Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-30 / 100. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP HITÉLET 1993. ÁPRILIS 30., PÉNTEK 17 Májusi Mária-köszönto» Milyen szép az édesanya állandó összeszedettségében, ahogy az evangéliumok bemutatják Máriát, Jézus édesanyját. Megőrizte és szívébe véste a szavakat, amelyeket hallott. El-elgondolkodott rajta. Kereste a csöndes szeretetnek azokat a megoldásait, amiben az Atyának is kedve telik. így volt mindig Isten csöndes szolgáló leánya. Szűz Mária minden édesanya példaképe és erőforrása. Nem uralkodni akar gyermekén, nem a saját elgondolásának és tervének megvalósításához használja eszközként gyermekét, hanem végtelen tisztelettel szolgálja őt. Május első vasárnapja az édesanyák áldozatos szeretetének ünnepe. Május' egész hónapja pedig Jézus édesanyjának a hónapja. Ahogyan köszöntjük földi édesanyánkat virággal, verssel, ajándékkal, egy érte elmondott imával — vagy ha már nem él —, a temetőbe kiballagva egy kis csokorral, hogy megköszönjük mindazt a jót, szépet, áldozatot, amit tőle kaptunk, úgy köszönjük meg égi édesanyánknak minden szeretetét, gondoskodását, kegyelmi segítségét. Mert ott, a kereszt alatt állva, az édesanya minden fájdalmát hordozva, ott állt Mária, és Jézus őrá bízta kedves tanítványát, Jánost: íme a Te anyád. Jánossal együtt engem ts szeretetébe ajánlott: íme a Te fiad. Köszöntsük tehát édesanyánkat kedves bécézéssel és szívünk egész odaadásával. Ne sajnáljuk értük az áldozatot, hiszen ők sem sajnálták értünk. Az édesanyák pedig úgy fogadják gyermekeiket, mint ahogyan Mária hajol le Jézushoz az ő alázatos, szolgáló szeretetével, hiszen az egész világot tartja kezében. Minden gyermek egy új világ, amit az édesanyák szeretete épít föl. Szecsűdi Péter plébános Gödöllő Hivatások világnapja Az egyház május 2-án, vasárnap tartja a hivatások világnapját. Mégpedig a papi, szerzetesi, szerzetesrendi hivatásokét. Ezen a napon templomainkban erről szól a prédikáció, a szemináriumok nyílt napokat tartanak, a kispapokat elengedik azokra a plébániákra, ahová kérik a plébánosok, a hívek meg buzgóbban és többet imádkoznak azért, hogy az Úr küldjön minél több munkást az aratásába, mert sok a munka, kevés a „munkás”. Van munka a gyóntatószékben, az oltáron, szószéken, iskolában. Várják a „munkásokat” az öregek a betegágyon, a gyerekek a hittanórán, a kamaszok egy-egy beszélgetésre, a fiatalok jegyesoktatásra, elrontott házasságban élők bajaik orvoslására. De fordítva is igaz. A papok, szerzetesek, szerzetesnők, akik már az Úr szőlőjében vannak, várják a lelki betegségben sínylődőket, az öngyilkosjelölt gyerekeket, kamaszokat, felnőtteket. Várják azokat, akik meg akarnak szabadulni az alkohol és kábítószerek rabságából. Vannak olyan „munkások”, akik föl szeretnék keresni azokat, akik a legjobban rászorulnának a segítségnyújtásra, de „százezer” akadály áll útjukba, és nem tudnak irgalmas szamaritánusok lenni. Ezekért is szálljon ima a mindenható Istenhez május másodikán, de azokért is, akik már befejezték munkájukat a földi szőlőskertben, és a jó harcot megharcolták, várva az égi bért. Tehát imádkozzunk papi, szerzetesi, szerzetesnői hivatásokért május másodikán. Fenyvessy Lajos Dunakeszi-Gyártelep A perócsényi református gyülekezet Sziget az Ipoly mentén Perőcsény református falu. E tekintetben akár szigetnek is tekinthető az Ipoly mentén, hiszen rajta kívül csak Vámosmikolán van református gyülekezet. Igaz, a Börzsönyben még Diósjenőn és Szokolyán is élnek kálvánisták, de az nem az Ipoly mente. Mert, Pest megyében, a folyó mentén fekvő tizenegy település — Perőcsényen kívül — mind római katolikus. (Nagybörzsönyben van még evangélikus közösség.) Éppen ez keltette fel a kíváncsiságomat. Vajon hogyan maradhatott meg e tengerben Perőcsény reformátusnak? A kérdésre a pontos választ Ordasi János lelkipásztor