Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-14 / 136. szám
$ PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JÚNIUS 14.. HÉTFŐ ] L3 Nem akarjuk a rendszerváltozást? Antall József miniszterelnök úrnak egy nemrég elhangzott beszédéből idézek: „... És ezek az emberek nem mozdulnak meg a mi legradikálisabb jelszavainkra és hiába töltünk be esetleg hangos emberekkel sportcsarnokot, nem fognak ránk szavazni. Mert ők nem ezt várták és még nem ez a céljuk. Nem volt idő sem nemzeti nevelésre, sem keresztény, sem európai nevelésre...” Bár Antall Józsefet tisztelem, most mégis azt kérdezem: miniszterelnök úr! Biztos ebben?1990-ben még annyira világos volt, hogy mit akar a magyar nép többsége. Vagy véletlen lett volna, hogy a keresztény, nemzeti szellemiségű pártok nyerték el á szavazatok többségét a választásokon? De én biztos vagyok abban, hogy az SZDSZ-re, Fi- deszre, de még az MSZP-re szavazók is a változásra voksoltak, mert ezeknek a pártoknak a kampánya megtévesztő volt, és. akkoriban még kevesen ismerték fel, hogy az említett pártok sokkal inkább kötődnek a múlthoz, mintsem hogy valódi rendszerváltoztatást csináljanak. Tehát 90-ben az emberek még tudták, hogy mit' akarnak, és véleményem szerint ma is tudják, csak a hat párt egyikétől sem remélik már a megvalósítást. Sajnos az MDF-től sem! Nem az a baj, hogy az MDF és a kormány nem tudott csodát véghezvinni, erre egyetlen párt sem lett volna képes, hanem a nagy hiba az volt, hogy a kormány nem kommunikált kellőképpen az állampolgárokkal. Nemcsak pénzzel lehet az emberekre hatni, hanem tájékoztatással, azzal, hogy nagykorúnak tekintik őket, őszintén beszélnek hozzájuk, és az igazat mondják nekik. Az MDF-en bellii ezt csak Csurka István tartotta igazán fontosnak, és lehet, hogy politikailag követett el néhány hibát, de népszerűsége az MDF-tagok és szimpatizánsok körében ennek köszönhető. Hogy a kormány nem törekedett erre a közvetlen kapcsolatra, epnek következménye, hogy a nép nem tudja, mi is folyik ebben az országban, és így nem is bízik egyetlen politikai erőben sem. Az előző rendszer fegyelmezett hívein kívül, a többség nem megy el szavazni, mert nem látják a kiutat ebből a rendkívül nehéz helyzetből. Akik pedig rendelkeznek kellő bátorsággal és optimizmussal és vállalkozásba kezdenek, azok egy idő után megtorpannak, mert a folytatáshoz szükséges hitelhez már nem tudnak hozzájutni. A hitelfelvételhez ugyanis olyan feltételeket támasztanak, hogy a vállalkozók többsége azokat nem tudja teljesíteni. És ez így megy 1990 óta. De hogy a nép ne akarná a változást, azt nem tudom elhinni. Ki ne akarna jobb életkörülményeket, szabadságot, igazi demokráciát? Csak azt kellene világosan látnia, hogy ki fogja ezt megvalósítani. Kendrik László Szob A csömöri polgárőrségről Több alkalommal tudósított a Pest Megyei Hírlap a csömöri polgárőrség körüli huzavonáról, most mégis szükségesnek tartom, hogy ismét beszéljünk róla. Szükségesnek azért, mert a legutóbbi összejövetelen történtek arra engednek következtetni, hogy a helyzet tisztázásáról, netán megegyezéséről álmodni sem lehet. A meghirdetett egyeztető gyűlésre meghívót kapott többek között a két legilletékesebb csoport:- a meglévő polgárőrség tagsága, valamint a belépési nyilatkozatot már kitöltött és leadott új tagok csoportja, sőt eljöttek azok is, akiknek a belépési nyilatkozatát el sem fogadta a jelenlegi polgárőrség. Már az összejövetel kezdetén látni lehetett, hogy ez a találkozás ismét kudarcra van ítélve. A polgárőrség jelenlegi tagjai közül ugyanis összesen 4-en, azaz négyen jelentek HISTÓRIA Béla király jegyzője (Anonymus) A magyarok cselekedeteiről X. (Gesta Hungarorum) Gyalú halála