Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-22 / 93. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. ÁPRILIS 22.. CSÜTÖRTÖK Népszavazás előtt Jelcin családi körben Az orosz tévénézők kedd este első ízben nyertek bepillantást elnökük magánéletébe. Öt nappal a Borisz Jelcin számára sorsdöntő bizalmi népszavazás előtt a központi orosz televízió egyórás filmet sugárzott „Egy nap az elnök családjának életében” címmel. Az orosz viszonyok között teljességgel szokatlan műsor narrátora a híres filmrendező, Eljdar Rjazanov volt. A film elsősorban Jelcin feleségét, Najnát és két lányukat állította előtérbe. A három nőt ez idáig csaknem észrevétlenül hagyták a médiumok. A riport célja nyilvánvalóan az volt mint erre a Reuter rámutat —, hogy a Jelcin melletti kiállásra ösztönözzék azokat, akik még nem döntöttek, hogyan voksolnak a népszavazáson. Najna, akit kétszer is könynyekkel küszködve mutatott a kamera, azt állította férjéről, hogy lágyszívű ember, komolyan soha nem veszekszik, szitokszó nem hagyja el az ajkát, és képtelen azokhoz a praktikákhoz folyamodni, amelyeket ellenfelei alkalmaznak vele szemben. Az asszony elpanaszolta, milyen nehezére esett a családdal együtt 1985-ben Moszkvába költöznie az uráli Szverdlovszkból, ahol férje a kommunista párt helyi vezetőségének első titkára volt kilenc éven át. Közös életük több részletébe is beavatta a nézőket: elmondta például, hogy Jelcin, aki mindennél többre tartja a munkát, már Szverdlovszkban is annyit dolgozott, és annyit volt távol otthonról, hogy a szomszédok azt gondolták, Najna egyedül neveli gyermekeit. Hangadó amerikai törvényhozók igen határozottan sürgették, hogy tegyenek katonai lépéseket a szerb agresszió megfékezésére, de a korány és a katonai vezetés változatlanul fenntartásait hangoztatja. Warren Christopher külügyminiszter szenátusi meghallgatásán arról beszélt, hogy a fejlemények tükrében változik a kormány véleménye és mérlegelnek légicsapásokat is, de döntés még nem született, a tanácskozások folytatódnak. John Shalikashvili tábornok, a NATO főparancsnoka meghallgatásán óvott a bombázásoktól: véleménye szerint a szerbeknek lenne idejük elrejteni a lövegeket, amelyek már ma is gyakran lakott területeken vannak, így azok támadása polgári áldozatokat is követelne. A fegyverembargó feloldása a bosnyákok vonatkozásában sem ígér sokat, hiszen hosszú hónapokba telne, amíg eljutnak oda a fegyverek és megtanítják a katonákat azok kezelésére — mondotta. Franjo Tudjman horvát elnök a CNN tv-nek adott nyilatkozatában kijelentette: az USA, a NATO bekapcsolódásával légitámadásokra van szükség katonai célpontok ellen és fel kell oldani a fegyverszállítási tilalmat Bosznia és Horvátország számára. Tudjman javasolta: hívjanak össze Bili Clinton amerikai és Borisz Jelcin orosz elnök vezetésével csúcstalálkozót a délszláv válság rendezésére — szükség esetén rá kell erőltetni a térségre a békés rendezést. A film második felében Najna a Moszkva központjában található háromszobás lakásba invitálta a televíziósokat, ahol elmondása szerint férjével és egyik lányával él. Otthonukként mutatta be a lakást, nem téve említést arról, hogy férjével néhány éve egy Moszkva környéki nyaralóba költöztek. Jelcin maga csak a film vége felé érkezett haza, ahol három unokája közül kettőt, Mását és Kátyát a térdére ültetve a konyhában kedélyesen elbeszélgetett a televíziósokkal. Felpanaszolta, hogy családja mostanában túl sokat politizál, pedig ha az ember napi 20 órát tölt politikával, otthon szívesebben beszélne másról. De szerencsésnek mondta magát, hogy olyan asszonynyal élhet, mint amilyen a felesége. Szlovák Zöldek Bősről A szlovákiai Zöldek Pártjának alelnöke, Zdenka Tóthová a Föld napja alkalmából megtartott pozsonyi sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy a Július Binder vezette Vízgazdálkodási Beruházók Vállalat ismét súlyosan megszegte az EK-biztottság bósi erőművel kapcsolatos feltételeinek egyikét. Tóthová