Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-01 / 76. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. ÁPRILIS /., CSÜTÖRTÖK A nemzeti mozgalmakért Szárszó szellemében Püski Sándor újabb találkozót szervez Piiski Sándor neves könyvkiadónk, az 1943-as Szárszói Találkozó szervezője ma ismét azon munkálkodik, hogy az ötvenedik évfordulóra létrejöjjön a népi-nemzeti sszellemiségű magyar értelmiség szárszói találkozója. A Magyar Műveltség Szolgálat minap megrendezett közgyűlésén Püski Sándor szárszói beszámolójában messziről indított; a 30-as évek középső harmadának szellemi mozgalmairól, könyvkiadásáról beszélt. Bajcsy-Zsilinszky Endre nemzeti radikalizmusa, Németh László Debreceni Kátéja és a Márciusi Front 12 pontja jelzi a népi mozgalom csúcsait. Ebben az időben a mozgalom minden nagy írója a színen van: Szabó Dezső és Móricz Zsigmond majdnem teljes életművel. A századforduló táján született új nemzedékből Erdélyi József, Szabó Lőrinc, llylyés Gyula, Németh László, Kodolányi János, Tamási Áron korszakalkotó belépése a magyar szellemi életbe már megtörtént, a paraszti sorsuk miatt megkésett Szabó Pál, Sinka István és Veres Péter is jelen vannak. A magyar népi sorsot feltáró, ún. falukutató könyvek első nagy sorozata megjelent — (Féja Géza: Viharsarok, Szabó Zoltán: Tardi helyzet, Erdei Ferenc: Futóhomok, Kovács Imre: Néma forradalom, Bözfídi György: Székely bánja c. könyvek sora erjeszti a magyar életet. A földkérdés két apostola is kiadta már első könyvét. (Matolcsy Mátyás és Kerék Mihály.) Folyóiratok (Tanú, Válasz, Kelet Népe) munkálják a talajt, s a Magyar Út, Magyar Elet és a Szabad Szó akkoriban szerveződött át a mozgalom szolgálatába. A legnagyobb ifjúsági szervezetben, a Turul Szövetségben megindult Fitos Vilmos és Kovách Aladár erős ellenzéki mozgalma; a népfőiskolások és aranykalászos gazdatanfolyamok segítették a paraszti érdeklődést. 1942 elején a református Soli Deo Gloria diákszövetség Kábái Márton Körének fiataljai gondoltak először arra, hogy politikai céllal megrendezzék a népi érdeklődésű értelmiségi-, munkás- és parasztfiatalok találkozóját az írókkal együtt, a szövetség Kálvin téri székházában. E háromnapos konferencia történetét a szervezők megírták 1973-ban, a Valóság c. folyóiratban. (A teljes szöveget a szárszói táborozás sajtóanyagában jelenteti meg az idén Püski Sándor). Ebből a találkozóból nőtt ki az 1942—43-as szárszói konferencia. A téli konferencia sikere oly nagy volt, hogy felmerült a nyári folytatás gondolata. Az első nyári tábort Püski Sándor 1942. június 29. és július 6. között rendezte meg a Soli Deo Gloria balatonszárszói nyaralótelepén kiadójának olvasói, könyvbarátok számára (300 résztvevővel). A másodikon már kereken 600-an vettek részt 1943-ban ugyanitt. Engedély sem kellett hozzá, az egyházi önkormányzatot még tiszteletben tartották, s a szervezők ezzel éltek. 