Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-25 / 120. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. MÁJUS 25., KEDD Ahol a fejedelem festője született Emlékszobát avattak Fekete György az MDF Népi-nemzeti Körében Kiépítik a közalapítványi rendszert A Művelődési és Közoktatási Minisztérium előtt több út állt 1990-ben, amikor a jelenlegi kormánykoalíció átvette az irányítását, több példa is szóba jöhetett a kultúra pénzügyi támogatását illetően — fejtegette egyebek között az elmúlt hét végén Fekete György helyettes államtitkár az MDF Népi-nemzeti Körében. A gyermekrajzokról a tiszta, manipulálatlan szemlélet árulkodik. Úgy festik meg a valóságot, ahogy látják, érzelmeiken túl más érdek nem ösztönzi őket. Kifejező példája ennek a hetedik osztályos Bányai Andrea festménye a baromfiudvar „élményéről”, ahol most a legnagyobb esemény: egy nagy kutya ismerkedik két piciny, csak az állat orráig érő kölyökkel. S a nagy eseményre a kerítés éléről néz le csodálkozva a kakas meg két tyúkja. A Szokolyán megrendezett kiállításra húsz iskolából 425 versenymű érkezett. A rendezvénnyel a Mányoki Adánt- és Viski ./d/iftv-emlékszoba hiva- talbs megnyitását tisztelte meg az iskola vezetősége és az önkormányzat. Fabi Jánosáé iskolaigazgató 135 díjat és ajándékot osztott ki Dobos Olga festőművész, Magyar János szobrászművész és Illés Erika rajztanár, zsűritagok döntése alapján. A legtöbb képet Váchartyánból küldték a gyerekek, de érkezett több is Gödöllőről, Abonyból, számtalan Pest megyei településről. Az alkalmat az általános iskola énekkara tette még ünnepélyesebbé. Az emlékszoba megnyitása előtt dr. Losonci Miklós művészettörténész méltatta a két szokolyai születésű művész munkásságát. — Végtelenül gazdagok vagyunk. Nem csak a hegyek teszik széppé a falut és környékét. Ez a táj adta nekünk Mányoki Ádámot és Viski Jánost — mondta, majd arról beszélt, hogy Mányoki, az első igazán magyar festő 320 évvel ezelőtt született, s innen indult a templom melletti parókiából. Ő volt az, aki csendet parancsolt a kor barokk loboSzokolyán gásában, méltóságra ösztönözte s szelídíttette a festői hangulatokat. II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem portréjában a kor legnagyobb alakjáról készült remekművet alkotta meg. A Magyar Nemzeti Galériában látható, 1717-ben megfestett Rákóczi-képe már a bukás után készült, de éppen ezzel élesztette szellemét, s bizonyította azt, hogy az igazságot nem lehet örökre legyőzni. Viski Jánosról, a bognármester 1891-ben született és 1987-ben elhunyt fiáról legtöbb, a lovakról szóló, otthoni környezetben megfestett képe maradt az utókorra. Ezeket figyelte meg a szokolyai utcán, tulajdonságaikat ötvözte a Hortobágyon látottakkal, s rájuk figyelt dél-amerikai munkássága idején is. Az I. világháború táján remek önarcképeket, portrékat festett. Losonci Miklós szerint jeles egyéniségeként a magyar képzőművészetnek. A gyermekrajzokban Losonci e szokolyai hagyomány folytatását látta, s végül ezzel kapcsolatban Németh Lászlót idézte: „Egy nép annyit hódít, amennyit teremt." Viski János özvegye, akit a hozzátartozókkal együtt virággal köszöntöttek a megnyitón, a festő hagyatékának nagyobb részét a községnek ajándékozta. Az eseményen Péter Pál mondott verset, a váci Zene- művészeti Szakközépiskola tanárai és hallgatói adtak rövid zenei műsort. Az egyik lehetőség a nagy nyugati országok gyakorlata volt. Az, aki Nyugaton a kultúra területén értéket teremt, a szükséges anyagi forrásokhoz egyrészt alapítványok által juthat, másrészt pedig úgy, hogy a kulturálódni kívánók mindent a maga értékén fizetnek meg. Ahhoz, mondotta a helyettes államtitkár, hogy erre a szintre eljussunk, elvileg legalább 30 évre van szükség. Mi azonban ezeket az államokat szeretnénk 8-10 év alatt beérni. Az úgynevezett „kis tigrisek” nyújtják a másik példát. Közismert, hogy ők a legnehezebb körülmények között áldozták a legtöbbet a kultúrára. Akik az ő példájukkal hozakodnak elő, azok elfelejtik megemlíteni, hogy mindez az Egyesült Államok segítségével történt. Az ő módszerük tehát követhetetlen a számunkra, akárcsak a Spanyolország, illetve Csehország által követett út. Ezen államokban Kilencvenkét év a zongoránál Mieczyslaw Horszowski, a világhírű lengyel származású zongorista