Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-08 / 106. szám
1 PEST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT / 993. MÁJUS ti.. SZÓMBA T 21 Hibás végkövetkeztetés Nem vagyok orvos, de tudom, ritka az olyan betegség amely rövid időn belül halálhoz vezet. Az orvos csak azokon tud segíteni, akik idejében fordulnak hozzá. Körzeti orvosunk Puskás Áron nyolc éve látja el hivatását Pilisz- szentkereszten. Szinte nincs olyan ember akin ne segített volna. Szalai Tibikét is többször kezelte — eredményesen. Mi oka lett volna, hogy megtagadja az orvosi segítséget? De az orvos is ember, sőt maga is lehet beteg, aki gyógyszert használ annak minden mellékhatásával együtt. Sajnáljuk Szalai Tibikét és megértjük a szülők fájdalmát. Az idejében nyújtott orvosi segítség minden bizonnyal megmenthette volna. Mint volt betege tudom, hogy- orvosunk a négy évvel ezelőtt kezdődő szívbetegségéig szinte éjjelnappal a betegek rendelkezésére állt. Ma is legjobb tudása szerint látja el minden betegét, de nincs olyan ember, aki képes a nap 24 órájában szolgálni hivatását. Azért vannak az orvosi ügyeletek. Szóvá Istvánná cikkének végkövetkeztetése ezért hibás. A felelősséget máshol kell keresni... Szemán András Pilisszentkereszt Köszönet a segítségért Hálásan köszönöm mindazok nevében, akiknek örömet szereztek igényes-szép munkájukkal mindannyiuknak, akik valamilyen formában részt vettek a márianosztrai Kálvária előtt található gémeskűt elkészítésében. Azt hiszem, nagyon kevés település büszkélkedhet Pest megyében ilyen szép gémeskúttal. Örömet jelent mindannyiunknak, de egyben a zarándokoknak is, akik forró nyári búcsúkon felfrissíthetik magukat a hús vízzel. De nem csak a gémeskutat köszönjük, hanem hogy figyelmük kiterjedt a hársfákra is, s az agg korú, hatalmas törzsű hársfasor ritkás helyeire fiatalokat is ültettek. Névtelenül is megörökítették ezáltal magukat, mert bízunk abban, hogy a fácskák megerősödnek, s 50—100 év múlva árnyékot adnak az akkori búcsúsoknak is. Martos György polgármester Márianosztra A főváros és a Műszaki Egyetem ^Mielőtt bárkit is félrevezetne a cím és azt gondolná, hogy e két intézmény közötti együttműködésről szól ez a kis írás, sietve kijelentem, hogy teljesen szubjektív véleményemet fejtem ki egyetlen olyan kérdésről, amely távolról mindkettőt érinti. Aznap délután, amikor a főpolgármester úr hazaérkezett Londonból, interjút készített vele a tejevízió körzeti stúdiója. Ebben ő kifejtette, hogy pénzügyi támogatást kap a főváros a tömeg- közlekedés fejlesztésére. Ezt a pénzt elsősorban arra fordítják, hogy a városi autóbuszok motorjait kicseréljék környezetkímélő motorokra. Eddig tökéletesen egyetértek ezzel a tervvel, hiszen mindannyiunknak, nemcsak a budapestieknek érdeke, hogy az ország fővárosának légszennyezettsége csökkenjen. Csakhogy ezeket a motorokat külföldről szerzik be és ugyanakkor a hazai autóbusz- és teherautó-motorgyártás elsorvad. Kérdésem az, hogy miért nem lehet azt a pénzt a magyar autóbuszmotorgyártás fejlesztésére fordítani és ugyanolyan jó motorokat előállítanunk, mint amilyeneket vásárolni szándékozunk. Tudomásom szerint a 20-as vagy 30-as években a Ganz—Jendrás- sik-féle magyar gyártmányú autóbuszmotorok világszínvonalúak voltak. Az 56-os forradalmat követően is volt egy bizonyos időszak, amikor a magyar Ikarusz