Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-03 / 101. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. MÁJUS 3.. HÉTFŐ A magyarság megtartja életerejét Duray Miklós kulturális egyetemességünkről mc Duray Miklós, a szlo- itM’.j vákiai magyarság je- les képviselője, az Együttélés Mozgalom elnöke április 30-án rövid időre Vácra látogatott. A Magyar Piarista Diákszövetség váci csoportjának tagjai körében azzal vezette be a szlovákiai magyarság helyzetéről szóló rövid tájékoztatóját, hogy elöljáróban elmondta: családi gyökerei \/áthoz és Vác környékéhez nyúlnak vissza. Ősei a középvárosi temetőben, a Penc község temetőjében nyugszanak. A család más része Árva megyébe került, ő maga losonci származású. Ezzel kapcsolatban már búcsúzófélben értesülhetett arról, ma is fűződik némi szál ehhez a városhoz. Kocsis Iván fotóművész arról tájékoztatta a vendéget, hogy az ő családja viszont Losoncról származott ebbe a városba. — Édesanyáink egy osztályban tanultak odaát — közölte. Ezért is mondhatta mindjárt az elején a vendég: -— Így van ez a Kárpát-medencében, ahol más népekkel élünk együtt, megőriztük magyarságunkat mostanáig, amikor különös korszakát éli Kö- zép-Európa. Újra kell teremteni mindazt, ami az első világháború óta tönkrement. — Optimista vagyok — jelentette ki az előadó, mert a huszadik századnak ebben a szakaszában reneszánszát éli meg az a térség, melyben még a háborúk látszólagos győzteseinek is veszteségeket okozott az elmúlt idők dúlá- sa. Törvényszerű, hogy az erőszakkal létrejött államok megszűntek. Optimizmusra ad okot. hogy a II. világháború rombolásában nem pusztult el a szlovákiai magyarság. Négyévi törvényen kívüli állapot, széttelepítések, bujkálás ellenére sem volt jellemző a külföldre szökés. Mert a szlovákiai magyarság ragaszkodik a szülőföldjéhez. Megtartotta életerejét, nem fogy, hanem szám szerint gyarapodik — sorolta az elnök, majd rámutatott azokra a gondokra is, melyek közül egyik legsúlyosabb, hogy a szlovákiai magyarság értelmiségi rétege nem éri el a kétszázalékos arányt sem. A magyarlakta vidékeken legnagyobb ma a munkanélküliség. A környező országok tapasztalatai alapján pedig Magyarországnak is szembe kell nézni azzal, hogy hatással lehet rá a szomszédoknál bekövetkezett társadalmi-gazdasági romlás. — Segítsen az anyaország, hogy a török hódoltság korához hasonló politikai széttagoltság mellett megőrizhessük kulturális egyetemességünket — hívta fel a figyelmet Duray Miklós arra a megtartó erőre, amely hozzásegíthet a válaszfalak lebontásához, a határok szimbolikussá tételéhez, a népek alkotó együttéléséhez. Ez ugyan ma még távolinak • látszik ahhoz képest, amikről a hozzá intézett számos kérdésre válaszolva mondott a szlovákiai magyar egyházak helyzetéről, a fokozatosan tönkrement magyar sajtóról, ám szavaiból az csendült ki, nem elérhetetlen a cél. A hozzá vezető út egyik lépcsője az, ha Szlovákiában a pragmatikus politika felé sikerül terelni a közéletet. Duray Miklóst Bartos Ferenc polgármester köszöntötte a város lakói és képviselőtestülete nevében, s szerény ajándékkal kedveskedett a vendégnek, aki úgy nyilatkozott: szívesen látogatna ide egy olyan alkalomkor is. ágiikor több idő jut a beszélgetésre. Mays Csaba alpolgármester erre a kijelentésre meghívással válaszolt. K. T. 1. Tápió menti majálisok Póniló és céllövölde Igazi majálisra való, szép napos időben kellemes majálisokat szerveztek május elsején a Tápió menti településeken is. Tápiószentmártonban a Kossuth liget volt a központ. A szomszédos sportpályán egész napon át rúgták a labdát. A krosszbemutató kiváló edzési lehetőséget nyújtott a vasárnapi, Tápióhics- kén megrendezett országos verseny' résztvevői számára. A szabadtéri színpadon a kó- kai, tápióbicskei és a tápió- szentmártoni népitáncegyüttesek adtak nagy sikerű műsort. A Rajkó zenekar és a Defekt duó