Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-07 / 105. szám
PEST MEGYE/ HÍRLAP KULTÚRA 1993. MÁJUS 7., PENTEK Raksányi Ildikó ceglédi koncertje után / ígéretemet betartottam A ceglédi zeneiskola alapítványa javára Raksányi Ildikó zongoraművész a napokban koncertet adott. A Ceglédről elszármazott művész-pedagógus Liechtensteinből, Vaduzból tért haza néhány napra. — A hála hozott most haza. Hétéves lehettem, amikor Ceglédre költöztünk. Az itteni zeneiskolában többek között Kiss Mihályné szerettette meg velem a muzsikát. Nemcsak a zongorázás fortélyait sajátíthattam el. Arra is igyekeztek ráébreszteni, hogy a zene — amennyiben ott van szívünkben iránta a kellő alázat — belső harmóniát teremt bennünk. Ezt vittem magammal Budapestre, a tanárképző főiskolára, ahol zongora és ének szakon végeztem. Ha úgy tetszik, azóta is ezt vallom. — Mikor ment el és miért? — Valójában több oka volt a távozásomnak. Főiskolai tanáraim azt javasolták, hogy a színpadot, koncerttermek pódiumait válasz- szam, mert előadóművészként vihetem valamire. Annál is inkább, mivel itthon sorra nyertem a különböző versenyeken. Igen ám csak külföldre egyáltalán nem mehettem. Rá kellett döbbennem, a származásom miatt vajmi kevés esélyem van arra, hogy karriert érjek el. Úgy gondoltam, kint szerencsét próbálok. Hiszen itthon nem kaptam állást. Bár a balettintézetben korrepetáltam, de én nem erre vágytam. Félreértés ne essék, nem becsülök le semmiféle munkát. Amikor érettségiztem, meghalt az édesapám. Hogy segítsek az anyagi gondjainkon, szombat esténként a totózóban a kiértékelést végeztem. Később voltam még pénztáros is. — Emlékszik-e az elutazása napjára? — Végül is 1972-ben elhatároztam, hogy lezárom életemnek azt a szakaszát, amelyik egyáltalán nem kegyes hozzám. Több ambíciót éreztem magamban, mintsem hogy beérjem annyival, ami itthon vár rám. Egy januári napon édesanyám és néhány ismerősöm — akiket beavattam a titkomba — kikísért a pályaudvarra. Elszorult a torkom. Sírtam. Aztán a vonat elrobogott velem. Természetesen semmit nem bíztam a véletlenre. Német ismerőseimmel levélben mindent tisztáztunk. A határon túl már tudtam, hogy nincs visz- szaút. Később persze a távollétemben két és fél évre elítéltek. Édesanyámat — aki kijött utánam — nem. Mindenféle blabla volt a vádiratban. Erre igen hamar rájöttem. Voltaképpen gyermekkoromban édesapám példáját akartam követni; jogász szerettem volna lenni. Hála istennek a zenét választottam. — Ön kint idegennek számított. Meg kellett küzdenie, hogy hefogadják, elismerjék? — Recklinghausenben lettem zongora és szolfézs tanár. Alig tudtam németül beszélni. Szerencsére igen jó a nyelvérzékem. Pár hónap múlva már remekül megértettük egymást a növendékeimmel. Közben az is megadatott, hogy indulhattam a genfi nemzetközi versenyen. Ugyanakkor a tanítás mellett két év alatt a művészvizsgát is letettem. Aztán 1978-ban önállósítottam magam. Düsseldorfban — kulturális kölcsönt kaptam — alapítottam egy Kodály Intézetet. Itt néhány korábbi növendékeimmel együtt a nagy mester világhíres módszerét próbáltuk elsajátítatni, illetve alkalmazni. Közben főiskolán is tanítottam: hangképzést, beszédet. — Hogy került Liechtensteinbe? — A Kodály Intézetben végzett munkámnak híre ment. Egy nap a bonni magyar nagykövetségről telefonáltak. Felkértek, hogy zongorázzam azon a fogadáson, amelyet az akkori német kabinet tagjainak feleségei részére rendeztek. Mi tagadás, rettenetesen megijedtem. Az is megfordult a fejemben, hogy most akarnak megbüntetni, azért, hogy egykor elhagytam az országot. Tévedtem. A nagykövet elküldte értem a kocsiját, amely megállt egy kacsalábon forgó gyönyörű épület előtt. Almomban se gondoltam volna, hogy 1988-ban ez velem megtörténhet. Ebéd előtt kellett játszanom. Liszt-műveket kértek. