése, műveik megismertetése és megszerettetése, valamint az irodalmi' ismeretterjesztés szolgálata. A versenyre nevezőknek hat lírai vagy prózai művet kell kiválasztaniuk, hármat Babits Mihály, hármat Illyés Gyula alkotásaiból. (Ezek között fordítás nem szerepelhet, a prózai mű, illetve részlet előadása pedig nem haladhatja meg az öt percet.) A felsőoktatási intézmények hallgatói, illetve a 18 éven felüliek külön kategóriában jelentkezhetnek. A működési engedéllyel rendelkező előadóművészek, valamint a Színművészeti Főiskola hallgatói azonban nem vehetnek részt a versenyen. Az országos elődöntőre az idén november 5-e és 7-e között kerül sor, az országos döntőt pedig 1993. november 25-én és 26-án tartják Szek- szárdon. A versenyre szeptember 30-áig lehet jelentkezni a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban (7100, Szek- szárd, Mártírok tere 10.) A nevezési díj száz forint, melyet intézmény is fizethet. (y) Az 1000 éves a magyarországi iskola Alapítvány nyilvános pályázatának idei fordulójára 173 pályaművet nyújtottak be. Ezek a többi között az iskolatörténet tárgyi emlékeinek feltárásához, kiállítások szervezéséhez, magyar diákok külföldi tanulmányaira vonatkozó adatok felkutatásához kértek támogatást. A kuratórium 72 pályázót támogatott, egyenként 10 ezertől 100 ezer forintig terjedő összeggel. A díjazottak között összesen csaknem 2,5 millió forintot osztottak szét. A pályázat részletes eredményét a szakmai folyóiratokban hozzák nyilvánosságra. Falusi színjátszók találkozója A határon túli és hazai falusi színjátszók II. találkozóját június 25—29 között Zsámbékon rendezik meg. A megnyitót június 25-én, pénteken délután hat órakor tartják a Romtemplomnál, ahol a Beregszászi Népszínház előadását, Békés József: Sándor, József, Benedek című darabját tekinthetik meg az érdeklődők. Aznap este kilenckor — szintén a Romtemplomnál — a Ki- kindai Színjátszók Sarkadi Imre: Kőmíves Kelemen című drámáját mutatják be, majd este tizenegytől Bergman: Rítus című művét az Újvidéki Tanyaszínház adja elő a Kőtárban. Másnap, június 26-án. szombaton délelőtt tíztől, délután fél egyig szakmai beszélgetést tartanak a helyi művelődési házban, délután kettőkor pedig — ugyanott — a Fogarasi Színjátszók Tamási Áron: Énekes madár című népszínművét mutatják be. A Lévai Garamvölgyi Színpad Goldoni: Mirandolina című vígjátékát adja elő szombaton délután fél ötkor a zsám- béki művelődési házban. A Kézdivásárhelyi Népszínház Fodor Sándor: Megőrizlek című művét este nyolckor mutatja be ugyanott. Az Újvidéki Tanyaszínház este fél tízkor a Romtemplomnál Euripidész: Iphige- nia Atdiszban című drámájával lép fel. A Kabarét — szintén a Romtemplomnál — az Atvisu- ra Stúdió mutatja be este fél tizenegykor. éjfél előtt fél órával pedig Éjszakai randevút rendeznek a művelődési házban. A találkozó harmadik napján, június 27-én vasárnap délelőtt kilenctől délig ismét szakmai beszélgetést rendeznek a művelődési házban, majd délután fél kettőkor Csillagok közt fényessé- ges csillag címmel a Szent László legenda egyik változatát tekinthetik meg a Budakeszi Színjátszók tolmácsolásában, ők szintén a művelődési házban lépnek fel. Vásári komédiák címmel a Vasvári Pajtaszínház délután kettőkor, a Vajdasági Tanyaszínház pedig délután háromkor mutatkozik be színjátékával a Törökkút parkban. Ily- lyés Gyula: Tűvétevők című darabját a Jászfényszarui Fortuna Együttes adja elő délután háromkor a művelődési házban. A Bukaresti Petőfi Színkör Herczeg Ferenc: A híd című művével lép fel délután négykor, ugyanott. Este fél nyolckor Sütő András: Vidám sirató egy bolyongó porszemért című darabját az Egri Színkör mutatja be. A határon túli és hazai falusi színjátszók II. találkozójának tiszteletére vasárnap este fél tízkor ünnepi táncház lesz a Zsámbéki Taní- tóképzző Főiskolán. Másnap, június 28-án, hétfőn délelőtt kilenctől délután ötig Szentendrére kirándulnak a résztvevők, este hattól nyolcig pedig szakmai beszélgetést folytatnak a művelődési házban. A záróestre és a búcsúfogadásra aznap este nyolckor kerül sor Zsámbékon. •[ Mohács Magyarország egyik legdélibb váró sä ez évben ünnepli fennállásénak 900 éves évfordulóját. Létezését először 1093-ban orriliti r>gy oklevél, s a XV. századtól kezd városként nr.o- repelni. Dunarrienti településünk éppen a folyam teljes hosszának közepén helyezkedik el, hazánk határkikötőjo. A fontos viziút és közutak találkozása, valamint a Pécs— MuliácS vasüt kényeim«** megközelítésL tesz lehetővé a lótogatónak. A városban megtalálhatók a vizisport minden feltételei. A természetbarátok védett területeken túrázhatnak. A város Történetével a múzeumban és a Törté nelmi Emlékhelyen ismerkedhetünk meg. A város több nemzetiségű lakossága őrzi r*%ii hagyományait szokásaiban. iinnopoiben. kózművesiparában. A mohácsi fekete kerámia az országhatáron kívül is ismert és közkedvelt, A kilencszáz éves évfordulóra a Magyar Posta ÜOM iyák Mihály, a Mohácson élő és alkotó grafikusművész tervei alapján. 1993. június 18-án forgalmi bélyeget jelentet meg. A bélyeg 30x40 mm-es perforálási méretben az Állami Nyomdában készült. /-L