Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-09 / 132. szám

1 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. JÚNIUS 9., SZERDA ] L5 A Vác az aranyért, az UTE az életéért harcol s Egymásnak feszülnek Újpesten A labdarúgó NB I utolsó előtti fordulóját rendezik ma, s még min­den nyitott a bajnoki címet, valamint a kiesést és az osztályozós köte­lezettséget illetően. A váci „sziporkával” felzárkózott Ferencváros (37 pontjával követi az egyaránt 39 pontos Kispest-Honvédot és Vác FC-Samsungot) elméletileg még meg is védheti címét, ha a két rivá­lis betlizik, s Nyilasi Tiborék hozzák a maximumot. Erre van is san­szuk, mármint a vetélvtársak botladozására, hiszen a jobb gólkü­lönbségükkel élre ugrott kispestiek nemcsak a Ferencvárosnak, ha­nem a segítőkész veszprémieknek is köszönetét mondhatnak pozíció­juk kedvező változásáért, hiszen Csík és Pető is aktivizálta magát, látván, hogy Vinczének, Orosznak, Hamarnak és Fischernek sem megy a gólgyártás. Ami pedig a váciakat illeti... Nos, ki tudja, hogy teszik túl magukat a szombati lidércnyomáson? — Én tudom, hogy ez a csapat már kihozta magából a maximumot — mondta Csank János. — Három éve „megfeszülnek”, s most az a kérdés, képesek-e még valami pluszt kisaj­tolni magukból. Bár jövőre is az leg­yen a legnagyobb gondja a Vácnak, hogy bajnok lesz-e, vagy sem...-— Bizonyára kielemezték a játé­kosokkal, hogy mi volt a Ferencvá­ros elleni „bukfenc" oka. — Természetesen, ezzel telt a hét­fői edzés nagy része, értékeltünk, s rá is hangoltunk a következő fel­adatra. Egészen egyszerűen kidom­borodott az, hogy egyénileg jobban képzett játékosokból áll a Ferencvá­ros, elsősorban a középpályán nyúj­tottak kimagasló teljesítményt. Mi is erőltettük a támadást, hiszen az- aranyéremért hajtó listavezetőtől ha­zai pályán mindenki azt várja el, hogy az első perctől az utolsóig „nyomjon”. Lehetett volna taktikai­lag úgy is felállni, hogy beállunk vé­dekezni és kihúzzuk egy iksszel, de ezt mégsem teheti meg egy bajnok- aspiráns... A támadásainkba azon­ban rengeteg hiba csúszott. Az FTC akciói sem úgy indultak, hogy sze­reltek minket, hanem az eladott lab­dákkal megjátszották az üresen mozgó középpályásaikat, akik nem is mentek vissza védekezni, csak a támadásra koncentráltak. S rávezet­ték az akciókat a mi, a megbeszél­Március a nyárban A megyei labdarúgó bajnokság­ban ma játsszák le a márciusi első fordulót, amelyet akkor a kedve­zőtlen időjárás miatt nem tarthat­tak meg. Az ifjúsági előmérkőzé- sek 16, a felnőtt találkozók 18 óra­kor kezdődnek az elölállók ottho­nában. I. osztály: Nagykőrös—Üllő (Zsiák), Pilis—Hévízgyörk (Boros L.), Ráckeve—Iklad (Toldi), Bu­gyi—Nagykáta (Csapó), Tápió- szentmárton—Pilisvörösvár (Szol­nok megyei játékvezetők), Ör­kény—Fót (Csorba), Maglód—Po- máz (Hermann), Kartal—GEAC (Heves megyei játékvezetők). II. osztály. Északi csoport: Göd—Perbál (Gazdag), Budaka­lász—Aszód (Balogh L.), Verő­ce—Rád (Mocsai), Letkés—Tö­rökbálint (Födi), Nagymaros—Tö­köl (Székely), Halásztelek—Pilis- csaba, zárt kapuk mellett (budapes­ti játékvezetők), Délegyháza— Taksony (Illyés), Budaörs—Erdő­kertes (Frank). Déli csoport: Péteri—Sülysáp (Schmidt), Inárcs— Hernád (Bo- ross K.), Vácszentlászló—Túra (Bakos), Újhartyán—Kakucs (Kar­csú), Úri—Isaszeg (Szacsky). Szolnok megyei bírók lesznek a Tápiószecső—Gyömrő, Farmos— Táborfalva és a Kóka—Abony mérkőzésen. * Felkérjük tudósítóinkat, hogy a szerdai I. osztályú mérkőzések­ről még ma adják le telefonon je­lentéseiket a szokott formában. Taksony felzárkózott A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Északi csoportjában a Taksony nyerte a nagymarosi rangadót Jacsó és Reznek góljával. A vendégek 2-0-ás vezetése után két kiállítás miatt megfogyatkozott a hazai csapat. A mezőny legjobbja a taksonyi Reznek volt. A Taksony győzelmével pontszámban fel­zárkózott a listavezető mellé. A Halásztelek—Délegyháza-találkozó a 85. percben félbeszakadt, mert égő cigarettát dobtak a játékvezető vállára. Az eredményt a Délegyháza 3-2-es győzelmével számoltuk be. Mivel a hétközi forduló miatt nem tudnak fegyelmi tárgyalást tartani, az Intéző Bizottság döntése szerint csak zárt kapuk mellett játszhatja soron következő mérkőzé­sét a Halásztelek. Míg Északon három vendéggyőzelem született, Délen a Túra és az Isa­szeg szerezte meg a két pontot. A Péteri—Gyömrő-rangadó döntetlent ho­lott, de ez nem befolyásolja a Gyömrő már korábban kivívott elsőségét. Zá­rójelben az ifjúsági eredményeket közöljük. Újhartyántól két büntetőpont le­ESZAKICSOPORT DELI CSOPORT tekkel teljesen ellentétes felfogás­ban játszó védelmünkre. Védőso­runk a lestaktikát erőltette, amit egyáltalán nem szoktunk alkalmaz­ni, s rengeteget hibázott. Türelmetle­nek voltak, „bepánikoltak"... — Hogy lehet ezek után újra ösz- szeszedni a csapatot? — Hát, bízom benne, hogy nem leszünk harmadikok. Mert papíron még a második hely sem biztos. Meg kell próbáim négy pontot sze­rezni, ma például Újpestre egyértel­műen győzni megyünk. Persze, ők is meg fognak feszülni, hiszen a bennmaradásért harcolnak, vagyis mindenképpen nagy csörtére van ki­látás. Az UTE gyengébb csapat mint a Ferencváros, vagy éppen mi, hiszen ezért küzdenek a kiesés el­len. Ha ez kézilabda- vagy kosárlab­dameccs lenne, ki is jönne ez a kü­lönbség, de a futballban már koránt­sem ilyen egyértelmű a helyzet. Rá­adásul Hahn és Répási sérülése mi­att még nem is tudok „robbanthatat- lan” kezdőcsapatot kijelölni. Való­színűleg Koszta — Bánfi, Nagy, Hahn, Puglits — Nyilas, Aranyos vagy Horváth, Sallai, Rontanék — Répási, Füle összetételben kezdünk majd, de kérdéses, a sérültek tudják-e vállalni a játékot — fejezte be tájékoztatását Csank János. A 29. forduló műsora: UTE— Vác FC-Samsung (Megyei út, 17 óra, V.: Vad), Ferencváros—Video­ton (19.15, a Tv-2 közvetíti), Kis­pest-Honvéd—Csepel, Pécs—Va­sas, Siófok—MTK, Rába ETO— BVSC, Veszprém—Diósgyőr, Bé­késcsaba—Nyíregyháza (valameny- nyi 17 óra). (németh) 24. hét Totótippek 1. Baja—Kiskőrös 1, 2 2. Gödöllő—Debrecen 1, 2 3. Szekszárd—Haladás 2 4. ZTE—Dorog 1 5. Cesena—Taranto 1 6. Cosenza—Piacenza 1, x 7. Cremonese—Temana 1 8. Andria—Reggiana x, 2 9. Lecce—Lucchese 1 10. Modena—Bari 2 11. Monza-—Bologna 2 12. Padova—Ascoli 2 13. Pisa—Venezia 1, x 14. Verona—Spal 1 Foreman elbúcsúzott Las Vegasban rendezték a WBO profi ökölvívó szervezet nehéz­súlyú világbajnoki döntőjét. A 12 menetes küzdelemben az amerikai Tommy Morrison egy­hangú pontozással győzött honfi­társa, George Foreman ellen. A profi nehézsúlyú ökölví­vás talán legnagyobb