Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-22 / 118. szám
é PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993., MÁJUS 22., SZOMBAT 7 Az idő nem sodorta el őket Húszéves a ceglédi kamarazenekar A ceglédi városi kamarazenekar a Kossuth Művelődési Központban nagy sikerű koncertjével méltón emlékezett Erkel Ferenc- re halálának századik évében. Az együttes ezen az esten ünnepelte fennállásának húszéves jubileumát is. Dávid Sándor, a zenekar vezetője beszélgetésünk elején elmondta, immár hagyomány, hogy ez idő tájt önállóan vagy a Kardos Pál pedagógusénekkarral közös hangversenyt adnak. — Az elmúlt két évtizedből mi az, ami fontos, ami említést érdemel? — kérdeztük a zenekarvezetőt. — Talán az, hogy az együttes húsz esztendeje létezik. Kezdettől zömében a ceglédi zeneiskola tanárai alkotják a zenekart. Bár újabban néhány abonyi kolléga is velünk muzsikál. Voltaképpen a korábbi évtizedekben is alakult egy-két helybéli együttes, amely pár év múlva észrevétlenül köddé vált. Nekünk megadatott az, hogy az idő nem sodort el bennünket. — Miféle mércének kell megfelelni, hogy valaki a zenekar tagja lehessen? — A rrtérce abból adódik, hogy a tagok zenetanárok. Közülük többen dolgoznak szimfonikus zenekarban, színházban is. Épp emiatt egy-kéthetente csupán egyszer tudunk próbálni. Ezért nekem kell szelektálnom. Olyan darabokat választunk, amelyek ennyi gyakorlással és muzsikusaink képességeivel igényesen megtanulhatunk. Természetesen egy-egy próba vagy szereplés elképzelhetetlen kompromisszumok nélkül. — Milyen a közönség fogadtatása? — Talán nem veszik szerénytelenségnek, de úgy érzem, Cegléden jól cseng a nevünk. Szinte minden szereplésünkön megmártózhatunk a közönség szere- tetében. A környező településeken — Nagykőrösön, Jászkara- jenőn, Albertirsán :— szintén szívesen látott muzsikusok vagyunk. Alighanem külhoni koncerttermekben sem okoznánk csalódást, ám ehhez mindenképpen az kellene, hogy valaki jól menedzselje az együttest. — Manapság egyáltalán nem lényegtelen, hogy van-e egy művészeti csoportnak, zenekarnak támogatója. Az önök működését ki segíti? — A múlt esztendő végén kerültünk a zeneiskolához, azóta az intézmény égisze alatt muzsikálunk. A ránk fordítható ösz- szeg — amelyet az érvényben lévő jogszabály határoz meg — jelképes. Nyilván elsődleges az oktatás finanszírozása. De amit az iskolai költségvetés lehetővé tesz, azt megkapjuk. Egy-egy pénzért vállalt fellépésünk bevételéből is igyekszünk segíteni magunkon. Mert vannak kiadásaink. Egy garnitúra hegedűhúr —, amelyet évente legalább egyszer muszáj kicserélni — körülbelül ötezer forintba kerül... — Hogyan tovább?-—Valószínű, hogy ezután sem leszünk világjáró zenekar. Elsősorban a helybéli közönséget szeretnénk igényes muzsikával szórakoztatni. Régi álmom, hogy a környező települések zenetanárai közül néhányat behozzak az együttesbe. Ebben feltétlenül lenne fantázia. Csupán az időegyeztetésen, pénzen, és persze a kollégák muzsikáló kedvén múlik. Amennyiben ez megvalósulna, hosszú távra tervezhetnénk. F. F. Akik '56 szellemi befogadását előkészítették Érzelmes portré Jeney Jánosról Mi, a IV/A megsebzett lélekkel, talpig sötétben ballagtunk 1957 májusában. Torzra sikeredett még a mosolyunk is a tablóképen. Ahogy nézem a megsárgult felvételeket, szorosan egymás vállához érve, lehajtott fejjel állunk a gimnázium udvarán, hallgatjuk a sebtében kinevezett új igazgató búcsúztatóját. Az osztályfőnökünk, Jeney János, akkor már rég börtönben ült, hiszen a forradalom eltiprása, november negyediké óta eltelt néhány hónap. Én addigra már börtönemléket ó'rzök magamban imádattal szeretett tanárunkról. Bár ezt a szót mostanában nagyon elkoptatták, mégis az imádat fejezi ki legjobban azt