Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-29 / 99. szám
É PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK 5 Kezdődik az idegenforgalmi szezon Miniszteri biztos az oktatásról Elsőrendű feladat az idegennyelvtanár-képzés Az 1990-es adatok alapján az orosznyelv-oktatás számának zsugorodását feltételezve azt prognosztizáltuk, hogy körülbelül tizenötezer nyugatinyelv-szakos tanárra lesz szükség. Egyebek mellett ez hangzott el kedden este a ceglédi kaszinóban, a Kossuth Kör összejövetelén, ahol dr. Kézdi György, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium biztosa az idegennyelvszakosok képzésének lehetőségeiről, a távlati elképzelésekről, az orosztanárok átképzéséről tartott előadást. Ne adjuk fel (Folytatás az 1. oldalról) Ugyanez a kft. tartja fenn a Papszigeti kempinget, ahol éppen a nyitás előtti utolsó simításokat végezték. Meszelés, csaptelepek pótlása, víz-, villanyvezeték javítása — megannyi költség. A korai vendégek már kitelepedtek, lakókocsikkal, kutyával, konyhai felszereléssel. A leányfalui kemping vezetője, Lukács Gábomé részletesen, alaposan megmutogatja a háromféle szállási lehetőséget: komfortos faház — előtérrel, kicsi konyhával, zuhanyozóval és hálóval, mindez frissen felújítva, csempézve. Amelyek nincsenek felújítva, azok éjszakánként 400 forinttal olcsóbbak, de lényegesen alacsonyabb a színvonaluk. A komfort nélküli faházak emeletes ágyakkal, négy személynek nyújtanak alvási lehetőséget. Következő állomás a Horány Gyöngye kemping. Eltekintve attól, hogy két napja betörtek a telepre, siralmas látvány fogadja az ideérkezőt. A Horthy idejé-Magyarországon 700 ezer és 2 és fél millió közé tehető a szembetegek száma. Ez a szakorvosokra lebontva napi 3-4 esetet jelent. Hogy mit tud ezekkel a páciensekkel kezdeni a rendelőintézetben dolgozó szakember, az elsősorban a helyi műszerezettségen, illetve az orvos korszerű diagnosztikai ismeretein, tudásán múlik. Ez utóbbiak fejlesztésén, növelésén fáradozik a fővárosi I. Számú Szemészeti Klinika, ahol a napokban szervezték meg tavaly december óta a harmadik szakirányú továbbképzést a gyakorló kollégák számára. — Az ideghártya-megbetegedésekről, a kontaktlencsebeépítés lehetőségeiről, s legutóbbi, a szemészeti ultrahangos vizsgálati módszerekről tartott tanfolyamok még akkor is nagy érdeklődést váltottak ki az orvosok körében, ha Ma vitatja meg a zsámbéki képviselő-testület a helyi • adókról és az önkormányzati lakások értékesítéséről szóló rendelettervezetet. Mivel idén nagyon kevés pénzt fordíthatnak fejlesztésre, ezért kívánják bevezetni a vállalkozókat érintő adót, amelyet a foglalkoztatottak létszáma után fizetnének. Kedvezményt kínálnak azoknak, akik helybéliekkel dolgoztatnak, részükre visszafizethetné az igényeinket! ben cserkésztelepnek szánt üdülő épületei vizesek, dohosak, omladozó vakolatúak, az ágynemű — éppen kiterítve a fűre — nyomorúságos hajléktalan tanyákat idéz. Tóth József, a Dunatours kereskedelmi osztályának vezetője az egyik képviselő kérdésére, hogy mit szól ehhez a tisztiorvosi szolgálat, azt válaszolja, inkább fizetnek valamit, minthogy költsenek a helyreállításra. A visegrádi turistaház és kemping ezek után már nem kelt bennünk különösebb meglepetést. Szellőztetik a szobákat, lehetőség szerint tisztaság, rend van, hiszen már érkezik az első csoport. Sajnálatosan mindenütt azt halljuk: jó ez a gyerekeknek, fiataloknak. Vajon valóban jót teszünk, ha az ifjúságot