Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-22 / 93. szám
É PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. ÁPRILIS 22., CSÜTÖRTÖK 9 / Érdi színésznő a Várszínházban Tíz éve halott Mezei Mária Az éjszaka hangjain Anyám szokta emlegetni: az egész zsűri sírt — a Ki mit tud? zsűrije, 1983-ban, egy Jónás Judit nevű lány szavalata hatására. A lány a vetélkedő vers- és prózamondó kategóriájának győzetese lett, elvégezte a Színművészeti Főiskolát — főiskolai évei alatt a Vígszínházban játszott kisebb szerepeket —, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. Láthattuk néhány tévéfilmben... Most pedig a Várszínházban mutatkozott be, a múlt héten ott rendezett Nemzetiségi színházi napok egyik eseménye volt előadóestje. Plakátján ez állt: Fekete hangok — Federico Garda Lorca Cigányrománcok. Mikor bemegyünk a színház épületében a félhományos Refektóriumba, elöl, a széksorok előtti tér már nem üres. Már vár minket az előadóművész egy kicsi — éppen hogy elfér rajta —, tégla alakú emelvényen összekuporodva. Elhelyezkedünk — megéled. Cigánylány, piros, rózsamintás szoknyában, bő, világos blúzban, mezítlábát maga alá húzza, kócos, sötét haját összekötötte, a nyakában ezüstmedál. A medálnak felül üveg a lapja, ha kék fény világítja meg belülről, a lány mintha vízen ringatózna, ha vörös, mintha tűz fölé hajolna. Nem is mozdul el a tégláról egész műsora alatt — mintha az a menedéke is lenne —, csak a helyzetét változtatja folytonosan. Hányféleképpen lehet ülni — ilyet korábban, más színésztől még nem láttam, Jónás Judit mutatja be számomra először, milyen tömérdek fajtája lehet az ülő helyzetnek. Szinte láttatja a változó ülőhelyet is, akár a lovat is, ha lovaglásról esik szó a mondott versben. Titokzatos, varázslatos világ jelenik meg a szavak nyomán, mintha mindig éjszaka lenne, csak a hold világít ezüstösen, csak a tűz lobog bíborszínűen. Árnyak suhannak, csendőrszuronyok villannak, villan egy kés, jóslat hangzik, szerelmesek hevernek el a homokban, vízbefúlt ring a vízen. Az idő Szent Jakab hava, július, amikor legnagyobb a forróság. Zöld szél fúj, olajfa bólint, bozót moccan. Menta és bazsalikom ízét érezni, meg angyalszárnyak suhintását. Fodrozódik a tenger hulláma, mint a lélek, barna rózsák terülnek el az ingen, mint a vér. Csörgős dob és fuvola szól... Jónás Judit képes megjeleníteni ezt a világot, a forró mediterrán tájat, annak látványát, ízeit, illatait éppúgy, mint az e tájon járó szenvedélyt, az itt kelő indulatokat, az itt elevenedő játékot. Teszi ezt mozdulatokkal, egész testének, minden tagjának pontosan elhatározott, megtervezett, megvalósított mozgásával, arcának, arckifejezésének a mondandót pontosan követő változásával, sokszínű hangjával. Ha kell, csábításával dicsekvő legénnyé változik — ezzel aratta a nézőtéren leginkább észrevehető, mert hallgató kuncogásban megnyilvánuló sikert —, ha kell, öregasszonnyá vagy gyereklánnyá. Elbeszél és eljátszik egyszerre, ebben is hűen Garcia Lorcához, akinél nem válik el élesen, hogy elbeszél-e vagy szereplőt beszéltet. De leginkább mégis talán két dolgot csodálhatunk az előttünk látható előadóban: az erejét és a gyengeségét. A legyőzhetetlen erőt és a kérő gyengeséget. A kettő együttese olyan meglepő, átforrósító is, megborzongató is. Nyelem a könnyem. Véget ér az előadás, a színésznő leszáll az emelvényről. Kimegy, visszatapsolják újra és újra. Meghajol a földig. Újra és újra. Valaki hoszszú szárú sárga virágokból készült csokorral köszönti. Kijövünk, a Várban fúj a szél. A Várszínházban nem láthatjuk, hallhatjuk többé ezt az óriási versfolyamot. Pécsett talán többször is előadta — előadja — Jónás Judit, a műsor szórólapján egy pécsi lap kritikájából is idéznek. De legjobban talán Érden szeretné bemutatni, ahová cigányszínházat tervezett... álmodott, Érdi