Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-26 / 121. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1993. MÁJUS 26., SZERDA Szegény-gazdag Királyrét A havasi flóra birodalmában Ott, ahol tizennyolcmillió esztendővel ezelőtt Földünk mélyének erői munkálkodtak, s a háborgó magma emelte magasba a bazaltkúpokat, húzódik végig a Börzsöny hegyláncolata. Az évmilliók megtették a magukét: lekoptatták, s élettel hintették teli a kőcsipkéket. Létrejött a Börzsöny hegyvonulata hatszáz, sőt kilencszáz méternél magasabb csúcsaival, melyek háta nemcsak megyénk, de az ország legnagyobb összefüggő erdőségét hordozza. S magában rejti mai útunk végcélját, a Királyrétet is. Mielőtt azonban elérnénk a kedvelt kirándulóhelyet, a köz- igazgatási központ Szokolya polgármesteri hivatalába kopogtatunk be. Frissen meszelt falak, festékszag fogad bennünket, jelezve, hogy az átalakítás kellős közepén toppantunk be. — Már két hónapja én is munkásruhát öltök magamra, mert „magad uram, ha szolgád nincs” — szabadkozik Seres István polgármester. A Fő út két oldalán ugyanis párhuzamosan újítják föl a községházát, és az átellenben lévő házasságkötő termet-könyvtárat. Ez utóbbiban kap helyet a község két nagy festőjének, Mányoki Adómnak és Viski Jánosnak az emlékkiállítása is. Sajnos, a Mányoki-munkák1 nak csak a másolataival találkozhat a látogató, hiszen a művész Németországban volt udvari festő, de a Viski-képek eredetiek, a festő örököseinek ajándékai a paraszti életet megelevenítő olajfestmények, akva- rellek. Míg az alkotásokban gyönyörködünk, dióhéjban tájékoztatót kapunk a község helyzetéről. A tősgyökeres magyarlakta Szokolya népessége sajnos, fokozatosan csökken. 1970-ben még 2031 lakosa volt, ma 1686. Az is gond, hogy a lakók 47 százaléka inaktív, azaz nem vesz részt a termelő munkában. Hogy másként fogalmazzunk: a lakosság munkaképes része elköltözik. Seres István magyarázatot is talál: fogy a munkalehetőség. Sorra szűntek meg a községnek munkát adó gödi tsz melléküzemágai, új munkahelyek pedig nem nőnek errefelé minden bokorban. Már a fűrészüzem is csődeljárás alatt áll, dolgozói felmondási idejüket töltik. Kis község — kis költségvetés: Szokolya évi 47 millió forintból gazdálkodik. Ennek nagy része természetesen rámegy a hivatal fenntartására, üzemeltetésére. A maradékot az utak javítására fordítják (melyek 99 százaléka aszfaltozott). Nemrégiben újították fel a kultúrházat, de arra már nem futotta, hogy új helyiségeket, például irodát építsenek hozzá. Ami kevés ezek után a közös kasszában marad, azt szociális segélyezésre fordítja az önkormányzat. — A turistaközpontból ma semfni haszna nincs a falunak — szögezi le a polgármester. — Hogy ez megváltozzék, hosz-' szabb távon kellene előregondolkodni a központi költségvetésnek. természetvédőknek, ön- kormányzatnak. De ez az ösz- szefogás még nagyon messze van — vélekedik. A vasúti sínekkel párhuzamosan kanyarog az országút Királyrét felé. A Pap-hegy lábánál levő fűrészüzem valóban csöndes, egy lelket nem látni a tágas udvaron. Átellenben a kisvasút használaton kívüli kocsijai rozsdásodnak. Megérkezvén a központba, a jelek szerint mi vagyunk az egyetlen IáMegérkeztek az első' kirándulók Ezek után szinte fölösleges megkérdezni, hogy Szokolya mennyi pénzt tud fordítani Királyrét fejlesztésére illetve létesítményeinek fenntartására. Seres István meglehetősen szürkére festi a képet. Központi támogatás úgyszólván nincs, a Közép-dunai Intéző Bizottság is „félpénzből” gazdálkodik, az Ipolyvidéki Érdél- és Fafeldolgozó Gazdaság — mint any- nyi más társa — az átalakulás kellős közepén van. A szokolyai önkormányzat ma olyan helyzetben van, hogy napirendre sem tűzte az idén Királyrét ügyét. Mindösz- sze két autóbusz-fordulót építenek, no és összeszedik a szemetet, amit a turisták hátrahagytak. togatók ezen a májusi délutánon. A fővárosi önkormányzat üdülője csak a jövő héten nyit, egyedül a fabüfé üzemel az évszázados lombok árnyékában. Bérlője, Té>th Ákos. míg előkészíti a hűsítőt, röviden vázolja a helyzetet. — A leggyengébb szezonunk természetesen a tél. ilyenkor csak az alapvető élelmiszerek fogynak, amelyek nélkülözhetetlenek az itt élő tizenkét család számára. A főidény ezután kezdődik. A nyári hónapokra megnő a forgalom, de ez már nem olyan, mint néhány évvel ezelőtt. Fél év múlva lejár a szerződésem — nem hosz- szabbítom meg... Farönkből épített lócák, asztalok, esőbeálló házikók szolgálják a pihenést sétánk során. Szépen illenének a környezetbe — ha nem lennének olyan elhanyagoltak, düledezők, földbe süppedők. A