Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-04 / 102. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. MÁJUS 4.. KEDD Aszódon, a Fiúnevelő lakói között Tűzből mentett zeneszerszám Asztai Csaba tárlata Gyerekek — így emlegetik őket nevelőik. Tizennégy-ti- zenkilenc évesek, bírói ítélettel kerültek az Aszódi Fiúnevelő Intézetbe. Zártak a kapuk, az ajtók. Vagy nem is annyira, nem is mindig zártak? Március 20-a a „Nyitott kapuk” elnevezést kapta. Ezen a napon bemehettek, ismerkedhettek az intézettel az érdeklődők, megnézhették a pszichopedagógiai csoport növendékei által készített tárgyakból nyílt kiállítást, az intézeti múzeumot, a kápolnát, a fiúk életét bemutató videofilmeket, ellátogathattak a különböző foglalkozásokra, bemutatkozott előttük az irodalmi szakkör és a Kethano drom cigányfolklór együttes. Én pedig minap az írószövetségben találkoztam először aszódi növendékekkel. (Ezentúl az írószövetség közreműködésével minden év április közepén tartják majd meg a Roma Kultúra Napját.) A műsorban felléptek néhányan, akik a gyermekvédelmi intézmények között rendezett szavalóversenyen helyezést értek el, így két aszódi fiú is, Orsós Sándor és Pápai Mihály. Az irodalmi szakkörben Farkas János nevelőtanár segítségével készültek fel ők is és a többiek is, akik resztvettek a szavalóversenyen. Farkas János nevelőtanári munkája mellett tíz éve vezeti Aszódon az irodalmi szakkört. Legújabban — az Országos Szerencsejáték Alaptól egy kis támogatást is nyerve hozzá — intézeti újságot akarnak létrehozni. Talán májusban megjelenik az első számuk. Címe az lesz: A figyelő. Ez egy kicsit az intézet nevét is magában hordja: a fi — aszódi fiúnevelő. Hogy mi kerüljön az újságba, nem gond: nagyon sok gyerek ír verset. Mások rajzolnak. Olvasni leginkább meséket szeretnek. Azokban felfedezik azt a világot, amelyben felnőttek, képzeletben elhelyezik magukat a mesés történetben. így volt ez Makula Restaurálják a szegedi Hősök Kapuját és a kapun levő Aha Novák Vilmos-freskót. A munkát egy e célra létrehozott alapítvány szervezi. A freskót 1937. május 30-án, a Héísök Napján avatta fel az akkori kultuszminiszter. A freskón Horthy Miklós alakját 1945-1946 táján takarták le, majd 1949-ben az A Vidám Színpad vendégjátékát — a Végre I úriasz- szony című színpadi művet — láthatja az érdeklődő ma este 7 órától Szentendrén a Pest Megyei Könyvtár színháztermében. A kétrészes Sándonal, aki III. helyezést ért el a szavalóversenyen. — Kapott ezzel egy sikerélmény-csomagot, amit azóta is mindennap bontogat — mondja Szarka Attila, az intézet igazgatója. Farkas János mondja el, mivel szerepelt Sándor. Egy cigány mesével, melynek egy néma lány a főszereplője. A lány legjobb barátja egy tölgyfa. Mikor arra kényszerí- tenék, menjen férjhez valakihez, akit nem szeret, felkapaszkodik a tölgyfa ágai közé: elhagyja a földet, már nem akar emberek között élni. Makula Sándorral egészen véletlenül találkozunk a folyosón. Egyedül tízóraizgat. Megtudva, hogy a szereplése érdekel, otthagyja a tízórait, jön velünk. Kicsi, vékony gyerek. Azt mondja, rosszul hall. Ez akadályozza a szakmatanulásban is. Tizenhét éves lesz június 18-án, tudom meg tőle. — Legjobban a cigányokról szeretek olvasni — mondja. — Én is az vagyok, szeretném tudni, hogy a többi cigány mit csinál. A mesét az Amaro drom (A mi utunk) című újságból olvastam.