Reggelre kelve, hajnal előtt Té- tény két részre osztotta seregét. Az egyik részt kissé felfelé küldte, hogy a folyón átkelve majd, Gyalú katonáinak a meglepetésére, avatkozzék bele a harcba. Ez így is történt. Mégpedig, mivel átkelésük könnyen ment, mindkét csapat egyszerre bocsátkozott harcba. Heves küzdelem kerekedett; azonban Gyalú vezér katonái maradtak alul, s közülük sokan elestek, sokan pedig fogságba jutottak. Mikor vezérük, Gyalú látta ezt, hogy életét megmentse, kevesedmagával futásnak eredt. De miközben a Szamos folyó mellett levő vára felé sietve menekült, Tétény vitézei merészen.futtatva, nyomába szegődtek, és a Kapus patak mellett megölték. Mikor a föld lakosai látták uruk halálát, önként békejobbot nyújtottak, és urukká választották Tétényt. Horka apját. A helyen, melyet E.sküllőnek mondanak, esküvel erősítették meg hűségüket. S attól a naptól kezdve hívták azt a helyet Esküllőnek azért, mert ott esküdtek. Tétény pedig onnantól fogva békével és szerencsével birtokolta ezt a földet, ivadéka meg egészen Szent István király idejéig tartotta meg. Tétény fia lett Horka, Horkáé meg Gyula és Zombor. Gyulának volt két leánya; egyiket Karóidnak, másikat Saroltnak hívták. Sarolt Szent István királynak az anyja volt. Zombomak pedig a fia a kisebbik Gyula, Bolya és Bonyha apja. kinek az idejében Szent István uralma alá vetette az erdőntúli földet. Magát Gyulát ekkor megkötözve Magyarországra hozta, s egész életén át börtönben tartotta, minthogy a hitben hiú volt s keresztény lenni átallott, aztán még sok mindent cselekedett Szent István király ellenére, noha az anyja rokonságához tartozott. Mén-Marót vezér Tas és Szabolcs a győzelem után visszafordultak Árpád vezérhez, miután az egész nép meghódolt a Szamos folyótól a Körösig, és senki sem merte a kezét emelni ellenük. Sőt maga Mén-Marót vezér sem igen akart ellenük vonulni, hanem inkább útra készült Görögországba. Nekiindulva, lefelé jöttek egy Omsó-ér nevű víz mellett, s a Szerep-mocsárhoz értek. Azután útjukat folytatva Szeghalomhoz jutottak; itt át akarlak kelni a Körösön, hogy Mén-Marót ellen harcoljanak, de Mén- Marót katonái odajöttek, s megakadályozták, hogy átkeljenek. Továbblovagolva tehát, egy napra rá az apró halmoknál ütöttek tábort. Innen pedig a Túr folyó mentén a Tiszához értek, s a Do- rogma-révnél átkeltek rajta. Ott még egy Ohat nevű kun katonának Árpád vezér jóváhagyásával nagy földet szereztek, melyet ivadékai mostanáig birtokolnak. Visszaérkezésük Midőn a Tisza folyón átkeltek, előreküldték hírvivőiket Árpád vezérhez azzal, hogy örvendetes szerencséjüket jelentsék. Ezek meg is jöttek Árpád vezérhez, jelentették neki az örömhírt, hogy Szabolcs meg Tas seregükkel egyetemben épen és sértetlenül visszatértek, sőt már a Dorog- ma-réven egész hadukkal átkeltek. Midőn Árpád vezér meghallotta, hogy Tas meg Szabolcs egész hadukkal együtt épen és sértetlenül visszatértek, sőt a, Tisza folyón is már átkeltek, nagy lakomát csapott, s az öröm hírhozóinak különféle ajándékokat adott. Mikor Tas és Szabolcs be akartak vonulni a vezér udvarába, ez összes vitézeit elébük küldte, s így nagy örvendezés közepette fogadta őket. Aztán — amint az már szokásuk a jó uraknak, hogy híveiket szeretik — majdnem mindennap a maga asztalánál látta őket vendégül, és sok ajándékot adott nekik. Hasonlóképpen a vezérek szintén különböző ajándékokat nyújtottak át Árpád vezérnek, s beszolgáltatták neki a lakosok kezességbe adott fiait is. Salán vezér Árpád vezér és nemesei néhány nap elteltével tanácsot tartottak, és elküldötték követeiket Salán vezérhez, hogy értésére adják — mintha biz annak ez örömére szolgálna — Tas,, Szabolcs meg Tétény győzelmét, egyszersmind