Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-28 / 98. szám
i PEST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. ÁPRILIS 28.. SZERDA 13 A Magyar Posta válasza np // //j / Tűnődés egy emléktábla előtt Tisztelt Főszerkesztő Úr! A Pest Megyei Hírlap április 10-i számában megjelent „Osztályharc” című cikkben leírtakat megvizsgáltattam és az alábbiakat hozom szíves tudomására. Április 9-én a lap nyomása, a lapterjesztési szerződésben lévő 21.00 óra helyett 22.30-kor kezdődött, amit 23.25-kor nem ellenőrzött információim szerint megszakítottak és a szerződés szerinti 0 óra 50 perc helyett 03.05-kor fejeztek be. Ez a késés olyan jelentős volt, amelyet a posta menetrend szerinti szállítójáratai nem tudtak bevárni. Amenynyiben a járatok bevárták volna a lapot, akkor a többi lap, így például az Új Magyarország is késve jutott volna az olvasók kezébe, ami tovább növelte volna a panaszok számát és indokolatlanul sújtotta volna a töbj)i lap kiadóit. Az igazsághoz tartozik az is, hogy április 10-e óta még három esetben (április 13, 14, 15) fordult elő jelentős nyomdai késés. Ezeken a napokon — egyébként szerződés szerint — a posta utánszállítással tudta Cegléd és Nagykőrös térségébe eljuttatni a lapot. Ez a kiadónak többletköltséget jelentett. A lap olvasói pedig késéssel kaphatták kézbe kedvenc lapjukat. Végül megismétlem azt, amit már több hírlapterjesztési panasszal kapcsolatban mondtam, hogy minden konkrét esetet kivizsgálunk, ha hibáztunk igyekszünk helyrehozni, ha nem hibáztunk, kérjük, hogy az alaptalan vádaskodástól mentesítsenek bennünket. Újból megerősítem azt, hogy a posta a sajtóterjesztést politika- és versenysemlegesen végzi és valóban méltóságon alulinak tartom, mint ahogy a jelekből ítélve a nyomda is annak tartja, hogy a terjesztési hiányosságok okainak politikai indíttatású vádjaira válaszoljak. Arról is tájékoztatom még, hogy legújabb panaszával kapcsolatos vizsgálatot az Önökkel szerződésben álló Budapest-vidéki Postaigazgatóság vezetője elvégzi és eredményéről tájékoztatja Önt. Kérem, hogy a Pest Megyei Hírlap olvasóinak tájékoztatása érdekében válaszomat közölni szíveskedjen. Doros Béla vezérigazgató Ha magyar történelmi városok közül éppen Egerbe látogat valaki, biztosan megtekinti a Dómot, a minaretet, a várat, az ott nyugvó Gárdonyi Géza sírját. Ha a városbelső felé halad, az író emlékházát, a falon elhelyezett emléktáblát az: „Itt élt és alkotott” szöveggel. Valóban, így igaz. Magányosan, a keleti miszticizmusban elmerülve, családját is hónapokra mellőzve. Sajkódon Németh László is „elkülönült”. A nyaraló telkén egy kis parasztházat alakított át magányra. Ha a Magyar írók Szövetségének lesz valaha erőforrása a ház megvásárlására és emléktábla elhelyezésére, csak azt írhatja: itt írta a Colbert drámáját és rendezte sajtó alá egy-egy művét. Aráéra utazó turista, ha vonattal érkezik, az első sarokháznál a Váci Múzeum Egyesület jóvoltából már emléktáblával találkozik. (Galcsek u. 2.) 1982-ben állította a következő, a már megszokott felirattal kezdődően: „Itt élt és alkotott Végh Dezső (1897—1972.) festőművész.” A felirat csak akkor állítana igazat, ha azt írná: itt is élt! Végh Dezsőnek, az európai mércével is mérhető festő- és grafikusművésznek ebben a szűk, egyszerű polgári életre méretezett lakásában nem volt lehetősége nagy alkotásokra. Kedvtelésből rajzolgatni, megrendelésre, propagandacélból könyvborítókat tervezni, tus- és ceruzarajzokkal lavírozott illusztrációkat készíteni — erre még, igen. De ez már határeset. Sorolhatjuk bárhová, a megrendelő nem művészi munkát várt. Viszont ebben a lakásban elmerenghetett Franciaországban, Itáliában eltöltött pazar éveire és morzsolgathatta életének még hátralévő idejét. Két jószándékú, de az élettörténetbe csak felületesen kóstolgató helyi patrióta halálának 20. évfordulójára készülve megemlékezett róla. (Naszály Váci Fórum. 