1982-ben a Kossuth Kiadó javasolta, hogy Szárszó negyvenéves jubileumára kiadja a jegyzőkönyvet. A Hazafias Népfront és a Magyar írók Szövetsége pedig vállalkozott az új táborozás megszervezésére. A nemzeti gondok tárgyalására ekkor is egy hetet szántak — mint 1943-ban —, de Aczél Györgyék politikai nyomásra először három, majd egy napra sorvasztották a programot. Az egyből sem lett semmi, mert Püski Sándor nem jöhetett haza Amerikából Duray Miklós: Kutyaszorító c. nevezetesen nagy botrányt kavart könyve miatt. (Püski ezekben az években a Magyarországon betiltott könyveket Amerikában adta ki) Püski mindezt megírta Pozsgay Imrének, s a rendezők Püski nélkül nem óhajtották már létrehozni az egyetlen napra zsugorított találkozót. (Szárszó 1943 — jegyzőkönyvének dokumentumai pedig megcsonkítva jelenhettek csak meg 1983-ban a Kossuthnál, de azt is raktárba száműzték.) Az 1943-as Szárszó a népi mozgalom táborozása volt, s fel akartak készülni a háború utáni nemzeti és társadalmi változásokra. Bármennyire is tartottak a résztvevők a Szovjetunió erősödő hatalmától, a bekövetkezett pusztulásra, politikai erőszakra rémálmukban is kevesen gondoltak. A teljes jegyzőkönyv új, hiteles kiadása az 50. évfordulóra elkészül. Az új táborozás ideje 1993. augusztus 23—29. Helye a Balatonszárszó és a Szemes közötti Balaton-parti táborhely. Rendező a Püski Kiadó és Alapítvány, valamint a Szárszó Baráti Kör. Az első fél nap az emlékezésé, utána a mai nemzeti gondokat és a népi politizálás esélyeit tárgyalják, elemzik a jelenlévők (meghívható ezer fő) folytatva a Kisújszállási Számadás munkáját. Nem új mozgalom vagy párt igényével, hanem a meglévő népi-nemzeti érdekeltségű pártok és mozgalmak megsegítésére. Meghívják az érdekelt politikusokat, írókat, művészeket, tudósokat és híveiket; egész hetes együttlétre, vitára. Nem titkolt szándékuk: az 1994-es választásokon bevinni a választókat a szavazó urnákhoz —- ezzel segítve egy új, szélesebb alapú kormányzóképes nemzeti koalíció megszületését. Püskiék áprilisban hirdetik meg a táborozás részletes programját. Ónody Éva / Kié a kultúra? Es háza. A kulturális minisztérium nemrég Művészeti és Szabadművelődési Alapítványt hozott létre — a legkülönbözőbb szakmai egyesületek, művészeti szövetségek véleményét véve alapul — azzal a céllal, hogy a Pesti Vigadó, valamint a Vörösmarty tér 1. sz. épület jövőbeni tevékenységét biztosítsa. Hogy e két intézmény mennyire fontos szerepet játszik művészeti életünkben, a kulturális rendezvények szervezésében és lebonyolításában, arról fölösleges beszélni — vitatkozni pláne. Mégis nagyon sokan megkérdőjelezik eme értékmentő szándéknak (tegyük hozzá: nem kerül idegen kézbe sem a Vigadó, sem a Vörösmarty téri épület), végső soron a művésztársadalom összefogásának jogosságát, elvitatják egyes kuratóriumi tagoktól azt a jogot, amelyet tevékenységük révén vívtak ki maguknak. (Az alapítvány kuratóriumába művészeti szövetségek delegálták a maguk képviselőit, esetenként a kultuszminiszter felkérésére került rá egyegy név a listára.) A nemrég tartott sajtótájékoztatón Taxner-Tóth Ernő, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosztályvezetője hangsúlyozta: érthetetlen, miért kavart a „Vigadó-ügy” oly nagy hullámokat. Úgy tűnik, egyesek politikai kérdést csinálnak abból, ha például a művelődési tárca becsülettel, felelősségteljesen végzi a maga dolgát. A tisztázási szándékkal meghirdetett sajtótájékoztatón elhangzott, miszerint a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány épp azért jött létre, hogy a szakmai hozzáértés és a magyar kultúráért felelősséget érzők szava érvényesüljön — s nem holmi politikai érdek. Hiszen sokhelyütt a szakma mellőzésének átkos következményeit kell még manapság is nyögnünk. Egyetlen