Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-19 / 115. szám
i PEST MEGYE1 HÍRLAP KULTÚRA 1993. MÁJUS 19., SZERDA J Jászait követte a királynői székben Bajor Gizi emlékezete Gödöllőtől Marosvásárhelyig (I.) Műkincseink az idő forgatagában A marosvásárhelyi kultúrpalota kapubejárata és homlokzata (1911—1912). A kapubejárat feletti domborművek Wartburgi Szent Erzsébet legendáját. A két Bolyait, Aranka Györgyöt illetve Erkel Ferenc: Bánk bánjának egyik részletét ábrázolják — Kó'rösfól tervei alapján készítette Sidló Ferenc. (Folytatás az I. oldalról) A Szentivánéji álom Titániájától Rómeó Júliáján át A makrancos hölgyig, a Kék róka Ceciljétől az Amerikai Elektra Lavináján át A néma levente Ziliájáig, Nórától Kleopátrán át A kaméliás hölgyig és — utolsó szerepeként — az Ármány és szerelem Lady Milfordjáig a világ drámairodalmának szinte minden álomszerepét eljátszotta. Pályatársak csakúgy, mint kritikusok sokszor próbálták megfejteni a Bajor Gizi nevű tünemény titkát. Persze akárhány próbálkozás vázlatos maradt, néhányat hadd idézzek mégis. „Mi volt az új Bajor játékában? Nehéz lenne válaszolni. Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy az emberek, akiket életre keltett, »emberszabásúak« voltak. Nem istenek, nem ördögök, többek és kevesebbek, jobbak és rosszabbak — emberek” — írta egyik legnagyobb tisztelője s legkedvesebb barátnője, a színésznek ugyancsak elsőrangú Gobbi Hilda. „Sugárzó intelligenciájával, élénk szellemével és elmélyült drámaiságával a legvará- zsosabb emberi jelenségek egyike. Csupa természetes báj és kedvesség, az életben éppElgondolkodtam már azon: milyen képeket festenék, ha festőművész lennék? Mi az, amit még senki sem ábrázolt előttem? Milyen módszert alkalmazhatnék, hogy ne hasonlítsak másokhoz? Arra az eredményre jutottam: történeteket festenék. Egy történet mindig új. Ami valakivel megesik, az még nem esett meg senki mással. Legalábbis nem „úgy”. Mindenki másként él meg valamit. A történetből persze egy jelenetet kéne kiragadni. Olyan jelenetet, mely sejteti az egész történetet. Ilyen jeleneteket láthatunk Kiss Miklós — Alsóné- mediben felnőtt, középiskolát Ócsán végzett — festőművész képein azon a kiállításon, melyet a budapesti Arany János Színház folyosógalériájában rendeztek. Az alakok, melyeket ábrázol, drámai viszonyban vannak egymással. Valami történik közöttük. Hogy mi? Egy angyal hírt hoz valakinek. Tudósítja arról: változtatnia kell az életén. Vagy csak közli, hogy az megváltozik, akár akarja, akár nem. Aki a hírt kapja, meglepett vagy várakozó. Több képnek témája a várakozás. A Parkban címűn egy férfi várakozik. A távolban felsejlik egy fehérruhás nőalak. Fölöttük ágak szövevénye. Fények és ködök váltakoznak Kiss Miklós képein. Szinte birkóznak. Kedves úgy, mint a színpadon. Valójában ott, a színpadon élt ő igazán, olyan intenzíven, hogy nemegyszer úgy tetszett, az életben is inkább csak játszott” — ezt a kor egyik legjelesebb színikritikusa. Kárpáti Aurél fogalmazta róla. Klabund német író, a Krétakör szerzője ezt mondta Hevesi Sándornak Pesten, darabja itteni premierje után: „Berlinben Elisabeth Bergnert láttam, Bécsben Sonik Rainert. Bergner megrendítő volt, Rainer elragadó, de az önök színésznőjére nincs szavam!” Fiatal festőknek volt mecénása, vallási üldözötteknek pártfogója és bújtatója, színészgenerációknak