Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-24 / 119. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. MÁJUS 24., HÉTFŐ Klubest a Bábszínházban MDF-akadémia A mesék nagykövete Bruzák Noémi felvétele A bábu kicsiny jószág. De nagy szíve van. Az egész világ belefér — Remsey Iván szavai ezek, a gödöllői művésztelep- ről elindult festőművészé, aki több évtizedes munkásság után ért el a közelmúltban külföldi sikereket, jutott el Olaszországba, Japánba. A „szoros kaput" választott művészek közül való. Azok közül, akiket, nem tartozván valamely társaságba, érdekközösségbe, . de még irányzathoz sem vesznek fel, nem választanak meg, nem díjaznak... Járja a maga útját, egyedül, szabadon. Ezzel az úttal ismerkedhettek vendégei csütörtök este a Budapest Bábszínházban rendezett klubestjén. A színház előcsarnokában láthattuk kiállítva a bábokat, melyeket maga, vagy évtizedekkel ezelőtt a gödöllői művésztelepen családi bábszínházát működtetvén, családjának tagjai készítettek. Ott voltak az elsők, a fából faragott marionettek, érdekességként egy félig kifaragott, a tus- kóból félig kibontakozott báb, s a befejezettek, színesre festettek, felöltöztetettek, a kínai mandarin, hindu herceg, Liszt Ferenc, Zsugori uram, egy majom, egy szamár, zsinóron mozgatható tagjaikkal, és ott voltak azok a nagyméretű, papírmasé arcú bábok, melyek a legutóbbi munkái Remsey Ivánnak, s melyek általános emberi tulajdonságok megtestesítői. Nevetnek és sírnak a festett papírmasé arcok — hiszen életünkhöz tartozik az öröm is, a szomorúság is. De ha megőrizzük gyermekségünk, mindent könnyebb elviselni — tanulhattuk ezen az esten, könnyebb, mivel bejuthatunk a mesék országába. Remsey Iván büszke lehet arra, hogy Olaszországban a mesék nagykövetének tekintik, derűjével, lelkesedésével, bábjaival. Talán kárpótlást jelenthet a mostani siker a nehéz évtizedekért, az anyagi gondokért, a mellőztetésekért. Ha el nem is feledtetheti azokat. A belénk fészkelő szomorúság megmarad a mégoly vidám mosoly mögött is. Festményein a világos és sötét váltakozásában fejeződik ki életének és egyéniségének kettőssége. Utóbbira a filmrendezők is felfigyeltek. Először Bódy Gábor szerepeltette Weöres Sándor műve alapján készült Pszyché című filmjében. A Szobolits Béla rendezte Háromkirályoknak — melyet a klubesten videón megnézhettünk — pedig már az egyik főszerepét alakítja, ő az egyik „háromkirály”, a Megváltó születése miatti öröm, a megváltás lehetetlensége következtében érzett bánat megjelenítésére alkalmasnak bizonyulván különös kettős egyéniségével. Ugyancsak videón Remsey Ivánnal készült riportokat is megnéztünk, a Stúdió ’93-ban sugárzottat, azonkívül az olasz televízió felvételét salemói kiállításának megnyitójáról. (S feltehetők magunkban a kérdést: itthon mikor fogják úgy ünnepelni, mint Olaszországban?) A vetítés után következett, amit Remsey Iván — bevallása szerint — a legjobban várt: a kötetlen beszélgetés barátaival. Azokkal, akiket mikor sorra érkeztek, így üdvözölt; ha csak egy is eljött volna közüle- tek, elég lett volna, hogy boldog legyek! De hogy ennyi szívvel nézhetek szembe...! Nádudvari Anna Zománc-kiállítás Dabason (Folytatás az I. oldalról) Ebben a műfajban még a kísérletezés is a hagyományos értékek figyelembevételével történik. S a Dabason kiállított művek tanúsága szerint főként a társi.íűvészek — festők, szobrászok. ötvösművészek — tevékenységéhez kapcsolódik, akik kifejezőeszközeik bővítését keresik a zománcművészetben. Az alkotásokból egyelőre úgy tűnik, újszerű tematikájukhoz és stílusukhoz még keresni kell a módot a zománc anyagából adódó kifejezési lehetőségek érvényesítésére. A század közepi avantgárd festészet hatását tükröző művek — főként a volt Szovjetunióból érkező művészek alkotásai — nem voltak többek, mint zománcban elkészített ízléses táblaképek. Éppígy megmaradtak a képzőművészet lehetőségeinél az olyan didaktikus művek, mint a Szovjetunió összeomlására utaló Kariatídák-sorozat. A szobrászművész Cyránszki Mária „Torzó” című alkotása mutatta. hogy még veszít