buszok világhírre tettek szert, és tömegesen lehetett őket látni nemcsak az úgynevezett szocialista országokban, hanem például Törökországban is. Miért ne lehetne ezt úgy továbbfejleszteni, hogy ne csak a keleti piac kívánalmainak feleljen meg a teljes egészében itthon gyártott autóbusz, hanem bárhol a világon. Gyakran hallani nyugati politikusoktól, hogy az elmaradott népek megsegítésekor nem az a helyes, hogy halat adnak nekik az éhhalál leküzdésére, hanem az, ha megtanítják őket halat fogni. Miért nem tud Demszky úr erre hivatkozva számunkra hasznosabb segítséget elérni? Csak nem arról van szó, hogy a Nyugat szeretné megszüntetni a magyar konkurenciát és erre Demszky úrnak egy szava sincs?! HISTÓRIA Daniel Speer Magyar Simplicissimus Simplicissimus, mint afféle fogoly nemigen állhatott azzal elő, mintha módja lenne kiváltakozni, hanem mint szegény ördög tűrte a fogságot, verést, éhséget és a többi nyomorúságot csak úgy mint sok más, nála bizonyosan vagyonosabb társa. A törökök kapzsi emberek és. a fogoly keresztényeket kegyetlen veréssel rendszerint arra erőltetik és kényszerítik, hogy tehetségükön felül ígérjenek váltságot. Nem írhattam azonnal Ónodra, mivel a csalafinta törökök időnek előtte megszagolták volna a vagyonkámat. Hogy valamelyest segítsek magamon és jusson az élelemre, egy fogoly magyartól megtanultam a török övék készítését. Két öl ővzsinórért egy aszpert kaptam, amin any- nyi kenyeret, húst, avagy düheim, azaz török dohányt vehettem, amennyire szükségem volt. Negyedév múltán, amikor már véglegesen megajánlottam a váltságdíjat, s az utolsó kenetet, vagyis a verést megkaptam a törököktől, 500 forintot kínáltam magamért, habár ők késztettek, adjak több és nagyobb becsüt. Mivel gyakorta megtapogatták a tenyerem s úgy találták, hogy puha és gyengéd, azt vélték előkelő, nemes nemzetségből vagyok. Én viszont addig erősítettem, hogy nem vagyok más, mint katonai dobos, hogy végül 400 forintban állapodtunk meg. Ebből még — amint közönségesen szokásban van, kö- nyörületességük bizonyságára tizet elengedtek. Épp amikor (Részlet) efelől Ónodra akartam írni, érkezett meg régi kapitány uram levele az egri basához, amiben kérte, adjon ki cserébe egy fogoly törökért. A basa felhozatott a tömlőéből és ismét keményen vallatóra fogott. Azt tudakolta, mivel szolgáltam rá ennek a kapitánynak akkora kegyességére és jóindulatára, hogy ki akarna cserélni. Kedve volna tovább adni, mert úgy sejti, jó módban kell lennem s előkelő családból származom. Semmi hajlandósága, mielőtt az igazságot megtudná, engem ilyen olcsón elvesztegetni. Fogadkoztam minden módon, hogy semmi egyéb nem vagyok, mint közönséges szolgalegény és katona-dobos, de semmit sem használt. Még keményebb fogságra vettetett és megparancsolta, írjak egy levelet, amelyet a magáé mellett a kapitánynak akart küldeni. Megtettem és négy napon belül megint maga elé vitetett, amikor egyik lábamról levették a vasat. A másikon még rajta maradt; ennek a leoldott végét a derekamra tett övhöz erősítették. így kellett két másik kereszténnyel török útlevél mellett Ónodra indulnom. Mikor oda értem s híre ment, hogy a seregdobos megjött Egerből, hát ki más fogad, mint az én mészároslegényem, daliásán, kiöltözötten. Szinte visszariadva kérdeztem tőle, hogyan és mikor történt a szabadulása, régen-e? Tüstént neki fogott a