Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-16 / 138. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP GAZDASAÍ 1993. JUNIUS 16.. SZERDA Gazdálkodók és gazdakörök figyelmébe! A fejlesztési támogatást bárki igénybe veheti Óriási az érdeklődés a mezőgazdasági fejesztési alapon be­lül igénybevehető támogatások iránt. A Pest Megyei Föld­művelésügyi Hivatalhoz folyamatosan érkeznek a pályáza­tok az egész megyéből. Új lehetőség a kisbefektetőiknek Osztói részvényjegyzés A jövő' évben 25 milliárd értékű' állami vagyonhoz jut­hat a magyar lakosság a Kisbefektetőit Részvényvásár­lási Program keretében — mondták el az ÁVÜ vezetői az MDF gazdaságpolitikai bizottságának múlt heti ülé­sén. Mivel egy főre 100 ezer forint részvénykeretet biz­tosítanak, negyedmillió állampolgár válhat e privatizá­ciós eljárás révén részvényessé. Tunyogi Andrástól, a hivatal vezetőjétől megtudtuk, hogy sok családi vállalkozás tart igényt a támogatásra. Eseten­ként még a hivatal munkatár­sait is meglepetésként éri, mi­lyen szakszerű módon állít­ják össze az igénylők a pályá­zati anyagot. Volt olyan pá­lyázó, aki nemrég árverés út­ján jutott jelentős mennyisé­gű földhöz, és a nagypapától az unokáig mindenkit bevont a vállalkozásba. Sokan igé­nyelnek talajművelő és vető­gépekre, berendezésekre több millió forintos visszatérí­tendő támogatást. Bár a pályázat összeállítá­sa egyesek számára bonyo­lultnak tűnhet, a Pest Megyei Földművelésügyi Hivatal munkatársai készséggel segí­tenek minden Pest megyei gazdának az anyag összeállí­tásában. A hivatalhoz kapcso­lódóan kialakulóban van egy olyan szaktanácsadói cso­port, amely a mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatos kérdésekre fog majd szaksze­rű válaszokat adni az érdeklő­dőknek. A Pest Megyei Földműve­lésügyi Hivatalnál beszerez­hető a minisztérium által ki­Az elmúlt héten országszerte összesen 189 kárpótlási földár­verést tartottak meg, csupán eggyel kevesebbet, mint ameny- nyit meghirdettek — tájékoz­tatta a sajtót az Országos Kár- rendezési és Kárpótlási Hivatal. Az adatok szerint együtte­sen 312 233 aranykorona érté­kű földet árvereztek el, ebből 4713 aranykorona erdő volt. dolgozott pályázati felhívás, amely útmutatókat is tartal­maz a pályázati anyag össze­állításához. A támogatást a kistermelőktől a nagyüzeme­kig bárki igénybe veheti, csak azok a gazdálkodó szer­vezetek nem pályázhatnak, amelyeknek a mezőgazdasá­gi alaptevékenységéből szár­mazó éves árbevételük száz­millió forint fölött van. A mezőgazdasági fejleszté­si alap legnagyobb része beru­házásokra vehető igénybe, öt­venszázalékos mértékű visz- szatérítendő támogatás formá­jában. Infrastrukturális beru­házáshoz negyvenszázalékos vissza nem térítendő támoga­tás igényelhető. Igen sikeres volt az a pá­lyázati felhívás is, amelyet a Földművelésügyi Minisztéri­um közösen hirdetett meg. Ezt a támogatási formát azok az önkormányzatok vehették igénybe, amelyek mezőgazda- sági és helyi közlekedési célo­kat egyaránt szolgáló útépí­tésre adtak be pályázatot. A vártnál jóval több Pest me­gyei település jelentkezett, de a támogatási kérelmek beadá­sának határideje már lejárt. H. Cs. Az árverések során 3439-en ju­tottak földtulajdonhoz. To­vábbra sem ritka az 500—1000 forint/aranykoro­nás ár, azonban ezen a héten Somogybán 25 100 forint/ aranykoronáért lehetett földet kapni. A megtartott árverésekből 64 végződött megegyezéssel, 22 pedig eredménytelen volt. A kormánypárti szakértők üd­vözölték ezt