Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-24 / 95. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. ÁPRILIS 24., SZOMBAT 13 „Szállj költemény, szólj költemény” (József Attila) Ebben az évben a KÖLTÉSZET NAPJA, április 11., József Attila születésnapja a húsvétiul, Krisztus feltámadásának ünnepével esett egybe. Csoda-e hát, ha a költemények világa az elmúlt napokban még inkább megrezegtette a bennünk lévő húrokat? Huszonhárom tehetséges fiatal jelentkezett a XIII. kerületi MDF által meghirdetett versmondó versenyre. Dunaharaszti, Ecser, Leányfalu, Monor, Püspökszilágy. Szob, Vác és Budapest ifjú versmondói tették emlékezetessé április 17-ét, a verseny napját. „...Versem azé, ki szívem versbe kérte...” (József Attila) Igényes, kultúrált, szép, tiszta beszéd tolmácsolásában üzent a mának többek között Arany János, Babits Mihály, József Attila, Petőfi Sándor, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Reményik Sándor, Sík Sándor, Szabó Lőrinc. Igen megtisztelő volt, hogy Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész, a Nemzeti Színház örökös tagja elvállalta a a zsűri elnöki tisztét. Vitai András előadóművész a zsűri alelnöke volt. Baleczky Iván tanár, Borda Lajos antikvárius, Hámori Renáta gimnáziumi tanuló, Jurányi Rudolfné tanár, Körtvélyessy Lászlóné gimnánáziumi munkatárs „igen nehéz helyzetben voltak”, mikor dönteniük kellett a helyezésekről. Sinkovits Imre színművész valamennyi versenyzőt megdicsérte. Kérte, hogy szeressék továbbra is a verseket, tolmácsolják ily módon is a kultúrát, nyerjenek meg másokat is e nemes feladat folytatására. A zsűri elnöke sokunk vágyát kifejezte, mikor arról szólt, hogy sokkal több verset kellene megtanulni a diákoknak már az általános iskolákban. Köszönet jár mindannak, aki vette a fáradságot, verset tanult és „szeretettel csügghettünk ajkán” — mondta Sinkovits Imre. I. helyezett: Szanitter Dávid, Budapest II. helyezett: Kovács Tünde, Vác III. helyezett: Kovács Borbála, Vác IV. helyezett: Kovács Enikő, Vác V. helyezett: Kiss Zsuzsanna, Ecser VI. helyezett: Bangó Margit, Szob. A döntő további hat versenyzője versmondásuk alapján VII. helyezett lett. Az I—II—III. díjat (5 ezer, 3 ezer és 2 ezer forintos könyvutalvány) és a döntőbe jutott versenyzőket a XIII. kerületi MDF és a Borda Antikvárium ajándékozta meg. Köszönjük a Püski Könyvesház értékes könyvjutalmait, melyben valamennyi versenyző részesült. Szurkos Imre grafikus megteremtette a megfelelő körülményeket a verseny lebonyolításához. A költemények „szóltak”, Nyílt levél Hankiss Elemérhez: Meglepődve olvastam Antall Józsefhez írott nyílt levelét 1993. április 6-án a Magyar Hírlapban! Ahelyett, hogy elismerné leváltásának okát, falsul, erkölcstelenül védekezik és vádol! Igen, Hankiss úr, Önt annak idején megbízták, hogy a „pártállami” televíziót alakítsa át európai jellegű szolgálati televízióvá! Ha nem tudná, Hankiss úr, felelősség is van e világban! Mégpedig, ha valakit valamire megbíznak és az a valaki azt a megbízatást vállalja, azt köteles teljesíteni! A televízió az ország, a nemzet életében nagyon fontos szerepet tölt be! Ha nem tudná Hankiss úr, a nép, a nemzet tájékoztatása és erkölcsi „szálltak”. Kell ennél szebb esemény a MAGYAR NYELV HETE küszöbén? Akik részesei lehettünk ennek az élménynek, a versenynyel köszöntöttük nemcsak a KÖLTÉSZET NAPJÁT, hanem a MAGYAR NYELV HETÉT is, hiszen „A .vers mindannyiunk anyanyelve”. (Kosztolányi Dezső) Baleczky Istvánná Budapest magatartásának, formálásának karbantartása volt Önre bízva. Ez az, amit Ön nem teljesített! Az, hogy európai, az nem azt jelenti, hogy mindent szabad! Még azt sem, hogy minden igényt ki kell elégíteni! Mert ha nem tudná, Hankiss úr, az igény és az igényesség közt nagyon nagy a különbség! Az emberiség továbbfejlődésének alapja, fundamentuma az igényesség és a jó ízlés igénye lehet csak és nem az ízléstelenség. Állítom. Merem állítani, hogy a televíziónál dolgoztak és dolgoznak most is rendes emberek! De sajnos, vannak ott másmilyenek is, olyanok. akik nem a rendes, értékes kultúrát képviselik. Akik nem az értékes filmanyagot vásárolják meg külFelelősség is van a világon HISTÓRIA Vay Sarolta Mikor kezdtek csárdást táncolni (Részlet a Régi magyar tár sasélet című könyvhéti) Mikor fölhangzanak a báltermekben a szupécsárdás szilaj akkordjai, és vígan demonstrálja a táncoló ifjúság, hogy soh’se halunk men, alig hiszem, hogy akadna valaki, akinek eszébe jutna, hogy még a jelen század első tizedeiben, sőt a fővárosban egészen a harmincas évek végéig senki sem táncolt csárdást. A harmincas évek végén, Széchenyi István indítványára, az előkelő bálon négy ifjú mágnás mutatott be toborzót, olyanforma táncot, aminővel egykoron báró Balassi Bálint, a jeles lírai költő aratott nagy tetszést az 1572-i pozsonyi koronázási országgyűlésen. Hogy nők is táncoltak volna csárdást, az Budapesten 1840. január 9-én történt először, mikor az itt hangversenyező Liszt Ferenc tiszteletére tizenhat előkelő hölgy, élükön báró Bánt'fy Pálné roffi Borbély Amáliával, a kaszinó tenneiben rendezett igen érdekes mulatságot. Biharország fővárosában. Nagyváradon tették a harmincas évek elején egész Magyarországon először szalonképessé a csárdást. Egy régi kézirathalmazban födöztem ezt föl a napokban, ahol egy ócska, 1834-ből való Schreybkalender rubrikázott lapjaira következőleg van följegyezve: ......a farsang zajlakodásaiban a bihari casinobál Glanzpunktot képezett. A fáradhatatlan szorgalmú alelnök Reviczky Fridrik felügyelése alatt január 11-én ment végbe a táncos mulatság; mégpedig mind a megyebéli, mind a máshonnan összesereglett vendégek teljes megelégedésökre.” Aztán elmondja, hogy a mulatságot kétszeresen fényessé tette, hogy: „ő Felsége, legjobb királyunk becses születése előestvéjére esett", ami nagyban emelte az ünnepi hangulatot. Már napokkal előbb nagy izgatottság uralkodott Váradon, annál is inkább, mert mint a jegyzet említi, „közhírré tétetett, hogy a terem csinos fölkészítése mellett a tánczos mulatság pont hét órakor veendi kezdetét”. És valóban, alig múlt el hét óra, a megyebeli főnemesség, katonatiszti kar, előkelő polgárság és vidéki , látogató nagy számmal érkezett, úgyhogy „Reviczky Fridrik úr örömmel tapaszthatta törekvéseinek gyümölcsét, mert sikerült, hogy a születés, a tudomány vagy a sors játéka által polgártársai fölé emelkedett ember a feszítő udvariasság lánczait letéve, testvérként közelebb simuljon egymáshoz”. A kaszinó helyiségeit mind pompásan kivilágosították, és az utcára néző ablaksor ragyogó csillagszemekhez volt hasonlatos. Az olvasószobában, Ferenc császár arcképe fölött a következő írást alkalmazták: Aki a közjóra szentelte életét, Méltán bírja népe közös szeretetét. Nyolcadfél órakor kinyílt a táncterem szárnyas ajtaja, s az egyesület főelnöke, Beöthy Ferenc katonai díszköntösben lépett be, karján vezetve kisszántói Lányi Imréné Csáky Mária grófnőt. Fölhangzott erre a menüett, amelyet ugyancsak Beöthy Ferenc és Lányi Imréné nyitottak meg. A menüett közben, mint a jegyzetben áll: „.. .az egész menet ünnepélyes renddel az orchestrum előtt fölállított és átvilágló képe elé járult ő Felségének, mely fölött országunk szent koronája s királyi címei tündöklőnek, alatta pedig a közóhajtás: Nemzetek Atyja Ferenc! Fejedelmek Nesztora, drága Éltedet a kegyes ég, nyújtsa javunkra soká... Itt megállapodának és hódoló tisztelettel ott maradónak, míg a helyben állomásozó B. Wacquant ezredének jeles muzsikai kara, ama jeles Haydntól, el nem zengedezte az Isten tartsd meg Ferenc császárt himnuszt. Erre mindenek ajkairól szívből szakadt vivát kiáltás hangoza.” Ezután táncoltak mazurt, keringőt, ügetőtáncot, és a csosszantó valcerben különösen kitűntek Thurzó Ignác és Vincze Miklós, korának egyik legszebb embere. „A gyönyörű este képei, midőn minden szemből öröm és megelégedés sugárzott” — mint a naplójegyzet folytatja —, főfokra emelték Reviczky Karolina, Reviczky Fridrikné Juricskay Amália és a remek szép három Ferdényi kisasszony, Viktória, Antónia és Jozefa... Ez volt, úgyszólván a kuruc idők óta, az első magyar tánc, amelyet nyilvános táncmulatságon nők és férfiak vegyesen jártak együtt. A hat táncosnő hat aradi szép lány: Vörös Terézia, Institoris Terézia, Jakabos Jozefa, Pálffy Eszter, Patrubán Terézia és Szőilősy Ludovika voltak. Ettől a két báltól számítva aztán minden nagyobb vidéki bálban táncolták a csárdást, míg végre a fővárosi