Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-20 / 116. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. MÁJUS 20.. CSÜTÖRTÖK 13 Környezetvédelem? A környezetvédelmi kérdések mindig is érdekeltek, ezért nagy örömmel vettem észre a május 10-i számban M. GY. váci olvasó Környezetvédelmi siker című levelét. Bizony a Vácon megépült cementmű sokszor „csípte” a szemelhet rögtön üzembehelyezése után. Valahányszor a Dunakanyarba mentem egy kis kikapcsolódásra, mindig eszembe jutott a „lángész”, akinek az az ötlete támadt, hogy éppen oda kell telepíteni a töméntelen port levegőbe eregető üzemet, ahol a Forte gyár portala- nított csarnokaiban már hosz- szú idő óta készítették a fény- érzékeny filmeket és fotópapírokat. Nem is szólva a környék lakóiról. Külön öröm volt látni az olvasói levélben, hogy a fiatalokat nevelik a környezetünk megóvására. Ezt nagyon fontosnak tartom: jó lenne, ha más vállalatok is bekapcsolódnának ebbe a mozgalomba és nem néznék tétlenül, hogy egyedül a Paksi Atomerőmű Rt. fejt ki ilyen jellegű propagandát. Mert „szép dolog” a környezet védelmét dicsérni és rámutatni arra, hogy mások milyen súlyos károkat okoznak az egész élővilágnak: azzal dicsekedni, hogy bezzeg mi, az atomerőművek, menynyire környezetbarát technológiát használunk. Ugyanakkor enyhén szólva csalárdság arról hallgatni, hogy bár normális üzemekkel (nem úgy, mint Csernobilban) nem veszélyeztetik az egészségünket, a kiégett fűtőelemek tárolásával és az atomerőművek végső leállításával kapcsolatban fellépő problémák összehasonlíthatatlanul nagyobb gondot jelentenek és veszedelmesebbek minden más, „hagyományos” környezetkárosító hatásnál. Az atomerőművek végleges leállításával nem kívánok foglalkozni, csupán a kiégett fűtőelemek kérdését vetem föl. A kiégett fűtőelemekben hosszú felezési idejű (10, 100, 1000 év) sugárzó anyagok vannak. Ez azt jelenti, hogy ezeknek a hulladék anyagoknak a sugárzása 10, 100, 1000 év alatt csökken a felére. Nem is lenne ebből olyan nagy baj, ha ezeknek az anyagoknak a káros hatását éppúgy meg lehetne szüntetni, mint a „hagyományos” szennyezésekét. Ez utóbbiak, ugyanis, kémiai szennyezések, amelyekkel szemben kémiai módszerekkel lehet védekezni. A rádióaktív sugárzást viszont semmilyen kémiai módszerrel nem tudjuk megszüntetni, tehát ezeket az anyagokat jól elzárva el kell temetni. De nincs semmi biztosíték arra, hogy bármikor, akár egy-két év múlva, vagy száz, esetleg ezer év múlva ezek a sugárzó anyagok onnan nem szabadulnak ki egy természeti katasztrófa következtében. Ezzel föl- mérhetetlen kárt tehetnek az egész élővilágban, mert míg a kémiai szennyezések — amelyeket megfelelő intézkedésekkel csökkenteni is lehet — nem okoznak visszafordíthatatlan károsodást az élet fennmaradása szempontjából, addig a rádióaktív szennyezés — szerencsétlen esetben — teljesen megszüntetheti az életet a Földön. Még egy kérdésre szeretnék kitérni. Az atomlobby arra szokott hivatkozni, hogy bármennyire is az egész bioszféra létét teszik kockára, ez a kockázat nem nagy és az atomerőművek nem bocsátanak ki széndioxidot szemben a szén- és olajtüzelésű hőerőművekkel. A széndioxid pedig az ismert üvegház-hatás miatt veszélyesen növeli a Föld átlagos hőmérsékletét. Ennek következtében az An- tarktiszon elolvadó jég nagy mértékben megemeli az óceánok átlagos magasságát. Erre én azt mondom, hogy a hőerőművek égéstermékeinek kémiai szűrésével megoldható, hogy a savas esők