beszédnek, hogy elmondja a históriáját. Egyszer török gazdájával a szőlős kertben voltak. A török estefelé felmászott egy cseresznyevagy kajszibarackfára, hogy egyék és szedjen a gyümölcsből. Eközben hallják, hogy Egerben verik a takarodót, ami a várkapu bezárásának a jele. Ekkor mészáros nagyot gondolt s összeszedve a bátorságát, lehúzta a lábáról a vasat, megmarkolta a kapát, oda állt a fa alá. amelyről gazdája a török, lefelé iparkodott, hogy vele együtt hazasiessen. Megfogta, nadrágszíjával megkötözte és megfenyegette, hogy ha egyet kiáltana, agyonveri. Aztán csakhamar betömte a száját s amikor már bezárták a kaput, a szőlőkön keresztül le a völgybe, egy hódolt faluba vitte. Még jó időben, be- sötétedés előtt odaért. Mindjárt jelentkezett a keresztény bírónál s kérte, adjon neki lehető gyorsan és fizetség ellenében egy szekeret, négy jó lóval, hogy megpróbálja magát és a vele volt fogoly törököt a legrövidebb úton, egész éjjel menve Ónodra bevitetni. A dolog így végbe is ment s nagy szerencsével kivonta magát a bajból. Aztán így folytatta: „Testvér, holnap megmutatom neked az én derék törökömet, ha majd vissza kell térned Egerbe, el fogod vinni az ő levelét, miután úgy tervezem, hogy ha te teljesen felszabadultál, őt valami csekélységért elbocsátom”. így sikerült a mészároslegénynek a törököt szerencsésen elszöktetni s a fogság így vált boldogulására. Parancsnok uram legelőbb is keményen leszidott, amiért engedelme nélkül sétálni mentem, így nem is sajnálja, hogy rosszul jártam. Dobosi helyemet elvesztettem, a két lovamat eladták. Legfejlebb még arra lehet talán reményem, hogy kegyelméből pár hóra a zsoldomat megkapom. Ami ládába zárt holmim volt az nála van. De török foglyom semmiképp sem akarja magát 300 forintnál magasabbra becsülni, úgy, hogy attól tart, ha mindenemet, amim van, ösz- szeszedem, alig ha lesz elég a váltságdíjamra. Lássak utána, hogy a német mészárostól, aki eddigelé sokszor pártomat fogta, az első leteendő összeget a kitűzött határidőre megkapjam s Egerben lefizessem. Ez éppen száz rénes tallért tett ki. Ezzel bocsátott el a kommandáns, akinek barátságtalan fogadtatása ugyancsak elszomorította Simplexet. Elvitettem magam Homon- nára*, régi kapitány uramhoz, aki sokkal jobban fogadott és bátorítva szólott hozzám. Megidézte a mészároslegényt is és bíztatta, a főparancsnokságnál tiszti állást szerez neki, ha a foglya által az első váltságdíj részletet, 100 tallért Egerben letéteti. Ez végül is berúgott állapotban megígérte neki és nekem, de csak azzal a feltétellel, hogy két lovamat, amelyeket a szolgám gyalázatosán elvesztegetett, azon az áron visszaszerezzük számára. Ebbe is beleegyezett régi jó kapitány uram. Aztán adatott a vármegye pénztárából tizenkét rénes tallért s Ónodra és Egerbe szóló ajánlólevelekkel bocsátott mindkettőnket útnak. Leborulva köszöntem meg neki hozzám való hűségét... * Homonna (Ilumenné) Sátoraljaújhelytől északra, a Laborca-patak völgyében fekvő' falu. Ebben az időben a Honion- nai Drugethek birtoka volt. A másik kérdés a Budapesti Műszaki Egyetemmel kapcsolatos. A főpolgármesterrel készült riport elhangzása után kisvártatva az Ablak műsorában megszólaltatták a BME rektorát, aki elmondta, hogy manapság a műszaki pályák nem elég vonzóak az ifjúság számára, ezért náluk néhány karon nemhogy túljelentkezés lenne, hanem