is kifejezőeszközeiből, ha térbeli problémákat próbál kifejezetten . síkban (zománcban) megoldani. Amit ez a műfaj elbír, az a hagyományos alkotásmóddal öt- ■ vözött absztrakció. Szépek voltak Kalmárné Hornczi Margit geometrikus díszítésű, pasztell színű absztrakciói („Fehérruhás”, "Korpusz”). Vagy Goór Imre „Küzdelem” című, téglavörös tónusú, függőleges triptichonja, középen a görög vázaábrázolások hatását mutató harci jelenettel, alul és felül pedig líraian szűrrealisztikus motívumokkal. Tetszett Mayer Berta . négyzetekből építkező, hatszögletű alkotása is („Szárnyalás”). Végül szépen mutattak a zománcon a stilizált népi motívumok és formák: Koszta Zsófia vörös-narancs-sárga-zöld „Életfa” című alkotása az indás-álla- tos motívumokkal, vagy ifi. Nagy Ferenc ötvösművész „Kapu” című munkája, középen leegyszerűsített emberalakokkal, felettük a boltíven geometrikus mintákkal. Túri Endre „Emlékmű-terve” pedig, a megbontott rézgömb mélyéről előcsillanó bíborvörös-mélyrózsaszín-tür- kizkék pávával jelezte a szobrászat és a zománcművészet valóban anyagszerű ötvözésének lehetőségeit. Kátay Mihály: Alföldi látomások II. (d. v. s.) Regény a történelemhamisításról Honnan ered a magyar—román ellentét? — ezt. és ehhez hasonló izgalmas kérdéseket feszegetett csütörtök este az MDF-akadémián Kocsis István író, miután Beke György bemutatta a „Történészek a kereszten, avagy az áldozatok bosszúja” című két évvel ezelőtt, a Püski Kiadónál megjelent könyvét. Nos, ami a választ illeti, Kocsis István az ellentétet Micu-Klein püspök tevékenységére vezeti vissza. A római pápa főségét elismerő román unitus egyház vezetője a II. Diploma Leopoldinum „keresztülvitelével" — a Habsburg abszolutista uralkodó 1. Lipót segítségével, s egyben a magyar országgyűlés akarata ellenében — szerette volna a román nemzetiség IV. rendi nemzetté való nyilvánítását elérni. A gyakorlatban ez azt jelentette volna, hogy valamennyi román felszabadul jobbágyi kötelezettségei alól — ellentétben a magyarokkal, a szászokkal, és más, Erdélyben élő nemzetiségekkel. A terv természetesen megtört a magyar rendek akaratán, viszont az ellenségeskedés magva már elhintődött. Ugyancsak szólt Kocsis István a híres, vagy inkább hírhedtnek beállított e század eleji lex Apponyi-ról, amely a közhiedelemmel ellentétben csupán ellenőriztetni kívánta a román iskolák tantervét, nem pedig arra kötelezni őket, hogy a földrajzot, történelmet és alkotmánytant magyar nyelven tanítsák. Ange- lescu román politikus viszont éppen az Apponyi-féle törvényre hivatkozva vezettette be a romániai magyar iskolákban az említett tantárgyak román nyelven való tanításának kötelezettségét. Mindebből következik, hogy a trianoni békediktátum megszületése előtt voltak román tannyelvű iskolák Erdélyben, fejtegette Kocsis István — több mint 2500, s még nyolc tanítóképző is —, Ion Iliescu romániai elnöknek a Magyar Televízió számára adott interjújában elhangzottakkal ellentétben. Kocsis előadását megelőzően, a kulcsregény bemutatásakor a román történelem egy- egy fontos epizódját is megemlítette Beke György. Ez természetes is, hiszen a regény sorra veszi azokat a hazugságokat, azokat a tudatos mítoszteremtési kísérleteket, amelyek a mai, szinte hivatalosnak mondható, román történelemszemléletet alkotják. Beke György előadásából feltétlenül meg kell említenem a románok felsőbbrendűsége kialakulásának idejét, ami nem más, mint a múlt század második fele. Vagyis: a román fajelmélet időben jóval megelőzte például a németet! Elmarasztalóan szólt Beke György Petru Grozáról, akinek az ígérgetései elsorvasztották a magyarság egészséges védekező ösztöneit. Szólt Kurkó Gyárfásról — a Magyar Nemzeti Szövetség elnökéről is, akinek az életútja jellegzetes erdélyi drámának tekinthető. A román történelemhamisítás legnagyobb kárát végül is maga a románság látja, fejtegette Beke, hiszen saját történelmüktől fosztják meg őket. Mindez a következő nemzedékekre fog szinte kiheverhe- tetlen csapást jelenteni. A dá- ko-román elmélet, s egyéb hazugságok ugyanis nem kötődnek