visszaté­rője, a 44 éves lelkipásztor George Foreman, aki az 1968-as mexikói olimpián nyert aranyérmet, pályafutásá­nak minden bizonnyal utolsó ál­lomásán, nem találta a fiatalos lendület ellenszerét. A 24 éves Morrison egyhangú pontozás­sal nyert ugyan, mégis a vesz­tes tett zsebre több pénzt, hi­szen a búcsúzó „öreg” 7 millió, míg a győztes „ifjonc” csak 1.25 millió dollárral gazdago­dott. Feltámadtak a CVSE pólósai Vogel: amikor kell A vízilabda OB 1 hét végi kettős fordulójában a bennmaradásért küzdő, újonc Ceglédi VSE mind­két találkozóját megnyerte. En­nek ellenére pozícióján nem so­kat javított, hiszen a vetélytárs KSI szombaton legyőzte az egyik bajnokaspiránst, a kapusgondok­kal küzdő Vasast. Ceglédi VSE—Eger SE 12-10 (3-4, 2-4, 4-2, 3-0) Cegléd, 300 néző. V: Koós, Németh. Ceglédi VSE: Vincze — Vogel (1), Hasznos (2), Balli (6), Mama- jev, Tóth (3), Bóbis, Józsa, Né­meth, Baranyai, Veres, Kocsis, Csendes. A játékidő feléig a vendégek biztos győztesnek látszottak. Jól használták ki a hazai védők bi­zonytalanságát, és jelentős előnyt szereztek. 5-9 után viszont — a harmadik negyedtől — fordult a kocka. Látványos akciógólokkal a ceglédiek felzárkóztak, és ki­használva az egriek szaporodó át­adási és lövési hibáit, a befejező játékrész elején, Balli remek talá­latával a vezetést is megszerez­ték. A győzelmet Vogel távoli, al- sósarkos lövésből szerzett góllal biztosította be. Ceglédi VSE—Csanádi Ár­pád KSI 9-8 (1-t, 1-3, 4-1, 3-3) Cegléd, 400 néző. V: dr. Kon- rád, Mohácsi. Cegléd: Vincze — Vogel (2), Baranyai (1), Hasznos (3), Balli (1), Bóbis (1), Tóth (1), Józsa, Németh. Mamajev, Veres, Ko­csis, Csendes. Kezdetben a fővárosiak vezet­tek, majd 2-4 után a Pest megyei­ek Balli, Baranyai és Hasznos két góljával sorban négyszer beta­láltak és így már 6-4 lett az ered­mény a hazaiak javára. A vendé­gek ezt követően egyenlíteni tud­tak, majd a rendkívül izgalmas hajráig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A CVSE győzelmet je­lentő gólját, a befejezés előtt egy perccel, a jobb oldalon üresen ha­gyott Vogel dobta. Ungureán László Göd—Aszód 2-1 (10-0), Perbál— Rád 1-0 (2-1), Budakalász—Török­bálint 2-1 (3-1), Verőce—Erdőker­tes 0-2 (2-2), Letkés—Tököl 3-0 Péteri—Gyömrő 1-1 (1-7), Süly­sáp—Hemád 4-2 (14-0), Tápiósze­cső—Túra 0-3 (2-1), Inárcs—Tábor­falva 1-0 (5-2), Vácszentlászló— (3-2), Budaörs—Piliscsaba 3-1 (2-0), Nagymaros—Taksony 0-2 (1-8), Halásztelek—Délegyháza 2-3, félbeszakadt (6-2). Kakucs 2-1 (0-1), Farmos—Abony 3-1 (1-6), Újhartyán—Isaszeg 0-1 (3-1), Kóka—Úri 2-1. 1. Gyömrő 2. Sülysáp 3. Péteri 1. Nagymaros 2. Taksony 3. Délegyháza 4. Budaörs 5. Piliscsaba 6. Budakalász 7. Göd 8. Tököl 9. Halásztelek 10. Rád 11. Törökbálint 12. Perbál 13. Erdőkertes 14. Letkés 15. Aszód 16. Verőce 16 9 3 71-25 41 18 5 5 61-31 41 17 6 5 73-35 40 15 7 5 58-29 37 15 5 8 52-35 35 15 3 10 27-42 33 13 5 10 55-56 31 12 5 1141-37 29 9 6 13 35-45 24 9 6 13 34-48 24 9 5 14 38-50 23 8 4 16 34-51 20 8 3 17 37-56 19 7 5 16 34-54 19 6 6 16 25-55 18 4 6 18 25-71 14 4. Vácszentl. 