Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-02 / 77. szám
É PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. ÁPRILIS 2., PENTEK 13 Cantemus kórus aCCa A latin „Cantemus” szó jelentése: énekeljünk! Másfél évtizede, 1977-ben alakult és tűzte jelképes zászlajára a jelszót a fél évszázados hagyományokkal dicsekedhető veresegyházi kórus-kardal énekesek utódja, a kamarakórus. Vezetőjük, karnagyuk az alapító, Vadász Ágnes lett, aki azóta már a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének főmunkatársa, a zenének és az éneklésnek elkötelezett „szolgája”. Híradásainkban a Cantemus-kórus gyakran szerepel, főképp a nemzeti ünnepeken, valamint az alapítványi, jótékony célú hangversenyeken történő részvételével. Legutóbb az önálló rendezvényükön, a Cantemus-farsangon léptek fel a kórus tagjai. De rendszeresen ott vannak — dekoratív formaruháikban, hogy a külsőségekről is szóljunk — megyei és országos találkozókon (Solymári Zenei Hetek, Soproni Kamarakórus Fesztivál, országos Szövetkezeti Fesztivál), a Magyar Rádió Kóruspódium műsorában, a budapesti múzeumok kórushangversenyein, valamint más országos, nemzetiségi, az említett jótékonysági koncerteken is. Műsorukon elsősorban „Capella” (hangszer nélküli énekkari előadás) művek szerepelnek, reneszánsz művektől napjaink művészetéig, énekelnek madrigálokat, motettákat — de hangszerkíséretes (orgona, csemballo, zenekar) műveket is előadnak. Külföldi fellépéseik hamar elkezdődtek, már 1978—79-ben, majd az utóbbi időkben hangversenyeztek a mai Szlovákiában (Taksony, Vága, Pered, Galánta, Dunaszerdahely, Sáró községekben). Dániában a Horsens Garden zenekar meghívására jártak 1985-ben. Itt négy sikeres fellépésük volt. Ugyanebben az évben a IX. Országos Minősítőn az ELTE aulájában önálló koncerten a megtisztelő „Hangversenykórus” fokozatot érték el. 1988-ban az I. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen ezüst diplomát nyertek. Még ennek az évnek a nyarán újra Dániában vendégszerepeitek, ismét nagy sikerrel. A kórus 1989-ben a X. Országos Minősítőn újra „Hangversenykórus” minősítést kapott, a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztériumtól és az Országos Közművelődési Intézettől pedig „Kiváló Együttes” címet. 1991 az újabb nagy sikerek éve. Vendégszerepeitek Görögországban a Preveza-i Fesztiválon. Németországban a Nentershausen-i Kórusversenyen ezüst diplomát nyertek. 1992-ben Ausztriában hangversenyeztek. Béres György plébános és gregorián kutató, a Magyar Gregorián Társaság elnöke meghívására két koncertet adtak Bécsben, a Glanzing-i Plébánián, valamint egy önálló estet Lasse váraljai községben. A felsorolás távolról sem teljes: számtalan fellépés, kisebb-nagyobb koncertek, zene-ének edzőtábor kovácsolta össze az 55 énekest. A hoszszú évek alatt sok cserére is sor került, ami a hanganyag frissességét illetően korántsem mellékes, kiváltképp az ezen a fokozaton való éneklésnél. A kamarakórus tagjai szívesen próbálnak, lépnek fel, közben világot látnak, nyelvet tanulnak — ki kell emelni a kórus énekének jó latin, német, olasz és ami nem utolsó szempont, tiszta magyar hangzását. Vadász Ágnes karnagy hallatlan szívósságával és elkötelezettségével óriási munkát végzett ennek a mintegy hétezer lakosú községnek a dalosai közt. Testvéri-rokoni-baráti kapcsolatban vannak a kiváló helyi Ella-család művészeivel: Istvánnal, a kamagy-orgonaművésszel, Péter csemballóművésszel, ennek lánya, Beatrix fuvolaművésszel és a család többi, fiatal művész tagjával. A közös karácsonyi koncertet Vadász Ágnes hálakoncertnek nevezte Veresegyház vezetőinek és közönségének, akik sikerüket támogatták: megalakulásuktól kezdve anyagi támogatásban részesültek. Enélkül nem boldogultak volna, hiszen a lelkesedés kevés... Veresegyház méltán büszke kórusára, őket hallgatva ének-zenei műveltségünk fejlődik, a legidősebbek pedig nosztalgiázhatnak a harmincas években elért saját sikereiken. Fazekas