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy mégis ne egy Beethoven-kompozícióval kezdjem a műsort. Olyan vendégek hallgattak mint Kohlné, Genscherné. Utóbbival beszélgettem is. Nos, az itteni szereplésem után Vaduzban egy állást kínáltak fel nekem. Több szakon — ének, orgona, zongora — tanítok. Ráadásul még kórusvezető is vagyok. Düsseldorfot nehezen tudtam elhagyni. Ragaszkodtam ahhoz, hogy az intézetet megbízható személy vezesse. Ott most havonta egyszer tanítok. Mivel volt egy szabad hetem, hazajöttem. Betartottam egy ígéretemet, koncertet adtam a zeneiskola alapítványa javára. A bevételt még némi svájci frankkal is megtoldottam. Remélem, jövőre újra visz- szatérhetek. F. F. Könyv- és vándorkiállítás A költészet napján indult az a képzőművészeti vándorkiállítás, amely most Tápiógyörgyén látható a községi könyvtárban. Az érdi általános iskolások versekre készített rajzos illusztrácóit ezután Pest megye több településén nézhetik meg a látogatók Vimola Károly felvétele Gálaműsor Nagykátán A 25 éves jubileumát ünneplő Tápiómente Táncegyüttes „Együtt a család" címmel május 9-én, vasárnap rendezi meg az együttes alapítóinak, volt tagjainak és családtagjainak az egésznapos találkozóját. A program délelőtt 10 órakor kezdődik. Ezután családfaavatás következik az aulában, ugyanekkor megnyitják a fotó- és emléktárgy-kiállítást. Tizenegy órától filmet vetítenek: az együttes külföldi útjairól, fellépéseiről készült filmfelvételeket mutatják be. Felidézik, beszélgetnek az emlékekről, élményekről. Öt órától gálaműsor lesz. A találkozó és az egésznapos rendezvény a nagykátai Bartók Béla Művelődési Központban lesz, ahová csak meghívottakat várnak a rendezők. A Tápiómenti templomok festője A nagykátai katolikus templom a Szent György térrel Vimola Károly felvétele Sokféle kapocs — élmények ezek lehetősége, utóbb felidézése — kell ahhoz, hogy el- szakíthatatlanná váljanak az ember és a táj közötti kötelékek. Pótolhatatlan szerepe van ebben a hallott szónak, látott képnek, az írónak, költőnek; festőnek. Horváth László festőművész immár tagadhatatlanul a Tápió vidék szépségének, titkainak, az itt lakó emberek életének a tudója, megörökítője, aki vásznon „mondja el” felfedezéseit. Ezúttal az itteni falvak templomait festette meg, róluk mesél nagy tisztelettel, sok-sok szeretettel. Tápiómenti templomok című kiállítása április elején Nagykátáról indult, megállt Tápióságon, jelenleg Tápió- szecsőn jár. Május 14-től a szülőfalu és alkotóhely, Farmos lesz az állomás, majd Szentmártonkáta, Tápióbics- ke, Tápiószentmárton következik, hogy október végén Tá- piószelén, a Blaskovich Múzeumban érjen véget a több mint féléves vándorlás. (A kiállításokat az Országos Köz- művelődési Alap anyagilag támogatta, a nagykátai Bartók Béla Művelődési Központ pedig szervezte.) Horváth László még nincs negyvenéves: középiskolás korában a Vácott működő Duna Műhely képzőművész körben kezdett rendszeresen aktot, portrét rajzolni. Műszaki főiskolát végzett. Időközben megismerkedett a Tápió- györkén élő és alkotó Gáhri Albert festőművésszel, akivel egy ideig együtt is dolgozott. Farmoson hamarosan létrejött első önálló kiállítása. Később aztán Budaörs, Budakeszi, Győr — kétszer — Nagy- káta, Tápiószele, Tápiógyör- gye, Jászberény és a fővárosi Marczibányi tér közönsége is megcsodálhatta munkáit. Horváth László nem végzett festőakadémiát, főiskolát, de néhányszor megfordult a tokaji művésztelepen, s olyan mesterek segítették-segítik mint Pa- tay Éva, Joláthy Attila. Ugyancsak patronálója Losonci Miklós nűvészettörténész is, aki szerint a farmosi művész „fő erénye, hogy a friss látásmód rajzi pontossággal ötvöződik. Ennek jegyében dolgozza fel élményeit, azt a környezetet, mely ifjúsága volt. így válik képpé — a falusi udvar fészerrel, óllal, gé- meskúttal — a tanyát övező fasor, az ablakon át a szobába özönlő napfény”. A mostani vándorkiállítása révén e vidék, a Tápióság jelentősebb tárgyi-szellemi építményeit