5. Farmos 6. Hemád 7. Túra 8. Kakucs 9. Újhartyán 10. Inárcs 11.Isaszeg 12. Abony 13. Tápiószecső 14. Táborfalva 15. Úri 16. Kóka 20 5 3 59-28 45 16 6 6 82-43 38 15 8 5 54-30 38 11 10 7 42-30 32 10 10 8 57-43 30 13 4 11 48-46 30 9 10 9 35-36 28 9 8 1141-39 26 10 7 11 45-54 25 9 7 11 29-40 25 9 7 12 34-51 25 7 10 11 42-43-24 10 3 14 40-55 23 7 8 13 33-37 22 6 6 16 25-50 18 5 5 18 32-73 15 R. L. A „házigazda”Férjáncz harmadik Ranga megállíthatatlan? Jó időben, nagy közönségsiker­rel rendezte meg a Váci Autó SE Kisbéren és környékén az idei rali országos bajnokság máso­dikfutamát. Az első osztály ver­senyében 74 páros indult, s 47-en értek célba. Az idénynyitó márciusi Salgó Ralin diadalmas­kodott Ranga, Büki páros ezúttal is győzött. Végig magabiztosan, jól versenyeztek, a nyolc gyorsa­sági szakaszból ötöt nyertek. Ti­zennyolc autónál a kipufogó zaj­szintje a megengedettnél jóval magasabb volt. A felügyelő tes­tület ezúttal eltekintett a kizárá­suktól, szigorú megrovásban ré­szesítette őket, a jövőben hason­ló esetben súlyos szankciókat al­kalmaznak. Eredmények: 1. Ranga László, Büki Ernő (Lancia-Delta Integ­rale, Marlboro Rallye-Team) 1:04:30, 2. ifj. Tóth János, Papp György (Toyota, Waltham SE) 1:06:01, 3. Ferjáncz Attila, Tóth. Csaba (Ford, Váci Autó SE) 1:06:11, 4. Topor Kálmán, Hor­váth Károly (Audi, Oil Trans SE) 1:10:20, 5. Oroszlán László, Oroszlán Tibor (Mitsubishi Ga­lant, Rawex SC) 1:11:01, 6. Du­dás Gyula, Gábor János (Nissan, Hungária Biztosító SE) 1:11:23. Elment a kosárlabda Mozartja Meghalt Drazsén Petrovics Autóbaleset során életét veszí­tette Drazsén Petrovics, Euró­pa egyik legjobb kosárlabdá­zója. A 28 esztendős horvát játékos halálhírét ügyvédje, Nicholas Goyák jelentette be a családtól kapott informáci­ókra hivatkozva. A német hírügynökségi jelen­tések szerint Drazsén Petrovics a München és Nürnberg közöt­ti A9-es autópályán szenvedett halálos kimenetelű autóbalese­tet, miközben a horvát főváros­ba, Zágrábba tartott, hogy a vá- logatott Európa-bajnoki felké­szülésén részt vegyen. A rend­őrségi információk szerint sze­mélyautója egy tehergépkocsi­val ütközött, miután annak ve­zetője az esős időben elvesztet­te uralmát járműve felett. A horvát válogatott, amely június 22-től Németországban lép pályára a kontinensviada­lon, legnagyobb csillagát veszí­tette el a tragikus kimenetelű baleset során. Petrovics a szöu­li majd a barcelonai olimpián is tagja volt az ezüstérmes jugo­szláv, illetve horvát csapatnak, miközben az amerikai profi ko­sárlabda bajnokságban (NBA) is a legjobb európai játékosnak bizonyult. A Portland Trail Bla­zers csapatából az 1992-es játé­kosbörze (draft) első fordulójá­ból választotta őt a New Jersey Nets együttese. Az 1992/93-as szezonban messzemenőkig meghálálta a bizalmat, és mér­kőzésenkénti 22.3-as pontátla­ga az NBA legjobbjainak sorá­ba emelte. A New Jersey Nets a bajnoki alapszakaszban Petro­vics vezetésével megszerezte a rájátszásban való szereplés jo­gát is. Az első fordulóban a Cleveland Cavaliers azonban megállította a csapatot. Ezután Petrovics úgy döntött, hogy nem hosszabítja meg a szerző­dését klubjával, és visszatér Eu­rópába, ahol az 1988/89-es sze­zonban a spanyol Real Madrid idegenlégiósaként kezdte meg profi pályafutását. Drazsén Pet­rovics személyében világhírű, virtuóz kosárlabdázót veszített el a sportvilág. Hírek innen-onnan • A Dunakeszin élő Dallos Gyu­la Aktion nevű lovával harmadik lett a belgiumi Schotenben meg­rendezett díjlovagló