lakos. Nádudvari Anna m Jubiláló táncegyüttes Raksányi Ildikó koncertje A ceglédi Zeneiskola hangversenytermében pénteken, április 23-án délután 6 órakor koncertet rendeznek Raksányi Ildikó zongoraművész közreműködésével. Műsoron Scarlatti-, Chopin-, Kodály és Liszt-művek szerepelnek. Dubrovnik helyett Velence PEN-kongresszus jelképesen Negyedszázados fennállását ünnepli — május 15-éig tartó gazdag rendezvénysorozattal — a nagykátai együttes. Amikor 1968-ban megalakult a Tápiómente Táncegyüttes, kevesen gondolhattak arra, hogy milyen pezsdítő hatással lesz e művelődési közösség Nagykáta és környéke kulturális életében. Azóta a világ 27 országát bejárták, s ami ennél is fontosabb: félezernél több fiatal formálódott, jutott közel a magyar népi kultúra szépségeihez — a tánc révén — ebben az együttesben. A május 15-ei gálaestig hetente rendeznek műsort a népdalnak, népzenének szentelve, de lesz nótaest is, amelyen az elmúlt 25 év szólistái és prímásai lépnek fel. A jubileumi ünnepi műsoron híres hazai és erdélyi együttesek, férfi és női tánckarok, illetve népdalkörök szerepelnek majd. A Nemzetközi PEN (a név betűszó: a Poets, Essayists, Novelists — Költők, Esszéisták, Regényírók szavak kezdőbetűiből származik) -klubot 1921-ben alapították Londonban Catherine Amy Dawson Scott angol írónő kezdeményezésére. A cél az volt, hogy tömörítsék azokat az írókat, költőket, fordítókat, esszéistákat, kiadókat és általában az irodalommal foglalkozó embereket, akik a béke és a szabadság eszméjét vallják magukénak, politikailag függetlenek, az ideológiai és az emberi szabadság elkötelezettjei. A szervezet székhelye a megalapítás óta London, ide hívták össze az első világkonferenciát 1922-ben. Azóta a PEN évente más-más országban tartja kongresszusait. 1993 áprilisára Dubrovnikba tervezték a PEN 60. jubileumi ülését. A helyszín kiválasztásával emlékeztetni kívántak az ötven évvel korábban, 1933-ban ugyancsak Dubrovnikban rendezett PEN-kongresszusra, amely az éledő fasizmus, a könyvégetések ellen tiltakozott. De a tanácskozást biztonsági okok miatt csak jelképesen rendezik Dubrovnikban, hiszen a város nemrég még polgárháborús célpont volt. A résztvevők Velencéből a tényleges színhelyre, Hvar szigetére utaznak, és egy nap — önkéntes alapon — mennek át Dubrovnikba, ahol békefát ültetnek. Az eseményt csak irodalmi tanácskozásnak minősítették, amelyet nem kísér a küldöttgyűlés értekezlete, amit egy későbbi időpontban, Spanyolországban rendeznek. (A magyar PEN-klubot Csicseri Rónai István képviseli.) Henry Moore: Támaszkodó. (A világhírű angol szobrászművész tárlata május 30-áig a Szépművészeti Múzeumban tekinthető' meg.) Budakeszin megőrizték emlékét (Folytatás az I. oldalról.) Mint például Mater Katalin szerepében Diderot Az apáca című művében. — Templommá magasította a színházat, ahogy a földön vergődő, bűnbánó, imádságát mondó apácát megjelenítette. Mindazt, amit hosszas betegsége miatt a színpadon nem tudott elmondani, Emléktöredékek című önéletrajzi munkájában hagyta örökül ránk Merétai Sándor maga beszélte rá Mezei Máriát a könyv megírására. A kötet hosszas huzavona után végül 1981-ben megjelent — majd hat újabb kiadásban, összesen 73 000 példányban. „Ez az én elmaradt Kossuth-díjam” — mondta a siker hallatán Mezei Mária. Erdélyi Görgy színművész a könyv értően válogatott részleteinek előadásával idézte az életutat. A harmadikos gimnazistát, és vetélkedését a későbbi pályatárssal, Murán Lilivel. A riadt, de elszánt vidéki lányt a budapesti forgatagban és Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában. A felismerést a miskolci színházban: a naponta más szerephez való idomulás embertelenül nehéz, kemény feladat. És aztán, a főváros felfedezettjeként a „franciás, az álmatag, a démoni Mezeit” — és gyötrelmeit a ráerőszakolt szerepkör miatt. Majd az