szombaton, alig egy hónappal 101. születésnapja előtt philadelphiai otthonában elhunyt. Kilencéves korában lépett fel először Varsóban — majd kilenc évtizeden át egymást követték koncertjei és lemezfelvételei. Pályája során olyan mesterekkel dolgozott együtt, mint Maurice Ravel, Arturo Toscanini és Charles Munch. Tanítványai között pedig olyan hírneves művészek vannak, mint Peter Serkin, Ruth Laredo és Eugene Istomin. Számos közös lemezfelvételt készített Pablo Ca- salsszal, legkedvesebb muzsikus barátjával is. Mieczyslaw Horszowski — a korábban lengyelor- szághoz tartozó, ma már ukrán — Lembcrgben (Lvovban) született. Édesanyjától sajátította el a klasszikus zongorajáték alapjait, majd a lembergi konzervatóriumban képezte tovább magát. Később Bécsbe utazott, ahol Theodore Leschetizky mesterkurzusán tanult. 1942-ben Philadelphiában telepedett le, ahol a Curtis Zeneintézetnél kezdett el dolgozni. Egészen a legutóbbi időkig tanított. Hivatalosan nem vonult nyugalomba, ám megromlott egészségi állapota miatt 1990 áprilisában lépett fel utoljára a Carnegie Hallban. „ takaréklángra állították" a kultúrát, s minden fellelhető pénzt a gazdaság fejlesztésére fordítottak. Ennek volt a következménye Spanyolországban az, hogy a színházakat bezárták, nem készítettek filmeket és így tovább. Az értelmiséget pedig az átmeneti időre, a gazdasági fellendülésig, amikor is újra lehetőséget kaptak az alkotásra, a környező országok szívták föl. Mi egy negyedik megoldást igyekszünk végrehajtani — mondotta Fekete György. A kultúra anyagi támogatása Magyarországon többcsatornás. Az első pénzforrás az állami költségvetés. Az innen származó összeg azonban igen kicsi. A második csatorna az önkormányzatoké. A működésükről szóló törvény azonban rohamtempóban készült, s így óhatatlanul hibák vannak benne. E testületek számára például nem íratott elő kötelező érvénnyel az, hogy a hozzájuk eljuttatott Láttam egyszer a tévében egy dokumentumfilmet, mely Port Moresbybe, Pápua Új-Guinea fővárosába vitte el nézőit. A pápuák fűszoknyában, hagyományos kagyló- és csontékszereikkel díszítve, kifestve utaztak a buszon, mentek motorkerékpáron, mentek be a bankba folyószámlát nyitni... Ugyanezek az emberek visszatérve őserdők rejtette falujukba, esetleg másnap részt vesznek a szomszédos törzs elleni támadáson, esetleg falatoznak a megölt ellenség vagy meghalt családtagjaik húsából... Mert bár a kannibalizmust ma már törvény tiltja, súlyos büntetésekkel sújtja, minden útleírás, melyet olvastam, kitér rá, hogy ennek ellenére létezik. Tavaly nyáron a kannibálok földjére jutottak el öten — Ary Benedek, Balázs Bulcsú, Mátay László, Nedeczky Péter, Szó'nyi István — a Gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatói közül, és most a Gödöllői Művelődési Központban kiállításon mutatják be mindazt, amit onnét hazahoztak. Élményeikről is — legalább azok egy részéről — beszámoltak a kiállításmegnyitón, Szóban és videofilmen. Expedíciójuknak a múlt századi magyar természettudós, Új- Güinea-utazó, a 25 éves korában maláriában elhunyt Fenichel Sámuel* nevét adták, bár Fenichel Sámuel másfelé járt, mint ők, s más utazók, kutatók is elsősorban nem az általuk felkeresett, Indonéziához tartozó Új-Guineába látogattak és látogatnak, hanem a közelmúltig Ausztráliához tartozott (még korábban részben pénzösszegeket ki kell utalniuk az oktatási intézményeknek. Ez néhol óhatatlanul feszültséget idéz elő. A harmadik lehetőséget a magánalapítványok nyújtják. Ez a mód Magyarországon ma még csak gyerekcipőben jár, hiszen mindössze négy százalékot tesz ki a kultúra finanszírozása terén. A közalapín’ányi rendszer jelenti a negyedik lehetőséget. Ennek kiépítése éppen ezekben a hetekben folyik. Az elsődleges cél e téren az, hogy a kulturális értékeket előállító intézményeket kivonják a privatizáció alól, s kisközösségekhez kerüljenek, amelyek aztán ezeket magánkézbe adják, a befolyt összeget pedig vissza kell forgatniuk a kultúrába. Az ellenzék nem véletlenül fejezi ki rosszallását, jegyezte meg Fekete György, hiszen az így kialakult helyzetben nem lesznek kivételezett kulturális irányzatok. Ez az, ami nem tetszik az „uraknak”. Remélhetőleg azonban visszafordíthatatlanná válik a minisztérium tevékenysége e téren is, történjék