Világ Kupán. • Kocsó Antal második he­lyen végzett a németországi Pfarr- kirchenben rendezett salakmoto­ros hosszúpályás világbajnokság selejtezőjében, így továbbjutott a július 4-i elődöntőbe. • Az ausztriai Salzburgringen rendezett nemzetközi gyorsasági motoros superbike bajnokságon Harmati Árpád az első helyen ért célba. • A Darmstadtban rendezett női erőemelő Európa-bajnoksá- gon Baranyai Ildikó a negyedik, Somodi Valéria pedig az ötödik helyen végzett. • A finnországi Järvenpää vá­rosában zajló ülőröplabda Euró- pa-bajnokságon a magyar váloga­tott előbb Ausztria ellen győzött 3:0 arányban, majd Észtország csapatát verte szintén 3:0-ra. • Pécsett befejeződött a Sopi­anae Open ’93 elnevezésű nem­zetközi golfverseny. A kategóri­ák magyar győztesei: Bankó Éva, Elter Dénes, Sitku Gábor. • Bajban van a Wayne Gretzky által vezérelt Los Ange­les Kings. Az észak-amerikai pro­fi jégkorong liga (NHL) döntőjé­ben, az ötödik összecsapás előtt, a Montreal Canadiens 3:l-re ve­zet a „Királyok” ellen, s csupán egy győzelem hiányzik, hogy ők nyerjék a Stanley Kupát. Négyes döntő a Szuper Kupáért Öregfiúk találkozója Idén körzetenként rendezték az öregfiúk labdarúgó bajnoksá­gát. A tervek szerint a négy győztes mérkőzik majd a me­gyei elsőségért, s egyben azért, hogy szőkébb pátriánkat képvi­selje a Budapest bajnok ellen a Szuper Kupa találkozón. Ma délután 14 órára várják a Di- ósd, a Kartal, a Verőce és az Üllő együttesének képviselőjét a PLSZ székházába, a Steindl Imre utcába. Itt beszélik meg a rájátszás részleteit. A küzdelem jövő csütörtökön kezdődne. Kapus és beálló kerestetik Kotormánék Kairóban A magyar kézilabdacsapatok si­keres szereplését követően (a Fo­tex Veszprém SE férfi- és a Va- sas-Dreher női csapata egyaránt nemzetközi kupadöntőt vívha­tott) a férfi juniorválogatott jó­voltából folytatódott a kedvező sorozat. A csapat — mint ismere­tes — a nagy favoritnak kikiál­tott Horvátország és a házigazda Izrael elleni kettős győzelemmel bejutott a szeptemberi, Kairó­ban megrendezendő vb-döntő- be. A magyar sikerről a vb7selej- tező izraeli városában, Netanyán nyilatkozott Zsiga Gyula (34) ve­zető edző. — Másfél éve az a cél lebe­gett előttünk, hogy kiharcoljuk a finálés helyet — mondta Zsiga Gyula. — A felkészülés során mintegy negyven játékost próbál­tam ki segítőmmel, Prónay Gyu­lával a húsz hazai és a három idegenbeli, közelebbről Ausztriá­ban lejátszott előkészületi mér­kőzésen. A szakember azt is megemlí­tette, Horvátország joggal tűnt félelmetes ellenfélnek, hiszen há­rom játékosuk tagja a BEK-győz- tes Badel Zagreb csapatának! — Egyik ellenfelünket sem láttuk előzőleg. Abban biztosak voltunk, hogy az NB I-ben is ke­mény feladatokat megoldó Mo­hácsi—Kotormán—Borsodi hár­mas teljesítménye meghatározó lesz. Ez így is történt, de a többi­ekben sem csalódtam. Ami pe­dig az Egyiptomra való készülő­dést illeti, húsztagú kerettel gya­korolunk. Feladatom: egy-egy kapus és beálló kiválasztása! Zsiga Gyula hangsúlyozta, a juniorválogatott rendkívül nehéz anyagi körülmények között ké­szült. Tavaly úgymond vegetál­tak. Idén élvezik az OK1SZ Ipari Oktatási Központ hétszámjegyű támogatását, elsősorban dr. Kiss István igazgató segítőkészségé­nek köszönhetően. Jocha Károly

Next

/
Thumbnails
Contents