szerint a beruházó vállalat azzal szegte meg a tizenkilenc feltétel egyikét, hogy a Duna eredeti medrétől betonfalakkal zárta el a folyó kiterjedt ágrendszerét és hasonló műszaki beavatkozással az ágrendszeren belüli vízmozgásokat is megakadályozta. Ezzel a dunai élővilág „totális pusztulásának folyamatát indították el” — vélekedett Zdenka Tóthová. Orosz Alkotmánybíróság Salamoni döntés Felemás döntést hozott tegnap az orosz Alkotmánybíróság a népszavazási eredmények meghatározása kapcsán. A salamoni döntés értelmében a szavazásra bocsátandó négy kérdés közül az első kettőben — az elnök iránti bizalom és politikája támogatása kapcsán — akkor érvényes a szavazás, ha a vasárnapi népszavazáson a résztvetők legalább fele így vagy úgy foglal állást. A másik két kérdés esetében viszont az Alkotmánybíróság szerint csak akkor születhet érvényes döntés, ha az igen vagy nem szavazatok aránya eléri az összes választásra jogosult számának 50 százalékát plusz egy szavazatot. A legutóbbi Népképviselő Kongresszus valamennyi kérdés eldöntéséhez az utóbbi módszert írta elő: ezt bírálta most felül az Alkotmánybíróság. Ez a gyakorlatban könnyen azt idézheti elő, hogy ismét patthelyzet alakul ki. Jelcin elnök ugyanis minden bizonnyal megkapja a résztvevők számához viszonyított 50 százalékot, viszont nagyon kevés az esély arra, hogy az új, idő előtti választásokra vonatkozó másik két kérdés kapcsán az összes szavazásra jogosult orosz állampolgár legalább fele igenlően — vagy elutasítóan — állást foglaljon. Az előzetes becslések szerint a népszavazáson a szavazásra jogosultak alig több mint 60 százaléka fog majd részt venni, az optimistább előrejelzések 70 százalék feletti részvételi aránnyal számolnak. Eltérő' vélemények Csúcstalálkozó a békéért? VÉLEMÉNY Fokozatos szoktatás Német katonák Szomáliában A német kormány tegnap úgy döntött, hogy mintegy 1600 főnyi Bundeswehr-egységet küld Szomáliába. Volker Rühe védelmi miniszter a múlt héten, oroszországi látogatása idején — elébe vágva a hivatalos döntésnek — arról beszélt, hogy a különítmény júniusban indul útnak, valószínűleg Eszak-Szomáliába. A bonni kormány decemberben ajánlotta fel az ENSZ-nek, hogy kiállít egy zászlóaljat — akkor még 1500 főről volt szó — kimondottan polgári feladatok elvégzésére. A különítménynek azonban a tervek szerint része lesz egy könnyűfegyverekkel, esetleg könnyű páncélos járművekkel ellátott „önvédelmi” csapat is. Miközben a kormány a feladat humanitárius jellegét hangsúlyozta — a zászlóalj zömmel utászokból, vízügyi szakemberekből, mérnökökből áll majd, és önkéntes alapon szerveződne — vita folyt akörül, hogy az „önvédelmi” csapat belekeveredhet-e fegyveres összetűzésekbe, hiszen az ütközne a még érvényes alkotmányfelfogással: német katonát ugyanis a NATO-határon kívül tilos harcban bevetni. Jobbára egyöntetű vélemény, hogy óvatosan bár, de a kormány precedenseket próbál teremteni, és bevallott célja: Budeswehr-egységek részvétele az ENSZ vagy más kollektív szervezet mandátumával végrehajtandó közös, békét kikényszerítő akcióban a NATO-határon kívül. A „fokozatos szoktatás” tézisét támasztja alá a Süddeutsche Zeitung szerdai számában közölt értesülés is: a tárcaközi megbeszéléseken egyes minisztériumok kételkedtek abban, hogy a Szomáliái feladatokra feltétlenül a katonaság soraiból kell embereket toborozni. A védelmi minisztérium azonban ragaszkodott a Bundeswehrhez: az akciót „hatékony reklámként” igyekszik kiaknázni. Kubai ellenzékiek levele Kiút a válságból Az Egyesült Államok Kubapolitikájának felülvizsgálatát javasolja a Bili Clintonhoz írt levelében a kubai belső ellenzék öt kiemelkedő személyisége. A szigetországban illegalitásban működő szervezetek vezetői szerint a Castro-rendszer elleni több évtizedes gazdasági embargó fenntartása, tovább szigorítása, s a rezsimre gyakorolt külső nyomás egyéb formái egy immár túlhaladott korszakban gyökereznek, ellentétesek a nemzetközi jog szellemével, emellett