műsora után — miközben forgott a körhinta, dolgozott a póniló, működtek a céllövöldék, mutogatták magukat a díszmadarak — este szabadtéri bált rendeztek. Nagykátán kerékpárversennyel kezdődtek a programok. A helybéli vállalkozók által felajánlott anyagi támogatásból nem csupán a rendezésre és a kerekesek jutalmazására futotta, de szépen maradt pénz a Heim Pál Gyermekkórház segítésére is. Délután a Szent György park szabadtéri színpadán váltották egymást a színes műsorok. Nagy sikert arattak a Damjanich Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola tanulói, különösképpen Márton Zoltán, aki a gimnázium tanári zenekarának kíséretével trombitaszólózott. Jutott a sikerből a Városi Zeneiskola Fúvószenekarának, a Tá- piómente Táncegyüttes utánpótlásának, a nyugdíjasok klubjának és a cigány folklórcsoportnak is. A napot Nagykátán a „Csillagok-prímá- sok” nótaest zárta. Apostoli nuncius szentelte Piarista kollégium Vácott {Folytatás az I. oldalról) — A mai társadalom, a mai világ súlyos értékválságon megy keresztül. Ettől a család szenved a legtöbbet. Mégis a család a társadalom alapsejtje — hangzott és így folytatódott a megállapítás és tanítás: — Tanuljuk meg, hogy mit jelent a család. Mit jelent dolgozni? A munkának felemelő, megváltó szerepe van. Nehéz a dolgunk. Együtt érzünk azokkal, akik munka nélkül maradtak. Ha fenn is marad a munkanélküliség, nem szabad, hogy a termelést egyedül a gazdaságosság szemlélete uralja — mondta Angelo Acerbi, s végül Szent József pártfogását kérte a családra, az egyházmegyére. A szertartás résztvevői később a kollégium épületéhez vonultak, ahol Keszthelyi Ferenc püspök köszöntötte a résztvevőket, s az intézmény történetének rövid ismertetésével átadta rendeltetésének az intézményt. • A kollégiumot 1883. szeptember 12-én alapította Csá- volszky József váci kanonok, az egyházmegyei tanítók gyermekeinek szellemi és valóságos táplálása céljából. Mai helyét gróf Csáky Károly püspöktől kapott adományból nyerte el a század elején. A kollégiumot 1950-ben államosították, s csak 1991-ben kaphatta vissza a püspökség, amely közel harminchárommillió forintot fordított a felújításra, hogy itt helyezhessék el az egyházi nevelésben részesülő piarista diákokat. Keszthelyi Ferenc beszédében arról szólt, hogy néhány évvel ezelőtt még álmodni sem lehetett volna arról, hogy Vác városába visszatérhetnek a piaristák. Otthont teremthetnek a katolikus ifjúság jövőjét megalapozó nevelésnek. Nemcsak otthont, mert ez a ház a kemény munka színhelye is lesz — mondta. Az életre akarjuk szoktatni, felkészíteni őket arra, ami rájuk vár, hogy azzal szemben ne törjenek meg, kemény akarattal nézzenek szembe a feladataikkal. A beszéd után Angelo Acerbi pápai nuncius a székesegyház Cecília kórusának éneklése közben bejárta az épület helyiségeit, s megáldotta a házat. Ezt követően Surján László lépett a mikrofonhoz, aki piarista öregdiákként szólt a fiatalokhoz. — Még ma is kivételezett helyzetben vagytok — jelentette ki, s nyomban hozzátette: Hát még, milyen kivételezettek voltunk mi az ötvenes években, hogy piarista diákok lehettünk! Ez olyan alap, amelyre legalább olyan szép épületet kell felhúznotok, mint ami most itt felépült. Az Úristen minden embert hív valamilyen egyedi feladatra, amely csak rá jellemző. Értékeket kaptok, melyekért felelősek vagytok. Szent József, a munkás ünnepén hívta fel a figyelmet arra a miniszter: Őt munkás és keresztény mivoltában is példaként kell állítani. — Olyan országban élünk, melyet Trianonig visszamenőleg meggyalázott a történelem. Emeljétek fel ezt az országot — kérte hallgatóságát dr. Surján László. Keszthelyi Ferenc zárszava után ajándékot nyújtott át a pápai követnek, majd a résztvevők megtekinthették a kollégiumot, melyben négy hálóterem, tornaterem, sportpálya, tanulószobák, s többek között mindig látogatható kápolna is