Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-03 / 78. szám

1 PEST MEGYE1 HÍRLAP HITÉLET 1993. ÁPRILIS 3., SZOMBAT 9 A kövek dicsérete Jézus, miután Péter apostolra, mint sziklára építette egyhá­zát, Máté evangélista tanúsága szerint „többször fölhívta tanítványai figyelmét arra, hogy Jeruzsálembe kel! mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudók­tól. Megölik, de harmadnapon föltámad". Virágvasárna­pon, Urunk Jeruzsálemi bevonulásának ünnepén a szentmi­se első szentírási olvasmánya lzaiás próféta jövendölését alkalmazza a Megváltóra: „arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem". Tanít­ványai örvendeznek, magasztaló énekkel fogadták Jeruzsá­lemben. A farizeusok tiltakozására Jézus így felelt: „mon­dom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszó­lalni" . A kövek néma, mégis mindennél beszédesebb tanúi vol­tak ezután Jézus kínszenvedésének és föltámadásának. Nagycsütörtökön este, szinte ugyanazon a helyen, az Olajfák hegyének lejtőjénél, „mintegy kőhajításnyira" ott­hagyta tanítványait, és halálfélelmében véres verejtéket hullatott: „arccal a kőre rogyva, — olajfalomb — ezüst­ben, — homlokával a sziklán, — halálos szomorúan" (Ró­nay György). Pilátus Nagypénteken „bírói székébe ült a köves udva­ron” és halálra ítélte Jézust", ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahegyre, melynek héber neve „Golgota” — azaz koponya alakú kőszikla —, ahol kereszt­re feszítették. Halálakor „a föld megrendült, a sziklák meg­repedtek”. A keresztről levétele után „sziklába vájt új sír­boltba helyezték”, követ állítottak a sír bejárata elé. A hét első napján az illatszereket vivő asszonyok „a kö­vet a sírtól elhengerítve találták. Jézus Krisztus feltámadt a kősírból. Húsvét vigíliája válaszol zsoltárának ujjongó szavaival: „a kő, amelyet az építők félredobtak, íme, az vált szegletkővé". Nekünk is így kell végigkísérnünk ünnepeinken és egész életünk folyamán Urunkat résztvevő tanúiként szenvedésé­nek és megdicsőülésének útján. Az Ő föltámadásának és a Szentléleknek éltető erejéből azonban immár nem élettelen, tehetetlenül heverő vagy sodródó kődarabokként, hanem Krisztusra, a Szegletkőre és Péterre, a Sziklára épülve. Ép­pen Péter apostol megfogalmazásával, „eleven kövek mód­jára, lelki templommá, Isten hajlékává épülve": élő, tanú­ságtevő hitünkkel, Isten- és emberszeretettel, gyümölcsöző keresztény élettel. Farkas József plébános Veresegyház Virágvasárnap Szent Gellért a legendák tükrében „...A tanítványok elmentek — olvassuk a pálmaszentelés evangéliumában, amelyet Máté evangélista vetett papír­ra —, s úgy tettek, ahogy Jé­zus meghagyta nekik. Elhoz­ták a szamarat s csikaját, ráte­rítették ruhájukat, ő pedig fe­lült rá. A nép közül sokan elé­je terítették ruhájukat az útra, mások ágakat tördeltek a fák­ról, és az útra szórták. Az előtte járó és az utána tóduló tömeg így kiáltozott: »Ho­zsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Ho­zsanna a magasságban!« Ami­kor beért Jeruzsálembe, az egész város izgalomba jött. »Ki ez?