sem tudja. A legvalószínűbb magyarázat az lehet, hogy a településnek nincs átmenő forgalma, s a környék falvainál is elzártabb. A feltevésen kívül persze magyarázat, legenda több is van. Például az, meséli a lelkipásztor, hogy az ellenreformáció idején, a XVn. században, a szinte teljesen református Ipoly menti községek rekatolizációja során Perőcsényről sem feledkeztek meg, ám, a „hittérítő” katonáknak nyoma veszett... Valószínűleg legyilkolták őket. Sőt némelyek azt is tudni vélik, hogy a hitüket védő kálvinista atyafiakon nem fogott a golyó... De akármi is a múlt homályába vesző igazság, annyi bizonyos, hogy a perőcsényí reformátusok ma is igen ragaszkodnak a vallásukhoz. Vasárnaponként a délelőtti istentiszteleten hetvenen-száztízen hallgatják Isten igéjét, s a délutáni alkalomra is eljönnek úgy húszan-negyvenen. A gyermekistentiszteleten is mindig vannak néhányan. Az említett számok akkor nyerik el igazi jelentőségüket, ha tudjuk, hogy Perőcsény lakóinak száma már nem éri el az ötszázat sem, s a reformátusok úgy százzal kevesebben vannak. (Akik nem reformátusok, azok vagy az elmúlt időszakban költöztek be a településre, vagy — néhány ilyen is van — elidegenedtek az egyháztól.) Bár „csak” a gyülekezetről, a gyülekezet életéről érdeklődtem, amikor felkerestem a lelkipásztort, beszélgetésünk során ismét és ismét szóba került a falu sorsa. Ez persze természetes, hiszen a kettő elválaszthatatlan egymástól. Amikor például arról kérdeztem a gyülekezet vezetőjét, hogy mi a helyzet az iskolával, visszakéri-e az egyház, akkor elmondta, hogy bizony, alig-alig van gyermek a faluban. Az 1960-as népszámlálás során még 1140 lakost írtak össze Perőcsényben, ’90-ben már ennek a felét sem. Az okok a szokásosak: a téeszesítés megtizedelte Perőcsényt, az addigi gazdálko-Vimola Károly felvétele dók — földjeiket elveszítvén — máshol kerestek megélhetést. Különösen a fiatalok költözötek el a faluból, hiszen ők semmiképpen sem tudták elképzelni a jövőjüket a sáros faluban. A szomorú „eredmény”: Perőcsény óvodájába ma már mindössze tízen járnak, az iskolába — vagyis az alsó tagozatba, mert a felső Vámosmikolán van — mindöszsze hatan: az elsőbe egy gyerek, a másodikba négy, a harmadikba egy sem(!) a negyedikbe pedig egy. Esküvő ebben az évben még nem volt... Az említett adatok ellenére az egyház szeretné visszakapni a két volt iskola tulajdonjogát. Hogy miért? A lelkipásztor bizakodó... De valójában mire építi a reményét? Van-e jövője Perőcsénynek? Hiszen minden jel arra mutat, hogy ez a település teljesen el fog néptelenedni. Felvetésemre a lelkész és a beszélgetésünkbe be-bekapcsolódó felesége nem ad „hurráoptimista” választ. A hívő ember előtt persze — Isten segítségével — semmi sem lehetetlen, de a törvényszerűségeket számba véve, bizony... Ami talán mégis fordíthat Perőcsény helyzetén, az az, hogy a faluban élő kevés fiatal már nem igen költözik el. Leginkább persze azért, mert nincs nagyon hová, a munkaalkalmak a városban is megfogyatkoztak. Helyben kell tehát csinálni valamit Földet kevesen igényeltek vissza — talán öten —, a volt termelőszövetkezet főagronómusa azonban magánvállalkozó lett, nagyobb területen, kétszáz hektáron szeretne gazdálkodni. Ő talán tudna munkaalkalmat teremteni. S ha egyszer egy nagyvállalkozó némi ipart is telepítene Perőcsénybe... S talán az idegenforgalom is hozhatna valamit a falunak. Perőcsény utcái a hétvégeken szoktak benépesülni, akkor, amikor az üdülőtelek-, hétvégiház-tulajdonosok keresik fel a Budapesttől csaknem száz kilométerre lévő települést, egy kis friss levegőt szívni. Érdemes volna a faluban éttermet, sőt talán egy motelt is nyitni. Búcsúzóul Ordasi János lelkipásztor megmutatja a falu fölé magasodó Isten házát. A középkori alapokra épült, 1857-ben fölszentelt templom belsejét nemrég hozatta rendbe a gyülekezet — önerőből, 470 