diktatúrából kiszabadult nép sem olyan gazdag, hogy a hasonló következményekkel járó pazarlást, felelőtlenséget megengedhesse magának. (b. sz.) „Hogy el ne adják a fejünk fölül...” A sajtótájékoztatón készült felvétel — háttérben a Vörösmarty téri épület Erdó'si Ágnes felvétele Kanada közel van Kulturális vendégségben Magyarországon Az immár tizenharmadik esztendejében járó Budapesti Tavaszi Fesztiválnak minden alkalommal volt egyegy kitüntetett külföldi résztvevője, díszvendége. Az idén Kanada volt az — a földrajzilag távoli, de szellemében, művészetében hozzánk meglehetősen közel álló Kanada. Díszvendégként e kulturális vendégségbe két izgalmas kiállítást hoztak. A Néprajzi Múzeumban látható április 18-áig Bill Reid haidamú'vész és a Woodland-indiánok bemutatója. Mindkét tárlat arról szól, hogyan élnek tovább az ősi, népi, történelmi hagyományok a művészetben, s hogy miképpen épülnek be ezek a kortárs alkotásokba. Maga Bili Reid is, akit napjaink egyik legnagyobb művészének tartanak, haida indián őseitől örökölte a fafaragás, az ezüstművesség, az ötvösség ismeretét, tiszteletét. S ezt a magával hozott tehetséget komoly tanulmányokkal egészítette ki. Szuverén alkotóként keltette életre a haidák mítoszait. Monumentális plasztikáin összefonódó állat- és emberalakok jelennek meg, olyanok, mint az indiánok totemoszlopain. Ötvösmunkáin, karkötőin, láncain is az ősi mítoszok kelnek életre. Munkásságát a kihalás felé tartó, értékes népi meg a kortárs művészet között felépített hídként méltatják. Súlyos betegen Bili Reid mégis fontosnak tartotta a személyes jelenlétet budapesti kiállításán. Gyökereire emlékezve azt vallja: a művészetet soha nem lehet megérteni, egyfajta mágiának kell tekinteni, az emberi cselekvések között a legmélyebbnek és legmisztikusabbnak. E mágián belül is az egyik legmisztikusabb az északnyugati partvidék művészete, egy írástudatlan nép egyedülálló kifejezésmódja, amely más művészeti ágak közül a legkifinomultabb kalligráfiához hasonlítható. Ez a művészet állandó párbeszéd a szigorú hagyományok és a művész géniusza között, amelyet hűvös, olykor ironikus intellektus ellenőriz és alakít. A fenti jellemzés helytálló lenne a Woodland-indián festők alkotásaira is. Annak a huszonegy benszülött naiv művésznek a kollekciójára, akikkel itt a Magyarország-Bill Reid: Totem-oszlop ról elszármazott üzletember, Czeglédy Kálmán jóvoltából találkozhatunk. Ő kérte kölcsön ugyanis a kanadai magángyűjtőktől a kiállításra a képeket. Norval Morrisseau volt az az első ösztönös művész, aki szakított saját kultúrájának zártságával, és elkezdte megfesteni népének történetét, legendáit. Noha működését sorstársai közül sokan ellenezték, árulásnak tartották, mégis követőkre talált. Kifejező képi stílusa iskolát teremtett, ötven művészt inspirált. A hetvenes években születtek a Woodland-iskola legjobb alkotásai, a benszülött közösségek kulturális értékeinek individuális megjelenítései. A művészek közül többen főiskolát, egyetemet végeztek, festőiskolákba jártak, de megőrizték eredeti látásmódjukat, indián ikonográfiájukat, népük mítoszait, hiedelmeit keltik valóra képeiken. A kiállításon vetítik a Kanadai Filmintézet filmjeit és videofelvételeit, amelyek az indiánok, az eszkimók életmódjáról, Kanada népeiről, tájairól szólnak. (Joyce Kakegamic: Nomád élet