Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-08 / 106. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP UTAZÁSI MELLÉKLETE Találomra nem jön hozzánk senki Idegenforgalom helyett vendégfogadás Új vezetője van az Országos Idegenforgalmi Hivatalnak: február eleje óta Téglássy Tibor az új elnök, aki eddigi pá­lyafutása alatt is mindig szoros kapcsolatban állt az ágazat­tal, a turizmussal, a szabadidó'töltés marketingjével és me­nedzselésével. Légitársaságoknak dolgozott, s olyan rek­lámügynökségekkel tartott fent kapcsolatot, melyek ide­genforgalommal foglalkozó vállalatokat képviseltek. Emel­lett egyetemen is tanított, marketingtevékenység, reklám­szervezés is munkájához tartozott. Téglássy Tibor ezt a harminc esztendőt így foglalja össze: az utóbbi három évti­zedben szinte mindent az idegenforgalom, a turizmus szemszögéből szemléltem. Talán éppen ez a nagy tapaszta­lat, a szakmában való nagyfokú jártasság bátorítja fel az új elnököt, hogy ne csak a hivatal eddigi tevékenységét ala­kítsa át, hanem felülbírálja a vitathatatlanul idegenül csen­gő „idegenforgalmi” elnevezést is. — £ rövid bemutatkozáshó>l is kitetszik, hogy nem éppen elé­gedett az önre bízott hivatal el­nevezésével. .. — Nemcsak én, de több kol­légám is úgy véli: az idegen- forgalom kifejezés nem a leg­barátságosabb. Ezért gondol­tunk a hivatal átkeresztelésére. Szerintünk a vendégforgalom lehetne az az új titulus, ame­lyik jobban kifejezné a hagyo­mányos és a korszerű magyar turistacsalogatás, -ellátás lé­nyegét. Mi a baj az idegenfor­galom szóival? Nos, az elmúlt évtizedekben használt, sőt el­használt név inkább csak a kül­földi vendégek ellátását jelen­tette. Ugyanakkor alig értet­tük, érthettük alatta a hazai la­kosság kirándulókedvének, szabadidő-eltöltésének kiszol­gálását. Ez pedig alapvetően helytelen elkülönítés: a ven­dég, legyen az akár külföldi, vagy hazai, ugyanazt az etbáL nást kell, hogy megkapja a pénzéért! — Visszatérve ismét csak a névváltoztatásra. Gondolom e mögött az adminisztratív dön­tés mögött például a feladatok átcsoportosítása, az egykori hangsúlyok megbontása is meghúzódik. — A vendégfogadás elneve­zéssel -— jól érzi — elsősor­ban az ágazat hagyományos te­vékenységének előtérbe helye­zését kívánjuk hangsúlyozni. Miről van szó? Mihamarabb véget kell vetni annak, hogy az idegenforgalom egyenlő a külföldi idecsalogatásával, s „megkopasztásával”. Életre kell újra hívni a világszerte is­mert hagyományos magyar vendégszeretetet. Ezt pedig szakszerű, pontosan megterve­zett propaganda kell, hogy megelőzze. Ugyanakkor en­nek az új elnevezésnek ki kell fejeznie azt a törekvést és szán­dékot is, mely szerint Magyar- országnak versenyre kell kel­nie a turistákért. Nem enged­hetjük meg magunknak azt a passzív idegenforgalmat, mely­ben — ez volt a gyakorlat a megelőző évtizedekben — csak úgy találomra jöttek a kül­földiek hozzánk, s mi csupán érkezésük után mutattuk fel ne­kik az országunkban megtekin­tésre alkalmas értékeket. Elé­be kell menni a turistának! Vége ugyanis annak a szemlé­letnek, hogy az alacsony árak miatt, esetleg a „vasfüggöny” mögé való be-betekintés ürü­gyén alkalomszerűen eljönnek megnézni hazánkat a gazdag nyugatiak, vagy nálunk, a kele­ti blokk Svájcában nyaralnak az egykori szocialista ország­ból érkező szegényebbek. Akti­vizálni kell az ágazatot! Idő­ben meg kell mutatni az üdül­ni, kirándulni, világot látni szándékozó külföldinek, s a szabadidő hasznos eltöltésére vágyó hazai vendégeinknek, mink is van. — Hadd kérdezzek rá, mink van? Hiszen úgy vélem, hogy az ágazatban eluralkodott helytelen elveken kivid egy sor egyéb körülmény nehezíti a korszerűsítést.