Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-18 / 114. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1993. MÁJUS 18.. KEDD Bánk cilinderben, avagy ki viselje a nadrágot? Szavazzunk vagy ne szavazzunk? K erényi Imre, az ismert rendező és színházigazgató ismét felhívta magára a figyelmet. Nem a Demokratikus Charta valamelyik nagygyűlésén szónokolva, mint legutóbb; nem is Csurka István gyűlölettől izzó, kíméletlen megtámadásával, mint azt megelőzően. Ezúttal „csupán” mint rendezi') került a figyelem középpontjába, abból az alkalomból, hogy meghökkentően újszerű rendezésében az Erkel Színház nemrégiben bemutatta Erkel Ferenc felújított Bánk bánját. Még a bemutató előtt megütközve olvastam a rendező nyilatkozatát, amelyben ekképpen foglalta össze véleményét Erkel operájáról és ennek felújításáról: ..Az én felfogásomban olyan dráma Bánk báné, ahol asszony akarja viselni a nadrágot. Asszony rendezi át a „megyeházát" és mozgósítja a fél világot, átformál mindent a saját ízlése szerint. Asszonykirályságot alapít, amely a távol lévő ember környezetének nem tetszik. ” Ez lenne hát — Kerényi szerint — az új Bánk bán központi problematikája? Az egész opera legfőbb kérdése lenne az csakugyan, hogy „asszony akarja viselni a nadrágot”? Mármint Gertrudis természetesen, hiszen csak ő lehet ez a matriarchátus idejéből átörökített zsarnoki nő. De hát az eredeti történet, jól tudjuk, egészen másról szól. Arról a Gertrudis királynőről többek között, aki egy. elnyomó idegen kisebbség, a m'erániak érdekeinek képviselőjeként, megalázó módon ki- semmizi jussából a magyarságot saját hazájában. S miközben lábbal tiporja jogainkat és udvarával, híveivel együtt kifosztja az országot, a nemzet jogos sérelmeit rajta számon kérő Bánkot gőgösen megsérti becsületében, miután Ottó öccsének felbíztatásával maga is részese lett Melinda meggyalázásának. Úgy hiszem, főképpen erről szól a Bánk bán. Ám Kerényi minderről egy szót sem ejt sem itt, sem más nyilatkozatában. Csupán véletlen volna ez? Nemcsak a Bánk bánt. Gertrudist is egészen másmilyennek ismertük meg Katona drámájából és Erkel operájából. Az író, mint tudjuk, olyan gőgös és méltóságteljes, hűvös, de egyszersrrtint szenvedélyes uralkodónak rajzolta meg a királynét, aki ellentmondást nem tűrő zsarnok, s mint ilyen, II. Endrére is erős befolyással bír. Kétségkívül van benne bizonyos férfias keménység, de azért minden helyzetben igazi nő marad. Az eredeti drámában föl sem merülhet az, amit Kerényi talán a legfontosabbnak tart, hogy a királynő akarja viselni a nadrágot. A zsarnokság Gertrudisnál nem is uralkodni vágyó női természetéből következik, hanem a magyarság jogait semmibe vevő hatalmi gőgjéből és kiváltságos helyzetéből. Miért olyan lényeges mindezt hangsúlyozni? Elsősorban a tények és a Bánk bán iránti tisztelet követeli meg ezt. S túl ezen, azért is, mert félő, hogy a matriarchális női zsarnoki uralom középpontba állításával Bánk és a királyné drámai összeütközése, s így az opera tartalma, jelentése is egészen megváltozik. S ezzel épp a Bánk bán lényege sikkad el és szenved jóvátehetetlen torzulást. A rendező újabb nyilatkozataiból azt is megtudtuk aztán, hogy az új Bánk bán nem is II. Endre korában játszódik, hanem évszázadokkal később, a reformkorban. Ennek pedig nem csupán olyan külsődleges eszközökben nyilvánul meg a következménye, hogy Bánk cilinderben és minden tekintetben korhű 19. századi öltözetben jelenik meg a színpadon, hanem sokkal jelentősebb változtatásokban is. A felújított operából II. Endrével együtt hiányzik Gertrudis is, akiből most a Habsburg-ház mindenható uralkodója, Zsófia királynő lett. Nincsenek persze'meráni- ak sem az operában, helyettük immár a bécsi udvar hű lakájai, léha haszonélvezői veszik körül az „asszonyki- rályság” kiépítésén fáradozó királynőt. Miért ez a sok nagyon is alapvető változtatás? Nem tudhatjuk. S egyáltalán: miért „kellett" az opera 13. századi történetét átültetni egy egészen más korba, s miéri épp a reformkorba? Kerényi ezt így indokolta meg egy másik nyilatkozatában: „Ezt az operát mindenképpen Katona és Erkel azonos szándéka szerint kell színpadra vinni. Tudni való, mindketten csak szájhagyomány és irodalom, nem pedig történelmi tények alapján