Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-04 / 102. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP DOKUMENTUM 1993. MÁJUS 4.. KEDD / Áldozatul esett a „Nekünk Mohács kell?” — tört fel az önmarcango- ló-lélektisztító kérdés egykoron Adyból, az Európa felé tekintő', történelmi Magyarország demokratikus nemzeti megújhodásának apostolából. Nos, az ép elméjű, ép szívű, ép lelkű"magyaroknak természetesen sohasem Mohács kellett — vagyis a nemzeti gyász, az országvesztő katasztrófa, az idegen elnyomás lelkes vállalása, magasztalása és ebhűségű kiszolgálása! Ám tagadhatatlan tény, hogy minden korban akadtak népüket, fajtájukat, nemzeti hagyományaikat, családjukat, barátaikat, kollégáikat, magyar véreiket megtágadó, mindmegany- nyi nemes emberi erénytől mentes, tatár-, török-, német és muszkavezető hazaárulók, quislingek, kunbélák, kádárok, thürmerek, helyi helytartóik, harámbasa-lakájaik, pénzéhes satrapáik, háromperhármasaik, talpnyaló haszonélvezőik: élősködő nadályok és kullancsok az élő szervezeten... Miként a szovjet bolsevik jelzőt viselő vörös diktatúra magyar kommunista részlege és nemzetvesztő kiszolgáló gépezete is több mint nyolcszázezer tagot számlált még fél évtizede is — papírforma szerint. Csak hát kilenc és félmillió magyar állampolgár még az MSZMP „fénykorában” sem volt soha párttag. Miként a vérbeli, nemzetrontó hazaárulók, a néptömegek kommunista típusú kizsákmányolásából megtollasodó elvtárs-urak száma közülük is legfeljebb néhány tízezerre tehető. S nincs nép, melyet a civilizált Európa és a demokratikus nagyvilág egy 7-8 százalékos söpredékről ítélne meg. Nálunk a világon másodízben, alig másfél évvel az orosz bolsevikokat követően, 1919. március 21-én került sor először a „Magyar Tanácsköztársaság” fedőnevet viselő proletárdiktatúra, a vörösterror, a vörös fasizmus bevezetésére. S noha mindössze 133 napig tartott az emberi méltóság, a szabadság, a demokratikus jogok és a javak lábbal tiprása, pusztítása, ám ez a néhány hónapos rémuralom is felmérhetetlen károkat okozott a világháborús sebekből még fel sem gyógyult nemzetnek. A parasztgazda naplója Megdöbbentő tény: még három esztendővel a második, ösz- szehasonlíthatatlanul nagyobb emberi, anyagi és egyéb veszteséggel járó kommunista kísérlet totális kudarca után is akadnak olyan politikai csoportok, melyek továbbra is a magyarországi haladás, a gazdasági-társadalmi fejlődés egyik kimagasló csúcspontjaként igyekeznek ünnepelni és propagálni a ’19-es vörös diktatúrát. Ilyen körülmények közepette nem árt szemügyre venni, miként vélekedtek az 1919-es magyar kommünről maguk a szenvedő alanyok, az egyszerű kisemberek. Nos, a vörös szélsőbal első kísérletéről meglehetősen élethű és érzékletes képet festett megyénkben egy német eredetű, de már másfél évszázaddal korábban teljesen elmagyarosodott, katolikus famíliából származó ráckevei parasztgazda, Kneitner János (1892—1971) a család krónikás-memoárszerű naplójában. íme! „Tehát 1914. Agúsztús elejétől tartót 1918. október 29 kéig a háború, de én akor sem szereltem le, be hívtak a hejbeli csendőr kiegészítő századhoz pár hétre asztán, létünk nemzet őrők asztán lettünk karhatalmiak," asztán 1919 elején ki ütőt a a komúnizmus, akor letek a vörös katonák de nekem akor már sikerűit meg szabadulni, az volt megint egy