Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-21 / 92. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. ÁPRILIS 21., SZERDA 13 A kommunisták és a milliárdok ^ Engedjék meg, hogy lapjuk április 16-ai számában a „Vélemény”-rovatban megjelent Bokor Imre írásához kapcsolódó gondolataimat megosszam az olvasókkal. Bokor Imre, aki elsőként leplezte le, hogy bizonyos kiskirályok miként éltek vissza a mundér becsületével, ezúttal is „kibújtatja a szöget a zsákból”... Gondolom, Bokor Imre nem vádolható azzal (már amennyiben ez vád tárgyát képezheti), hogy Csurka István befolyása alatt áll, hiszen a hadtudományi doktor-szerző gyakorlatias személyiség, akinek (nagyon is) van önálló véleménye. Ez csupán Szabó Tamás privatizációs miniszter politikai pamflettje kapcsán jutott az eszembe, amelyet „Csurka, a gazdaságpolitikus” címrfiel adott közre. Ebben Csurka István meglátására — miszerint: „A privatizációs tanácsadó cégek — nagy részük vegyes vállalat — a vállalatokat értékelő cégek és a privatizációkor helyzetben lévő vezetősége — kommunisták — összefüggő hálózatot alkotnak, és milliárdokat vágnak zsebre!”... — káros előítéletek bélyegét süti, amelyre úgymond „Csurka rendszere épül”... (?). Pedig eme „előírt életek”-kel cseng egybe Bokor Imre lényeglátása is: „Mára csak »csipetnyi« morzsák maradtak számukra az országból” (tudniillik a kommunisták számára!)... „Luxuslakások, dácsák, luxuskocsik, telkek, gyümölcsösök! kft.-vezetőségi helyek, igazgatósági helyek, kötvények és (hazai/külföldi) takarékkönyvek, jövedelemkiegészítő tanácsadói helyek”... Minden — a demokrácia, a rendszerváltás iránt érzékeny és érdekelt — állampolgár naponta találkozik a tragikomikus demagógiával: „ezek a mai urak, mikor végezték az egyetemet? A népi demokrácia taníttatta ki őket, és milyen hálátlanok — elfelejtették mindezt!”... „Mit építettek ezek (még egy kutyaólat sem!), csak felélik mindazt, amit mi (azaz a bolsevikok) megteremtettünk”, és így tovább. Ha én ilyet hallok, akkor a magam sajátos módszerével, kellő szelídséggel, mindig megkérdezem a hangadókat: „Mondja, kedves X úr, dr. Miinnich Ferenc mikor végezte az egyetemet?” „Az Osztrák—Magyar Monarchiában” válaszolja az, aki azt egyáltalán tudja... „S mondja kedves uram, dr. Ságvári Endre, mikor járt a jogi egyetemre?” „Hát, az átkos Horthy-rendszerben” — válaszolja, már aki tudja. „Tetszik látni!” — mondom ilyenkor — „Általában mindenki akkor jár egyetemre, amikor erre már érett, ám még elég fiatal!” Hát erre általában már csak hümmögni szoktak. Azért érzem fontosnak az „általában” szó használatát, mert számtalan példával találkoztam a kádárizmus évtizedeiben, amely szerint — annak dacára, hogy a tanulmányaikról senki sem tudott — X vagy Y elvtárs máról holnapra doktor, vagy jobb esetben „csak” főmérnök lett... Vajon ezektől a botcsinálta „diplomások”-tól is viszszavárja-e Thürmer Gyula a tandíjat? Gondolom, ez behajthatatlan volna, hiszen ezek a vazallusok a „politikai megbízhatóság” valutájával fizettek. Bre/.ovich Károly Vác HISTÓRIA Harsányi László A kisantant változásai III. A statisztikák sokban segítik egy-egy ország, társadalom, gazdaság jobb megértését. A különböző országok adatait összevetve számos hasznos következtetést vonhatunk le. A terület, a lakosság lélekszáma segít a hatalmi helyzet, politikai súly megértésében. Ám ezek mellé mindig célszerű odaállítanunk a gazdasági erő jelzőszámait is. A gazdaság teljesítményének ma már általánosan elfogadott mérője a bruttó nemzeti össztermék (BNÖ) adata, amit hazánkban — érthetetlen provincializmussal — nemcsak angol kezdőbetűivel (GDP) jeleznek, de még az angol fonetika szerint is ejtenek (dzsídípí). Jelen cikk megmarad a magyar megjelölés mellett. A gazdaság teljesítőképességének mérése azonban számos gonaot vet