a felvehető létszámot is alig-alig tudják betölteni. A rektor úr szerint ennek oka többek között a magyar gazdaság jelenlegi átmeneti állapota lehet. Én azt mondom, hogy ne csodálkozzunk ezen, hiszen a fent említett példából is látszik, hogy a műszaki értelmiség itthon nem láthat maga előtt perspektívát. Pedig ha visszatekintünk kissé a magyar műszaki értelmiség múltjára, akkor olyan ragyogó elmékkel találkozunk, mint Asbóth, Bánki, Bay, Bláthy, Csonka, ... Puskás, Zipernovszky. Ilyen nagyszerű példaképek ellenére a mai fiatalok számára nem vonzó ez a hivatás, mert érzik, hogy sokan a pillanatnyi érdeket előbbre valónak tartják a nemzet igazi érdekénél, a hosz- szú távú céloknál. Eszembe jut az a bizonyára sokak előtt ismert történet, amikor jó néhány évvel ezelőtt, talán a Grósz-kormány idején, a Ganz gyár új, energiatakarékos metrókocsik prototípusát fejlesztette ki. A BKV akkori vezetői a próbajárat után teljes megelégedésüket fejezték ki az új kocsikra vonatkozóan, de mivel az ára magasabb volt, mint az akkori szovjet árajánlat, ezért a szovjet változatot vásárolták meg. (Valószínűleg ebbe a politika is beleszólt.) Ez a műszaki rövidlátás azt eredményezte, hogy a pillanatnyi érdek érvényesítése komoly kárt okozott a továbbiakban. A magyar metrókocsik ugyanis, halkabbak voltak és jóval kisebb fo- gyasztásúak, tehát alkalmazásuk néhány év alatt behozta volna a költségkülönbözetet, nem is beszélve a Ganz gyár talponmaradásának kérdéséről. Az én kérdésem viszont a következő: Demszky úr nem gondolja, hogy „tettei” hasonló műszaki rövidlátásra utalnak, még ha a ló másik oldalára esünk is? Aki azt akarja, hogy a magyar nép nyeregben lehessen és a lónak se a bal se a jobb oldalára ne essen, annak hosszú távon kell gondolkozni! Tarnóczi Tivadar Budapest A nagykőrösi gimnázium helyzete A nagykőrösi gimnázium 1853 májusában nehéz napokat élt át. Az oktatásügyi rendeletek előírták, hogy a tanároknak feddhetetlen előéletú'eknek kell lenniük, vagyis nem kompromittálhatták magukat 1848—49-ben. A gimnázium tanári kara ugyanakkor igencsak kivette részét a nemzet küzdelméből; ki tudásával szolgálta a szabadságharcot, ki pedig fegyverrel, katonaként. Arany János 1853. május 8-án írott levelében számolt be Lévay Józsefnek a gimnáziumban kialakult helyzetről; „Mi az iskolai ügyekben érkező' rendeleteknek amennyire lehetséges, eleget szoktunk tenni, mert csupán ily feltétel alatt reméljük a nyilvánosságot. (...) Közelebb egy rendelet jött, melyben elősoroltatnak az a feltételek, minek pontos teljesítése után a nyilvánosságot okvetlen megkapjuk. S e pontok circiter; tizenkét tanár állítása, szoros alkalmazkodás az Entwurfhoz, teljesebb önéletírás, mely irodalmi működésre is ki legyen terjesztve, államvizsgálat, csupán a kormányilag ajánlott kézikönyvek tanítása (a vallást és a reformatio történetét kivéve) s több e félék. Ezen kívül némelyikünk ellen személyes kifogás is forog fenn, különösen három van megróva, három itt, három Kecskeméten ” A levelet közreadó Novák László tanulmányából tudjuk, hogy a három tanár: Jánosi Ferenc, Men- tovich Ferenc és Szász Károly. Jánosi és Mentovich kémikusként a szabadságharc alatt a lőporgyártásban kamatoztatta tudását, Szász Károly pedig katonaként szolgált. De maga Arany János is gyanús lehetett az önkényuralom szemében. Pogány György