-—Elsősorban aktív vendég­látóprogramot kell kidolgozni s megvalósítani. Olyan marke­tingtevékenységet szükséges az ágazat mögé állítani, ame­lyik nemcsak a világban jelent­kező másfajta turizmus (az egy helyben való több hetes pi­henést egyre inkább felváltja a tevékeny vakációzás) igényei­nek felel meg, hanem a vendé­gek részéről jelentkező igény kielégítésére készíti el a hazai kínálatot: állít össze ajánláso­kat, kínálja az érdeklődők szá­mára a hazai árut. Ez az újsze­rű felfogás ismét csak a beszél­getésünk elején említett hagyo­mányos nemzeti vendégfoga­dás felelevenítését foglalja ma­gába. Szerencsére a világ még ekképpen ismeri Magyarorszá­got, s bár nagyon sok érték el­pusztult az elmúlt évtizedek­ben, a vendégszerető arcula­tunk mit sem változott. Termé­szetesen mindenki tudja, meny­nyire nehéz a jelen gazdasági helyzetben végrehajtani az ágazat átalakítását, a hagyomá­nyos szemlélet felélesztését. Emellett azt vallom: nem vál­lalkozunk lehetetlen feladatra. Sőt a vendégforgalom felfej­lesztésének is csak ez — a klasszikus gyökerek felkutatá­sa és a korszerű idegenforgal­mi módszerek alkalmazása — lehet a járható útja. — Hol tapasztalt az eltelt néhány hónap alatt hiányossá­gokat az ágazat tevékenységé­ben? — Elsősorban az infrastruk­túra elégtelensége, s területi aránytalansága okoz gondot, s akadályozza a fejlesztést. Utóbbi pedig már azt is jelzi, hogy eltérőek a feladatok az ország nyugati, s keleti részén. Ahhoz, hogy eleget tehessünk a fentiekben megfogalmazott vállalásunknak, hivatalunk el­szánta magát, hogy módsze­res, napra kész s régiókra bon­tott szakszerű felmérést készít a hazai vendégforgalmi hely­zetről. Ehhez a munkához hi­hetetlenül nagy segítséget ka­punk a helyi szervezetektől, az önkormányzatoktól, ahon­nan — a legtökéletesebb hely­ismeret birtokában — konkrét elképzelések, s a területi válla­lásokhoz szükséges anyagi fe­dezetről szóló jelzések is ér­keznek folyamatosan hozzánk. — Mennyiben segíti a ven­déglátó ágazat tervkészítését az 1966-os világkiállítás? — Az Expo a szememben nem csupán cél, hanem esz­köz. Olyan „mankó”, mely fix határidőt jelöl ki a feladatok végrehajtásához. Emellett 1996 számomra azt is jelenti, hogy addigra rendben lesz az ország s 1997-ben, 1998-ban, sőt utána is készen várja ha­zánk a külföldi és az itthoni vendégeket. Mailár Éva Téglássy Tibor: Kel kell élesztenünk a magyar vendégszeretetet Erdó'si Ágnes felvétele Felértékelődő hazai turisták A turisták egyik híres za­rándokhelyén, a patinás kisvárosban hallgatom a helybéliek panaszát. Sok az idegen az utcákon. A szezonban a település lélekszámú kétszeresére, háromszorosára duz­zad. A boltosok, vendéglősök nem akarják megérteni a ma­gyar szót, kínálatukat és áraikat a külföldiek pénztárcájá­hoz