egy-egy politikushoz, egy-egy politikai rendszerhez — az rendkívül mélyen beleivódott már a románok többségébe. Éppen ezért is volt igaza Kocsis Istvánnak, amikor még 1988-ban kijelentette az MDF egyik nagygyűlésén, hogy a Ceausescu diktatúrájával nem fog elmúlni a románok gyűlölködése. Hardi Péter Országos üvegtárlat Szentendrén Nem szerencsés és nem is magyar az elnevezés: stúdióüveg, ami egyben címe is a szentendrei üvegkiállításnak. A műhely angol elnevezése stúdió. Innen ered a jelenség néven nevezése, amely akár műfaj, mozgalom vagy stílus is lehetne — e probléma felvetésére is alkalmat nyújt az ország jeles művészeit mozgósító esemény. A szűk szakmai berkekben használatos elnevezés azonban érthetetlen és élvezhetetlen a nagyközönség számára. Mindenesetre a július 4-éig nyitva tartó üvegtárlat egyfajta kísérlet is, mert innen már kimaradtak a sokszorosításra szánt használati tárgyak, azok a tervezőművészek, akik a kivitelezést az üvegtechnikusra bízták, és kizárólag az egyedi, a művész szándéka szerint reprodukálhatatlan darabok szerepelnek. Az ötlet Bodonyi Enikő művészettörténészé, ő is valósította meg; szervezte és rendezte a kiállítást, amely annak a huszonegy iparművésznek a találkozója, akik az üveg megmunkálását művészi szinten művelik. Hogyan is kezdődött ez a folyamat? 1962-ben az amerikai Her- vay Eittleon professzor a To- ledói Egyetem garázsában (Ohió állam) berendezte saját üvegműhelyét, és bebizonyította, hogy az üvegfúváshoz nem kell feltétlenül gyári környezet. Kisebb műhelyekben és egyszerűbb körülmények között is megvalósítható az üveg meleg megmunkálása. A művész ettől kezdve maga formálhatja alkotását, és a meleg anyaggal való élő kapcsolatban megtalálja a szabadság végtelen lehetőségét. Megadatik a spontaneitás, a meglepetés és a kiszámíthatatlanság élménye. Kiderül, hogy az üveg is egy szabad méuium, ami ugyanúgy felhasználható a művészi önkifejezésre, mint bármelyik más anyag. A hazai anyagi lehetőségek azonban szűkösek, a művészek lehetőségei nem érnek el az önálló üvegműhelyig, ezért csak bizonyos időszakokban dolgozhatnak, amikor képesek arra, hogy megfizessék a bérelt üveghutákat. S hogy milyen nehéz Smetana Ágnes: Szerelem heteken át csak tervezni, készülni, elképzelni, hogy mit szeretne létrehozni az ember, arról Smetana Agnes, Szentendre szülötte beszélt, mondván: „Az embert csak fűtik a gondolatok és röpke idő alatt kell megvalósítani azt is, amit el sem képzelhettünk”. Privatizálták a magyar üve- gipartis, s a kft.-k és az új tulajdonosok sajnos nem tartanak igényt a művészekre. (Igaz, a Parádi Üveggyárat például művész, Oszter Sándor vásárolta meg.) Pedig a mű. az üvegmű melegben születik — ott a katarzis, ahol a kemence. Bohus Zoltán Munkácsy- díjas művész, a Magyar Ipar- művészeti Főiskola üvegszakának vezetője úgy tűnik „átlépte a Rubikont”, s rétegelt, ragasztott, csiszolt és polírozott munkáival igazi képző- művészeti alkotásokat hozott létre. (Például: Térspirál II., Kapu IV.) S akinek nevéhez az üveg felsőfokú oktatásának a kezdete fűződik, Z. Gács György „A kocka felbontja önmagát” c. ragasztott síküvegmunkája (1972-ből) nem tudott magával ragadni. Nagyon tetszett Horváth Márton Munkácsy-díjas főiskolai tanár „Egyedül valóság”-a, a fúvott mangánlila alapon, beágyazott üvegekkel díszített műve, vagy a „Fák zöldaranyban” és a „Hódolat Zsol- nay Vilmosnak”. Megdöbbentőek Mészáros Mária, Hollandiában élő magyar művész üvegszobrai; az „Emberi szörny” és a „Penelope”. Smetana Agnes, Horváth Márton tanítványa gyönyörű színvilágot tárt elénk. Fúvott, zöld, több rétegben színezett irizált munkáinak formavilága is magávalragadó: s,Szerelem”, „Ligetben”. O, akit Szentendre nevelt, természetszeretetében, humanitásában hűséges maradt városához. Az igen szép és drága katalógus bevezető tanulmánya, a „Stúdióüveg. Kísérlet egy fogalom és jelenség értelmezésére” címmel igen okos, bár túlontúl körülményeskedő. Kár, hogy az előtanulmány írója nem ismeri eléggé a magyar stilisztika szabályait... és gyakran vét ellene. Onodv Éva
