Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-29 / 99. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. ÁPRILIS 29.. CSÜTÖRTÖK 13 sík, amire ra szeretnek mutatni, hogy olyan személyekkel vezeti be a megtekintendő műveket, akik a korszakot — ki tudja, miért? — szebbnek, rózsaszínűbbnek próbálják hazudni, mint amilyen az volt. Uram bocsá’, szebbnek, mint ez a mostani (voltak ilyesmire való utalások is az egyébként érdektelen és szakszerűtlen bevezetőben). Lehet, hogy a könnyed beszélgetők akkor fiatalabbak, ennélfogva gondtalanabbak és vidámabbak voltak, mint most, nagy idő múltával, de okosabbak, és főleg tisztességesebbek nem lehettek. Legfeljebb a bolsevik hitet felcserélték liberálisra, a derűs jövőbe tekintést derűs múltba tekintésre. Engem tehát nem a film háborított fel, hanem a körítése. A film körítése mellé én ezt tudom adni körítésnek. Végül is, azt hiszem, véleményem nem is jár olyan meszsze a Deregán Gáborétól... Chikány Gábor Budapest Ez az a ház... AJ-Jak Február 24-én a Pest # § Megyei Hírlapban a veresi Demokrata Újság ez évi első számában A veresegyházi Tüzép születése és halala címmel jelent meg beszámolóm, aminek befejező részében a megszűnt vasúti telep sorsáért aggódtam, mivel híre ment, hogy az önkormányzat ellenzi és drágállja a (kisebb méretű) autóbuszállomás létesítését. A Tüzép-telep elköltözése alkalmával ezt már javasoltam és javaslatomat felkarolta az MDF helyi szervezete is, mert a MÁV-állomás előtti szűk utácban torlódást okoz és balesetveszélyes. A felszabadult területen pedig szépen megoldható lenne. Az MDF javaslatát, ami a PMH hasábjain is megjelent, képviselő-testület elé vitte Gerhát Imre (egyet- Jen) MDF-es képviselő, de a polgármesterünk kifejtette, hogy túl költséges lenne (??) és egyöntetűen a szavazógép leszavazta. A hibás döntés mostanáig is nyugtalanít engem (és — gondolom — nemcsak engem), ezért nemcsak megírtam a hivatkozott cikket, hanem el is küldtem a Volánbusz Vállalat vezérigazgatójának egyenesen a kivágattal együtt, nehogy partikuláris kérdés legyen belőle... Az lett! A minap megkaptam Sohár István forgalomirányító szakosztályvezető — régi vitapartnerem — válaszlevelét. Ennek első bekezdésében kifejti az ismert tényt: a kijelölés az önkormányzatok feladata. Úgyszintén a költségvetés. Elgondolkoztató a — szóról szóra idézett — második bekezdés: „A jelenlegi végállomás a mi szempontunkból elfogadható, a polgármesteri hivataltól kapott tájékoztatás szerint a község lakosságánál is megfelel. Kérjük válaszunk szíves elfogadását! Hogy semmi kétség ne legyen: a választ nem fogadjuk el! Kérdjük: ki szállt ki és milyen szakember volt, aki elfogadta azt, hogy torlód1 nak a buszok, a gyalogjáró sávon állnak, az utasok egy munkásvonat indulása-érkezésekor a szűk járdán tolonganak a fel-leszálláshoz? Ez egy korszerű végállomás? Hát még ha üzemi busz is van? Avagy olyan forgalommentes időben nézték meg, amikor nem állt ott busz!? Az pedig, hogy a polgármesteri hivataltól kértek tájékoztatást, azt Heller de jól megírta a 22-es csapdája regényében! Amit írtam, az a helyi önkormányzat elhi-HISTÓRIA Pesty Frigyes Pilis („Az eltűnt régi vármegyék című könyvből — II.) Rémuralom rózsaszínben Lapjuk keddi számában érdeklődéssel olvastam Deregán Gábor főszerkesztő-helyettes úr írását a „Kis Katalin házassága” c. filmről. A cikkben írottakkal egyetértek, bár születésemmel megvártam Sztálin