Mátyás Veresegyház Alázattal szolgálni Az utca embere évtizedek óta töpreng. Érzékszervei folyamatosan csalták, csalják. Rendszerint mást hallott, olvasott, mint amiről meggyőződhetett. A magasztos, szép elképzelések, tervek, vágyak általában kis dolgokon buknak el. Fél évszázaddal ezelőtt a nagyváradi gróf Széchenyi István Gépipari Középiskolában áldozatvállaló, értelmes, hazaszeretetre és népeink iránti megértésre, felelősségvállalásra neveltek. Arra, hogy ügyet, nemzetet, hazát csak alázattal lehet szolgálni. Hová lett az alázatos szolgálat a hatalmi tülekedésben, a harácsolásban? HISTÓRIA HARDI PÉTER Adalékok a tanácsköztársaság egyházpolitikájához XII. Mozgolódások a rémuralom ellen Az egyházak tiltakozó levelei hatástalanok maradtak. Fáber Oszkár csupán annyit ismert el, hogy elvben a baptista közösségek vagyonát vissza kell adni, mert az valóban önkéntes adományokból gyűlt öszsze. Az írásbeli tiltakozásoknál nagyobb súllyal estek latba a tanácsköztársaság politikájának (egyházpolitikájának) formálásánál a májusi és júniusi mozgolódások. A földosztás elmaradása, a főváros rossz közellátása, az ostoba propaganda, egyházpolitika — és még sorolhatnám — „meghozták gyümölcsüket.” A dunántúli vasutassztrájk, a Duna-menti mozgolódások, a június 24-i budapesti fölkelés jelezték az elégedetlenséget. A tanácsköztársaság vezetői tudták, hogy az események mögött bizonyos mértékig saját egyházpolitikájuk is keresendő okként. Ezt természetesen nem ismerték el, de véleményüket érzékeltették néhány egyházellenes újságcikkben: „Pest megye déli faluinak papbolondította földműves népe” vett részt többek között a megmozdulásokban — írták? Június 25-én jelent meg a Vörös Újságban Haubrich József parancsa, amelyben leszögezi: „Teljes védelmet biztosítok a templomokban a vallás gyakorlata számára, de egyetlen pillanatig sem tűrhetem, hogy a vallás leple alatt nagyra nőjön az ellenforradalom.”* 1 2 Enyhülés az egyházpolitikában Júniusra vált nyilvánvalóvá a tanácsköztársaság vezetői számára, hogy az egyház nem fog egyik napról a másikra eltűnni. Belátták, hogy hosszabb egymás mellett élésre kell berendezkedniük... Mindez kiderül intézkedéseikből. Jelzés értékű például, hogy Petri Elek püspök lakásügyi panaszát követően a Forradalmi Kormányzótanács utasította Somló Dezsőt, az Országos Lakásügyi Hivatal vezetőjét, hogy biztosítson a püspöknek — teendői ellátása érdekében — egy szobát, s háromszobás lakását se rekvirálják.3 Az intézkedés látszólag jelentéktelen, de utal arra, hogy a Forradalmi Kormányzótanács szerint: — vannak, illetve lesznek még püspöki teendők, tehát lesz még egyház, — az egyházközösségek egyházkerületekbe szerveződése megmaradhatott. A július 4-i kormányzótanácsi ülésén felvetődött a Vallásügyi Likvidáló Hivatal önálló népbiztossággá való szervezésének kérdése. 4 Ez azért figyelemreméltó, mert a hivatal eredeti feladata csak az egyház vagyonának államosítása volt. Júliusra ezt a feladatot csaknem befejezte, s mégis éppen ekkor szervezték volna át magasabb szintre! A Forradalmi Kormányzótanács 43. ülésén, július 25-én terjesztette elő Garbói Sándor a Vallásügyi Likvidáló Országos Hivatalnak az Egyház és az állam szétválasztásáról szóló rendelettervezetét.5 Szántó Béla az adott időpontot alkalmatlannak tartotta a rendelet kiadására. A tervezetet Rónai Zoltán belügyi népbiztoshelyettes is több helyen kiegészítendőnek tartotta. A Forradalmi Kormányzótanács ezért őt jelölte ki arra, hogy a kérdést Fáber Oszkárral beszélje meg. A hivatalos meghatalmazást a megbeszélésre július 30-án adták ki.6 7 Valószínűleg arról a rendelettervezetről van szó, mely „A magyar Tanácsköztársaság művelődéspolitikája” című könyv jegyzetanyagában található? A tervezet az eddigi intézkedésekhez képest bizonyos könynyebbítéseket tartalmaz. (Folytatjuk) Jegyzetek: 1. Vörös Újság 1919. június 27. 5. o. 2. Vörös Újság 1919. június 25. 