komisz világ megbuktaták a kormánt nem kelet szolga biro nem kelet jegyző, ők magukból választo- tak mindent, voltak bizalmi férfiak és nők akik tőrvényt szaptak de eszük nem volt hózá és a leg nagyob úratis- csak elftársnak kelet szólítani és sok héjén sokat agyon lövetek. it Ráczkevénis a kőség ház udvarán 3mat a nevük ma is ot van Palhein Elek 24 éves fö hadnagy Dékány Benedek 52 éves csendőr járási őrmester Szűcs Sándor 32 éves földműves. Deha meg nem búknak sokat kivégeztek volna aki egy szovalis komún elenes volt. De oszt 1919 agúsztús elején be jőtek a románok és így szünteték meg a komúnt noha ara is eleget ra fizetünk mert azoknak meg hogy kikelet meni rengeteg mindent elvítek az országból lovakat kocsikat marhákat és rengeteg gabonát amit tutak mindent vítek meg akadálozni nem lehetet ha valaki szolt nekik megverték még a bírokatís botozták szóval nehéz holnapok voltak 1918. ősztől 1919 őszig komisz világ volt. na akor Vitéz Nagybanyai Horti Miklós kormányzó úrúnk aki ma is az csekél seregével elindult Búdapestnek és át vete az ország kormányzóságát...” Veszprémi Fejes György ráckevei református lelkész a helybeli egyházközség múltjáról 1927-ben publikált kis füzetében újabb adalékkal szolgál a kommün helyi borzalmairól: „1918. Ekkor következett be a nagy társadalmi fordulat, amidőn a négy éven át dúló világháború befejeződött. A rend felbomolván, forradalmi elemek emelkedtek túlsúlyra, amelyek miatt zűr-zavaros állapotok következtek be. Az úgynevezett »őszi rózsás« átváltozást követvörösök dühének te a »nemzeti tanács«, majd ezt felváltotta a »katona és munkástanács«, hogy helyet adjanak végtére is a zsidók által Oroszországból beplántált bolseviki (vörös) kommunista féktelenségnek. Ezt az állapotot természetesben egyházunk is szomorú eredménnyel érezte. Községünkben is egy »direktórium« vette kezébe a kormányzást, ennek intézkedései alapján a vallástanítás az iskolákban eltiltatott, az anyakönyveket a lelkész kétszeri tiltakozása ellenére is a községházára szállították, a templomi prédikációkat ellenőrizték, a temetéseken vörös katonai kirendeltség jelent meg, harangozni nem lehetett, majd az egyházi és-lel- készi földeket is számbavették, hogy az egyházat ezektől is megfosszák. Végül, a fehérek első támadása meghiúsulván, 3 vértanúnk is lett, két laczházai polgár és a helybeli ref. járási csendőrőmester, Dékány Benedek, kik is a községház udvarán búcsú vasárnapján, délután négy órakor agyonlövettek. E nap szomorú emléke évről évre ünnepélyesen megtartatik, a kivégzés helyét márványtábla jelzi.” Szamuely terrorkülönítménye A két kortárs szemtanú visszaemlékezését a levéltári iratok megerősítik és pontosítják. Az említett „fehér” ellenakció a Duna—Tisza közén 1919. június 20-án kirobbant demokratikus népfelkelés szerves folyománya volt, mely Kalocsa, Dunapataj, Baja és Solt vidékéről terjedt észak felé. Ezt a spontán megmozdulást, mely sem megfelelő vezetőkkel, sem kellő fegyverzettel és távlati célkitűzéssel nem rendelkezett, ám mégis még aznap eljutott a ráckevei járásig, Dömsödig, Dabig, Kiskunlacházáig, Majos- házáig, Szigetújfaluig és végül Ráckevéig is, a hírhedt tömeggyilkos Szamuely Tibor páneélvonattal megerősített, „Lenin-fiús” terrorkülönítménye a Vörös Hadsereg egyes osztagainak és a Vörös Őrség helyi erőinek a