Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-29 / 124. szám
15P Koltay Gábor rendezésében Portréfilm Szörényi Leventéről A Magyar Televízió Külpolitikai Főszerkesztőségének a Szemtől szembe sorozatában holnap mutatják be Szörényi Levente portréfilm- jét, amely mintegy másfél éve készült. A sorozatot Chrudinák Alajos kezdeményezte, benne olyan portré- és dokumentumfilmek elkészítésével, amelyek őszinte, tisztázó szándékkal, vallomásos hitelességgel kísérlik meg fölszámolni a magyarságtudatról, s a nemzeti önismeretről évtizedeken keresztül szuggerált torzításokat. A filmek elkészültek — és dobozban maradtak. Rendszerváltás ide vagy oda: a Televízió akkori elnöke nem értvén egyet a filmek „szellemiségével”, letiltotta azok műsorra tűzését. Most, hogy a sorozat filmjei végre megjelennek a képernyőn, talán nem is érdemes firtatni immár „kényszerpihenőjük” okait. Annál inkább kijár viszont legalább egy tisztelgő mondat Chrudinák Alajosnak, aki egzisztenciális bonyodalmakat is fölvállalva, nyílt sisakkal harcolt az igazságért. Az igazságunkért!... A portréfilm bemutatása előtt interjút kértem Szörényi Leventétől, aki ezekben a napokban, hetekben minden idejét az „Atilla — Isten kardja” című rockoperája lemezfelvételeinek szenteli. — Amikor Chrudinák Alajos megkért, • hogy a Szemtől szembe című műsorban vallják magamról, a pályámról, a kötődéseimről, arról, hogy mi foglalkoztat leginkább a jelenben — az első gondolatom az volt, hogy ez a vallomás csak úgy lehet érdekes a néző számára, ha „filmes” eszközökkel valósul meg. Úgy véltem, hogy egy vélem, rólam folytatott beszélgetés — bármily „magvasra” sikeresed- jen is az —, nem nélkülözheti a zenét, hiszen elsősorban mégiscsak muzsikus volnék. S nem nélkülözhet bizonyos filmes megoldásokat sem, fölerősítve, plasztikussá téve a mint- egy egyórányi interjú fontosabbnak vélt gondolatait. Ezért ajánlottam Koltay Gábort a műsor megrendezésére. — A választás kézenfekvőnek tűnik, hiszen közismert, hogy Koltayval igen sok és sikeres munkájuk volt már. Emberi és szakmai együttműködésük 15 éves folyamatossága kivételesnek is mondható. Beszélne erróí néhány mondatot? — Szívesen, bár semmiféle „titokzatosság” nincs a dologban. Kapcsolatunk valóban régi keletű, még az Illés együttes hőskorába nyúlik vissza. Azután könyvet írt rólunk, s talán kevesen tudják, hogy első főiskolai vizsga- filmjének is én voltam a „hőse”. Későbbi közös munkáink már széles körben ismertek, ezekről most hadd ne beszéljek. Inkább arról szólnék, hogy a világról, a magyarságról, a szakmai kérdésekről való azonos, vagy hasonló gondolkodás kötött és köt össze bennünket, ami nagyban megkönnyítette egy-egy produkció létrehozását. S erre szükség is volt, hiszen, ha visszaemlékszik rá, többnyire igencsak nagy fába vágtuk a fejszénket. — Hadd tegyem hozzá: hasonlóan nagy feladatra készülnek most is. Az „Atilla — Isten kardja" című rockoperára gondolok, amelyet ugyancsak Koltay Gábor állít színpadra, s amelynek az augusztusi, margitszigeti előadásai után máris példátlanul nagy érdeklődés tapasztalható. Úgy tudom, a portréfilm is foglalkozik a témával. Mit tudna mintegy előzetesként kiemelni a filmben elhangzottakból? — Eléggé nagy és szövevényes téma ez ahhoz, hogy röviden összefoglalható legyen, de azért megpróbálkozom vele. Az alapvető kérdés az: miért érezzük mi úgy, hogy Atilla példája időszerű számunkra? Az ő története eléggé a messzi múltat idézi ahhoz, hogy elfogulatlan lélekkel közelítsünk hozzá. Nos, ha az ember tárgyilagosan vizsgálja, böngészi a róla szóló krónikákat, a szakirodalmat, feltűnik, hogy rendkívül szélsőségesen ítélik meg a személyét és tetteit, kivált a nyugati krónikában sok a „csúsztatásoktól” sem mentes érzelmi motiváció. Ez számomra azt bizonyítja, hogy Atilla egy nagy koncepcióval rendelkező, karizmatikus személyiség volt, aki nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a germánokkal szövetségben az óceántól egészen a kínai nagy falig egy hatalmas, nyugatról keletre terjeszkedő birodalmat hozzon létre, amelyben egy megnövekedett élettér jutott volna a Kárpát-medence népeinek is. Váratlan halálával, mint ismeretes, a hun