-— Egy hét alatt megtanulta, és ő is tett a szöveghez — segíti a beszélgetésünket Farkas János. — Mi az, amit maga tett hozzá? — kérdezem. — Lenéztek a cigányok, mert néma vagyok, pedig ők is cigányok — válaszol szenvedéllyel. egész, több mint 250 négyzet- méteres művet befedték cementes fröcskölt vakolattal. A feltárása már 1986-ban elkezdődött, két-három évvel később a kép újabb részletei kerültek napvilágra. Az alapítvány 1992-ben már azzal a szándékkal jött létre, hogy befejezi a megkezdett munkálatokat. vígjáték rendezője Pethes György, szereplők: Koós János, Bajor Imre, Nyertes Zsuzsa, Sáfár Anikó, Kovács István, Rátonyi Hajnal és Vígh József. (Belépődíj 220 Ft.) Kérésemre elmond két verset, melyekkel korábban találkozott — korábbi intézetben. Zelk Zoltán* Tűzből mentett hegedű és Karsai Ervin Mikor kisfiú voltam. Utóbbit először cigányul, aztán magyarul mondja. így fejezi be: „Kap kenyeret, aki éhes, Légy szerencsés és egészséges." Kis irodalmi délelőtt- kerekedik a társalgóban, ahol vagyunk, mert sorra érkeznek a sikerrel szerepeltek — még hárman jönnek —, s mindegyiküket szavalásra kérem. Nem csak udvariasságból, hanem valóban élményt adó. ahogy verset mondanak. Átélik, látszik, fontos nekik maga a vers is, a szereplés is. Aki sorra kerül, feláll, előremegy, akik hallgatjuk, tapsolunk. Bokor Zsolt itt Aszódon megnyerte az intézeti versenyt. Karinthy Frigyes Előszóját adja elő. — Először nem is ragadott meg. Keresni akartam egy másik verset. De megkértem Farkas János tanár urat, hogy mondja el nekem, és ahogy ő elmondta, úgy megragadott ez is. Regényt is szeretek olvasni, például olvastam A kőszívű ember fiait. Sporttal foglalkozom, mindenféle ágazattal. Festőnek tanulok, ha kimegyek az életbe, ezzel a szakmával lehet mit kezdeni. Ha kimegyek, majd hivatásos gépkocsivezető jogosítványt szeretnék szerezni... — Várja, hogy szaladjon Újabb dokumentumokkal gyarapította az ország történelmi közelmúltját feltáró kiadványainak sorát a Pécsi Értelmiségi Egyesület. A minap megjelent Horváth Csaba Magyarország képes története 1938—1992 című kötete, mely a szöveget kiegészítő százötven korabeli dokumentumfotóval szemlélteti a magyar történelem utóbbi több mint fél évszázados szakaszának eseményeit, bemutatja a korszak legfontosabb politikusait, az ország államfőit, miniszterelnökeit, kormányait is. A könyv a rendszerváltás legfontosabb eseményeinek képeivel zárul. A pécsi egyesület nemcsak írott és képes, hanem „hanaz idő, hogy minél előbb kimehessen? — Nem várom, mert elfoglaljuk magunkat, programokat szervezünk. Kirándulunk, gyógynövényt gyűjtünk a környező erdőkben, mezőkön. Ebben a csoportban, a Farkas tanár úr csoportjában már jó, mert ez közösség, olyan mint egy nagy család. Nem azt mondják, hogy na, csináld meg ezt, hanem hogy légy szíves. Erdei Zoltán, aki Zsolttal együtt jött, szintén a festő szakmát tanulja, ezt a ruhájuk is mutatja, mindkettőjüké mésszel pötyögtetett. Zoltán a Kései sirató című József At- tila-verset mondja, melyet a tanár úr javaslatára választott. A szakkörben sok vers forog kézen könyvekből kigépelve. Utoljára Pápai Mihály érkezik, talpig fehérben: szakács és üzletvezető tanuló. Idősebb mint a többiek, neki már komolyan foglalkoznia kell a jövőjével. Kérvényezte, hogy minél előbb, lehetőleg a nyáron hívják be katonának. — Nem tudok igazán tervezni, amíg túl nem vagyok a katonaságon. Különben minden jó most, szeretném, ha sikeres lennék a szakmában is, az életben is. Katonaság után ide jönnék vissza, huszonnégy éves korig lehet itt lenni. Nem kell albérletet fizetni és innét járhatunk dolgozni, persze, örülök majd, ha kapok munkahelyet. Talán az intézetben is tudnának a konyhán alkalmazni. Most nem csinálok semmi hasznosat a tanuláson kívül, tanulom a tételeket, júniusban végzünk mind a ketten, akik most az intézetben a szakács és üzletvezetői szakmát tanuljuk. Pápai Mihály elmondja Petőfi Sándor A király esküje című költeményét, szinte el- játsza a tragikus sorsú Hunyadi Lászlót. Megkérdezem, nem gondolt-e rá, hogy színész legyen. Á, nem, az eszébe sem jutott. gos” kiadványt is megjelentetett már századunk legutóbbi évtizedeinek