1990. okt. 11. p. — Ring. 1992. okt. 28.) Mindketten felsorolják a pályafutás jelentősebb állomásait, azokat a közismert sablonokat, amit 1968-as gyűjteményes kiállításának katalógusa leír. Végh Dezsővel, nyugdíjba vonulásáig gyakran utaztunk együtt Budapestre munkahelyeinkre. Összebarátkoztunk. Társalgásunk örök témája a nagy francia impresz-HISTÓRIA Pesty Frigyes Pilis („Az eltűnt régi vármegyék című könyvből — I.) Jóval korábban, mintsem Pilis vármegyéről tudomást szerezhetnénk, említik történeti emlékeink a Pilishegyet, mely két mérföldnyire fekszik Esztergom alatt, és a pilisi cistercita apátságot, mely e hegy tövében feküdt. Ez apátságot III. Béla király alapította, és gazdag jövedelmekkel ellátta 1184. évben.'De Pilis vármegyének e korban semmi nyoma. Minthogy a Pilis nevű erdő, melynek használatát a király 1187. az esztergomi keresztes lovagoknak adományozta, Esztergom megyében feküdt, föl lehetett tenni, hogy e században Pilis megye még nem létezvén, csak később vált el Esztergom megye testétől. És valóban még csak 1225. évben találjuk Pilis megye első megemlítését, minden útmutatás nélkül, vájjon az ősmegyék egyike volt-e már Pilis, vagy újabb alkotás, melynek még csak indokát sem ismerjük. A pilisi apátság birtokait 1254. évben a király megerősíti, és egyúttal a pilisi ispánnak megtiltatott, hogy az apátság bármely birtokain szállást kérjen. Ezen adatokból kitűnik, hogy Pilis megye eredete a tatárjárás előtti korba vihető viszsza, és hogy Botka azt szükség nélkül több évtizeddel későbbi időre halasztja. A tatárjárás után IV. Béla királynak törekvése a hon újraalkotásában oda volt irányozva, hogy védelmi képességét fokozza. Ezért adott sok főúrnak engedélyt várak építésére, azért adományozta feleségének, Mária királynénak a pilisi erdőség közt emelkedő hegyet, hogy rajta várat építsen, a melynek különös rendeltetése az volt, hogy közveszély esetén a margitszigeti apáczáknak menhelyül szolgáljon. Mária királyné tetemes kötséget fordított a vár építésére, a mit tekintetbe vévén IV. Béla király, 1259. évben a királynénak nemcsak a várat, hanem egész Pilis vármegyét is adományozta, (ipsum castrum, cum comitatu et districtu de Pelys, eidem sicut locum primitus concesseramus.) Ez adománylevél alapján épült a visegrádi vár a pilisi hegyen, de Pilis vármegye már jóval előbb létezett, a miért is nem fogadhatom el Botka azon nézetét, hogy a királynék eme birtokából fejlett ki utóbb (tehát még 1259. után) a kis Pilis vármegye. Meglehet, hogy Pilis megye területi álladéka az ős Esztergom vármegye kebléből esett ki, a földrajzi fekvés ezt valószínűvé teszi, mind a mellett ez még is csak összevetés, mely más felfogást ki nem zár. Nem kicsinységéért tagadom Pilisnek ősmegyei minőségét, hanem azért, mert Pilis IV. Béla király előtt várispánság nem volt. De mert az önállóság szükséges kellékeivel nem bírt, már kezdettől fogva ki volt jelölve helyzete, hogy más nagyobb megyére támaszkodjék. A királynék e birtokából fejlett ki utóbb a kis Pilis vármegye-IV. Orbán pápa, 1263. évben a királynak ezen, Mária királyné