igénytelenségre neveljük, egészségtelen épületekbe kényszentjük? Es vajon kárpótolja-e őket a valóban csodálatos természet az elszenvedett kényelmetlenségekért? Bartos Csilla az egyes településeken, ahol a gyakorlati munka zajlik, a szakrendelőkben nincsenek meg a fenti kezelések elvégzéséhez szükséges műszerek — mondta Süveges Ildikó, a klinika igazgatója. A nagyfokú érdeklődés okáról (például a legutóbbi rendezvényre a várt 5-6 orvos helyett 120 érkezett!) a Honvéd Kórház képviseletében a sajtóbeszélgetésen megjelent Aczél Klára szakorvos elmondta, hogy a szakorvosok a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges műszerek hiányában is sokat profitálnak az említett továbbképzéseken hallott ismeretekből. Ezek birtokában ugyanis maguk is pontosabb diagnózist adhatnak a betegeknek, illetve a kórházi kezelésről a körzetbe visszaérkező páciens utókezeléséhez is biztosabb tudással állhatnak hozzá. mé. önkormányzat az adó összegét. Most kínálnak föl eladásra mintegy ötven önkormányzati tulajdonban lévő lakást, elsősorban a benne lakóknak. A rendeletterv szerint a forgalmi érték ötven százalékáért hozzájuthatnak majd a lakásokhoz az ott lakók. A részletfizetésre is kínálnak lehetőséget, aminek módozatait a képviselők ezen az ülésen dolgozzák ki.-szi-A miniszteri biztos bevezetőjében szólt arról, hogy 1989-ben, amikor az oktatási kormányzat meghirdette a szabad nyelvválasztást, két alapvető gondra keresett megoldást: a nyugatinyelv-szakos tanárhiány enyhítésére, valamint az orosz szakos pedagógusok — mint lehetséges munkanélküliek — gondjaira. Voltaképpen ez az intézkedés politikai jelentőségével a rendszerváltozást segítette. Ezért a jelenlegi kormányzat — s feltehetően a későbbi is — nyugodt lelkiismerettel vállalhatja azt. Annak ellenére, hogy nagyon is nyugtalanító a mostani "helyzet. Az általános iskolák alsóbb osztályaiban egyre kevesebben tanulnak oroszul, a nyugati nyelvek valamelyike jelent meg az órarendben. Az természetesen szakmai kérdés, hogy az idegen nyelv tanítását mikor indokolt és érdemes elkezdeni. Mindenesetre a szülő véleményét és szándékát is figyelembe kell venni. Jóllehet ezen igények teljesítéséhez nincs elég nyelvoktatásra alkalmas pedagógus, s az iskolák lehetőségei is elmaradnak az ideálistól. Aligha vitatható az a megállapodás, hogy a szülők és diákok vonzódnak például a (Folytatás az 1■ oldalról) Hubay Adám elöljáróban leszögezte, a cél,, amiért egybegyűltek, 40 ezer ember érdekét szolgálja. Mint egy áldást várták a repülőtér építését és beindítását, mely előzetes számítások szerint mintegy 10 ezer embernek adna munkalehetőséget a térségben. Az év elején megjelent 3007 számú Kormányhatározatot a térség önkormányzatai és a lakosság úgy értelmezte, hogy a lacházi légikikötő megépítése eldöntött tény. Ám kiderült, hogy Lacháza csak egy alternatíva, mely mellett a kunmadarasi repülőtér hasznosítása is felmerült, mint lehetőség. A két repülőtér infrastruktúrája és pályahossza nagyjából azonos. Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy nem a gazdaságosság játszik elsődleges szerepet, hanem a környezetvédők aggályait kihasználva egy érdekcsoport Kunmadarast dobta be a köztudatba. A környezetvédők azzal érvelnek, hogy a repülőtér zaja és forgalma károsan hat ki az itt élő állatfajokra, mindenek előtt a madárvilágra. A hozzászólások közül először Paczal István, Apaj és Ürbó'puszta vadászmesterének véleményét idézem. francia vagy az olasz nyelvhez, csak az említett korlátok miatt nem választhatják azt. Kézdi György a későbbiekben beszélt arról, hogy a minisztérium vezető' testületéi elfogadták azt a stratégiát, miszerint elsó'rendű feladat az idegennyelvitanár-képzés, illetve átképzés, valamint nyugati vendégpedagógusok és oktatók meghívása és foglalkoztatása a felső- és közoktatásban. Ennek megfelelően — mennyiségileg — ugrásszerű fejlődést regisztrálhattak, s változott a belső arányszám. A fordulat 1991-ben volt. A tudományegyetemekre és a négyéves tanárképző főiskolák nyelvtanári szakjaira mintegy tizenöt-húsz százalékkal több hallgatót vettek fel. Ekkor alapították a felsőoktatási intézmények a hároméves egyszakos nyelvtanárképzőt. Már az indulás évében mintegy hétszázan kezdhették el tanulmányaikat. A számok imponálóak. Ám a tények azt mutatják, hogy a diploma megszerzése után ezeknek a pedagógusoknak a jelentős része nem a tanári pályán helyezkedik el. Az előbbiekhez kapcsolódva az előadó kifejtette, a felsőoktatásban nyelvtanári diplomához jutók közül évente — 1970 óta dolgozom a térségben, előtte magam is öt évig repültem. Igaz, sok madárfajta kiveszett, elköltözött a környékről, de nem a repülők miatt, amik 1920 óta röpködnek Lacháza környékén. A belvizek esztelen lecsapolásával, az apajpusztai halastavak és a hozzájuk tartozó rizsföldek felszámolásával megszűnt az az élettér, amiben a kócsag, a szürke lúd vagy a vadrécék otthonra találtak. Ami a túzokot illeti: személyesen győződtem meg róla, hogy a betonpályák végétől alig néhány méterre, ahol a gépek le- és felszálláskor 30-40 méter magasban repültek, a túzok vígan költött, megszokta, nem félt a gépektől. Ugyancsak a vadászok véleményét tolmácsolta Mészáros Tibor, ráadásul elhozta a Magyar Közlöny ez évi 10-es számát. Ebben jelent meg a 7/93. FM rendelet, ami a vadgazdálkodási alap kezelését és felhasználását szabályozza. Az 5. számú melléklet felsorolja azokat a területeket, ahol mindenfajta madár vadászata tilos, vagyis kiemelt védettséget élvez, tekintetbe véve a madarak vonulási irányát is. Ebben a felsoroláskörülbelül ezerötszáz, míg az orosztanárok átképzési programjában résztvevők közül mintegy hétszáz kollégára számíthatnak a közoktatásban. A jelenlegi helyzet tehát komoly intézkedéseket igényel. Ezért született az a megoldási javaslat, miszerint az átképzési programot ki kell terjeszteni a nem orosz szakos alapdiplomás, s a közoktatás valamely intézményében tanító másoddiplomásokra is. A miniszteri biztos kitért arra is, hogy valószínűleg még sokáig szükség lesz az átmeneti intézkedések némelyikére. Elsősorban arra, amely lehetővé teszi, hogy az idegen nyelveket az alap- és középfokú oktatási intézményekben nyelvvizsgával is tanítani lehessen. A tárca szakembere érintette az oktatás foglalkoztatási nehézségeit. Majd taglalta az át- és másoddiplomás-képzést. Ezt követően szólt a pedagógusokat erősen foglalkoztató törvények egy részéről. A felsőoktatási törvény tervezetéből két lényeges elemet — az oktatás időtartamára, valamint az akkreditációra vonatkozó legfontosabb elképzeléseket — vázolt fel. A miniszteri biztos az ban szó sincs a Kiskunsági Nemzeti Parkról, még kevésbé Kiskunlacházáról. Szomorközi Miklós kunszentmiklósi vállalkozó — és vele együtt mások is — annak a gyanújának adott hangot, hogy az oly sokszor meglovagolt környezetvédelmet egyesek arra akarják felhasználni, hogy így hívják fel magukra a figyelmet