mestere. Tragikus körülmények között halt meg. Férje, dr. Germán Tibor fül-orr-gége professzor rajongásig imádta, és téves diagnózis alapján azt hitte, Gizinek rákja van, szenvedve hamarosan elpusztul. Ezért megölte, majd magával végzett. A boncolás kiderítette: a művésznő nem volt beteg, viszont a professzor szenvedett olyan kórtól, amely az agyát, elméjét támadta meg. Bajor Gizit a temetésén rajongó közönségének hatalmas tábora, negyvenezer ember kísérte el utolsó útjára. B. motívuma a lámpa. A Nap. A Hold. Van, hogy a Nap uralkodik, egyenletes aranyfényt teremtve az alakok fölé, mint a Fenyegető angyal című képen. Több képen megjelenik a híd. Kelnek át rajta, vagy csak ott van a háttérben. Jelenet — két képének is ez a címe. Másoknak: Lovag és halál, Játszma, Párbaj, Ördög, Lovag, Halál és ördög. Álarcos, Angyali üdvözlet... Kísért, itt van közelünkben az érzékeinken túli világ. Némely képen szemből közelít a túlvilági alak. Másutt mögöttünk, illetve a képen szereplő személy mögött — akivel szinte azonosulhatunk — áll, átfogja a vállát. Széles karimájú kalapot visel. Álarcot. Termetét sem látni tisztán... Az alakok beolvadnak a háttérbe. Épületek vagy sziklák előtt, vízparton, befagyott víztükrön vannak, s a környezet és a figura színei kölcsönösen hatnak egymásra. Egyik merít a másikból. Minden összefügg mindennel. A színek sem önmagukban valók. A Rózsaszín, a Kék, a Zöld címet viselő kép is erről beszél. Lebegő, különleges, csodáktól nem mentes világba kerül, aki megnézi Kiss Miklósnak a színházi környezetben igencsak helyén levő tárlatát. Nádudvari Akár egy regény, úgy kezdődött. Kfírösfői-Krieseh Aladár festői munkásságának első része tudvalevőleg a monumentális vásznak korszaka, és elsősorban a Munkácsy szemléletével azonosuló nemzeti múlt felé fordulás (egyáltalán: a keresz- tyénség nagy témáinak a megmintázása) jellemezte. A már „gödöllői festőtelepben” gondolkodó Kőrösfői — erdélyi tanulmányútja eredményeként, de talán elsődlegesen ezen belül is a híres Tordai országgyűlés című munkának a megkom- ponálása okán — olyan Erdélyben élő hírességekkel találkozik a századfordulón, mint amilyen például a kolozsvári lap- szerkesztő-író Kovács Dezső, a későbbi polgármester Dózsa Endre, vagy a Tordán élő Beth- /en-ivakékok egyike-másika, s nem utolsósorban dr. Bernády György, akiről tudni kell, hogy a kiegyezést követő iparosodó, infrastruktúrájában megerősödő Erdély-részi Magyarország egyik legmarkánsabb alakja már ebben az időben... Nem kétséges, hogy Kőrösfőinek fölajánlottak egy-két állást Kolozsváron avagy Marosvásárhelyen (Bernády rövidesen ebben a városban telepedik meg, s lesz a „székely főváros” mindmáig leghíresebb polgármestere!), ámde a sors kockája akkorra már el volt vetve: Gödöllő felsejlő ígéretét semmi sem tudta elhalványítani festőnk előtt. A tisztázódás évei Erdélyi kapcsolatai más szempontból is meghatározzák Kőrösfői művészi magatartását: az ott még élő és elevenen ható népi kultúra, a népköltészet mindennapisága, a mesék és balladák színes világa (Kriza székelyföldi gyűjteménye, Pap Gyula palóc gyűjtései, Kál- mány Lajos alföldi „vadvirágai” ekkor már megjelentek) abbéli meggyőződését erősítik, hogy a nemzeti múlt szóbeli továbbélése mellett annak képszerű, pikturális permanenciáját is biztosítani kell. Kőrösfői alkotói szemléletének tisztázása