javára tett adományát megerősítette, hozzájárulván ahhoz is, hogy a király és királyné e várat gyermekeik egyikének adományozhassák, vagy hagyományozhassák. A király 1264. évben comitatum et districtum Pilis újra adományozza a királynénak. Különösen hangzik, hogy ezen megye évi jövedelme nevezett időben az 50 ezüst márkát meg nem haladta. Azt mondani alig szükség, hogy a Pilis-hegyen épült vár a történetünkben oly fényesen szereplő Visegrád. Pilis vármegye egészen a Duna jobb partján feküdt, úgy, hogy Budán, Ó-Budán és Visegrádon kívül még mintegy 30 falu tartozott hozzá, és pedig: Buda-Örs, Tétény, Török-Bálint (Turbal), Bya, Tök, Torbágy, Páty, Tinye, Buda- Kesz, Hidegkút, Solmár, Vörösvár, Kovácsi, Csaba, Szent-László, Bogdán, Tótfalu Békás-Megyer, Csobánka (máskép Borony), Pomáz, Kalász, Üröm. Telki, Boros-Jenő, Kissing. Sz.-Iván, Perbál, Sz-Kereszt, Promontor (Budafok), ízbek és Zsámbék városa. Hozzá tartozott még Zsámbék vára, és Csik, Tahi puszta, mely most is várrommal ékeskedik. De hozzá tartoztak még oly helységek is, melyek ma Esztergom megyében fekszenek, mint Bajoth, Monyoros (ma Mogyoros), Szomor, — vagy Fejér megyében mint Berki, Érd, Diós (1333-ban Gyógy, prope Thetunmál) Tabajd. Más pilismegyei falvak, mint Szekeres, Bogárfalu, Füzeg, Szemcse, Garancz, Kande, Ákospalotája, Várad, Szent-Péter és a budai Sashegy alatt fekvő Sassad, (1390. Szazad) már eltűntek a föld színéről, és pusztákká törpültek mint Leányfalu. IV. Béla király 1254. évben a pilisi apátság kiváltságának megerősítése alkalmával megtiltja, hogy a pilisi főispán (Comes de Plys, qui pro tempore fuerit constitutus) az apátság népeinél megszálljon, vagy azokat valamikép bántsa. Daczára, hogy Pilis vármegye 1259. év óta a királyné birtoka volt, a király itt mégis fejedelmi jogokat gyakorolt, sőt adományokat is tett. Itt tudósítja IV. László király 1285. évben Bars, Nyitra, Komárom, Pilis, Zólyom és Csongrád vármegyéit, hogy miután ő a garamszentbenedeki apátságot bármely főispán hatósága alól (a cujuslibet Parochialis Judicis judicio exemit) fölmentette, azért az apátság népeit törvény elé ne idézzék. Zsigmond király 1394. évben Palata falut az esztergomi érseknek adományozza és az adományt 1406. évben megerősíti. Ä szintén pilismegyei Tinyét Nagy Lajos király 1346. Iwandorf Jánosnak és Sudor Péternek adományozta. Egyik tekintélyes helység, mely ma Esztergom megye haszionista nemzedék: Monet, Menet, Cezanne, Chardin, Renoire — és még mások. Lakásán több alkalommal is megtekinthettem nagyméretű rajzmappáiból kiforgatott színpad-, kosztüm- és ruhaterveit. Más szóval: alkalmazott grafikának nevezett mesterműveit. Színpadképeket a Rómeó és Júliához, a Cyrano de Bargerachoz, a Walpurgis éjhez; kosztümterveit, a Cassandrához éppen a magyar Michail Gyarmati revüszínháza számára. Itt álljunk meg! Michail Gyarmati Balassagyarmatról vándorol ki Párizsba és életre hívta a Folies Bregére revüszínházát. Végh Dezső jelentős idővel és .színpadtervezéssel segítette elő a színház és alapítójának a világhírnevét. Patetikus hévvel mesélte el nekem a napi útjait a hangulatos platánsorral övezett rue La Fayetta és a rue de Provence-n át a színháztérig és meleg barátságát Michail Gyarmatihoz. Vácnak, Vácról — ilyen műveket Végh Dezső nem alkotott. Később, hűségének jeleként hagyatékának jelentősebb hányadát özvegye a városnak ajándékozta. Távol állt attól, hogy lokálpatrióta legyen. Dandys, külszínre is sokat adó művész volt. Tiszta értelmű, magas