mutatja be. A templomok a falvak középpontjában emelkednek: Tápi- óságtól Tápiógyörgyéig az ott élők más más indíttatásból, más rituálék alapján közelítik meg ezt a Házat és fogadják magukba annak lényegét. O maga így vall erről: „Két éven keresztül küzdöttünk édesanyám életéért, de a betegség győzött. A monumentális templomfalak közötti sötétségből úgy jön elő betegségtől, fáradtságtól, fájdalomtól megtört alakja ahogy utolsó napján itthagyott minket. Ha látná ezt a kiállítást bizonyára örömét lelné benne, hogy emléket állítottam Isten házainak.” (tóth) Terítéken a közoktatási törvény Kálmán Attila, a művelődési minisztérium politikai államtitkára szerint Magyarországon eddig még nem készült törvény, amelyiknek olyan széles körű társadalmi megmérettetése lett volna, mint a most parlament előtt lévő közoktatási törvényjavaslatunk. A törvénytervezet teljes szövegét a Köznevelés című lap május 21-i számának mellékletéből minden érdeklődő megismerheti. A szerdai tájékoztatón kiemelték: a javaslat garantálja a lelkiismereti és vallásszabadságot a közoktatásban; a szabad iskolaválasztás jogát; biztosítja az etnikai és nemzeti kisebbségeknek az anyanyelvűk elsajátításához és kultúrájuk ápolásához való jogot. Deklarálja azt is, hogy a gyermek tehetségének, képességének, egészségi állapotának, szociális helyzeA brit uralkodó magyarországi látogatása alkalmából jelent meg — a Belvárosi Könyvkiadó gondozásában —- a II. Erzsébet királynő titkos naplója című kötet. A könyvet Tóth Eszter költő fordította magyarra. A napló — amelyet az uralkodó belső komornája, Lady Crabtree fedezett fel és válogatott a kötetbe — bepillantást enged a királynő életébe, hétköznapjaiba. tének megfelelő neveléshez, oktatáshoz jusson. Dobos Krisztina, a tárca helyettes államtitkára újságírói kérdésre válaszolva szólt arról, hogy Európában Magyarország az egyetlen, ahol nyolcosztályos iskola- rendszer működik. Mindenütt másutt ennél hosszabb a tankötelezettség, így a 10 osztályos iskola bevezetésével az európai normákhoz igazodunk. A törvénytervezet vitája során erős támadásokkal illetett regionális oktatási központokról szót ejtve leszögezte: a ROK-ok felállítását ellenzők szakmai érveket nem, csupán politikai szempontokat tudtak felhozni. Arra a kérdésre pedig, hogy lesz-e költségvetési fedezet a törvény megvalósítására, Kálmán Attila adott megnyugtató választ. II. Erzsébet házasságkötésekor kezdte el a naplóírást, okosan és szellemesen mutatva be a királyi család, a társasági élet és a világtörténelem eseményeit. A kötetben a királynő „brit humorral” jellemzi az audienciákon megjelenő miniszterelnököket, Winston Churchilltől Mrs. Thatcherig. Bepillantást enged hálószobájába is, felidézve azt az estét, amikor egy idegen bejutott a palotába. Stiller filmjei A Riporter kisasszony című 1916-ban készült első, egészében fennmaradt filmjével kezdődött Mauritz Stiller alkotásainak retrospektív sorozata az Örökmozgó moziban. Az orosz származású rendező 21 éves korában emigrál Finnországból Svédországba. Ő volt a némafilmstílus egyik kialakítója, és az ő felfedezettje volt Greta Garbo. A filmtörténetírás szerint Stiller nagy hatással volt Dreyer- re, Pudovkinrá és Einzenstein- re. Hollósy-szobor Tecson Kettős ünneppel kezdődött a május Técsőn, a kárpátaljai kisvárosban. A felső Tisza vidéki magyarok a Hollósy Simon napok keretében letették a leendő magyar gimnázium épületéhez csatlakozó kollégium alapkövét, majd szobrot avattak. A református templom tőszomszédságában leleplezték a modern magyar művészet egyik kiemelkedő alakjának Hollósy Simon festőnek a mellszobrát. Hollósy szobrának leleplezése, mint azt Antall József magyar miniszterelnök is leszögezte az ebből az alkalomból küldött üdvözletében, „fontos állomás a técsői közösség életében”. Ez a város adott otthont a művésznek utolsó éveiben. II. Erzsébet titkos naplója