termekben is meghonosult, és ma már, ha udvari bál van Budavárában, ott is szerepel a táncrenden őseink daliás, büszke nemzeti tánca. földön és az ember egyik legcsodálatosabb találmányán keresztül rontják az erkölcsöt, a jó ízlést, amelyre talán még soha nem volt olyan nagy szükség, mint napjainkban! Hankiss úr! Ön is azt vallja, hogy a készüléket ki lehet kapcsolni, ha valakinek nem tetszik a műsor! Akkor legyen megengedve az is, hogy a televízió elnökét is ki lehessen kapcsolni, ha nem teljesíti azt, amire megbízták! Lássa be végre, hogy Önön kívül is van és lehet más alkalmas ember, ki elláthatja a televízió elnöki feladatait. Olyan, ki nem kuncsorog el hónapokig Amerikába, itthagyva a megújításra rábízott feladatokat! Hankiss úr! Az önkritikát régen gyakorolja az emberiség nagy része. Ön sok mindent megtanult, tanult embernek vallja magát. Miért nem tanulta meg azt is, hogy önkritikát gyakoroljon? Miért nem tanult meg szépen és tisztán, jól érthetően, magyarul beszélni?! Higgye el, nagyon sokan nem értjük tisztán, hogy mit beszél a Tv volt elnöke! Azt sem, hogy miért ragaszkodott körmeszakadtáig a televízió elnöki posztjához, ahol senki felettest nem akart elismerni...! Mit gondolt, ki Ön, hogy Önt nem szabad leváltani? Mit gondol, hogy miért van egy-egy államnak, a miénknek is felelős kormánya, melyet a többség választott? A mindenkori kormány felelős azért, hogy mi és hogyan megy végbe az országban! Azért is, hogy egy-egy felelős poszton kik és hogyan működnek, jól vagy rosszul! Ön a kormány döntéseit hibásnak, rossznak tartja. Elítéli. Rossznak tartja anélkül, hogy a saját működését felülbírálná. Ezt a magatartást nevezi „nagyképűségnek” a közmondás! Ez a magatartás jellemezte Önt végig a harcban, míg a leváltásra sor került! Úgy látszik azonban, hogy azt a magatartást nem is akarja feladni! Éppen ezért „akárhogyan is csűrjük-csavarjuk a dolgot, az európaiságunkon mindenképpen csorba esett”! Ezért Ön a felelős, Hankiss úr, és nem a kormány, aki azt a „csorbát” igyekszik kiköszörülni! Ha Ön tiszteletben tudná tartani mások álláspontját, úgy, ahogyan azt ön másoktól elvárja, sok minden másként történt volna! (...) Ezt a levelet egy előfizető tévénéző írta, ki az előfizetők többségével együtt, többet remél az új tévé vezetéstől, mint amit Ön adott hű társaival két éven keresztül a képernyő mögül, a képernyőn keresztül! Akik ez idő alatt is igyekeztek jót és értékeset sugározni a képernyőn keresztül felénk, azoknak ez úton is köszönetét mond sok néző nevében is a levé,író- Egyed Mózes Budapest Pest felszabadul Az 1849-es tavaszi hadjárat jelentős eseménye volt Pest városának felszabadítása, elsősorban politikai és lélektani, mint katonai szempontból. Miután a honvédek április 22-én felmentették Komárom várát, az újonnan kinevezett osztrák főparancsnok, Weiden altábornagy, hogy elkerülje csapatai bekerítését, elrendelte a főváros kiürítését. Ellenséges erők csupán a jól megerősített budai várban maradtak Hentzi tábornok parancsnoksága alatt. Pest tehát harc nélkül szabadult fel, lényegében úgy történtek az események, ahogyan a tavaszi hadjárat megindítása előtt a haditanács eltervezte. A fővárosba Aulich Lajos tábornok hadtestének katonái vonultak be. A kettős város lényegében sértetlen maradt, bár a kivonuló osztrákok a Dunán épített hajóhidat felgyújtották, illetve a még teljesen be nem fejezett Lánchidat is megrongálták. Mátray Gábor, a Széchényi Országos Könyvtár őre és a magyar reformkor kulturális életének rokonszenves alakja naplójában megörökítette a főváros lakosságának hangulatát, lelkesedését. Április 24-én „a legfelségesebb, csaknem nyári nap iidvözlé a budapestieket. A pestiek már kora reggeltől fogva, mint valamely nagy ünnepen, jártak fel-alá az utcákon, boltajtókról, ablakokból, háztetőkről nemzeti zászlók lobogtak (...) 7-8 óra körül huszár előőrsök nyargaltak a városon keresztül. A nép kimondhatatlan éljenzéssel és örömmel iidvözlé, nemzeti zászlók és szalagokkal, virágbokréták és zöld koszorúkkal, kaláccsal, borral tiszteié meg őket.” A csapatok zöme csak este ért be, de a „néptömeg egész délután várta őket és folytonos éljenzéssel fogadd és kísérő őket fáklyák mellett”. Pogány György