birodalom szétesett, s ezzel mintegy ezerötszáz évre eldőlt a történelem, a nyugati és a keleti fejlődés riasztó kontrasztját eredményezve. Maga Atilla „álma” azonban — egy egységes, szoros gazdasági és kulturális kölcsönhatások által fejlődő világ képzete és igénye —, mint tudjuk, fönnmaradt, s úgy érzem, éppen az elmúlt évek, a napjainkban is zajló történelmi változások következtében ugyancsak időszerűvé vált. — Ha jól értem, itt főként a magyarság megnövekedett szerepére gondol, arra a sokat emlegetett közvetítői „híd" szerepre, amelyet a Nyugat és a Kelet népei között ebben az új helyzetben betölthetünk. Szörényi Levente székely gyerekek körében az 1992-es lakiteleki MDF-találkozón Vimola Károly felvétele — Nyugati országok vezető politikusai nagy előszeretettel mondogatják, hogy a Nyugat nem lehet meg Magyarország nélkül. Én hozzáteszem: Kelet-Európa sem létezik Magyarország nélkül. Azon valós történelmi eredményeink, kulturális, szellemi örökségünk nélkül, amelyek hiteles és öntudatos felmutatásával immáron tartalmas és életszerű kapcsolatokat teremthetünk keleti szomszédainkkal, s a még távolabb élő keleti népekkel is... Mindenesetre akiket a fenti gondolatok érdekelnek, legyenek szívesen látott vendégeim a képernyő előtt. Majoros József megmaradt a készítőjének. Most is ott van ANDRÁSSY KURTA JÁNOS padlásán. Örömmel fogadtam el a szobrász ajánlatát és egy szép napon kimentem And- rássy Kurta lakására „szobornézőbe”. A szobrász ígérte, kipofozza, mire kell. Ugyanis 1944-től 1967-ig egy kicsit itt-ott megrepedezett a vasvázas gipszszobor. Engedélyek, engedélyek, engedélyek Először is keresnem kellett egy olyan jól informált szakembert és barátot, aki pontosan tudta, hogy hány és milyen engedély szükséges ennek a tervnek a lebonyolításához. 1968. március 11-én a Nemzeti Galéria engedélyezte a szobor kivitelét. Ez sikerült. Apróságok: együtt ültem a börtönben egy nemzeti bankos ügyésszel. Szabadulása után visszakerült régi helyére. Berobbantam hozzá, és kértem, írja alá ökumenikus alapon a kiszállítási engedélyt, hiszen hitre nézve: zsidók, katolikus és református vallású férfiak segítették eddig ennek a szobornak az indulását. Április 17-én a Nemzeti Bank megadta az engedélyt a szobor ajándékba való kiszállításához. Utána következett egy akkora faláda megszerzése, amibe egy zongora is belefért volna. Ebben a ló és lovasa rögzítve, kitömött forgáccsal az üres lyukak, hogy el ne mozdulhasson. Amikor a ládában elhelyeztük, kiszállt a vámhivatal embere, átvizsgálta, és jelen volt a láda lezárásánál. Utána lepecsételte. Április 18-án a vámhivatal engedélyt adott a kiszállításra. A láda súlya 190 kg volt. Irány Szob-Párkányon keresztül a lengyel határig. A szobor végcélja: ILLAWA “ KLASZTOR KSIEZY MISIONARZY OB- LATOV Ulica Koscielna 3 Wojowództwo Olsztyn. Szállítási költséget csak a magyar határig lehetett forintban kifizetni. A többi a lengyeleket terheli. A cseh—lengyel határra május 21-én érkezett a küldemény. Azonban a lengyel vámhatóság addig nem engedélyezte a behozatalát, amíg a plébános úr nem tisztázta, hogyan, milyen címen jutott ehhez a küldeményhez, hol vette, kitől, mennyiért és miért? A plébános úr már előzőleg értesítette OLSZTYN-i püspökét, hogy az ajándék szobor az ő kicsi kápolnájában nem fér el, ezért kéri, jelöljön ki ILLAWÁBAN egy olyan templomot (négy hatalmas templom van ebben a városban), ahol méltó helyet kap az ajándék. Július 11-én Olsztyn megye püspöke értesíti a tynwal- di plébánost, hogy a küldeményt egy XIV. században készült kolostor templomában egy külön kis fülkében helyezik el. Közben a plébános úr hosz- szú levelezést folytatott a varsói fővámhivatallal, közölve, hogy a szobrot egy magyar barátjától kapta ajándékba — ápolandó a két nép közötti évszázados barátságot —, és, kéri a vám és szállítási költség elengedését, mivel azt Budapesten nem lehetett befizetni, az ő eklézsiája pedig nem tudja kifizetni ezt az összeget, annyira szegény. 