« — kérdezgették. — »Ez Jézus, a próféta, a galile­­ai Názáretből« — felelte a nép.” Jézus jeruzsálemi dicsősé­ges bevonulásának napját hív­juk Virágvasárnapnak, mert a nép üdvrivalgás közepette vi­rágokkal hintette tele előtte az utat. Vannak nemzetek, ahol Pálmavasámapnak neve­zik ezt a napot, amely az ün­nepélyes bevonuláson kívül Jézus szenvedésének, tehát a Nagyhétnek a kezdetét is jelzi. Igazán nagy fénnyel csak a keresztényüldözések megszű­nése után, a IV. századtól le­hetett megünnepelni. Először az Olajfák hegyén gyűltek ösz­­sze a Jeruzsálemben lakó ke­resztények, és felolvasták a Szentírás fent idézett részét, majd pálmaágakkal, olajágak­kal kezükben bevonultak ők is püspökükkel és papjaikkal a városba. A VIII. századtól nevezik e napot Dominica (in ramis) Palmarum-nak. Ettől az időtől vált szokássá a pál­maágak megszentelése, az ún. „száraz mise” (missa sic­ca). Ez olyan szertartás, amely liturgikusán úgy van felépítve, mint a szentmise rí­tusa: de a kenyér és a bor he­lyett a pálmaágakat ajánlja fel a pap. Ezt követik a pálma­­ágszentelési imák, az ágak meghintése szenteltvízzel, és megfüstölése tömjénfüsttel. Nálunk, valamint azokban az országokban, ahol nincs pál­mafa, az olaj- és pálmaágakat a barkák helyettesítik. „Ho­zsanna, Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jő!” — zúg az ének, miután a hívek a megszentelt pálma- vagy bar­kaágakkal kivonultak a temp­lom elé, amelynek ajtaját azonban visszavonulásukkor zárva találják. Belülről ünne­pélyes ének hangzik: „Dicsé­ret, tisztelet és öröm legyen neked, Krisztus Király...”, amelyet a kívüllevők több­ször megismételnek. A ke­resztvivő ezután háromszor ráüt a kereszt nyelével az ajtó­ra, amely kitárul, s a künnre­kedtek ünnepélyesen bevonul­nak. A pálmaszentelő körmenet a VII. századtól válik általá­nossá, bár már a IV. század­tól ismerünk ilyen szertartást. A középkorban gyakran az evangéliumos könyvet vitték, mint Krisztus szimbólumát. Később Jézus szamáron ülő alakját vitték magukkal, fel­idézve vele a jeruzsálemi be­vonulás eufóriáját. Ezt követi a tulajdonképpe­ni szentmise, amelynek kere­tében felolvassák vagy elének - lik Krisztus szenvedésének a történetét, a passiót, Szent Máté Evangéliuma szerint. Csonkaréti Károly Lexikonok, úti-, történe­lem- és imakönyvek örökí­tik meg a 10. és 11. század forduíóján élt velencei szár­mazású bencés szerzetes­nek. 1046-ban a hitéért már­tírhalált halt magyar püs­pöknek a nevét, tetteit. Szent Gellért különleges he­lyet foglal el a magyar kul­­túrhistóriában és a magyar­ság tudatában: alakja jelkép­pé magasodott; a róla szóló legendák máig nem homá­­lyosulnak. A Magyaror­szág útikönyv például ismer­tetve a Gellérthegy főbb földrajzi mutatóit, megem­lítve a Szent Gellért-szobor alkotójának — Jankovich Béla — nevét, és a szobor felállításának az időpontját — 1902 —, rövid történel­mi visszapillantást ad. „A félköríves oszlopsor előteré­ben álló bronzalakot azon a ponton helyezték el, ahon­nan a hagyomány szerint a magyarság keresztény hitre térítésében nagy szerepet játszott Gellért püspököt a Vata-féle pogánylázadás idején szöges hordóban le­gurították a pogány hit megszállottjai.” Kétségtelen, a krónikák és az évszázados népi emlé­kezet vértanú halála körül­ményeit ily módon (is) őr­zi. Áz 1945, a kommunista éra előtti lexikonok egy má­sik változatot örökítenek meg. Ezek szerint „a láza­dó pogány magyarok a mai Erzsébet-híd magasságában kocsijával a mélységbe gu­rították”. Az utóbbi négy évtized könyvei szerint a Kevés önálló görög katoli­kus lelkészség működik az országban. Ám a legtöbb te­lepülésre, ahol egyáltalán igény mutatkozik rá, a köz­ponti önálló lelkészségekből jár ki misézni a pap — leg­gyakrabban a helyi római katolikus templomokba. Halászteleknek szerencséje van: egyike azon kevés he­lyeknek (sőt tudomásunk sze­rint egyedüli is Pest megyé­ben), ahol önálló görög katoli­kus lelkészség működik. Élet­re hívását — meséli Prodán Gábor lelkész felesége — az sürgette illetve segítette elő, hogy Csepel-szigeten, s azon belül is e kis településen