Apánk halálát, ami a film készítése után három évvel következett be. Ami írásra késztet, az a cikk két hiányossága, pontosabban két másik említésre méltó körülmény. Az egyik az, hogy a film — tökéletesen hazug mivoltában — hűen állítja elénk az ún. 50-es éveket, de nem annak teljességében. Nem a filmen kérem számon a korszak kegyetlen valóságát, azt a valóságot, amit azóta már van módunk megismerni: a munkatáborok, a törvénytelen eljárások, az AVH rémuralmának valóságát, hanem a cikken. A cikken, ami nem utal rá, hogy a film korabeli nézői miért is nem hihették el a bárgyú történetet, miért is nem tudták élvezni a happy endet, miért is nem volt hihető a film vetítése előtti csevely egyetlen szava sem. Mert a műsor, sőt a sorozat legfőbb bűne az, és ez a má-Olykor a királyi adományok a királyné világos beleegyezésével történtek, így midőn 1390. évben az esztergomi káptalan Sassad és Örs helységet kapta. Zsigmond király 1395. az említett Bajóth helységet a királyi kápolnától elválasztja és Kanisay János esztergomi érseknek adományozza, de már a következő évben Balás kanonok és a Boldogasszonyhoz czímzett kápolna rectora nemcsak ezen Bajóth, hanem a vele határos Akospalotája és Szamárd pilisi helységek birtokába is igtattatik. A szemlét tovább folytatván, látjuk, hogy Kande, Kálóz és Üröm (1367.) az ó-budai apáczák, Telki az itteni benczés apátság, Pomáz, a hasonnevű család, utóbb a Balassák és mások, Perbát, Zsámbék, Tök előbb Corvin János, utóbb az egri püspök, Páty előbb a telki apátság, később Corvin János herczeg birtokában volt. Kovácsi (1254) á pilisi apátságnak adományos jószága és így Torbágy, Török- Bálint, Boros-Jenő, Fel-Keszi, Kiszing stb. falvakat mindig csak magánbirtokosok kezein találjuk. Mindebből világos, hogy a magyar királyné nem lehetett egész Pilismegye földeinek birtokosa, hanem hogy azokból csak bizonyos jövedelmeket húzott. Ebből aztán némileg értjük, miként lehetett Pilis megye jövedelme csak 50 ezüst márka, midőn azt a királnyé adományban kapta. Visegrád keletkezésének története megfejti, miért viselte éppen a pilisi főispán visegrádi vámagysága hivatalát. A főispánok ugyan még csak a XIV. században nevezték magokat állandóan visegrádi castellanusoknak, de nincs ok föltenni, hogy a XIII. században mások, mint a pilisi főispánok lettek volna visegrádi várnagyok. Feltűnő terjedelmet tulajdonít e megyének Borbála királyné. midőn 1425. évben Pohárnok Istvánnak, az akkor Nógrád megyében fekvő Ajnácskőt, és az Ó-Buda vármegyében Hatvanhoz közel fekvő Boldogfalvát adományozza. (In Comitatu veteri Budensi prope Hatvan.) Ó-Buda vármegye alatt Nagy Iván igen helyesen Pilis vármegyét érti. De miután Boldogfalu, avagy a mai Pest megyei Boldog elég távol fekszik O-Budától és a királnyé pilisi megyéjétől, e falu csak enclavet képezhetett idegen megye területén. Pilis és Pest vármegye egymás mellett századokon át éltek önhatósági szervezetőkkel, jogukkal mindegyik vármegyének volt külön tisztikara, de ennek daczára már igen korán keletkeztek érintkezési pontok, melyek eme két vármegyét közelebb hozták. A XIV. században már többször együttesen tartják közgyűléseiket, így az 1335. és 1364-iki években, Pomázi János, László, Miklós és Imre 1399. évben egy ily közös közgyűlésen Kürthy Miklós által bepereltetnék Pest megyei Zahrus falu ügyében, 1400. évben Szent Erzsébet falu mellett, 1438. évben Szénfalvában is, közös közgyűlést