ne pusztítsák az erdőkét, az emberiség pedig a nagy erdőirtások helyett erdőtelepítéssel foglalkozzon és mindjárt elhárul az „üvegház-hatás réme”, amivel az atomlobby riogat bennünket. A növények, ugyanis, széndioxidot kötnek le és oxigént bocsátanak ki. Végezetül zárójelben jegyzem meg, hogy az is szolgálná az üvegház-hatás csökkentését, ha olyan akciókkal, mint a Duna elterelése, nem hoznának létre félsivatagi területeket, hanem meghagynák az eredeti erdős vidéket. Tarnóczi Tivadar Budapest Kivételezett jóság... m. Gondolom, sokunk ',JL>' számára ismerősek e • * y j|\ szlogenek: „Biztosí- tás-biztonság!” vagy: „Kár lenne nélkülünk!”. Igen, a biztosítókról van szó, és aligha hiszem, hogy szinte valamelyikünk, vagy szű- kebb környezetünk, ismerőseink, ne kerültek volna olykor-olykor bosszantó helyzetekbe, amikor kárrendezés okán intézkedniük kellett. Sokszor — az esetek többHISTÓRIA AZ ORKHONI FELIRATOK V. S most öcsém, Kül tegin nincs többé! Én pedig szo- morkodom, látó szemem mintha nem látna, gondolkodó elmém mintha semmit sem értene, bánat borult reám. De az ember fia mind arra teremtetett, hogy meghaljon, mikor az Ég az időt kijelöli számára. így szomorkodtam én. Míg szememből a könny ömlött, szívemből .zokogás szakadt fel, újra meg újra csak búslakodtam, mélyen szomorkodtam. Keseregtem azt gondolván, hogy a két sad és ifjabb testvéreim, fiaim, bégeim és népem szeme és szemöldöke tönkremegy a sírástól. A kitaj és tátabi nép Udar Szengün vezetésével jött el, hogy részt vegyen a temetésen és a gyászban. A kínai császártól Isiji Li- keng jött el. Töménytelen drágaságot, mérhetetlen aranyat és ezüstöt hozott. A tibeti kagántól a bölön jött el. Nyugatra, a napnyugtánál fekvő országokból a szogd, a perzsa és a bucharai népből Neng Szengün és Ogul tarkan jött el. A tíz nyíl népétől, fiamtól, a türgis kagántól Makaracs pecsétőr és Oguz Bilge pecsétőr jött el. A kirgiz kagántól Tar- dús Inancsu Csűr jött el. Az emlékcsarnokot megépíteni, a képeket elkészíteni, az emlékkövet felállítani a kínai császár embere és Csang Szengün jött el. Északkeleti oldal Kül tegin a birka évének (731) tizenhetedik napján halt meg. A kilencedik hónap huszonhetedik napján tartottuk a temetést. A csarnokot, a képeket és az emlékkövet a majomévben (732), a hetedik hónap huszonhetedik napján avattuk fel. Kül tegin életének negyvenhetedik évében halt meg. Mindezt a sok művészt a tojgun és az eltebir hozatta. TONJUKUK FELIRATA Én, a bölcs Tonjukuk, én magam, a kínai birodalom alattvalójaként jöttem a világra. A türk nép akkor a kínaiak uralma alatt volt, a türk népnek akkor nem volt kánja. Utóbb elszakadt a kínaiaktól, és saját kánt választott. De kánját letéve, újra a kínaiak alattvalója lett. Akkor az Ég így szólott: „Kánt adtam neked, de kánodat elhagyva alattvalóvá lettél.” S e bchó- dolás miatt az Ég elpusztította őket. A türk nép meghalt, elpusztult, semmivé lett. A türk nép helyén semmi szervezet nem maradt. De azok, akik fák és kövek között maradtak, összegyűlvén, hétszázra szaporodtak. Kétharmad részük lovas volt, egyharmad részük gyalogos volt. A hétszáz ember vezérlője, közülük a legnagyobb, a sad volt. „Álljatok mellém!” — mondta, s én, a bölcs tonjukuk, én voltam az, aki hozzá csatlakoztam. „Biztas- sam-e őt, hogy kagán legyen?” — tanakodtam. És így gondolkoztam:' Ha az ember a sovány bika és a kövér bika között távolból akar különbséget tenni, nem tudhatja, hogy az a kövér bika-e, vagy