időszakában Magyarország olyan gazdasági fejlődésen esik át (és erről Kőrösfői maga tesz említést egyik iparművészeti tanulmányában), amely a magyar középrétegek számára lehetővé teszi, hogy az értékes népművészeti termékeket — zömmel 'jtütf A váci Dunaholding kiállítótermében nem- rég megnyílt Orvos András festőművész tárlata. — Először szerepel helyiségünkben itthoni művész — mondta a vendégeket köszöntő dr. Gruber Attila, aki után Bar- tos Ferenc polgármester méltatta a tizennyolc évvel ezelőtt Vácra települt békéscsabai származású alkotó munkásságát és személyiségét. Érdekes világ az Orvos András világa. A Sziromlevelek című kép kárminvörös tónusú, de megjelennek egymástól más, jól elkülönülő színek is, méghozzá tiszta formában. A részletekre apró gondosság, s a realista felfogás jellemző, ámbár minden megállapítás egyéni felfogás kérdése. A csupa virágkép kiállítóteremben Németh Árpád, egyedi műhelyekből származó darabokról van szó —- behoz a maga hétköznapjaiba; mint ahogy az ipari termékek aztán a falusi nép mindennapjaiban is nélkülözhetetlenné válnak. Természetesen a sorozatgyártás silányságaira érzékeny művészek az ipar mívességéért emeltek szót, a magánműhelyek pedig azért, mert mennyiség szempontjából nem voltak képesek lépést tartani az iparral. Mívesség és szakértelem Az iparművészek féltő intésének a megjelenése tehát szükségszerű volt — és épp az esztétikum oldaláról nézve, de áttételesen a népi művészetet felkaroló „céhek” szakértelme szempontjából is. Művészet és szakértelem nyomja rá bélyegét a századforduló időszakának az iparára. A századelő nagy építkezési hulláma ezért lendítette fel a kőfaragó műhelyek, a vashámorok, az ólomhúzók, üvegfúvók és kovácsok, valamint a műbútorasztalosok munkáját — az iparosok életkörülményei a helybeli kollega azt fogalmazta meg, amit a visszafogott szemlélődő nem mondana ki. Szerelmi érzéseket keltő szirmok és formák jelennek meg a vásznakon, de a színek és formák láttán mondhatjuk azt, amit a művész is nyíltan vall, hogy a kárminvörös, a bíborszín, a citromsárgától a tört feketéig megjelenő árnyalatok, a formák erotikus képekké álltak össze. Az alkotó szerint még pontosabban: Biodekoratív formák erotikus színekkel megfestve. Ez a biodekoratív festészet. Líra és logika ismerhető fel az egyáltalán nem semleges mondandójú képein, amit ő például a Sziromlevél II., vagy a függőleges vonalsorok mögé festett virágképekről szólva ezért változtak meg gyökeresen. Az ország első háza 1902-re készül el, ezzel egy időben azonban a vidék nagyvárosai is alapos változásokon esnek át: Debrecen, Kecskemét, Pozsony, Kassa, Kolozsvár és a székely városok ekkor veszik fel „európai” arculatukat — legalábbis a főterüket illetően. A már virágzó Gödöllői Művésztelep festő-iparművész vezetőjének, Kőrösfőinek a döntése beigazolódni látszik: a főváros közelében egész nemzetének a hasznára válhat a telep. Más meggondolások is őt igazolják: amikor erdélyi megtelepedést ajánlanak fel neki, már javában épül a Parlament, amelynek a vadásztermébe falfestmények, temperaképek elkészítésére vállalkozott — szerződés kötelezte, hogy a halászatról és a vadászatról, a magyarok e két ősi foglalkozásáról képeket fog elkészíteni, időre. Úgy tűnik, mindezt nagyon jól tudta dr. Bernády György is, a székely főváros polgármestere, mert Kőrösfői-Kriesch