a rajongással és csodálattal párosult tiszteletet, amivel fölnéztünk rá. Mert hol volt akkor a Batto- nyai Állami Általános Gimnáziumban, de egyáltalán az országnak ebben a térségében még egy hozzá hasonló?! Az idő minket, a tanítványait igazolta, amikor biztosak voltunk abban, hogy nem értékeljük túl őt, bár nagyon messziről és mélyről jöttünk mindannyian, akik az osztályát jelentettük. A környékbeli kicsi falvak százszor megtaposott és kisemmizett világából. Talán épp ezért láttunk olyan tisztán!... Dr. Jeney János az utolsó polihisztorok egyike volt. irodalmat és latint tanított. A zeneiskolát is ő hozta létre ebben a dél-alföldi kisvárosban, zenekart verbuvált a helyi orvosok, ügyvédek, tanárok köréből, és igényes zeneműveket tanított be nekik. Partitúrából dirigált, miközben rendezett is. Tudott és mert „leszállni” a közönség igényéhez, amikor nagyoperettet tanított be szórakoztatásukra. Út Vác tót Battonyáig Piarista rend tagjaként indult a pályán, Vácott a piaristáknál tanított, amikor 1948-ban felkérték a batto- nyai gimnázium létrehozására. Akkor már kilépett a rendből, feleségével és két kisfiával költözött le Batto- nyára. Vesztére — mondják és hiszik is sokan. Mit kaptunk mi tőle, mi huszonkilencen, akik nélküle ugyan, de általa sikeresen leérettségiztünk? Mert az alkalmatlanok a korábbi években kihullottak, a mércét ő magasra állította. (Azon túl, hogy senkit nem "húztak el érettségin — pedig a gazdátlanul maradt nyáj megriad, szétszalad vagy összebújik félve-re- megve —, mi kiemelkedően jól szerepeltünk 1957-ben, a félelem évében, az érettségi biztos őszinte ámulatára.) Világot jelentő katedra A Tanár Úr — jellemző, hogy soha semmiféle nevet nem ragasztottak rá diákjai 7— nem csupán az érettségire készített föl minket a három feledhetetlenül gazdag év alatt. Őt elsősorban nem a tárgyi tudás érdekelte — bár halálos bűnnek számított az accusativusszal járó infinitivokat nem tudni, de még az is, ha a klasszikus időmértékes verslábakat nem ismertük föl... Nem a latin szavakat kérdezte, s még csak nem is a római klasszikusok jó fordítása volt a lényeg. Ezek csupán eszközök maradtak a nyelv leikéhez, az ókor példaadó kultúrájához, amit az a nyelv hordozott. Halott nyelv nem közvetített még soha több életet, igazságot, és erkölcsi példát, mint akkor három éven át dr. Jeney János tanár előadásábari. Számunkra a főtárgy az irodalom volt. Többen végeztünk irodalomszakot Jeney tanár úr bűvöletében. Mert ő volt a mérték és a példa. Ez törvényszerű, hiszen akkor szólt hozzánk, amikor még maradandóan lehet hatni, gyönyörű eszméket rajzolni az ember leikébe. Igen fogékony életkorban, tizennégytől tizenhét évesig lehettünk a közelében, ismerhettük őt, és 1956. október 23-a éppen tizenhét évesen köszöntött ránk. Hamarosan a város lakói közfelkiáltással a Forradalmi Tanács elnökévé választották dr. Jeney Jánost, a diákság és a tanári kar pedig a gimnázium igazgatójává. Nem emlékszem már az első három év irodalmi tananyagára, de ez mindegy is volt az ő számára; ürügy csupán arra, hogy megtudjuk tőle, milyen emberekké kell válnunk; milyen belső és külső erőknek kell engedelmeskednünk egész életünkben. Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany tündökletes csillagokká nőttek gondolataink boltíve alatt. Es a Bánk bán! A magyar sötétség éveiben, 1953—54—55- ben mit is üzenhetett nekünk a legjobb tanító rendből kilépett tanár a Bánk hánnal?! Ez lemérhető az egyenes útjainkból, amit azóta megtettünk. TJudta jól, mert ismert minket, hogy nem homokba írja Mécs Lászlói, a katolikus líra nagy alakját, ha a tilalom ellenére előadja nekünk. Akkor már elhurcolták Pannonhalmáról, és koholt vádak alapján bebörtönözték a nagy költőt. Több volt mint