1968 őszén végre megérkezett a szobor rendeltetési helyére. Én csak annyit kértem, hogy úgy állítsák fel, hogy Szent László királyunk pallossal kelet felé nézzen. írták, hogy kívánságom teljesült, s előtte mindig friss virágerdő díszeleg. Míg ezek az események zajlottak, eszembe jutott, hogy ezek a derék lengyelek éppen úgy mit sem tudnak Szent László királyunkról, mint ahogy a ma élő derék magyarok 25 százaléka ha sejt, vagy sejdít valamit. Nekiláttam (ha jól emlékszem 8 kisméretű kartonpapírra leírtam, megírtam a lengyelek számára Szent László történetét. A rövid tanulmány bekezdéseit színes iniciáléval díszítettük. A kartonokat bevontuk fehér celofánnal. Ezek vannak a szobor talapzatánál elhelyezett tartóban szépen egymás mellett felállítva. Ezekből idézek most egy keveset, hogy számunkra is felfrissüljön Szent László királyunk története. A MAGYAROK „KEGYES ÉS HŐS KIRÁLYA" SZENT LÁSZLÓ „Az Úr 1046. évében Lengyelországban született. Apja a magyar honfoglaló fejedelem Árpád családjából származó Béla herceg, aki lengyel földre bujdosott és Kazimir uralkodó herceg udvarában talált menedéket. Kazimir ezekben az években folytatta úgynevezett „északi hadjárat"-át, az uralmát elismerni vonakodó mazoviak, litvánok, poroszok és pomoránok ellen. Az uralkodó herceg udvarában vendégjogot élvező Béla herceg vitéz katona volt, aki szívesen részt vett ezekben a harcokban, öregbítve a magyar vitézséget s többek között legyőzte párviadalban a pomorán fejedelmet is. Kazimir a magyar Béla herceg iránt érzett és kimutatott hálájaként a győzelmi ünnepségek során saját nővérét — Richezát — adta feleségül a „bajnok" magyar herceghez. R1CHEZA — Béla herceg lengyel felesége — gyermekkorában egy Rajna menti kolostorban nevelkedett. A szülői házban éppen úgy, mint a kolostorban igaz keresztényi szellemben nőtt fel, s később ugyanilyen szellemben — a katolikus hit védelmére s a krisztusi erények gyakorlására — nevelte fel gyermekeit. Richeza hite férjére olyan hatással volt, hogy az levetkőzte pogány hajlandóságait is. Később Richeza férjét a lengyel egyház védőszentjéről: Adalbertnek is elnevezték. Házasságukból — lengyel földön — két fiú és egy leány született. Az ifjabb fiút Vladiszlávnak, magyarosan LÁSZLÓ-nak keresztelték, aki később SZENT LÁSZLÓ király néven vált ismertté a magyar nemzet történetében. Vladiszláv, magyarosan László zsenge ifjú korát anyai nagybátyjánál, Kazimir lengyel király udvarában töltötte. Közben apja, Béla herceg visszatérhetett Magyar- országra és 1060—1063-ig 1. Béla néven a magyarok királya volt. Ezekben az években a trónutódlás kérdése a magyar honban zavaros volt, sok belső viszállyal, pontosan addig, amíg 1. Béla fia, LÁSZLÓ trónra nem jutott (1077—1095). A lengyel királyi udvarban nevelkedett László herceg Magyarországra való visszatérése után sok vonatkozásban igen hamar kitűnt... Maga az a tény is jelentős volt, hogy fejjel magaslott kU mindenek közül. Hatalmas bárdjál rémületet keltőén használta, és az ellenség hírétől is megrettent, különösen a keletről betört pogányok, uzok, besenyők, kunok meséltek róla csoda dolgokat... Az egykori író így jellemezte: „A szerencsétlenek vigasztalója, elnyomottak felemelője, árvák, nyomorultak és szűköl- ködők édesatyja volt. Az ország minden lakosai nem a tulajdon nevén, hanem kegyes királynak hívták vala. ” László király igyekezett kiegyensúlyozott kül- és belpolitikát követni. Mindenekelőtt a nemzet érdekeit tartotta szem előtt. A barbár törzsek előtt is bizonyos népszerűségre tett szert. A keleti kapukat megnyitotta a kunok előtt, akiket Magyarországon le is telepített. Nővérének Horvátország és Szlavónia királyával történt házassága után ezeknek az országoknak komoly segítséget nyújtott és Magyarországhoz csatolta őket. Lakosságát kereszténnyé tette és új törvényeket adott nekik. Zágrábban püspökséget alapított. Egyházpolitikájában is évszázadokban gondolkodott... Sokat elmélkedett Isten dolgairól, később kegyessége nyomán csodák történtek. A kereszteshadak őt választották vezérüknek, de szent feladatának teljesítését halála megakadályozta. .. ” Staniszláv Grabovszky tynwaldi plébános úr a szobor felállítása után rövidesen meghalt. De hálaadó miséjét a magyar és lengyel nép barátságáért még megtarthatta. A Boldog Feltámadás Reményében az ő kis szigetén piheni ki fáradt teste fizikai megpróbáltatásait. >