igazítják. Néhány nappal később a tévéből hallom ugyanennek a kisvárosnak a boltosait, vendéglőseit, akik szintén panaszkodnak: kevés a vendég, gyér a forgalom. Akkor hát. sok vagy kevés? — ember legyen a talpán, aki eldönti. Felteszem, sok is, meg kevés is. Sok, aki az idén sem mond le arról, hogy ellátogasson szép hazai tájakra, történelmi emlékhelyeinkre. Kevés, vagy legalábbis keve­sebb, aki még mindig hajlandó kitenni magát az egekbe szö­kő árakkal dolgozó, többnyire csak külföldiekre vadászó „ vendégfogadóknak". El kell hinni, hiszen a számok ezt támasztják alá, csök­kent a nyugati turisták száma. Ennek azonban józan magya­rázata van. Az tudniillik, hogy korábban, a vasfüggöny meg­létekor sokezer kelet- és nyugat-német rokon csak Magyar- országon találkozhatott, s ezt a rokonlátogatást kötötték ösz­sze kényszerűségből egy balatoni nyaralással. Ez — hál’ Istennek — már nem divat. Semmi okunk rá, hogy visszasírjuk. Ebből azon­ban balgaság lenne arra a következtetésre jutni, hogy Ma­gyarország már nem vonzó célpont. Az utazásszervezők to­vábbra is számon tartják a magyar tájat, látványosságain­kat, s kínálják szerte a világon a kikapcsolódásra vágyók­nak. <Csak'emlékeztetőül: az idei Utazás '93 szakkiállítá­son sem képviseltette magát kevesebb külföldi cég, mint ko­rábban. Harminc országból több mint hatvan iroda küldte el Budapestre a munkatársait.) Azt azonban nem szabad el­felejteni, hogy a külföldi turisták idecsábításakor az olasz, a görög és a spanyol kínálattal kell versenyre kehiünk. S aki járt már ezeken a helyeken, tudja, ez nem is olyan köny- nyű. Azt pedig egyelőire csak remélni lehet, hogy ebben a fo­kozott piaci versenyben a hazai turisták felértékelődnek vendégfogadósaink szemében, s vendéglátóipari szakembe­rekből mihamarabb szívélyes vendéglátóikká vedlettek át. Zelei Béla Nemcsak a szomszéd rétje... Fő a fejünk, a nyaralás küszöbén állunk, döntenünk kell: ha az utazást választjuk, hol töltsük el a szabadság napja­it. Az elénk toluló kínálat bó'séges — talán túlontúl is az —, kedvünkre válogathatunk az ajánlatok közül. Ugyanakkor a félsz is joggal munkál bennünk, hiszen nem feledtük még a közelmúlt utazási iroda-botrányait. Mivel ma még nem kellőképpen szabályozott ez a piac, nem tudhatjuk, mikor kockáztatjuk az utazást, s vele félre­tett forintjainkat. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a tisztességes vállalkozók vannak többségben, akik üzletfeleikkel együtt a kalandorok kiszűrésében érdekeltek. Mindnyájan ren­delkezünk tapasztalatokkal, a korábbi esztendők emlékei­vel: ezt és ezt a tájat érdemes ismét felkeresni. Akik azonban az újdonság izgalmát szeretik egy-egy út­ban, ne feledjék, hazánk vagy akár megyénk még turiszti­kai szempontból felfedezetlen értékek sokaságával rendel­kezik. Ezek közül e helyütt csupán egyre hívjuk fel a fi­gyelmet. A kezdeti nehézségek után izmosodik nálunk is a falusi, tanyasi vendéglátás. Nyugaton szívesen használják erre az idegenforgalmi ágra a „zöldturizmus” kifejezést. Ugyanis nem feltétlen egy felkapott, méregdrága üdülőhe­lyen lehet csupán kikapcsolódni. Ellenkezőleg. Fel kell tennünk magunkban a kérdést, valójában mit is akarunk a rendelkezésünkre álló