ezer forintért. Új orgona is épült, ami akár hangversenyek rendezésére is alkalmas. A gyülekezet áldozatkészsége is bizonyítja a templomhoz való ragaszkodást, azt, hogy Perőcsény az elmúlt évtizedek megpróbáltatásai ellenére sem adta föl, hanem élni akar. Vajon lesz-e hozzá ereje? (Hardi) HITVALLOK Pap Béla lelkész (1907-1957) Az erdélyi születésű Pap Béla korának egyik legkiemelkedőbb egyházi személyisége volt. A református egyház nagy erkölcsi és szellemi tőkével bíró egyéniségeként tartották számon, bár magasabb hivatali pozíciót nem töltött be egyházában. Ám tagja volt legfelső törvényhozói testületének, a zsinatnak. Teológiai tanulmányait Budapesten végezte, majd két évig volt ösztöndíjas az egyesült államokbeli Pittsburghban. Nem sokkal viszszatérése után Ravasz László püspök a Soli Deo Gloria (SDG) Diákszövetség lelkészének nevezi ki. E szervezet főtitkáraként, majd az Országos Református Szeretetszövetség titkáraként országosan, sőt a nemzetközi egyházi életben is ismertté vált a neve. Az ifjúsági miszszióban, s a diakóniában kifejtett tevékenysége máig érezteti hatását a református egyházban. A kommunisták által hatalomra juttatott egyházvezetés — Bereczky Albert és Péter János püspökök vezérlétével — csak a diktatúra talán legkeményebb évében, 1951-ben meri összehívni az új zsinatot. Ez volt hivatott arra, hogy beteljesítse a református egyház teljes behódoltatását, s „meggyúrja” a még ellenállást tanúsító vagy tétovázó zsinati tagokat, illetve tisztségbe emelje a kiszolgáló mamelukokat. A pártállam különösen is fontosnak tartotta, hogy a zsinat szentesítse a lelkészek önkényes áthelyezéséről szóló törvényt, a pártot totálisan kiszolgáló új egyházvezetés érdekében, valamint szentesítse a sárospataki és pápai teológiák s kollégiumok „önkéntes felajánlását”, melyek pedig az állammal kötött egyezmény értelmében, 1948 után is az egyház kezén maradtak. Az egyházvezetés tisztában volt azzal, hogy akaratukat és sötét terveiket csak két nagy tekintélyű ember gátolhatja meg: Szabó Imre budapesti esperes (e sorozat részeként már írtunk róla lapunkban!) és Pap Béla karcagi lelkipásztor, aki már az előző zsinati ülésszakon is szót emelt az ősi iskolák megszüntetése ellen. Bereczkyék a következő zsinati ülésszakot november 27-re tűzték ki. Szabó Imrét az ülés előtti napokban — valószínű fenyegetésekkel — lemondatták tisztségeiről. Pap Bélát pedig 1951. november 27-én reggel, kimondottan a budapesti zsinati ülésre való elindulása előtt, lakásáról vitte el az ÁVH. A következő esztendőben négy és fél év börtönbüntetésre ítélték. 1956 májusában engedték szabadon, miután Pap László kikényszerítette Bereczkytől a Rákosinál való közbenjárást Pap Béla érdekében. Egyes források szerint Pap Bélát elhurcolása előtt Péter János püspök próbálta rávenni felfogásának megváltoztatására, a hallgatásra. Sikertelenül. Pap Béla börtönlakó lett, Péter János pedig néhány év múlva külügyminiszter. Az 1956-os forradalom az egyházban is hatalmas erővel éreztette hatását. A Református , Megújulási Mozgalom és az újonnan alakult intézőbizottság mögé sorakozott fel a református egyház népe. Vezetőinek a korábban leváltott Ravasz Lászlót és a törvényesen megválasztott, de az állam akaratából tisztségét be nem töltő Kardos János főgondnokot, valamint Pap László dékánt, püspökhelyettést ismerte el. Pap Béla szerepet vállalt az 1956-os megújulási mozgalomban. A forradalom bukása után teljesen elszigetelték, s kizárták az egyház ügyeinek intézéséből. 1957. augusztus 10-én pedig — egy kirándulás során — nyomtalanul eltűnt a Bakonyban. A belügyi szervek az öngyilkosság látszatát igyekeztek kelteni. Pap Béla holtteste sohasem került elő. Feltételezhető, hogy az állami erőszakszervezetek ölték meg, közös öszszefogással. A református egyház 20. századi hitvallójának emlékét megőrizzük. Pápai Szabó György