Aladár „visszautasítását” (erdélyi megtelepedésének a kérel úgy magyaráz: — Az osztások, a négyzetek, a sávok, a vonalak a festészet racionális részét jelentik. A rózsa, a szirmok, az érzelmi világ ütköztetését. Orvos András abban az időben érkezett Vácra, amikor még sokan azt gondolták: ez a város esetleg ugyanolyan művészközpont lehet a Duna bal partján, mint amilyen a túloldalon Szentendre. Akkor még lehetett itt egzisztenciát teremteni, nevet szerezni. Ma ez nehezebb lenne. Orvos Andrásnak sem köny- nyű, de mégis meg tudott maradni független alkotónak, aki az egyénisége szerint is szabadon vitakozó, szókimondó, de ugyanakkor kellemes vitapartner. Ettől vált igazán népszerű, váci művésszé és polgárrá. mét utasította vissza) nem vette zokon, sőt: 1907-ben, amikor Marosvásárhelyről a fővárosba utazott, hogy szándékainak megfelelően támogatásokat szerezzen elképzelt kultúrpalotájának a tető alá hozatala érdekében, Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter irodájábóll egyenesen őhozzá sietett — Gödöllőre. Gödöllő vállalja Vásárhelyt És úgy folytatódott, akár egy regény: a művésztelep mindenre várt, csak épp a marosvásárhelyi polgármesterre nem — hiszen a Velencében épülő magyar ház freskótervei, gobelinjei eléggé lekötötték figyelmüket, meg aztán a Parlament vadászképei (Halászat a Balatonon a XV. században, valamint a Bölényvadászat, Etele megmenti Budát című falképekről van szó) sem arattak osztatlan sikert — sőt, Kőrösfőit képviselőit támadások is érik mindezért... Nos, a betoppanó Ber- nádynak alkalma és lehetősége van a felkavart kedélyeket csillapítani, és a valós értékek, reális vélemények irányába terelni a gödöllői telep alkotóinak a figyelmét. Sikerrel, mert hiszen mind Kőrösfői, mind pedig Nagy Sándor (és vélük együtt a kivitelező Roth Miksa, valamint a szobrász Sidló Ferenc) vállalják Marosvásárhely polgármesterének az ajánlatát: igenis, az eljövendő kultúrpalota művészi dekorációját maguk fogják végezni. Bernády polgármester kész tervekkel érkezik haza: zsebében már a kultuszminiszter jóváhagyó engedélye (százezer korona készpénzsegéllyel), megegyezett már Komor és Jakab építészmérnökökkel is, és persze a gödöllői „kiruccanás” is sikerrel végződött. Egy dologgal még nem számolt Bernády ügyvéd úr, nevezetesen azzal: vajon miként sikerül összeegyeztetni tettekre vágyó lelkében a magyarság eme Erdély-részi intézményének az ügyét a politikummal: a király megkoronázásának közelgő 40. évfordulójával. Kőrösfői szavai valamelyest megnyugtatták: „A művészettel sok mindent meg lehet oldani... a politikában is.” (Folytatjuk) Bágyoni Szabó István A Képzőművészeti Főiskola textiltanszakán végzett, de szerinte ez csak véletlen, mert utána mindjárt festeni kezdett. Egy idő óta művészfotókat is készít. — No és a . tájfestészet? A műteremben szép erdőrészleteket látttunk. Vagy az a megélhetéshez kell, amit szívesebben vesznek az emberek? — Ugyan. Hát amikor kétezer forintból éltem, akkor mi volt? Nem akartam a százegyedik virágot is megfesteni. Amikor ide érkeztem, körülnéztem, a gyönyörű táj ragadott meg. Itt maradtam. Ennek pontosan tizennyolc éve. Nem véletlenül időzítettük ezt a megnyitót a mai napra. Éppen eny- nyi ideje, hogy megismerkedtem a feleségemmel. K. T. I. Kiss Miklós kiállítása Jelenetek az életből és azon túlról Orvos András váci tárlatáról