sovány bika. így gondolkoztam én. Azután — mert az Ég megvilágosította elmémet — biztattam, hogy kagán legyen. „Elteris kagán akarok lenni a bölcs Tonju- kukkal, a bojla baga tarkannal az oldalamon.” Délen kínaiakat, keleten kitajokat, északon oguzokat pusztított el nagy számban. Én voltam az ő társa a bölcsességben, én voltam az ő társa a dicsőségben. Mi akkor a Csugaj fennsíkon és a Kara Kum síkságon tartózkodtunk. Vaddal és nyállal táplálkoztunk, és a népnek volt mit enni. Ellenségeink körös-körül úgy lestek reánk, mint a ragadozó madarak a hullára. Miközben így éltünk mi ott, kém jött hozzánk az ogu- zoktól. A kém szava ez volt: „A tokuz oguz nép fölött egy kagán lett úrrá — így szólt —, s állítólag elküldte a kínaiakhoz Kuni Szengünt, a kita- jokhoz Tongra Szemet, és ilyen üzenetet küldött: »Úgy hírlik, a kisszámú türk nép mozgolódni kezdett, s azt mondják, kagánja hős, tanácsadója bölcs. Ha ez a két személy életben marad, téged, te kínai nép, el fog pusztítani — mondom én —, keleten téged. te kitaj nép, el fog pusztítani — mondom én s minket oguzokat is meg fog semmisíteni — ezt mondom én. Ezért támadjátok meg őt, ti kínaiak délről, támadjátok meg őt, ti kitajok keletről, én megtámadom őt északról. A türk nép födjén ne legyen többé főuralkodó! Ha lehet, semmisítsük meg ezt a főuralkodót!«” Amikor ezeket a szavakat meghallottam, éjjel nem jött álom a szememre, nappal nem volt semmi nyugová- som. Azután kagánom elé terjesztettem javaslatomat. így adtam elő: „Ha ezek hárman, a kínaiak, az oguzok és a kitajok egyesülnek, végünk lesz, mint akiknek belseje saját külseje által fogatott meg. A vékonyát összehajlítani köny- nyű, a gyengét széttörni köny- nyű. De ha a vékony vastaggá lesz, összehajlítása nagy feladat, ha a gyenge erőssé lesz, széttörése hősi feladat. Nekünk magunknak kell indulnunk két-három ezernyi haddal keletre a kitajok ellen, délre a kínaiak ellen, nyugatra a nyugati türkök ellen, északra az oguzok ellen. Le- hetséges-e ez?” így adtam elő. Kagánom kegyeskedett meghallgatni ezt az előterjesztést, amit én magam, a bölcs Tonjifkuk adtam elő. „Vezesd a hadakat saját belátásod szerint” — mondta. A Kök Öngön áthatolva, az Ötü- ken erdőség felé vezettem a sereget. Az oguzok tehenekkel és teherhordó állatokkal vonultak a Tola folyó mentén. Az ő seregük hatezer főnyi volt, mi kétezren voltunk. ségében — a biztosító társaságok kizáró körülményeket keresnek ( és találnak!), melyek alapján kibújnak a kártalanítási kötelezettség alól. (És még csak nem is apellálhatunk „szőrösszívüségük- re”, hiszen jogilag körülbástyázott önérdekvédelmüket szolgálják...) A május 11-ei Képes Nemzeti Sportban egy ellenkező előjelű esetről olvastam. Élőre bocsátom, hogy a Renault-ralin a közelmúltban tragikus balesetet szenvedett Fogarasi Tamást — ismeretlenül is — nagyon sajnálom, családjával' részvétet érzek! (A rali körülményeit, a reklámcélból, szabálytalanságok sorát elkövető rendezési dilettantizmust mélységesen elítélem!) Nos, mint a fent jelzett írásból kiderül, Fogarasi Tamás, a Renault és a Hungária Biztosító között kötött szerződés szerint, biztosítva volt. Igen ám, de a vizsgálat szerint F. T. nem használta a biztonsági övét, mely körülmény szokványos, hétköznapi esetekben kizáró oknak számít, éppúgy, mint pl. az ittas befolyásoltság, hiszen a vezetőnek mindent meg kell tennie biztonsága érdekében... Az írásban dr. Túrái Gábor, a Hungária Biztosító, dél-budai