fel. Mindenekelőtt köztudott, hogy a világ két részre osztottsága idején még a számviteli nyilvántartások is merőben különböztek egymástól keleten és nyugaton. Nálunk is új számviteli törvényt hoztak, amikor elkezdtük a piacgazdasági orientációt. így tehát a BNÖ megállapításakor az összehasonlítás mindig bizonytalan. Még bizonytalanabb az egy főre eső BNÖ megállapítása (noha egyszerű viszonyszám). Az egy főre eső érték ugyanis azt jelezné, hogy mennyivel nagyobb egy-egy ország polgárainak a jóléte, de legalábbis a reájuk jutó termékmennyiség (mert lehet, hogy egyiknél több, a másiknál kevesebb hadianyag jut a polgárra). Ezen túlmenően az árviszonyok is fontosak. Nyugaton például a lakbérek a fizetések negyedét-harmadát is kitehetik. Keleten egy-két százalékot vitt el ez a kiadás a háztartási büdzséből. A közlekedési költségeknél hasonló a helyzet. Egy bécsi villamosjegy árából nemrég nálunk még akár fél hónapon át is lehetett közlekedni. Árrendszerünkben a múlt rendszer alacsonyan tartotta (dotációkkal) az élelmiszereket, de megfizethetetlenül drágán állapították meg az iparcikkek árát. Az egyes országok egymáshoz viszonyítása még nyugaton is jelez bizonytalanságokat. A volt keleti blokk országaiban ez a bizonytalanság még élőbb örökség. Jellemző eset, hogy Szlovákia egy főre jutó BNÖ-jét magyar statisztikusok magasnak tartották, mert meghaladta a magyar azonos mutatót. Ugyanúgy ma sokan nehezen fogadják el, hogy Ukrajna ugyanezen mutatója másfélszeresen felülmúlja a magyart, miközben az ottani vágtató inflációt, áruhiányt, nehéz viszonyokat mindenki ismeri. A külföldi kutatóintézetek egymás között is eltérő értékelésre jutnak a régi keleti tömb felől. Bécsi intézet például — az általunk hivatkozott német adatokkal szemben — a magyar BNÖ/főt közel 6700 $-ra teszi, vele együtt — arányosan — magasabb a többi keleti ország adata. Itt feltehetően jobban figyelembe vették a lakás és közlekedés kiadásainak súlyát. Ha lehet is vitatkozni a csatolt tábla adatai felett, azt el kell fogadnunk, hogy bizonyos arányokat helyesen tükröznek. A régi rubelvilág tagországainak egymás közötti elhelyezkedését legalábbis elfogadhatjuk. S ami a legfontosabb, ezek az arányok megfelelő helyre teszik az egyes országokat. A grafikus ábrázolás szemléletesebben mutatja meg az egyes országok közötti különbségeket: a terület és lakosság nem vitatható adat. az egy főre jutó BNÖ pedig következtetésekre alkalmas. Látni belőlük, hogy a kommunizmus alól felszabadult országoknak mekkora utat kell megtenniük ahhoz, hogy a nehéz örökség terhét levessék. Elérni valószínűleg sosem fogják a fejlett országokat, de az reális törekvésnek látszik, hogy a különbségek ne legyenek ilyen óriásiak. Köztudomású, hogy a két világháború között Ausztriával szinte fej-fej mellett haladtunk, csakhogy ők az elmúlt négy évtizedben — még a részleges szovjet megszállás idején is — gazdaságilag szabadon fejlődhettek, a piacgazdaság törvényei szerint, nálunk viszont a köztulajdoni rend gazdátlansága a közismert helyzetet eredményezte. Ma is még — sajnos — az erőfeszítések arra irányulnak csupán, hogy a jó alaphelyzetet megteremtsék, a helyes kiindulást biztosítsák. Ezen a fokozaton senki nem tud átugrani, amit az is jelez, hogy a különböző országokban különböző világnézetű, beállítottságú pártok vannak uralmon e régióban, de egyik kormány sem tudta elkerülni az inflációt (legfeljebb másutt magasabb volt), a munkanélküliséget (ami az egész régióban egyedül Csehországban alacsonyabb, de ők még a gyötrelmes átalakítás számos lépését ezután lesznek kénytelenek megtenni), a termelési kapacitások nagyfokú kihasználatlanságát, s ezáltal a nemzeti termelés jelentős visszaesését (a grafikon 5. sora lényegében ezt mutatja országonként). A források 1992. őszi lezárása folytán az adatok 1991-re vonatkoznak. Azóta nem egy országban súlyos konfliktusok keletkeztek. A szabályszerű háborút viselő jugoszláv utódállamokban az elmúlt két esztendő még lejjebb vitte a teljesítményeket. A cseh és szlovák szétválás követkéz-Nyáry Pál halála Nyáry Pál a reformkori Pest vármegyének, majd a forradalom és szabadságharc korának volt kiemelkedő személyisége. A szabadságharc bukása után az önkényuralom tízévi várfogságra ítélte, melyből hét évet le is töltött. 