segítségével egy-két nap alatt irgalmatlanul elfojtotta. A Dömsöd felől Kiskunlacházára érkező, ott Paulheim Elek leszerelt főhadnaggyal, Szűcs Sándor parasztgazdával és másokkal megerősödő népfelkelők pár tucatot számláló, hitvány kézifegyverekkel felszerelt csoportja június 20-án, délután 3 óra tájban közelítette meg a Kis-Duna újtelepi (Pereg és Lacháza felé eső) hídfőjét. Ám ez a gyenge osztag nem tudott átkelni az 1897-ben felavatott Árpád-hídon, mert a túlparton összegyűlt, 30-40 fős kommunista fegyveres különítmény — vörösőrök, a járási direktórium és a helyi tanács egyes tagjai, akiket Fekete Béla járási politikai biztos és Rábi István, a járási direktórium elnöke fegyverzett fel — Leykó István parancsnokságával, heves tűzharcban visszavonulásra kényszerítették őket. Erre megpróbálták északkeleti irányból megközelíteni és elfoglalni a járási székhelyet: felfelé vonulva, Majosházánál átkeltek a Kis-Dunán a Csepel-szigetre, és Szigetújfalun átvonulva, ahol tűzharcban lelőttek egy vörösőrt* megközelítették a ráckevei állomást. Ám most sem járhattak eredménnyel: addigra ugyanis — már délután hat óra felé járt az idő — megérkezett Csepelről gépkocsikon és vonaton egy osztag vörös karhatal- mista és 40 vörösőr. Látván nagy túlerőt, a népfelkelők harc nélkül visszavonultak. Különösebb harc nélkül, mindannyian visszatértek lakhelyeikre. Golyó általi halál Még aznap este kijárási tilalmat vezettek be Ráckevén, s egész éjjel vörös osztagok cirkáltak az utcákon és a járási székhely környékén. Másnap, június 21-én újabb két század vörös katonaság érkezett erősítésül Budapestről. Látván, hogy itt már nyoma sincs a népfelkelésnek, ezek a vöröskatonák még aznap továbbmentek a szomszédos, lázongó falvakba, „rendteremtésre”. A megérkező csepeli nyomozók két teljes napon át kínozták és vallatták a ráckevei tanácsháza híddal csaknem szemközti épületében az elfogottakat. Ugyanis még a kijárási tilalom éjjelén és reggelén -—június 21-én — öt népfelkelőt sikerült elfogniuk, akiket aztán bebörtönöztek és rögtönítélő törvényszék elé állítottak. Ez a csepeli forradalmi törvényszék a három elfogott vezetőt — Paulheim Elek lacházi főhadnagyot, Szűcs Sándor .lacházi parasztot és a ráckevei Dékány Benedek járási csendőrőrmestert — golyó általi halálra ítélte. A törvényszék elnöke Kertész Mór volt, a távol levő bíró helyettesítését pedig ä ráckevei járási direktórium egyik tagja, Szladek Rezső helyettesítette. Jogi képzettséggel és törvényismerettel egyikük sem rendelkezett, mint ahogy a törvényszék másik tagjának, Csema Gézának, továbbá Diósi Pál vádbiztosnak sem volt igazságügyi szakismerete és végzettsége. Az ítélet meghozatalakor a vádbiztos nem volt jelen; szerepkörét Szladek, a direktórium helyettes elnöke vállalta magára. Mivel Csema nem merte vállalni a halálos ítélet ódiumát, így azt Kertész és Szladek felelősségére hozták meg és hajtatták végre. A demokratikus rend helyreállítása érdekében fegyvert fogott három népfelkelőt 1919. június 29-én, búcsú vasárnapján, délután négy órakor lőtték agyon a községháza udvarán. A kivégzőosztagot a június 21-én Ráckevére küldött csepeli vörös vasasezred 8. századának parancsnoka, Zwick János vezényelte: négy vöröskatonát. A kivégzést végignézte — hivatalból kirendelve — a községi orvos, dr. Mérszáros Lajos, továbbá