két vagy három héten tenni? Bi­zonyára többen gondolkoznak úgy, hogy első a család harmóniája, a barátságos környezet. Hogy ezért nem kell feltétlen a világ végére utazni? Valóban nem. Okosan kell választani. Németh Zsolt Teátrum és barokk év Vonzó események a Dunakanyarban Gondolkodom, hogy mit mu­tatnék meg szűkebb hazám ér­tékeiből, ha alkalomadtán kül­földi vagy hazai vendégem ér­kezne. A Dunakanyar bal partján Váccal érdemes kez­deni. Mindenekelőtt az or­szág egyetlen barokk, szob- ros hídján vezetném át a Gom­bás patak fölött, s elmonda­nám neki, hogy itt egykor, az 1849-es váci csatában vérrel írták az ország történetének dicső napjait. Vendégem számára bizo­nyosan a város barokk hangu­lata, a Konstantin és a Márci­us 15. tér lenne a legérdeke­sebb, de a város történetét be­mutató múzeum kapuját most zárva találnánk. Az öreg, al­kalmatlanná vált épületben nem fogadnak, új otthont ke­resnek a régi értékeknek. Verőcén Gorka Géza kerá­miái emlékeztetnek arra a szellemre, amit a zenében Ko­dály képviselt. Zebegényben a Szőnyi ház után Vincze Imre érdekes hajómúzeumá­ba is érdemes lenne betérni. Szabón a Börzsöny Múze­um, Nagybörzsönyben a Bá­nyász Múzeum kínálhatna a táj vonzó szépségeivel együtt sok érdekességet. A felsoroltaknál persze, még madártávlatból is több részlet tűnhetne elő. A jobb- parti Szentendre, Visegrád és Esztergom gazdagságát pedig méltatlan lenne ilyen vázlato­san ismertetni. Dr. Scheer Béla, a Közép- Dunavidéki Intéző Bizottság kulturális szakbizottságának elnöke nemrég arról adott szá­mot, a Vácott ülésező KDIB testületének, hogy használja ki ezeket az adottságokat ide­genforgalmunk. Az ország életére kíváncsi, a táj szépségeiben is gyönyör­ködő külföldi maradandó mű­vészeti élményekkel és isme­retekkel szeretné elköszönni tőlünk. A szakbizottság fon­tosnak tartja az idegenforgal­mat is vonzó kutlurális ren­dezvények támogatását. A legtöbb nyári hangver­senyt és színpadi rendezvényt Szentendrén és Vácott tartot­ták tavaly. A legrangosabb a már hagyományos Szentend­rei Teátrum, az Eszergomi Várszínház és a Visegrádi pa­lotajátékok programja. Más kérdés, hogy az esemé­nyek látogatottsága néhol nem megfelelő, s ez nem ér­dektelenséggel, hanem szerve­zői gyengeségekkel magyaráz­ható. A megállapítás tanulság és figyelmeztetés az idei év­re, amikor szintén sok érde­kes, színvonalas és rangos eseményre kerül sor. Vácott a barokk év keretében június XI—19-éig tartanak konferen­ciát, majd július 30—augusz­tus 1-jéig Váci világi vigalom címmel barokk városok talál­kozójára kerül sor a Duna partján. A felsoroltak is csak ki­emelt részletek az események sokaságából. A legjobban elő­készített programokat az idén is támogatja az OIH és a KDIB. Scheer Béla arra is felhívta a figyelmet, hogy sok helytör­téneti gyűjtemény, tájház, vagy múzeum kénytelen a zárva tartás gondolatával bir­kózni, mert képtelen fizetni a fenntartás költségeit. Ne zár­janak be, mert közvetve a ha­zai művelődést és az idegen- forgalmat szolgálják — hang­zott az aggódó felhívás. Úgy tűnik azonban, hogy ez és a józan belátás ma már kevés. Közvetlenül segíteni és ér­dekeltekké kellene tenni a he­lyi fenntartókat. K. T. I.

Next

/
Thumbnails
Contents