a kubai belpolitikában a kívánttal éppen ellentétes hatást eredményeznek, ürügyet szolgáltatva a belső elnyomás fokozására. Az aláírók a levélben ugyanakkor bírálják a kubai kormányzat politikai mozdulatlanságát, és ideológiai türelmetlenségét, megállapítva, hogy a vezetés „nem vonta le a következtetéseket azokból a globális változásokból, amelyek a hidegháború korszakának befejeztét követően történtek a világban”. Az ellenzéki személyiségek szerint csak a társadalom valamenynyi szereplőjének együttes, józan és jó szándékú cselekvése révén érhető el, hogy békés kiutat találjanak az ország mély válságából. Platánsor, s a kaptató oldalában vénségesen vén temető. Lent a völgyben vecsernyét csendít a kolostor harangja, fent a hegyoldalon apró sárga harangjaival bim-bamoz a kankalin. Szombati alkonyon, külhoni ország félreeső szegletében járok-kelek egy temetőben. A német nevek között — meglóduló szívverés — három magyar névre bukkanok. Tömböl, Erős, Arató. Hogyan s mikor vetődtek erre, miképp fészkelődtek el itt, az Alpok hűvösében, idegen nyelv rengetegében? Nem őket kerestem, nem is kereshettem. Nem tudtam róluk. Egy tizennyolc esztendős lány sírjához hozott badeni barátom, megsejtve, hogy vonz a kíváncsiság, vonz a balladás szereplő, aki akár magyar királyné is lehetett volna. Ehelyett ide fektették, sietve, rejtekezve, 1899-ben, a heiligenkreuzi temetőbe. Önkezével végzett magával, méreggel, együtt szerelmével, Habsburg Rudolffal? A magyarok iránti baráti érzelmeiről ismert trónörökössel? Vagy nehéz szerszám sújtott a fejére, hogy utánahaljon a halottnak: ne szólhasson, ne emlékezhessen? Netán egyszerre haltak mindketten idegen kéztől, a temetőtől nem messzire eső mayerlingi vadászházban? Száznégy esztendő után van-e értelme találgatni? Van-e ér...csend, temetői csend telme elképzelni egy királyi párt Bécsben, a Hofburgban, akik nem lépnek be a világháborúba, legalábbis lebeszélik róla az agg Ferenc Józsefet, akik együtt tartják a monarchiát és benne Magyarországot? A történelmet nehéz, nagy parancsok — törvényszerűségek — igazgatják, a Habsburg-család, az osztrák—magyar birodalom testamentumát Rudolf sem téphette volna ketté. Megírták azt a végrendeletet mohó, kíméletlen erők, megírták, mert megírhatták. Amíg a Habsburgok voltak jobb erőben, évszázadokig ők írták a históriát. Mayerling — Rudolf — Vecsera Mária, szerelmes királyfi és bárólány halála: dinasztiák végóráiban történnek ilyesmik... Vasráccsal kerített síremlék, a márványlapon a név: Mary Vetsera. Nem volt magyar, csak mi emlegetjük Vecsera Máriaként. Előkelő család sarja, ám mégsem trónörököshöz illő. Rudolf azonban őt szerette. Tizennyolc esztendősen halt meg Vecsera Mária. Száznégy esztendeje. És a vasrácson támaszkodva fehér hajú kicsiny öregasszony, maga elé mered, imádkozik. Ahogy áll ott, meggörbülve, félrehajtott fejjel, látom, hogy nem lehet idegen. Erre tévedt látogató. De még csak helybéli sem, aki magára maradtan a temetőbe jár, s el-elidőzik régi szomszéd, jó ismerős sírdombjánál. Ez a hóhajú asszony rokon, családtag. Nem lehet más. Mary Vetsera húgának, nővérének unokája... Száznégy esztendő múltával sem lehet elfogadni, hogy egy tizennyolc esztendős gyönyörű leánynak úgy kellett meghalnia, úgy kellett eltűnnie az életből. Tizennyolc esztendősen ide feküdni az öregek, a vének, a bevégzett életűek közé. Férfi lép a síremlékhez, középkorú ember, zakóban: kinyitja a laterna ajtajacskáját, és tüzet sercint a gyufásdoboz peremén. A laterna üvegablaka színes, pirosán világít a gyertyafény a márványtábla alatt. Ä nénike és a férfi áll még ott keveset, biccentenek; a néniké a férfiba karol, s ellépegetnek a temetőkapu felé. Anya és fia. Odakinn várja őket a Volkswagen. Motorzúgás, aztán csend, temetői csend. Tömböl, Erős, Arató... Túl Burgenlandon — Őrvidéken —, túl Badenen, Heiligenkreuzbahn él-e még valaki, aki gyertyát gyújt a sírjaikon? S ha gyújt, ejt-e még, ért-e még magyar szót? (Kosa Csaba)