so­kan élnek Szabolcsból és Szat­­márból elszármazott, eredeti­leg görög katolikus vallást val­ló emberek. Ezért esett Halász­telekre a budai központi lel­készség választása, melynek nemcsak a helybéli hívek, de a település világi vezetői is örültek. Stoffán Antal polgár­­mester például e szavakkal kö­szöntötte a halásztelki és a Csepel-szigeti görög katolikus híveket azon a január végi ün­nepségen, melyen Bacsóka Pál püspöki heíynök felszen­telte a parókia előtt álló mint­egy négy méter magas bizánci stílusú keresztet, illetve a fel­püspököt a korábban Kelen­­hegynek nevezett meredek dombról egyszerűen csak „a Dunába taszították". Lapozva korábbi korok tudós munkáiban, a 16. szá­zadban élt, európai hírű er­délyi protestáns lelkész, bibliafordító és polihisztor külön bekezdést szentel Krónika az magyaroknak dolgairól című munkájá­ban Szent Gellért halálá­nak. így írja le azt Heltai Gáspár: „Mikoron a (po­gány) magyarok előltalál­ták volna őket (a püspökö­ket), szinte a Duna mellett, mindjárt reájok támadának és kövezni kezdék őket. De a szent attyák csak keresz­tet hánnak vala. És a Sz. Gelértet egy taligára köte­lék és felvivék egy magas hegyre a Duna mellett, és allábocsáták ott a merede­ken. Mikoron onnét allá­­esett volna, és meglátnák, hogy még a szüv mozogna benne, egy képpel általü­­ték, és úgy hala meg annak utánna.” A középkorban szokás volt, hogy latin nyelvű írá­sos művekbe, legendákba foglalták az egyház által szentté avatott, vagy avatás­ra kiszemelt személy élet­­történetét. Gellért püspök­ről két legenda született, az úgynevezett Legenda mi­nor, halála után ötven-hat­­van évvel, a bővebb terje­delmű, a Legenda maior a 13. században. Az iroda­lomtörténeti kutatások bizo­nyították, hogy Heltai Gás­pár ezekből meríthetett. Hancsovszki János felvétele újított kápolnát, „...büszkeség tölt el engem és a falu lakóit amiatt, hogy az egész Csepel­­szigetre kiterjedő joghatóságú görög katolikus lelkészség köz­pontja, hivatala és most fel­szentelt kápolnája Halásztele­ken, a mi falunkban van”. Prodán Gábor „fennhatósá­ga” tehát messze a falu határa­in túlra nyúlik: eljár misézni Szigethalomra, Csepelre, Szi­­getszentmiklósra. Az első he­lyen 15, a másodikon 20 hitta­­nosa van. Eredeti székhelyén, Halásztelken csak néhány gyermek jár hozzá hitoktatás­ra ám ez a kis létszám nem szegi a lelkész kedvét. — Nagyon elégedett va-Napjaink szépírója. Len­gyel Dénes bevallottan kö­zépkori legendákat dolgo­zott fel, népszerű formá­ban. Heltaihoz hasonlóan idézi Szent Gellért halálát. „Amikor Gellért püspök és társai a Pesti révhez érkez­tek, Vata és társai, akiket az ördögök megszálltak, megrohanták őket. A pogá­­nyok köveket ragadtak, és hajigálni kezdték a papo­kat. Gellért püspök pedig azokat, akik kővel hajigál­­ták, a kereszt jegyével ál­dotta, ők pedig ettől még jobban megdühödtek. Ráro­hantak a püspökre, szekerét a Duna partján felfordítot­ták, őt magát a szekérből ki­rángatták, egy taligára tet­ték, és Kelenföld hegyéről a mélybe bocsátották. És minthogy még lélegzett, mellébe lándzsát döftek, majd fejét egy kövön szét­verték. A Duna gyakran ki­áradt, és ellepte a követ, de a vért hét esztendő alatt se tudta lemosni.” De ki volt valójában Szent Gellért? A fent ma­radt adatok szerint 980 kö­rül született Olaszország­ban, Velencében, gazdag családban. Az akkori tudo­mányokban nagy jártassá­got szerzett, belépett a bene­­dekrendbe. Maga is művel­te a teológia tudományát, Deliberatio című latin nyel­vű munkája a kor egyik is­mert irodalmi alkotása volt. Egyes adatok