kérjék tőle a Zagyva folyóig elterülő földet. Ez így is történt. Tudniillik elküldték Etet és Vajtát, s mikor ők Alpár homokján megtalálták Salán vezért, elsőben az örömhírt közölték vele, majd a Zagyva folyóig terjedő földet egészen a Zagyva vizéig átengedte Árpád vezérnek, a követeknek meg különféle ajándékokat adott. Mikor hetednapra Et és Vajta megkapták az elbocsátást, visszatértek urukhoz. Árpád vezér tisztességgel fogadta őket, és sikeres követjárásuk hallatára nagy öröm támadt a vezér udvarában. A vezér pedig elkezdett híveinek helységeket és nagy birtokokat adományozni. Távozásuk Szerencsről Ezután a vezér és főemberei elhagyták Szerencset, s átkeltek a Sajó folyón azon a helyen, ahol a Hernád vize beleömlik. A Héjő vize mellett ütöttek tábort, egészen a Tiszáig és Ernődig, s egy hónapig maradtak ott. A vezér még ott Böngémek, Bors apjának nagy földet adott a Tapolca vizétől a Sajó folyóig, amelyet most Miskolcnak hívnak, azonkívül odaadta neki azt a várat, melyet Győrnek mondanak. Ezt a várat Böngér fia Bors a maga várával, Borsoddal egy vármegyévé tette. Örsúr vára és az Eger vize Azután Árpád vezér és nemesei innen felkerekedve a Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patakok mellett attól a helytől kezdve, melyet most Kácsnak mondanak. Árpád itt nagy földet adott Ocsádnak, Örsúr apjának. Örsúr, a fiú aztán ott, annak a folyónak a forrásánál várat épített, amelyet most Örsúr várának hívnak. Árpád vezér és övéi innen továbbmenve eljutottak az Eger vizéig. Kunyhókat készítve több napig ott mardtak s azt a hegyet, amelyen a vezér számára leveles színt vertek. Színhalomnak nevezték el. Táboruk az Ostoros pataktól egészen Poroszló váráig húzódott. Azután útjukat folytatva elérték a Zagyva folyót; ennek a folyónak a partján tábort ütöttek a Tiszától egészen a MátraTerdőig, s meghódították annak a földnek minden lakóját a Köröstől a Zagyva folyóig meg a Szepes- erdőig. Akkor Árpád vezér nagy földet adott Édnek meg Edöménnek a Mátra-erdőben, ahol az unokájuk. Pata később várat épített. Áz ő sarjadékuk- ból származott hosszú idő után Sámuel király is, akit kegyességéért Abának hívtak. Nógrád és Nyitra vára Ugyanabban az időben Árpád vezér, mikor látta, hogy vitézei jóvoltából ilyen nagy dicsőségre és bátorságos állapotra tett szert, tanácsot tartván, sok katonát hadba küldött, hogy Gömör meg. A másik csoport, az ’56-os Kör részéről 34, azaz harmincnégy fő jelent meg, ellentétben a PMH egy korábbi tudósításával. Mint ismeretes: az ősszel a csömöri ’56-os Kör tagjai felajánlották: a község biztonsága érdekében belépnének a polgárőrségbe, de ezt azok kategorikusan elutasították. Nos, mára nem vátozott semmi. Úgy hírlik, bizonyos közgyűlést a régi tagoknak összehívtak, az új belépőket erre azonban nem hívták meg. Hogy mi történt ott, rejtély marad. Sem nyilvánosságot nem kapott a döntés, sem egyenkénti értesítés nem történt. A régi gárda továbbra sem hajlandó befogadni új embereket a soraiba, pozíciójukat nem hajlandók feladni. Nem hajlandók továbbra sem maguk között látni azokat az embereket, akik nem kötődtek (kötődnek) a kommunista kádári rendszerez. Ez részükről tulajdonképpen érthető. Nem azért álltak össze azok, páran, akik most benne vannak a csoportban, hogy később kiadják a kezükből a „hatalmat”. Soraikba nemkívánatos személynek számítanak azok a csömöri polgárok, akik annak idején nem bizonyították elvhűségüket „Kádár elvtárshoz”. Azok a szólamok, amelyek itt-ott elhangzanak, hogy ők Csömör biztonságáért vannak, így talán merő porhintésnek tekinthetők. Mi, akik a szabadaságért annak idején keményen megszenvedtünk, élni akarunk a szabadsággal, de nem engedjük, hogy