ismerték a 13. század valóságát és külsőségeit. Indokolt hát a reformkor lelkiiletét középpontba állítani." Nos, a rendező mindkét érvét könnyen megcáfolhatjuk. Mit kezdjünk először is azzal a semmitmondó, értelmetlen állításával, hogy a Bánk bánt a szerzők „azonos szándéka szerint kell színpadra vinni”? Igen, persze hogy az ő szándékuk szerint! De hát nem fejezi ki világosan Katona szándékát az elkészült mű, a nyomtatásban is megjelent tragédia? Nem fejezi ki ugyanígy Erkel operája is a szerzők nyilvánvaló szándékát? Mint ismeretes. Katona nagyon tudatosan választotta műve témájául Gertrudis királyné meggyilkolásának történetét. Az évszázados magyar tragédiát, a „századok lelkét" találta meg biztos érzékkel ebben a régi históriában, amint meg is vallotta ezt a „játékszíni költőmesterség- ről” írt érdekes tanulmányában. Ebből is megtudhatjuk, hogy nem csupán „korabeli”, de még csak saját korához „igazított” drámát sem kívánt írni szándékosan. A cenzúrára panaszkodva éppen azt sérelmezi tanulmányában, hogy „a századok lelkei nyomatnak le, ha azokra az (egyébként legigazabb h(vségű) író a mostani körülmények köntösét kénytelen aggatni". Sokat elárul Katona szándékáról az is, hogy milyen mélyen azonosult tragikus sorsú hősével és fájdalmával. Megint a cenzúrát kárhoztatva tanulmányában, egyszer csak így szakad fel belőle a vallomás: „...midéin egy Bánk bánt megölt becsületének omladékira felállítok, hogy szedhessem én kiszabott kőtára fájdalmamat? Én vagyok Bánk...! (...) Ez nem história, hol az érzéketlen toll beszél: ez én magam vagyok, én, a XIII. században élő hatalmas Bánk, kinek tenyerére koronák tétettek le..." U gyanitt a Bánk bán drámai összeütközésének lényegét így látja Katona: „Az egész háborodás- nak oka a magyar jussaiba belemarkoló és férje pálcájához nyúló királyné". Ebből is világossá válik a drámaíró valódi szándéka. S ez eleve -megcáfolja a Bánk bán Kerényi-féle átalakításának bármiféle létjogosultságát. De ugyanilyen hamis és képtelen próbálkozás Erkel Ferenc eredeti szándékára hivatkozva megindokolni a történet reformkorba helyezésének „szükségességét”, ezt a mindeddig példátlan és megengedhetetlen rendezői „operációt". Erkel már valóban a reformkor neveltje, s első operáit is e nagy nemzeti megújulás idején írta. Különösen első operái (de még a Bánk bán is!) kétségtelenül a reformkor szellemét tükrözik, innen a szenvedélyes szabadságvágy és hazaszeretet. Ám ugyannakkor tény, s aligha véletlen, hogy Erkel egyik operája sem a reformkorban játszódik. Pedig ő már választhatott volna reformkori történetet, sőt erről írott szövegkönyvet is. Mégis inkább történelmi tárgyú operákat írt, szinte kivétel nélkül a régi magyar históriából merítve anyagát. Ezek a történetek ugyanis kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy bennük a reformkor nemzeti eszményeit és érzéseit kifejezzék. Bizonyára nem véletlen, hogy Erkel a Hunyadi László nagy sikere után ismét a magyar történelem egyik örök érvényű tragikus példáza- tát(s mint már korábban, ismét Egressy Béni kitűnő librettóját) választotta új operájának megalkotásához. Tudjuk, hogy sokáig kereste a megfelelő szövegkönyvet, s igen nagy örömmel talált rá. Az elragadtatással olvasott Bánk bán-libretto egykori históriájában, (amint életrajzíróitól tudjuk) a sok évszázados magyar sors hű kifejezését, nemzeti küzdelmeink, szabadságvágyunk nagy drámáját látta meg. Választását fényesen igazolta az opera 1861-es bemutatásának óriási sikere, s a Bánk bán mindmáig tartó rendkívüli népszerűsége. Méltán becsüljük legnagyobb nemzeti operánkként, amelyből mindenkor, ma is, erőt, reménységet és hitet meríthetünk, Meg-meg- fogyatkozó nemzeti öntudatunknak és hazaszeretetünknek is egyik éltető forrása ez. S egyben a leghitelesebb, élő cáfolata mindenféle célzatú meghamisításának. Kerényi másik érve a cselekmény reformkorba helyezése mellett ugyancsak gyenge lábakon áll. Katona és Erkel nem ismerte volna a történelmi tényeket? Hogy Katona csupán a szájhagyomány meg az irodalom nyomán írta volna meg drámáját ? Ez egyszerűen nem igaz. Mint tudjuk, gondos kutatásokat folytatott a Bánk bán megírása előtt. A föl lelhető történeti forrásokból is igyekezett megtudni minden lényeges tényt, körülményt