szerint a Szentföldre igyekezett, de egy magyar bencés hívásá­ra a Gondviselés tervei sze­gyok az óvodáskorúakkal. A kisiskolások mellett velük van még alkalmam foglalkozni hit­tanóra keretében. Külön sze­rencse, hogy a kisebbekkel itt a kápolnában hetente tudok ta­lálkozni. Nincs különösebb oka an­nak, hogy Halászteleken eny­­nyire összezsugorodott a hí­vek tábora. Országos jelenség ez, vallja a lelkész, majd hoz­záteszi: hatalmas fejlődést ta­pasztalt e téren is az elmúlt két évben. Szerinte az sem el­hanyagolható tény, hogy Cse­pelen 80-100, Halászteleken pedig 60-70 fő is részt vesz a vasárnapi istentiszteleteken. — Természetesen a minden­napos misékre sokkal keveseb­ben jönnek el — mondja a lel­kész. — Ám ennek a létszám­nak is örülni kell. Hálás is va­gyok érte eleimnek, azoknak, akik évtizedekig kijárva Budá­ról — majd Mosolygó Béla lel­kész társam óta már helyben lakva — biztosították a folya­matos lélekápolást és hitgya­korlást a helybéliek számára. Sokat köszönhetünk Nagy Ist­ván tisztelendőnek is, aki ere­jét nem kímélve két kezével is formálta a későbbi lelkészla­kot. Király Ernő professzor­nak pedig helybéli hitoktatás elindítását köszönjük. rint jött Magyarországra. Más források azt írják, hogy Szent István király kí­vánságára kezdett hazánk­ban hittérítő tevékenységet. Bizonyos: megszerette né­pünket. 1023—1030 között Bakonybélben remetéske­­dett, onnan hívta a király fi­ának: Szent Imre nevelőjé­nek. 1030-tól marosvári (Csanádi) püspök, az ottani székesegyház, monostor megalapítója, az egyházme­gye megszervezője. Legendáiban található el­ső, írott nyoma a magyar népdalnak, munkadalnak. Egy alkalommal hű társá­val útban a királyhoz, egy erdőszéli parasztházban szálltak meg. Éjféltájban malomkő zúgására és ének­szóra ébredtek fel. A kézi­malmot hajtó szolgálólány dalolt... „Hallod-e a ma­gyarok szimfóniáját — for­dult a püspök társához —, miképpen szól?!” A szocializmus évtizedei­ben a hatalom urai nem mertek Szent Gellért szob­rához nyúlni, sőt a monu­mentális alkotás, mint „lát­ványosság” díszkivilágítást is kapott. Személyéről, esz­méiről, példájáról hivatalo­san nem esett szó, az írott munkákban pedig, ahol csak lehetett, a neve elöl le­lopták a „Szent” előnevet. A magyarok első (?) püspö­ke azonban mindvégig óvta a várost, az országot, az em­bereket, s a szobor talapza­tán mindig volt, télen-nyá­­ron egy-egy szál virág. (deregán) Prodán Gábor 1990-ben ér­kezett családjával Halásztelek­re. Teendője akadt bőven, s hogy az azóta eltelt alig több mint két éve alatt a helybéliek megszerették, sőt becsülik is aktivitásáért, azt nemcsak a lelkészi hivatal becsületes, pdhtos ellátásának, de a helyi társadalmi ügyekben játszott szerepének, illetve a más egy­házközösségekkel kialakított kapcsolatának is köszönheti. Szinte nincs olyan rendezvény Halászteleken, ahova ne hív­nák meg a görög katolikus lel­készt. Közismert karitatív, hu­mánus magatartása — társa­dalmi munkában például mint a Máltai Lovagrend mentőse hetente két alkalommal 12-12 órás ügyeletet vállal egy bu­dai állomáson —, és jó szerve­zőkészsége is. Utóbbi segíti a jövőbe mutató terveinek a megformálásában is. Azt sze­retné, ha Szigethalmon a refor­mátusokkal közösen mielőbb elkezdődhetne az ökumenikus oktatás, s helyben, Halásztele­ken pedig azt fontolgatja a lel­kész, hogy az önkormányzat segítségével alakítanának ki az idősek részére egy karitatív alapon működő öregek napkö­zi otthont. Mailár Éva A halásztelki görög katolikus gyülekezet Hatalmas fejlődés két év alatt

Next

/
Thumbnails
Contents