első igazi feladatot: Júlia alakítását Maugham Színházában. És Júlia színészi ars poeticaként elfogadott szavait: „Tudod, most azt csinálom, amit a Jóisten: az igazságot testté alakítom." Aztán a hívőséghez vezető útról hallottunk részleteket. Elsőként hosszas betegségéről, ami 1943-ban sújtotta az embertelen idők elől a Tátrába menekülő színésznőt. Majd a kivégzésről, az éh és fagyhaláltól való csodával határos megmeneküléséről — ismeretlen emberek szerető segítésének köszönhetően. Hívő emberként tér vissza Magyarországra, és hitét mindenkivel meg akarja osztani. Igazából nem enged — és ez okozza színészi tragédiáját. „Hét évig padlót mostam hitemért, de megérte” — vallotta. Végül az alcsúti református találkozó sorsfordító szerepéről hallottunk. Egy evangélikus lelkész kérdését paranccsá fordítva találta meg boldogságát: „Egész pályáját odaadná egyszer egy elhagyott emberen való segítésért?” Az emlékek idézését — és közben a református zsoltárokat — a Balassi Consort előadásában — a közönség áhítatos csendben, feszülten hallgatta. „Nem is hiszem el, hogy ezt megélhettük” — mondta könnyezve Csorba Ottóné, Mezei Mária egykori ápolónője. És mi mindannyian ugyanezt éreztük. (veszelszky) A sztár álma valóra vált „Régi álmom, hogy — divatos szóval — olyan partin jöhessenek össze azok, akiket szeretek, ahol én lennék a házigazda. Őszintén megvallva, ennek mindig volt néhány akadálya. Első, hogy a szívembe sokkal többen fértek, mint a Népstadionba, második, hogy ezeket egy időpontra öszszeverbuválni kész lehetetlenség. Az sem biztos, hogy mindenki el tudna jönni, illetve el is jönne. Most mégis úgy határoztam, néhány meghívót elküldök azért. Aki nem kapott, ezúton szeretettel várom! Megjelenés: utcai ruhában!” Szombaton este az egy éve elhunyt Kovács Gyula álma igencsak teljesült Cegléden. Vasárnap hajnali háromnegyed háromkor ért véget a felejthetetlen művész emlékére rendezett dobosok gálaestje. A városi sportcsarnok zsúfolásig megtelt. Már a színpadkép látványa is azt jelezte, hogy ez különös együttlét lesz. Fent, körülbelül öt méter magasságban, hatalmas fehér betűk világítottak: Mr. Dob. Alatta a varázsló dobfelszerelése csillogott. A hatalmas pódiumon virág- s (ahogy a műsorvezető, Antal Imre szellemesen megjegyezte) doberdő. Az első vastaps az igazán tehetséges — tizenegy éves — Szalontai András műsora után hangzott fel. De az őt követő magyar előadók és külföldi művészbarátaik sem panaszkodhattak a közönségre. A második részben egymást követték a nagyszerű produkciók. Először Desecí Csaba együttese — ebben és még másik két zenekarban is játszott a kitűnő ceglédi muzsikus, Bori Viktor —, majd a német Petrick Schimanski ajándékozta meg remek muzsikával és percekkel a hallgatóságot. A ceglédi Petiik Memoria! Bandet — Sárik Péter, Szalay Gábor, dr. Lénáid Béla, és az est „hőse”, Kármán Sándor — többször visszatapsolta a publikum. Az amerikai David Moss, a zaj virtuóza, avantgárd dob-bohózatában mint egy igazi nagy bohóc, elbűvölte a nézőket. Papp Tamás és társai dinamikus játékukkal forró hangulatot teremtettek. Kőszegi Imre — ő szintén több formációban remekelt — és Jávori Vilmos nagyszerű dobpárbajánál a néző önkéntelenül is a fent csillogó dob mögé képzelte az elmaradhatatlail barátot — akivel annyiszor léptek fel hármasban — Kovács Gyulát. Ezt követte az In line együttes zenéje, majd Solti János, Szendi Gábor és Zsoldos Béla parádés alakítása. Hajnali két órakor Sárközi József poharakon előadott, három komolyzenei „slágerrel” frissítette fel a kissé elbágyadt közönséget. Negyed háromkor aztán elkezdődött a csoda: a világhírű svájci dobos. Jojo Mayer fergeteges tempójú félórás showja. Lenyűgöző virtuozitással és zsonglőrködéssel kápráztatta el a nagyérdeműt. Ezért érdemes volt virrasztani. Nem is maradt el a frenetikus siker. F. F.