tartott a két megye. Imre nádor is 1374. említi a két vármegye együttes közgyűlését, sőt 1467. évben a két megye szolgabírái közös jelentést tesznek. Úgy látszik, hogy a két megye egyesülése csak észrevétlenül történt, a nélkül, hogy ez országgyűlési határozattal, vagy kir. rendelettel kimondatott volna; legalább erre való adat nem ismeretes. Pest vármegyének a mohácsi vész előtti időben nem voltak főispánjai, a pilisi főispánok sora is a XIV. század második felében megszűnik. De azért még 1490-ben külön találjuk felsorolva Pest, és külön Pilis megyét azon jegyzékben, melyet I. Miksa kir. az országból szerzett, hogy azon vármegyékhez felszólítást intézzen az ő királylyá választásának támogatására. Ezen időben történhetett az egyesülés, melyet az 1492. évi országgyűlés már jóformán ténynek elismer. Ez év 100. törvényczikke azt mondja, hogy valamint Pest és Pilis vármegye, Budához való közelségökért főispánokkal nem bírtak, így azokban ezentúl se legyenek főispánok. (Item sicuti et quemadmodum hactenus Pestiensis et Pilisiensis comitatus comites non habuerunt, sic nec in futurum comites habere debeant.) Az 1495. évi 20. és 24. törvényczikk Pest és Pilis megyében, melyeknek fő- és alispánjok sincsenek, a szolgabírákra bízza a törvénykezési dolgokat, és midőn II. Ulászló harmadik decretumának 44. czikke 1498. évben azt rendeli, hogy minden vármegyének külön főispánja legyen, kiveszi Pest és Pilis megyét, melyek régi szabadságuk értelmében nem szoktak főispánok alatt állani. Ugyanazt rendeli az 57. törv. czikk 4. szakasza, fc törvények világosan azt tanúsítják, hogy e két vármegye a főispáni hivatal nem létében ősi jogot, a szabadság egyik kellékét látta, a mi szemben az egész hazával, mely főispánok által kormányzott megyékre volt felosztva, némileg sajátságos föltevés. De a sajátságban a magyar nemzet monarchicus érzülete fényesen nyilatkozik. Szuhai István kamarai elnök 1603. év jan. 7-én Bars vármegyéhez intézett szavai ezt igazolják: miután néhai nagyságos Ruszkai Dobó Ferencz halálával Léva vára több jószágokkal, és maga a főispáni hivatal is ő cs. kir. felségére szállott, stb. Ugyanazon üresség alkalmából királyi helytartó Pethe Márton érsek azon évi február 21-én a nevezett megyéhez küldött parancsában a királyt természetes főispánnak mondja. »Vacante officio supremi Comitis ... tamquam naturális comitis.et regis.« Ez alapon nyerik megfejtésüket az idézett törvényczikkek is, hogy Pest és Pilis vármegyének, mint Budához közellevőknek nem volt szükségük főispánra, és csakugyan Mátyás király 1467. évben Pest- Pilis megye közgyűlésének bázott intézkedését akarja helyrehozni. Tehát attól kértek tájékoztatást, aki az intézkedést hozta?! Megint csak — vagy még mindig — ott tartunk, hogy panasz — megválaszolás —! Szeretnék rámutatni, hol lóg ki az a bizonyos lóláb! Idézem a Veresi Hírmondó, a nagyközség lapja idei 2. számának 3. oldalán megjelent Vállalkozók, üzlettulajdonosok figyelem! című írásának második és harmadik bekezdését: „Az állomás (volt Tüzép) területén is szolgáltatóház létesül, ahol olcsóbban jut közművesített telekhez a majdani üzlettulajdonos. Itt 2 ezer forintot kell fizetni négyzetméterenként az üzlet területének telekáráért.” Úgy látszik, feledésbe ment nagynevű druszám híres mondása: — „Ne együk meg azt a tyúkot ma, amelyik holnap nekünk arany tojást tojik!” Márpedig a nagyközség eladósodása közismert. Bár a