II. Endre koráról, Gertrudis meggyilkolásának históriájáról és a dráma szereplőiről. Hogy néhány részletkérdésben ma már másképpen látjuk a történelmi tényeket? Ez mit sem változtat a Bánk bán hitelességén. A dráma történeti hűsége lényegében aligha kifogásolható. Katona, mint igazi drámaíró, különben sem elégedhetett meg az egykori történelmi esemény puszta megjelenítésével. Sokkal fontosabb volt számára a dráma mélyebb, időtálló emberi igazsága és művészi hitelessége. („Ez nem história, hol az érzéketlen toll beszél...") A történelmi tények sem indokolják tehát, hogy Kerényi a Bánk bán cselekményét megváltoztassa, s egészen más korba helyezze át. Az opera átalakításának valódi okáról nem világosít fel bennünket a rendező. Ezt talán csak sejthetjük különböző nyilatkozataiból, s leginkább a Bánk bán történetének és egyes szereplőinek megváltoztatásából. Vass László I Bár minden ellenkező híresztelés ellenére, valószínűleg 1994-ben lesz újra remélhetőleg szabad választás, korai még választási esélyeket latolgatni vagy pláne választási kampányról beszélni, de úgy érzem, valamiről mégis szólni kellene, és ez-az érdektelenség. Ez már megmutatkozott a négy év előtti választásokon is, hiszen a tömeg, amely addig megszokta, helyeslő igenjét kötelező bedobni az urnákba, hogy kijöjjön a csodálatos 99,9 százalékos arány, viszonylag igen kis létszámban jelent meg a szavazáson, ami elgondolkodásra készteti az embert. Miért nem érdekelte a szavazásra jogosult polgárok több mint egyharmadát a választás végeredménye, hiszen az akkori gondokért nyilván az elmúlt 45 év urai voltak felelősek. Miért nem érdekelték a választók 70 százalékát a helyhatósági választások, és az azóta tartott időközi választásokon a szavazóknak gyakran miért alig több mint tíz százaléka jelent meg? Az utóbbi tünet némiképp magyarázható azzal, hogy figyelmen kívül hagyva az elmúlt 45 évet, minden gondért a jelenlegi kormányt téve felelőssé, az emberek azzal fejezik ki nemtetszésüket, hogy nem mennek el szavazni. Bár kétségtelen tény, hogy minden demokráciában a választók szuverén joga, hogy szavazzanak vagy ne, de ezzel akarva vagy akaratlanul, az eredmény szempontjából ez teljesen közömbös, azt juttatják kifejezésre, számukra teljesen mindegy, hogy mi lesz az országgal, de egyben azt a látszatot is keltik, hogy saját sorsuk sem érdekli őket. Tény, hogy a politika nem a legvonzóbb emberi megnyilvánulás, de elkerülhetetlenül kapcsolatban vagyunk vele. Beleszólunk alakulásába vagy nem, egész életünk minden percét átitatja, és csak a politika által lehetővé tett keretek között élhetünk. Á választások negligálása kisstílű rövidlátás, bármilyen hangzatos szólamokba csomagolja is valaki. Olyan reménytelen vállalkozás ez, mint elképzelni az életet oxigén nélkül. A távolmaradó passzív emberek azoknak a kisebb létszámú csoportoknak szavazatait szaporítják ezzel százalék- arányban, amelyek, a nem szavazók szavazása esetén sokkal gyengébb eredményt érnének el, mint így vagy talán még a parlamentbe sem jutnának be. Nagyon sokan éppen a passzívak közül elmarasztalják a parlamentet elsősorban a képviselők szerintük indokolatlan nagy keresete miatt és gyakran azért is, hogy mindig sok a hiányzó. Legfőképpen pedig azt kifogásolják a napirend előtti felszólalások kapcsán, hogy olyan hosszú lélegzetű, többnyire ideológiai természetű vitákba bonyolódnak, amelyek elterelik a figyelmet a fontosabb gazdasági feladatokról. A felsorolt problémák sáncai mögé húzódva próbálják megmagyarázni, miért nem kívánnak részt venni az országgyűlési képviselők, illetve az önkormányzatok megválasztásában. Tízmillió ember azonban nem élhet szervezetlenül ebben a kis országban, ennyi ember életének megszervezése pedig csak a politika segítségével lehet. Aki önként kizárja magát az események folyamatából, és csak engedelmeskedik a politika által meghatározott keretek között működő fel- sőbbségnek, egykettőre feleslegesnek érezheti magát abban a világban, amelyben él. Nagyon divatos szó a kirekesztés, és bár én nem csupán a szólamszerűsége, de tartalma miatt sem szeretem, most mégis használnom kell, mert aki nem vesz részt a szavazáson, önmagát rekeszti ki az ország nagy közösségéből. Tiszay Géza Tardi Sándor grafikája