kisvasút végállomásánál nincs kitől kérdezősködni. Az épület zárva van, itt csak a fecskék ütöttek tanyát. Belül a csupasz falak meredez- nek, idekinn „szorgos” kezek kicsúzlizták a kandeláberek valamennyi lámpáját. Borongós hangulatunk azonban megenyhül. amikor hátunk mögött bezárul a lombfüggöny. Igazi, háborítatlan őstermészetben érezzük magunkat, és lám, megpillantjuk az első kirándulókat is. Kisdiákok több csoportjával találkozunk; átkelnek a nyiladéEsól)eálló faházikó — javításra várva Vimola Károly felvételei kon, hogy a kanyargós ösvényeken az övék lehessen a természetnek az a darabja, amit a Börzsöny nyújt a látogatók számára. Nyíró Sándor kerületvezető erdészt hivatalában érjük utol. Több mint két évtizede járja a természetet, a szakember tájékoztatóját hallgathatjuk tehát. — A királyréti erdészet 5100 hektáron terül el, melynek jómagam egyik kerületvezetője vagyok. A mellette elterülő tájvédelmi körzet olyan páratlan természeti kincsekkel rendelkezik, melyek megdobogtatják az ide látogató természettudósok szívét. A kis- és nagyvadakon kívül olyan madárritkaságok fészkelnek itt, mint a kerecsensólyom, a parlagi sas, fekete gólya, holló és a békászó sas. Védett növényeink az encián, a leánykökörcsin, a szurokvirág. Itt, a 8-900 méteres csúcsokon már a havasi flóra tenyészik, ami hazai viszonylatban ritkaságnak számít. Nyíró Sándor a hogyan to- vábbról optimistábban vélekedik: — Mivel központi támogatásban valóban nem reménykedhetünk a közeljövőben, számítunk a magánvállalkozók jelentkezésére. Jómagam lovakkal szeretnék foglalkozni. Kiskocsival, hátaslovakkal fogadom majd a vendégeket, így az igazi „becserkészni” a Börzsöny kaptatóit. Remélem, hogy követőkre találok, olyanokra, akik megfelelő szolgáltatásokat hoznak ide, melyek beleillenek a táj arculatába, ugyanakkor vendégeink kényelmét, hasznos időtöltését szolgálják majd. A bizakodás más jelei is mutatkoznak Királyréten. Toman Tamásék (Nyífő Sándor kollégája) felújítják a hajdani vendégfogadót. A hajdani KISZ- tábor vendégházának is új tulajdonosa van. Ott, az udvaron, duruzsol a malterkeverő gép, tatarozzák az épületet. A „halottaiból” feltámasztott kisvasút ismét üzemel. A fejlesztés első csírái tehát nyiladoznak a turistacentrumban. A természetvédők, madártantudósok nyaranta táborokat szerveznek, hogy a kívülállók is közelebb juthassanak a természethez. Bizakodjunk hát mi is, hogy ez a páratlan természeti kincs — ha nem is máról holnapra, de rövid időn belül — elfoglalja azt a helyet hazánk idegenforgalmában, melyet < méltán megérdemel. Tóth Sándor Szűkebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata Szokolya község felett emelkedő dombon áll a település ref. temploma, amelynek már az elhelyezése is arra utal, hogy középkori alapokra épült. A középkorban volt szokásos mint a falu — esetleg több falú — legfontosabb épületét, az Isten házát kiemelt helyre építeni. Az ilyen festői „tájba helyezés” azonban nem kizárólag a középkori ember fejlett esztétikai érzékének a bizonyítéka, hanem inkább annak a célszerű követelménynek a kielégítését szolgálta, hogy a szomszédos településekről — ahol még nincsen templom — is jól elérhető legyen az épület. A szokolyai ref. templom esetében az előnyös elhelyezése egyben azt is jelenti, hogy valaha r. k. templom volt. A ref. parókián található feljegyzés szerint „Isten háza a Pogány (azaz török) miatt való rombolásból megépíttetett Pétsi János Prédiká- torságíjban”. Ugyanitt olvasható, hogy a régi gótikus templomot romjaiból 1615-ben*építet- ték fel újra. Ekkor szentélye boltozott volt, a hajója síkmennyezetű és fából épült a karzat. Az 1727. évi váci cannonica visitatio még egy oldalkápolnát is említ. 1774-ben a templomot renoválták és valószínűleg ekkor bontották el a ref. liturgia számára fölösleges oldalkápolnát, valamint a sekrestyét. Az egész templomot 1856-ban átépítették, ill. újjáépítették a hajót és a régi gótikus templomnak még az alapjait is kiszedték. (A templom újjáépítéséről szóló szerződés napjainkig fennmaradt.) Csak a homlokzat előtti középkori tornyot — sarkain a nagy támpiliérekkel — hagyták meg, és az újjáépítéskor hagyma alakú szép bádogsisakkal látták el, alatta ívesen kiképzett órapárkánnyal. Ezt az újjáépítést a legújabb helyreállítás alkalmából a falak sötétebb színével érzékelhetővé is tették (1. a templomhajót és a torony felső részét), míg a középkori eredetű torony testét világos színben hagyták meg. Az egyházi edények között akad XVI. századi is. A templom műemlék jellegű. Pamer Nóra Szokolyai falurészlet