tervrajzot nem láttuk, mégis megkérdezzük: kecske — káposzta: a leendő szolgáltatóházak táján nem férnek el a buszok meg az azokon utazók? Tévedés ne essék: bennszülött veresi vagyok, aki 39. napi ülésében személyesen elnökölt. Mindez azonban csak az állapotok egyformaságára mutat, és Pilis vármegye még ezentúl is igazgatási külön állását fenntartá, és az 1505. évi rákosi országgyűlésen külön követei, úgymint Tahy István, és pomázi Czikó Gáspár által volt képviselve. Csak 1659. évben hozatott a törvény, (76. czikk) mely nemhogy szereti, imádja községét. Messzemenően elismerem a község fejlődé sét, haladását és együtt örvendezek az örvendezőkkel —, de együtt sírok a sírokkal is! És — a hiányosságokat látókkal együtt énekelem, látva a makacs, nem teljesen érthető ellenállást: — „Ez az a ház, ahol semmi se változik, ez az a híz, ahol áll az idő!” És ez a ház: Veresegyház! Márpedig így igaz az „ellenzéki” javaslatokat illetően... Nem ismerem személyesen Sohár urat — ő sem ismerhet minden levélírót vagy cikkírót. De arra jól visszaemlékeztem, hogy a közlekedési panaszaim kivizsgálására az elmúlt évtizedekben az akkori tanácselnök (most: polgármester) elküldte hozzám baráti megbeszélésére a Volán illetékeseit. Tisztelt Sohár úr, az hasznosabb volt —, mint a kipipáló elintézés. A Római Birodalmat csúfolták így: Roma lacuta — causa finita! Róma beszélt, az ügynek vége! Ez már kétezer évvel ezelőtt se volt helyes! Fazekas Mátyás Veresegyház rendeli, hogy a nádor Pest, Pilis és Solt egyesült vármegyék főispánja legyen. Pilis megye területe koronkint változhatott. Az 1608. évi törvény 15. czikke ahhoz még a Buda alatti és fölötti szigeteket számítja, mi alatt a Csepelt, és a Margit-szigetet kell érteni, Szent Endrét nem, miután ez külön neveztetik meg. (Vége) A lakihegyi adó megkezdi működését A magyarországi rádiózás történetében 1928-ban új korszak kezdődött. Április 29-én kezdte meg működését a CvepeZ-szigeten, Lakihegyen felépített adó. A 150 méter magas torony a korszak egyik legmagasabb épülete volt, építése a magyar technikatörténet addigi legnevezetesebb tette. Az új, korszerű nagyadó terve 1926-ban merült fel. A helyszín kiválasztását gondos mérlegelés előzte meg, végül a ráckevei uradalomhoz tartozó Lakihegyet választották a szakembberek, mert Budapestről jól megközelíthető, a szükséges elektromos vezetékrendszer könnyen kivezethető volt Kelenföldről. Az adó berendezésére több neves külföldi cégtől kaptak ajánlatot, végül a német Telefunkenét tartották a legjobbnak. A megrendelő Magyar Posta a megbízást 1927. március 29-én adta ki, a berendezések szállítására 7 hónap, szerelésre 2 hónap volt kitűzve. A 150 méter magas torony tervét Fuchs Emil készítette, a tényleges építés szeptemberben kezdődötL Az antennatartó építményen „Szinte példátlan hősiességgel dolgoztak az Állami Gépgyárak (MÁVAG) szakmunkásai. Százötven méternyi szédítő magasban, húszfokos hidegben, csaknem állandó, erős északi széllel küszködve, a fagytól félig merev tagokkal szereltek”— olvasható egy korabeli tudósításban. A Tételünkén által készített alkatrészek novemberben érkeztek meg. A teljes építkezés március végére fejeződött be, az első kísérleti sugárzás 1928. április 11-én kezdődött. A rendszeres műsorszórás április 29-én indult déli 12 órakor, a harangszó sugárzásával. Az új adó az ország területének nagyobb részén foghatóvá tette a rádió műsorát. Pogány György