igazgatója nyilatkozik: .....ezúttal abszolút emberiességi szempontok miatt, cégünk nem akar élni ezzel a jogával, azaz fizetünk!” M ár-már könnyekig meghatódnék a Biztosító humanitása láttán-olvastán, ha a továbbiakban nem derülne ki egyértelműen, hogy pusztán kivételezett „jóságról” van szó!? Ugyanis siet leszögezni dr. Túrái úr, hogy „Nem akarunk precedenst teremteni” (!) (mondja, ugyanakkor precedenst teremtettek!) „hangsúlyozom, egyedi, kivételes esetről van szó”... Nem állhatom meg, hogy hétköznapi példába helyezzem mindezt: Ha például Kovács János háromgyermekes betanított munkás, lestrapált Ladájából kiesik, mert biztonsági öv nélkül vezetett, nem kaphat egy huncut fillért sem, hiszen nem tartotta be a biztosítás kötelező feltételeit! Tudjuk, hogy vannak (és lesznek?) nagykutyák és kiskapuk, egyenlőek és még egyenlőbbek, de ilyen álhumanitárius írásokban kár reklámozni a biztosítókat! Mert ezáltal a nép, mely egyszerű, de nem feltétlenül ostoba — jogosan és őszintén felháborodik... Brezovich Károly Vác Megvívtunk egymással. S az Ég kegyes volt hozzánk, legyőztük őket. A folyóba zuhantak, vagy üldözés közben pusztultak el. Azután az oguzok mind hozzám csatlakoztak. Amikor meghallották, hogy a türk népet az Ötüken vidékére vezettem, és én magam, a bölcs Tonjukuk az Ötüken vidéken telepedtem meg, a délen és nyugaton, az északon és keleten élő népek mind hozzám csatlakoztak. Mi kétezren voltunk, és két hadseregünk volt. A türk nép hatalmát, a türk kagán uralmát még nem terjesztettük ki egész a santungi városokig, a tenger vizéig. Mikor ezt kagá- nommal megtanácskoztam, rávettem, hogy vezessen hadat. és hatoljon el a santungi városokig, a tenger vizéig. Huszonhárom várost vett be ostrommal, és tábort ütve, Uszin Buntatu mellett álomá- sozott. (Folytatjuk) Török támadás Vác ellen Vác városa 1541-ben jutott először török kézre, de ekkor még sikerült visszafoglalni. Tartósan 1544-ben rendezkedett be a városban a szultáni had. Mintegy öt évtizedes, viszonylag nyugalmas megszállást követően a 15 éves háború viszontagságai pusztították a települést. 1595-ben a keresztény seregek közeledtének hírére a törökök elmenekültek, ám előbb felgyújtották a várost. Pálffy Miklós csak rövid időre birtokolta, a török visszavette, de 1596-ban újra magyar kézen van Vác, 1597-ben Mohamed pasa veszi be, az újabb török uralom azonban csak egy hónapig tart: Pálffy Miklós serege verte ki a pasa hadát. 159S-ban a török Budáról kiindulva próbálta elfoglalni a sokat szenvedett várost. Május 20-án 600 lovas és 2000 gyalogos indult útnak. Két magyar fogolynak sikerült megszökni Budáról, és a sereget megelőzve riadóztatta a váci őrséget. A vár parancsnoka 18 ágyút helyezett a bástyákra és várta a támadást. A török 21-én kezdte az ostromot. Mivel úgy vélte a támadó sereg, hogy váratlanul tör Vácra, könnyű diadalra számított, ezért az erős ágyútűz zavart keltett a török hadban. Vác védői felismerték az alkalmas pillanatot, kirohantak a várból és egészen Dunakeszi határáig kergették a törököt. A város pusztulása azon is lemérhető, hogy a püspökség jövedelme nagyon kevés volt. Az 1578-ban váci püspökké lett Mossóczy Zakariás állandóan súlyos anyagi gondokkal küzdött, segélyeket kért. „El kell hinnünk a sivár valóságot, hogy Mossóczy a szó valódi értelmében koplalt és éhezett” — írta biográfusa, Iványi Béla. Anyagi helyzete csak 1581-től javult valamit, attól kezdve már nem kétségbeejtő”. Pogány György