és így szerezzenek szimpatizánsokat pártjuknak az elkövetkező választásokra. Szomorközi Miklós egyszerű gazdasági-földrajzi tényekkel érvelt. Kiskunlacháza és a Csepeli Szabadkikötő közt mindössze 30 kilométer a távolság, tehát a légi és vízi szállítást gyakorlatilag össze lehet kapcsolni, az országúti környezetkárosító és drága kamionfuvarozást a minimumra csökkentve. Ezzel szemben Kunmadaras 200 kilométerre van Csepeltől vagy Ferihegytől. A felvetett kérdéssel kapcsolatban Farkas József, a Légiforgalmi Igazgatóság nevében határozottan kijelentette, az ő érdekeiket tekintve Kunmadaras mint lehetőség fel sem merült, szóba sem jöhet, pont a távolság miatt. Lengyel Endre, a hazai és nemzetközi légikikötő-terveorosztanárok képzése kapcsán rámutatott — ezt és az előző témaköröket is statisztikai táblázatokkal illusztrálta —, hogy az angol és német nyelv túlzottan előtérbe került. Pedig valójában semmiféle központi prekoncepció nem befolyásolta a felsőoktatási intézményeket, illetve az átképzésben nyelvet választó pedagóguskollégákat. Remélhetőleg a rangsor a későbbiekben jelentősen megváltozik, s nagyobb felső- és közoktatási bázisa épülhet ki a francia, olasz és spanyol nyelvnek is. Kézdi György végezetül hangsúlyozta, a pedagógusképzés, illetve a közoktatási intézmények valamennyi szintjén jelentős tevékenység folyik az európai nívójú nyelvtudás társadalmi elterjesztésére. Emögött egy-egy iskola áldozatos erőfeszítése, a tanárok és a felsőoktatási szakemberek munkája áll. A művelődési tárca feladata inkább a menedzselés, a financiális és jogi háttér kidolgozása. A tényleges teendők oroszlánrészét az iskolák falai között végzik. Ez utóbbiért a biztos tolmácsolta a minisztérium köszönetét a jelen lévő pedagógusoknak. zés elismert szaktekintélye elmondta, a légikikötők megépítését általában 10-15 éves huzavona, egyeztetési tárgyalás előzi meg, s még nem volt rá precedens, hogy a környezetvédők ne hallatták volna a szavukat. Egy olyan kérdésben, mely közérdeket szolgál, elsősorban a helyiek érdekét, igényét kell tekintetbe venni. A fórumon szóba került —• pontosabban kiderült —, hogy mind a mai napig nem készült el az a környezeti hatásvizsgálat s ennek alapján egy tanulmányterv, amit ama 3007. sz. kormányhatározat írt elő a LRI részére. Ez a hatásvizsgálat nem csupán az ökológiára terjed ki, hanem az egész térség tűrőképességére, légszennyeződésre, zajártalomra, területre, úthálózatra, infrastruktúrára... Ennek hiányában az UVATERV sem vállalkozhat egy konkrét fejlesztési program elkészítésére. Amiben a térség véleménye egységes: a Ferihegyi repülőteret kiegészítő tranzit légikikötőt Kiskunlacházán kell megvalósítani, s ebben ne politikai szándékok, asztal mellett kiagyalt elméletek vagy a természetbarátok ambíciói döntsenek. Matula Gy. Oszkár Szemésztovábbképzés Pontosabb diagnózis Amellett, hogy hazánkban viszonylag kevés — 10-12 darab — korszerű szemészeti ultrahangvizsgálatra alkalmas műszer van a kórházakban és a klinikákon, a szakorvosok mégis szívesen vesznek részt az e témában rendszeresen megtartott továbbképzéseken — mondta egy újságíró kérdésére Süveges Ildikó, a fővárosi I. Számú Szemészeti Klinika igazgatója azon a tegnapi sajtóbeszélgetésen, amelyen az orvosok számára április 22. és 24. között megtartott tanfolyam eredményeit és tapasztalatait összegezte. Helyi adók, lakáseladások Döntés előtt Zsámbékon F. F. Egységes a térség véleménye Repülőtér — Lacházán