mások visszaéljenek vele. Szeretnénk megértetni minden magyar hazaszerető emberrel, hogy csakis egyetlen út van, amely előre vezet, az a független, szabad, demokratikus társadalom. Szilágyi Imre ny. alezredes az ’56-os Kör elnöke U. i. Időközben megérkezett a levél a mélyen tisztelt „valakiktől” (mivel sem aláírás, sem bélyegző a levélen nincs), de szövegéből úgy rémlik, a polgárőrség „valakikjétől” érkezett, melyben közük; sem személyemet, sem feleségemet nem veszik fel a polgárőrség soraiba. így döntöttek 1993. május 25-ei dátummal. Sz. I. és Nógrád várának népét meghódítsák neki, sőt ha a szerencse szolgál, akkor menjenek fel a csehek határa felé Nyitra váráig. Ezeknek a hadra kelő katonáknak a fejeivé és vezéreivé nagybátyjának, Hüleknek két fiát: Szovárdot és Kadocsát rendelte, meg aztán Hubát, a fejedelmi személyek egyikét. Ez a három úr, miután megkapta az engedelmet Árpád vezértől, arról a helyről indult el, amelyet Pásztoriak mondanak, s előbb a Hangony vize mentén lovagolt, majd ezen a folyón átkelt a Sajó folyó mellett. Innen Gömör várának részein át vonultak tovább, és eljutottak a Bol- hád-hegyig, majd a nógrádi részeken haladva, a Galga vizéhez értek. Innen pedig útjukat folytatva a Duna partján mentek, majd a Verőce vizén átkelve tábort ütöttek az Ipoly folyó mellett. És mivel az isteni kegyelem volt velük, félt tőlük minden ember; mégpedig leginkább azért féltek tőlük, minthogy hallották, hogy Álmos vezér fia. Árpád vezér Attila király ivadékából származott. Ak1 kor az összes szlovének, annak a földnek a lakosai, akik előbb Salán vezér alattvalói voltak, tőlük való féltükben önként meghódoltak nekik, úgyhogy senki sem emelte a kezét rájuk. S olyan nagy félelemmel meg rettegéssel szolgáltak nekik, mintha már régen uraik lettek volna. Szovárd, Kadocsa meg Huba, akinek leszármazottja az okos Szemere, mikor látták, hogy az a sok nép minden háború nélkül meghódolt nekik, nagy lakomát csaptak; majd az előkelőbb lakosoknak, akik fiaikat kezesül adták, különböző ajándékokat osztogattak, s őket jó szóval harc nélkül Árpád vezér hatalma alá vonták, sőt hadjáratukra magukkal is vitték, kezesül kapott fiaikat pedig többféle ajándékkal egyetemben Árpád vezérhez küldötték. A vezér és nemesei igen nagyon megörültek ezen, s az örömhír hozóinak sok ajándékot adtak. (Folytatjuk) Országgyűlési választások Az 1848-as forradalom megszüntette a rendi ország- gyűlést és az április 11-én szentesített 4. és 5. törvénycikk intézkedett az új, polgári parlamentről és a választójogról. A törvény szerint szavazati jogot kaptak azok a húsz év feletti, magyar honos férfiak, akik valamely bevett felekezethez tartoztak és a jövedelmi vagy értelmi cenzusnak megfeleltek. Azok, akik korábban választójoggal rendelkeztek, de az új törvény értelmében nem kaphatták volna meg (alacsony jövedelem vagy nem értelmiségi állás miatt), megőrizték politikai jogképességüket. A szavazásra jogosultak köre jelentősen bővült, a forradalom elóítti mintegy 2%-os aránnv 9%-ra emelkedett. A választásokat 1848 júniusára tűzték ki, nem egy napra — a korabeli technikai adottságok mellett ez megoldhatatlan volt —, hanem mintegy háromhetes határon belül kellett azokat megtartani. A képviselői kerületek számát 450-ben szabták meg (Erdéllyel együtt). Pest megyének ebből tíz terület jutott. A júliusban megnyílt népképviseleti országgyűlésen a vármegye képviselői a következők voltak: gróf Teleki lAszló (Abony), Patay József (IVfonor), Beniczky Ödön (Gödöllő), Hajnik Pál (Vác), Eckstein Rudolf (Szentendre), Nyáry Pál (Ráckeve), Hajós József (Dunavecse), Halász Boldizsár (Alsódabas), Szeles Lajos (Dunapataj), A'agy Ignác (Kecel). Pogány György /