az elképzelést, hiszen így lényegesen javul­hatnak a vállalkozói tulajdon- szerzés esélyei, s a jelenlegi 50 százalékról tovább nőhet a hazai tőke részesedése a pri­vatizációból. Fontos azon­ban, hogy a legújabb privati­zációs akciót jól készítsék elő, s érvényesüljenek a reá vonatkozó kormányhatározat elvei. A kisbefektetők e mó­don tulajdon és kockázat nél­Merőben szokatlan hangon, közvetlenül, barátságosan szó­lítják meg az olvasót. Egy üz­leti ajánlatok közlésére vállal­kozó orgánumtól meghökken­tő, de mégis igaz: a Hirdetés lapjai családiasságot áraszta­nak, s ezzel sikerül élesen ki­válni a többnyire arctalan, ha­sonló profilú kiadványok kö­zül. A Hirdetés felelős kiadójá­val, Wolfram Heimle úrral ár­tól beszélgettünk, miképp si­került kialakítani ezt az önálló s — úgy tűnik — üzletileg is sikeres arculatot. — Három éve Bonnban, ahonnan Magyarországra ér­keztem, pénzzé tettem minde­nemet, és Budapestre jöttem Sabine Schmüllinggel, aki tár­sam az üzletben és a magáné­letben is. Számítógépeket vá­sároltunk, béreltünk egy la­kást és megkezdtük lapunk megjelentetését. Az első szám még mindössze négy oldalas volt, A/4-es méretben, de már a második számtól folyamato­kul jutnak részesedéshez, mindössze he kell tölteniük 18. életévüket és 1000 forint jegyzési költséget kell befizet­niük. A befektető személyes vagyonát nem terhelik meg a részvény árával, amelyet egyébként egyenlő évi részle­tekben kell majd törlesztenie mindenkinek. Ezután lesznek a részvények eladhatók. A bizottság felhívta az AVÜ-t, hogy lakossági rész­vényekről lévén szó, különös san bővítenünk kellett a terje­delmet — emlékezik a kezde­tekre az alapító. Ma már hetente háromszor, számonként huszonnégy olda­lon jelenik meg a Hirdetés, he­tenként mintegy tíz-tizenkét­ezer üzleti ajánlatot ad közre. Az olvasók körében kedvező fogadtatásra talált az a sziszté­ma, amely alapján dolgoznak. Magánszemélyek apróhirdeté­seit ingyenesen, a lapból ki­vágható kupon segítségével adhatják fel. Közületi hirdeté­seket — mint minden lap — a Hirdetés is térítés ellenében közöl. Az ajánlatok többsége azonban az ingyenes kupono­kon érkezik a szerkesztőségbe. A módszer, mint annyi más üzleti fogás, a tengerentúlról származik, s az elmúlt negyed­században mind az öt konti­nensen elterjedt. A Hirdetés abban mégis eltér külföldi ro­konaitól, hogy míg azok szin­te kizárólag helyi kiadványok, addig a hazai lapot az egész országban terjesztik. Az eltelt gondossággal válassza ki az e célból privatizálandó válla­latokat, vagy azok egységeit. Viszonylag stabil gazdálkodá­si egységek jöhetnek csak szó­ba, amelyek máris szerepel­nek, vagy ennek révén fog­nak szerepelni a tőzsdén. Az ÁVÜ a részvénykibocsátáso­kat összeköti az érintett válla­latok följavításával. A kormány az év közepén hirdeti meg a tömeges rész­vénytulajdonlás végleges és részletes feltételeit, a szóbajö- hető vállalatok első körét. A tervek szerint idén ősszel megkezdődhetnek a jegyzések és jövő év elején az első, be­fektetésre alkalmas cégek nyilvános részvénykibocsátá­sa is sorra kerülhet. három év alatt sikerült gazda­ságilag stabilizálni a lapot, noha reklámra, hírverésre ed­dig nem tudtak számottevő ösz- szeget fordítani. Mégis sike­rült időnként publicitáshoz jut­ni, ami az egyéni hangvétel­nek, a konkurensekétől eltérő üzleti felfogásnak köszönhető. Először a partner-kereső szolgálatuk keltett feltűnést, noha azóta némely lap sokkal messzebbre ment el, mint amit a Hirdetésben