épült. A terveket Perezel Dénes építész készítette, a kivitelező munkálatokat Forgó József építőipari vállalkozó és munkatársai végezték el. K. T. 1. Gödöllői Béke Nyugdíjas Oázislánc találkozó 'i' A világ több tucat vá- rosában találkoztak tCjF tegnap fiatalok tízezrei, hogy a Genfest '93 ünnepek keretében felépítsék maguk között az egyesült világ modelljét. A magyarországi helyszín Gödöllőn volt, az egyetem sportcsarnokában. Az ünnepeket a Fokoláre (Mária Műve) keresztény mozgalom széles körű ifjúsági ága. a Fiatalok az Egyesült Világért mozgalom szervezte, amely 184 országban van jelen. A Fokoláre mozgalmat a második világháború idején alapította egy Trentóban élő fiatal tanítónő, Chiara Lubich, aki elhatározta, hogy életét Isten szeretetére válaszolva éli le. A Fokoláre ma a katolikus egyház egyik legjelentősebb valósága. Alapstruktúráját a laikus férfi és női kisközösségek alkotják. A mozgalom tagjai azon fáradoznak, hogy az emberi élet minden területét átformálja a párbeszéd, az „adás kultúrája", a másság tiszteletben tartása, s így a sok elhintett magból egy új társadalom virágozzon ki. A gödöllői találkozó lényege a címében van: Együtt a népek egységéért. S valóban, kitörő lelkesedéssel köszöntötték a vendégeket, akik Ausztriából, Szlovákiából, Csehországból, Szlovéniából, Horvátországból és Romániából érkeztek. Bosnyák muzulmánok is jöttek a csongrádi menekült- táborból. A gyorsan pergő programban felolvasták a mozgalom alapítójának üdvözletét, melyben annak a kívánságának adott hangot, hogy a résztvevők tegyék „az igazi szeretet tüzévé” az együttlétet. A magyarországi Genfest felett védnökséget vállalt Bárdos Balázs, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Morvay István címzetes államtitkár, a Menekültügyi Hivatal vezetője is. (b. g.) Vásár és találkozó (Folytatás az I. oldalról) A „Béke” Nyugdíjas Oázislánc ezt a vásárlóerőt tömöríti, és szolgálja nyugdíjas tagjainak érdekeit, de a partnereiül szegődő termelővállalatok számára is előnyös, hiszen a Nyugdíjas Oázisláncon keresztül több millió vásárlóhoz juttathatják el termékeiket. A mai, túlkínálati piacon ez sem lebecsülendő. A most következő, hétvégi érdi országos találkozón az ország számos pontján működő szervezet képviselői mondják majd el egymásnak tapasztalataikat. Az érdiek — a helybeli Havas József alapos előkészítő munkájának köszönhetően -r— ezen a napon fognak bekapcsolódni a „Béke" Nyugdíjas Oázisláncba. Az egész napos kiállítás és vásár bizonyára nagy sikert fog aratni az érdi polgárok körében, mert a meghívott vállalkozások termelői áron kínálnak sok hasznos árut. Ott lesz a kerepestar- csai Szilasfood étel- és italporaival, a Buszesz, a Móri Állami Gazdaság kedvezményes árú termékeivel, a Bátyi Állami Gazdaság a hírek szerint itt fogja először a vásárlóknak kínálni legújabb meglepetését. A debreceni Vitality a nyugdíjasok számára nagyon hasznos gyógyhatású készítményeit hozza el Érdre. Itt lesz a kalocsai Karamell Édesipari Vállalat, a tiszaalpári Favorit Mosószergyár, a Fejér Megyei Tejipari Vállalat, lesz olcsó liszt, (jóval harminc forint alatt kilogrammonként), déligyümölcs (a bolti ár feléért), a legtöbb érdi. Érd környéki üzem is elhozza produktumait, szintén kedvezményes áron. A szervezők ezúton is biztatják a termelővállalatokat a részvételre: aki szeretné elhozni áruját az érdi nyugdíjas vásárra, még jelentkezhet a Művelődési Központban és Havas Józsefnél. Az alapos előkészítő munkának köszönhetően remélhető, hogy az érdi polgárok és az odalátogató vállalkozók is jó vásárt csapnak pénteken. A nyugdíjasok pedig, az ott szerzett kellemes benyomások hatására bizonyára nagy számban csatlakoznak az Oázislánchoz, hiszen ez a kitűnő kezdeményezés akkor érheti el célját, ha mind több nyugdíjast számlálhat soraiban. Zelei Béla Körhinta Vecsésen (tóth) Vimola Károly felvétele