1856-ban szabadult és birtokán, Nyáregyházán gazdálkodott. A közéletbe 1861-ben tért vissza; képviselő lett és a vármegye ismét alispánná választotta. Az öregedő Nyáry Pál (1806-ban született) nehezen illeszkedett bele a változó világba, mindinkább háttérbe szorult a politikai életben. Fokozatos elkedvetlehedéshez magánya és egy romantikus nagy szerelem örökké fájó emléke is hozzájárult. Schodelné Klein Rozália, a 40-es évek ünnepelt operaénekesnője volt élettársa, aki — ahogyan Vay Sarolta grófnő feljegyezte Pest megyei históriák című' kötetében — „sírva omlott térdre Haynau előtt, úgy könyörgött kegyelemért az ő Palijának. ”De nem volt kegyelem, a „durva osztrák zsoldos felrúgta az előtte gyászruhában térdeplő asszonyt és Schodelné könnyei hiába öntözték a hiéna szobájának padlóját, amely annyi magyar asszony könnyeitől ázott mór.’’Schodelné Klein Róza Nyáry birtokán keresett menedéket és várta viszsza az ő Paliját. De a sors nem akarta őket boldogsággal kárpótolni az elvesztett évekért, az asszony két évvel kiszabadulása előtt meghalt, „Csak egy kis domb várta már Nyáry Pált, amikor hazaérkezett". 1871. április 21-én délelőtt terjedt el a hír a városban, hogy a politikus öngyilkos lett: egy pesti ház harmadik emeletéről vetette magát a mélybe — „iskolát csinálva az öngyilkosság e borzasztó nemével”,’írta Vay Sarolta. Az elhunytat Nyáregyházán temették el, szeretett Rózája mellé. Pogány György ményeit egy-két év múlva fogjuk látni; biztosan megérzi mind a két ország a változást, s félő, hogy a magyar kisebbséget magába foglaló Szlovákia jobban. Az idegenbe szakadt magyarság sorsára jól következtethetünk az adatokból. Mind Romániában, mind Kis-Jugoszláviában nehezebb az anyagi helyzet, mint nálunk, s a szlovákiai magyarságnál a mutató közel azonos. A tízezres nagyságrendű ausztriai magyar kisebbség az egyedüli kivétel. Az egyes országok egymáshoz viszonyítása — éppen a gazdasági mutatót is figyelve — megszabja a külpolitikai mozgásteret is. A kisebb teljesítmény kisebb súlyt jelent a nemzetközi tárgyalásokon. (Ennek fényében kell megítélni a szerb partizánvezér kijelentését, hogy egy-egy NATO- vagy ENSZ-akció világháborúhoz vezethet.) Amikor a táblázat vagy grafikon adatait nézzük, még egy igazság ötlik a szemünkbe: a területi kiterjedés a modern korban sokat veszített jelentőségéből. A hegyekkel borított Ausztria, az ugyancsak termőföld nélküli Svájc, vagy — más sí-' kon — a túlzsúfolt népsűrűségű Németország messze felette áll gazdasági teljesítőképeségben sok-sok országnak. A terület — ha megfékezik a népirtást és áttelepítéseket — csupán, mint szülőföld lesz jelentős tényező, e tekintetben azonban még huzamos ideig. Ezt nekünk, magyaroknak jól kell látnunk. A cikksorozat elején feltett kérdésre: kis ország vagyunk-e, most már könnyebben válaszolunk. Európában mindössze 13 ország nagyobb hazánknál. Ha a nemzeti hovatartozást nézzük, még kevesebb a nagyobb lélekszámú nép. Viszont ha a gazdasági teljesítőképességet vizsgáljuk, akkor a nálunk kisebb (de nyugati) országoknál hátrább állunk. Nem tévesztve szem elől az arányokat, talán az a helyes meghatározás: Kis teljesítményű ország vagyunk. Reméljük, nem sokáig! (Vége) rorr«M*i A ttachtr-CvkBnrr /IWJ/l • *« • uU*A MO/f« MfHltWt utrrft forrAaMl k A cioptrtniUi, vAlefati* la (ra/lkoa Hjll mánk».