vállalnak. S amivel vissza-visszatérően sikerült felhívniuk magukra a figyelmet, az az úgynevezett 32-es rovat. (A könnyebb el­igazodást segítik az állandó számozású rovatok.) Nos ez a bizonyos 32-es az olvasók ro­vata. Semmihez sem hasonlít­ható hangulatú levelezőklub alakult ki egymást korábban soha nem látott emberek kö­zött. Az üzenetváltásokba a lap munkatársait is bevonták a 32-es rovat törzstagjai. A le­vélváltásokat követően sokan személyesen is megismerked­tek az — úgy tűnik — rend­szeressé váló 32-es találkozó­kon. Z. B. FORINTOS HÍREK Az Állami Vagyonügy­nökség az 1992. évi előze­tes mérlegek alapján fel­mérte a hozzá tartozó álla­mi vállalatok és gazdasági társaságok vagyoni helyze­tét. Az adatok elemzése alapján megállapítható, hogy az állami vállalatok többsége tavaly vesztesé­ges volt. A veszteség mint­egy háromszorosára nőtt az egy évvel korábbihoz, vagyis az 1991-hez ké­pest. Ugyanakkor a gazda­sági társaságok többsége pozitívan zárta az évet. Az állami vállalatok va­gyona 1991-ről 1992-re át­lagosan 20 százalékkal csökkent. Ezzel szemben a gazdasági társaságok va­gyona összességében vál­tozatlan maradt. Sőt, ahol a technikai átalakulást kö­vetően a privatizációra is sor került, ott jelentős volt a saját tőke növekedése. Ezt a cégek tőkebevonás, illetőleg tőkeemelés révén érték el. A Pillér befektetési je­gyek vásárlói június 21-től átvehetik értékpa­pírjaikat, illetve az azok­ról kiállított letéti igazolá­sokat a jegyzési helyeken — tudatta az MTI-vel a Prudent-Invest Befekteté­si Alapkezelő Kft. A be­fektetési jegyeket még a nyáron bevezetik a tőzsdé­re. Valamennyi jelentkező — együttesen több, mint 15 ezer befektető hozzájut­hat a teljes vásárolni kí­vánt értékpapír-mennyi­séghez. A jövő. héttől 1,845 milliárd forint érté­kű befektetési jegy, illetve letéti igazolás kerül a be­fektetőkhöz. A Pénzügyminisztérium változó kamatozású kincs­tárjegy kibocsátására ír ki pályázatot. A pályázati ki­írás az értékpapír-forgal­mazási jogosítvánnyal ren­delkező cégek számára szól. E cégek a pályázati kiírást az Állami Értékpa­pír Kibocsátást Szervező Irodánál vehetik át kedd­től. A jelentkezőknek iga­zolniuk kell, hogy jogosul­tak részt venni a pályáza­ton. TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket! V alutaárfolyamok Pénznem vételi árfolyam eladási 1 egységre, forintban angol font 136,18 138,98 ausztrál dollár 60,09 61,33 belga frank (100) 266,62 271,28 dán korona . 14,35 14,61 finn márka 16,30 16,70 francia frank 16,30 16,58 görög drachma (100) 40,07 41,91 holland forint 48,88 49,74 ír font 133,62 136,22 japán yen (100) 84,03 86,23 kanadai dollár 69,46 70,86 kuvaiti dinár 295,16 300,66 német márka 54,81 55,77 norvég korona 12,96 13,20 olasz líra (1000) 60,23 61,51 osztrák schilling (100) 779,13 792,73 portugál escudo (100) 57,64 58,74 spanyol peseta (100) 71,42 72,94 svájci frank 61,45 62,53 svéd korona 12,30 12,56 USA-dollár 89,13 90,69 ECU (Közös Piac) 107,18 109,14 Több mint ötezer földárverés Egyéni hang, sajátos marketing Az ingyenes hirdetések lapja Munkatársaink a Hirdetésből: Wolfram, Nóra, Ria, Zita, Viki, Saby, Kriszta, Kálmán, Kitty és Szilvi állnak. Ági és Kati pedig ül a gép mellett Erdó'si Ágnes felvétele Mind többen figyelnek fel a bőséges kínálatot felmutató hirdetési újságok közül egyre, a Hirdetésre. Aki kézbevette egyszer is ezt a hetente háromszor megjelenő lapot, tudja, hogy minek köszönhető a megkülönböztetett figyelem.

Next

/
Thumbnails
Contents