történelméről. Az országos sikert aratott Hangdokumentumok a magyar történelemből 1932— 1962 című négy és félórás kazettasorozaton korabeli rádió- és híradófelvételek közvetítik a három évtized történelmi eseményeinek és fontos személyiségeinek hangját. Legutóbb a történelmi korok hangulatát őrző zenei felvételekből indítottak külön sorozatot, melynek részeként eddig az első világháború, a húszas-harmincas évek, a bécsi döntéseket követő magyar területszerzések, valamint a második világháború dalait tartalmazó műsoros kazetták jelentek meg. Asztai Csaba pomázi festőművész munkái láthatók a szentendrei Artéria Galériában. A Debrecenben született festő munkái rendszeresen szerepelnek hazai képző- és iparművészeti kiállításokon, valamint külföldi bemutatókon. 1985-ben Po- mázon, 1986-ban a váci Madách Galériában, Elkeltek az Jó híreket hozott Szentendre kilenc önkormányzati képviselője és Chikán Bálint művészettörténész arról az árusítással egybekötött kiállításról, melyet a német testvérváros a Malom Alapítvány támogatására rendezett negyven szentendrei és Pest megyei művész nyolcvan alkotásából. A szombati megnyitóra a város mindhárom polgár- mestere mellett meghívták Wertheim prominens képviselőit — tudtuk meg Chikán Bálinttól, a Malom Alapítvány titkárától. A wert- heimi múzeum igazgatója, Jörg Paczkowski hozzáértőn rendezte meg a képekből, szitanyomatokból, grafikákból, kisplasztikákból és szobrokból álló kiállítást: a különböző stílusú művek ilyen összeállításban egymást erősítették — hatásuk felerősödött. Ennek is köszönhetően már a megnyitó napján nyolc mű kelt el, és további három megvételét jelezték. Köztük volt a legdrágább alkotás, Csik- szentmihályi Róbert másfél millió forintért árusított kőplasztikája is. A művet, megvétele után, a múzeumnak adományozzák. A város polgármesterei jelezték további vásárlási szándékukat, és a közönség érdeklődése láttán bíznak abban, hogy még számos alkotás 1989-ben a szentendrei Művésztelepi Galériában állította ki alkotásait. Ásztai Csaba azok közé a festőművészek közé tartozik, akik számára a színkezelés — formától és struktúrától függetlenül — a dolgokban és jelenségekben rejtekező lírai töltet kibontását szolgálja. első művek gazdára talál a július 4-ig nyitva tartó rendezvényen. A város vezetői felajánlották, hogy a megmaradt alkotásokból francia testvérvárosukban rendeznek majd hasonló (árusítással egybekötött) tárlatot. A szentendrei küldöttség hivatalos programjának további részeként tárgyaltak a polgármesterekkel, és vendéglátóik társaságában megtekintették a város kórházát, tűzoltóságát .és több üzemét. A közeljövőben felépítendő 100 lakásos kis lakótelep helyszínén pedig a korszerű építkezési módszerekről tájékozódtak. Wertheim városa nemcsak a kiállítás megrendezéséből származó anyagiakkal támogatja a Malom Alapítványt. Kurt-Christian Ehinger, a város építési ügyekért felelős polgármestere felajánlotta: a közeljövőben építészekkel látogat Szentendrére, hogy a helyi szakemberekkel az egykori fűrészmalom múzeum céljára való rekonstruálásának lehetőségeiről tárgyaljanak. Hogy megvalósulhasson a régi álom: végre méltó helyen mutathassák be a képzőművészeti örökségünk rangos részét képező szentendrei iskola, valamint a kortárs szentendrei képzőművészek alkotásait. (d.v.s.) tjl I H | | $ JímSL |jt /////// I Bartl József: Csíkos kép Nádudvari Anna Aba Novák-freskó feltárása Képes, hangos történelem Végre 1 úriasszony Erdélyi művész az Aktív Artban A marosvásárhelyi művésztelep képviselőjének — Kacsó Istvánnak, kiállítása nyílt meg nemrég a szentendrei Aktív Art galériában. A május 10-ig megtekinthető rendezvényt Novotny Tihamér művészeti író nyitotta meg, zongorán közreműködött Selmeczy György. Szentendreiek wertheimi sikere