egy 14 esztendős suhanc, Ács Lajos református parasztgyerek is. Utóbbi így emlékezett vissza a vörösök kegyetlenségére 1989 novemberében: „Amikor bejöttek a kommunisták, voltak, akik ellenálltak. Ezeknek azután menekülniük kellett, az Angyali-szigeten, a Nagyerdőben bujkáltak. Hetekig hordtam nekik éjszakánként az élelmet. Többeket elfogtak, és három embert ki is végeztek a tanácsháza udvarán. A tornyából magam is végignéztem, ahogy a csendőrparancsnokot, egy tisztet és egy gazdálkodót kivégeztek. Emlékszem, egyikük nem esett el a sortűz után, s akkor az egyik kivégző közelről fejbe lőtte. Mészáros doktor ott állt, és csak eny- nyit mondott: ezt nem lett volna szabad.” A Kertészhez hasonlóan, rendkívül kegyetlen és vérszomjas természetű Szladek ezt követően a lakitelki, „szocializált” majorban, melynek vezetője volt, gúnyosan kárörvendező vigyorgással dicsekedett el Kincse Sándor szigetszentmiklósi szociáldemokrata választmányi tag előtt: „Felmagasztaltuk őket...” Az őrmester sírköve A demokratikus népfelkelés két lacházi mártírját, az ifjú Paulheim főhadnagyot és Szűcsöt lakhelyükön hántolták el, Dékány Benedek őrmestert pedig a régi református temetőnek a Cúnyi-tó felőli csücskében, pár méternyire a gyalogúitól. 1920-tól mindhárom vértanúról utcát neveztek el Ráckevén, melyet aztán az újabb kommunista érában, 1948 után megváltoztattak. Viszont a bűnösök nem kerülhették el megérdemelt büntetésüket: a Kommün bukása után mindannyiójukat letartóztatták. A Pestvidéki Törvényszék 1920 februárjában és márciusában 17 napon keresztül tárgyalta Szladek Rezső és 49 bűntársa perét. Később, április 7-től május 6-ig, egy 15 napig tartó perben már 183 vádlott ellen ítélkeztek. Mivel Csema ellenezte a kivégzést, őt csak 2 évi fegy- házra ítélték, viszont a három főbűnöst: Kertészt Mórt, Szladek Rezsőt és Zwick Jánost kötél általi halállal sújtották a vörösterror alatt elkövetett bűntetteikért, többek között a három népfelkelő legyilkoltatásáért. A május hatodikán hozott halálos ítéletet 1920. július 31-én hajtották végre a fővárosban, a Kozma utca 15. szám alatt található Kőbányai Gyűjtőfogház udvarán. A kommunista rezsim idején róluk is utcát neveztek el a fővárosban, melyet az 1990-es demokratikus választások után változtattak meg. A három ráckevei-lacházi mártír, Dékány, Paulheim és Szűcs nevét viselő utcaelnevezéseket eleddig még nem állították helyre sem Ráckevén, sem Kiskunlacházán... Dékány őrmester kis betonsírköve még a hatvanas évek elején is eredeti formájában állt a református temető sarkában, alján e mementóval: „Áldozatul esett a vörösök dühének". E sírkövet aztán Kun, Szamuely, Korvin és Szladek kései utódai eltávolíttatták a családdal. Alsós kisiskolásként sok ezer alkalommal elhaladtam az eredeti sírkő mellett, s bár tüzes vasként elmémbe vésődtek a tragikus szavak, ám tényleges jelentésüket természetszerűleg csak "jóval később értettem meg... Miként a kommunista párt egykori, nyolcszázezres tagságának túlnyomó többsége is csupán az elmúlt 3 év folyamán szembesülhetett a vörös szélsőbal, a bolsevik típusú, magyarságtól idegen, szovjet vazallus kommunizmus nemzetromboló, lélekpusztító és erkölcsromboló, igazi énjével — miután megkezdődött maskarás álorcáinak letépése, számtalan történelemhamisításának korrigálása... Dr. Fenyvesi László