kultúrára valló társasága élmény volt azoknak, akikkel elbeszélgetett. Erre is sokat adott. A Váci Múzeum Egyesület halálának a huszadik évfordulóján megkoszorúzta sírját. Dicséretes dolog, de további, csoportos félretekintésre utal. Tágabban néhány volt kebelbaráton kivül másokat alig ismer, vagy elhallgat. Kemény László váci születésű festőművészről — rajtam kívül — sehol nem beszélnek. Budapesten és Vácott alkotott. Vácnak a dunai tájait, vízimalmokkal, lóúsztatásokkal és városbelsőkkel. Családi házuk, részben még áll az Árpád út 12—14. szám alatt. Neki is járna emléktábla! Ő festette a Sasfiók-kápolna freskóit a politikai okokból többször elítélt Regőczy atya megbízásából, akit Van Roy belga bíboros és annak barátja, a volt ENSZ főtitkár Trygve Li is támogatott. Kemény László a maga korában Szőnyi Istvánnal egyenértékű alkotó volt. Egyformán üldözték őket, mert nem váltak vonalas festőkké. Szőnyi Istvánnak Zebegény emléket állított. Vác Kemény Lászlónak, Csók István tanársegédjének még nem. Milyen tanulság lehet ebből a tűnődésből? Az emléktáblaállítók mérlegeljenek egyenlően, a halhatatlanság eledelével másokat is kínáljanak meg! Petó'vári Gyula Budapest tárában van, a királyi kápolnához (Comitatus Capellae nostrae) tartozott; de voltak itt a nyulakszigeti apáczáknak is birtokai nevezetesen Csaba, Pomáz falu, bírták a budai vár vásárjövedelmeit is. De Jenőt nem bírták, noha azt Erzsébet királyné 1336. évi igtatásában mondja, hanem bírták azon másik Jenőt, mely a Duna bal partján, Pesthez északra feküdt, mint az a nevezett évben történt beigtatás jelentéséből kitűnik. (Folytatjuk.) Abonyi Lajos halála A múlt század 70-es, 80-as éveinek volt népszerű írója Abonyi Lajos, aki 1898. április 28-án hunyt el Abonyban. Márton Ferem ként látta meg a napvilágot 1833. január 6-án Kisterenyén, 11 éves volt, mikor atyja Ahányban földbirtokot vett és a család a faluban telepedett le. Bár nem a községben született, ifjúi eszmélésének évei oda kötötték, ott ismerte meg a népet, ott formálódtak első írói próbálkozásai, így írói nevét is a faluról kölcsönözte. Tanulmányait Kecskeméten és Pesten végezte, 1848-ban a 15 éves ifjú nemzetőrnek állt, a nagy idők emléke későbbi írásaiban is fel-felderengett. Tekintélyes birtok ura volt, a család anyagi helyzete lehetővé tette, hogy az irodalomnak éljen, hivatalt csak 1861-ben vállalt rövid időre, mikor Pest vármegye aljegyzővé választotta. Az alkotmányosság elmúltával viszszatért Abonyba és élete végéig ott élt. Nem csak együtt élt, együtt is érzett a néppel. Atyja, a józan ügyvéd és gazda szerette volna bevonni a birtok ügyeinek intézésébe, de végül tudomásul vette, hogy fia más célokat tűzött maga elé. „Csak aztán valamikor tintává ne váljon az egész!”— óvta azért. Abonyi írói hírneve a 60-as években már magasan szállt, 1864-ben jelent meg A mi nótáink című regénye, az „érdekfeszító' mese tarka világát s alakjait ízről-ízre magyar poézis, magyar érzés melegítette át." (Kndródi Sándor). Népszerűek voltak népszínművei, ezeket Blaha Lujza segítette diadalra. A 90-es években kezdték elfelejteni, változott a világ, az olvasóközönség ízlése. Abonyi érezte ezt, egyik levelében óvott a változásoktól, főleg a szocialista eszméktől: „Abban a szocializmusban, melytől most kavarodik a nép agyveleje, már nem is az a baj, hogy kivetkózteti jó magyar szokásaiból de végképp kivetkózteti magyar voltából. (...) Maholnap a népnek nem lesz nemzeti érzése, hazafi büszkesége. ” Pogány György