veszélyes Mécs Lászlót akkor katedráról hirdetni. De Juhász Gyuláiéi, Babjtstól és Kosztolányitól is megtanítota a betiltott verseket, még azokat is, amelyekben a Trianonnal elcsatolt otthonukat siratják. Sohasem felejtem el azt a félelmet, amivel az óralátogatásra váratlanul belépő igazgatónkat fogadtuk az egyik magyarórán. Tanár úr nyugodtan folytatta a pillanatra félbemaradt mondatot Her- czeg Ferencről. Mert a tananyagból kihagyták, de a magyar irodalomból kihagyni őt akkor sem tudta, ha tiltották. Az elveiből a körülmények kényszerítő hatására sem engedett, s tőlünk sem várt kevesebben, mint önmagától. A börtönfalak után... A börtönből való szabadulása után egyetlenegyszer találkoztam vele, a hetvenes évek elején. Jött velem szemben Pesten, a Kossuth Lajos utcán, régi ballonkabátjában... Mint egy látomás... Sajnos valóság volt. Nem az fájt, hogy beszélni nem tudott, csak suttogni, hanem, hogy teljesen eltűnt a régi énje. Egy személyiségétől megfosztott, jellegtelen emberrel beszélgettem akkor. Miket élhetett át a börtönfalak között... Azóta tudjuk. Remélem, a fiai is tudják, és tudatában vannak annak, hogy dr. Jeney János nagy személyiség volt; egyike azoknak a pedagógusoknak, akik az 1956-os forradalom szellemi befogadására alkalmas generációkat fölnevelték. Ónody Éva Évtizedes szenzáció Munkácsy az'aukción Vasárnap estig tekinthető meg Budapesten, a BÁV Rt. Lónyai utcai új kiállító- termében az a csaknem két és félszáz képzőművészeti alkotás, amely szerdán és csütörtökön este kalapács alá kerül. A májusi aukción szenzáció található, egy eredeti Munkácsy-kép, ilyen jó ha tízévenként egyszer fordul elő. Az 1882—83-ban született Csendélet kikiáltási ára ötszázezer forint, s külön érdekessége, hogy Mun- kácsy-tanítvánnyal, Kar- lovszky Bertalannal közös alkotás. Mint a díszes árverési katalógus előszavában a szakemberek emlékeztetnek rá, Munkácsy számos virágcsendéletet festet, kedvelte ezt a témát. Ismeretek szerint ezt a képet tanítványa kezdte el festeni, de a mester elégedetlen volt munkájával és belejavított. Ez oly mértékűre sikeredett, hogy a kép inkább Munkácsy, semmint Kar- lovszky művének tekinthető. A tanítvány bátortalan és aprólékos művészi megoldásait Munkácsy néhány jellegzetes motívummal, széles, erős ecsetvonásokkal dolgozta át, tette dinamikussá. Véletlen egyébként, hogy az 1858-ban Munkácson született és 1938-ban Budapesten elhunyt Kariovszky- nak egy valóban saját képe is szerepel az aukción, Ülő női aktjának induló ára 70 ezer forint. Időben és stílusban is távol esik Munkácsyéktól a kiállítás-aukció másik sztárja, Molnár C. Pál: Trónszéken ülő Madonna a gyermek Jézussal című képe. Nemcsak a tárlatnak, hanem az 1981-ben elhunyt, világszerte ismert művésznek is ez az egyik legszebb képe, s várható, hogy a 220 ezer forintos kikiáltási árnak akár a többszöröséért talál új gazdára. A drágább, értékesebb művek egyébként többnyire a XVI—XVIII. század körüli külföldi, olasz, német, spanyol festők, nem ritkán ismeretlen festők művei. Ezek közül is kiemelkedik egy névtelen. XVI. századi velencei festő nagyméretű vászonképe, amely a Szent családot ábrázolja, a kis Keresztelő Jánossal és Szent Jeromossal. A Lónyai utcai reprezentatív bemutatóterem falán hosszan sorakoznak a laikus nagyközönség körében is jól ismert és kevésbé neves alkotók, többnyire klasz- szikusok művei Bernáth Auréltól Fényes Adolfig, Glalz Oszkártól Holló Lászlóig, vagy éppen Zichy Mihályig. Szűkebb pátriánknál maradva, a kiállításon Barcsay Jenő híres anatómiai tanulmányából egy ceruzarajz található, Szőnyi Istvánnak pedig négy nagyon szép műve van jelen. Aktok a szabadban című nagyméretű olajképét 180 ezer forintos kikiáltási árra becsülte a zsűri. <d. g->