bármi a jövő évi ország- gyűlési választásokon. német gyarmat), ma már önálló Pápua Új-Guineába. Hogy mi lehet az oka? Talán része lehet benne annak, amiről az öt fiatalember is hírt hozott. Indonéz Új-Guineában a pápuák sokadrangú, nyomorúságosán tengődő polgárai őshazájuknak. Noha a hajdani gyarmatosítók által államilag vo- nalzöegyenesen kettévágott hatalmas sziget másik felén sem könnyű a helyzetük, de mégis, taián szabadabbak, talán több gondot fordítanak művelésükre is. Elkerülhetnek Ausztrália egyetemeire, letelepednek közöttük európaiak.. De hát az őserdő nem törődik országhatárokkal, az ugyanolyan az egész szigeten. Óriás lepkék, szöcskék, két centiméteres hangya és még sok más különös rovar látható a kiállításon az egyetemisták bejárta dzsungel élővilágából. Nem hiányoznak a néprajzi tárgyak sem. a maszkok, a díszek, öltözetek, fegyverek, kultikus szobrok. S fotókon át is bepillanthatunk abba a távoli világba, melyet közvetlenül megtapasztalni legtöbbünk bizonyára soha nem fog — de legalább egy kicsit így, néhány honfitársunk vállalkozó kedve, gyűjtői buzgalma, az eredményként létrejött kiállítás révén kóstolhat most belőle Gödöllőn. (Nádudvari) * Fenichel Sámuel 1868-ban született Erdélyben. Nagyenyeden. az ottani gimnáziumban szívta magába a régészet és néprajzkutatás iránti vonzalmat. Bukarestbe kerül a régészeti múzeum munkatársaként. 1891-ben indul új-guineai gyűjtőútjá- ra. minek eredményként a budapesti Néprajzi Múzeum gazdag gyűjtemény birtokába jut korai halálát követően. (A szerk.) Az emlékház egyik szobája — előtérben a Viski Jánost ábrázoló mellszoborral Vimola Károly felvétele K. T. A Móricz-portán fogják fölépíteni Zenei fohász — templomért Leányfalunak nincs református temploma. Pedig jeles személyiségein kívül — (Gyulai Pálról, Móricz Zsigmondról, Ravasz Lászlóról van szó) — a mai napig is szép számmal élnek reformátusok a gyönyörű nyaralóhelyen. Ezért határozta el a leányfalui Kulturális Egyesület, a Petőfi Művelődési Ház az önkormányzattal karöltve, hogy egyházi koncertet szervez a templom építését segítő alapítvány javára, a százéves római katolikus kis- templomban. Ma templomot építeni? Kinek? Minek? Miből? — tette föl az őszinte kérdést megnyitójában dr. Havas Imre, a Kulturális Egyesület elnöke. Mert ettől még a hitetlen hitetlen marad, a hívő pedig szelíden közömbös. Tehát Istennek és a jövőnek építkezünk; hőn óhajtott szabadságunk ránk szakadt ugyan, de a kor embere — s ez világjelenség — nem tud mit kezdeni vele — fogalmazott a szónok. A meglévő templomok is soknak bizonyulnak, az elmúlt fél évszázad magyar valóságának köszönhetően. Mégis kell,' nagy szükség van rá, mert elszemélytelenedő, elidegenedő világunkban a templom találkozóhely az együtt gondolkodó, bízva bizakodó hívők számára. A Móricz család nagylelkű gesztussal a telket már fölajánlotta, kiszakítva a nevezetes kertből Isten otthona számára. A „Kegyelmet és igazságot énekelek” című egyházzenei hangversenyen, Béres Ferenc Lisztdíjas, kiváló művész szerkesztésében nem mindennapi zenei élményben volt részünk. Lipcsey Edit énekművész és Hegedűs Valér orgonista nagyszerű közreműködésével nemcsak tolmácsolta a gyönyörű egyházi énekeket, hanem a kort is megidézte — jó pedagógusként — a művek lényegét és létrejöttének körülményeit megvilágítva összekötő szövegében. Kiemelni a hangversenyből szinte egyetlen produkciót sem lehet, olyan harmonikusan kiegyensúlyozott, magas színvonalú előadást hallhattunk. Élvezhettük Bach D-moll preludium és fúgáját, néhány gyöngyszemet a XVI. század költészetéből (Balassi Bálint két könyörgő énekét), kuruckori vallásos énekeket, Rákóczi imáját, K. Pikéthy Tibornak, a váci székesegyház egykori főkántorának orgonaművét és „Ave Mariá”-ját, Pál apostol levele nyomán Keresztury Dezső' Sze- retethimnuszát, Ady Endre Istent kereső versei közül talán a legszebbiket választotta Béres Ferenc: Az Úr érkezését. (Ennek hangulata jól idézi a varázslatos templomi hangversenyt: „Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem / Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten.”) A művészek éneke imádság volt, magas hőfokon átélt foháasz. (Ónody) 1751-ben épült fatemplom a kárpátaljai Mihálkán Hardi Péter Egzotikus kiállítás Gödöllőn Pápuák között