5. o. 3. Politikatörténeti Intézet Archívuma 601. f. 2/XXXVII—2907 4. A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei, 1919. Budapest, 1986. 461.* o. 5. A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei, 1919. Budapest, 1986. 507. o. 6. Politikatörténeti Intézet Archívuma 601. f. 2/1919—XXXVII—3702 7. A magyar Tanácsköztársaság művelődéspolitikája (dokumentumok, stb. Sajtó alá rendezte; Petrák Katalin és Milei György) „Rosszindulatú” polgárok szerint a politikához, a közéleti és egyéb tevékenységhez szükséges némi tudás, alázat. Nem elég megválasztani, kinevezni valakit. Különösen vezetőnek. A felkészületlenek, és akik menetközben képtelenek felzárkózni a rájuk bízott, illetve a magukhoz ragadott hatalom gyakorlására, előbbutóbb szakadékba viszik környezetüket. Legyen az termelőegység, intézmény, vagy éppen az ország. Sajnos az árát nem a kár okozói fizetik meg, hanem a félrevezetett, becsapott polgárok. Pedig úgy illene, fizessenek a császárok, a kiskirályok, a talpnyalók is. Az alázat nem zárja ki a becsvágyat. Akkor kezdődik a baj, amikor törtetéssé válik. Veszélyes, ha gátlástalanná fajul a hatalom birtoklásáért, bitorlásáért. A koncért. Az alázat nem megalázkodás. Nemes vonás. Mások megalázása embertelen aljasság. Az alázatos szolgálat igényli a hatékony munkát. Éppen jellege miatt. A hatékonyság alapfeltétele a szervezettség: a cél, a folyamat és a szervezet egyensúlya, Összhangja. Ebben az esetben a folyamatok megfelelnek a célnak, a szervezet a folyamatoknak. Vagyis a jól meghatározott cél megvalósításához szükséges folyamat se egyszerűbb, se bonyolultabb, a szervezet felépítése se nagyobb, se kisebb ne legyen a valóban szükségesnél. Bármilyen eltérés rombolja a hatékonyságot, a szervezetet. Akadályozza a cél megvalósulását. Ide kívánkozik Mózes bölcsessége is mai megfogalmazásban: válasszatok magatoknak feddhetetlen, rátermett, köztiszteletben álló vezetőket, tisztségviselőket. Az ilyen emberek rendszerint alázattal, becsülettel szolgálják a vállalt ügyet, a nemzetet, a hazát. Ézért talán még az Isten is segíti őket. Az alázatos szolgálat becsületügy is. Az alázat gyengülésével szétfoszlik a becsület. Fordítva is igaz. Kezdjük el végre alázattal szolgálni a nemzet, a haza ügyét. A legkisebbtől a legnagyobbig, a hatalmon lévőktől a hatalomra törőkig. Túl sokat beszélünk. Többet tehetnénk. Sokan talán még nem tudják, mit is akarnak valóban. Várnak. Kivárnak. Csodákban bíznak. Csodák nincsenek. Dolgozni kell céltudatosan, értelmesen, jól szervezve. Vannak példaképek. Nagyemberek, kisemberek. Kövessük őket. Gyurich László Budapest Kazinczy Ferenc Pécelen A múlt század elején Pest vármegye több települése is fontos szerepet játszott irodalmunk életében. Pécel már a 18. században is nagy kulturális hagyományokkal rendelkezett a Rádayak révén, a 19. században Fáy András és Szemere Pál működése kapcsolódott a faluhoz. Szemere itt született, kastélya is volt Pécelen, mely sokszor adott otthont íróknak. A péceli kastély vendégszeretete messze földön ismert volt, főleg attól kezdve, hogy feleségül vette távoli rokonát, Szemere Krisztinát, a híresen jó gazdaasszonyt — aki egyébként Képlaki Vilma néven maga is forgatta a tollat. Sokszor megfordult Pécelen Kölcsey Ferenc, 1815-ben Szemerével közösen írták Felelet a Mondolatra című iratukat, mely a nyelvújítás fontos dokumentuma. Kölcsey mellett, ha csak tehette a régi harát, Kazinczy is felkereste a péceli házat. 1829-ben hosszú utat tett az országban, és április 2-án Pécelre érkezett. Szemere Krisztinával már nem találkozhatott, a Fiatalasszony 1828-ban meghalt. Kazinczy érkezése napján értesült a nagy újságról: barátja — „civilben” egyébként Pest megye alügyésze — néhány nappal korábban eljegyezte özvegy Fáy Józsefné szül. Csorna Borbálát. Kazinczy, a nagy levélíró még aznap sietett megírni az újságot Guzmics Izidor bencés papnak, a neves írónak: „Itt vagyok szombat olta, édes barátom, s Pécel, a Kádayak és a mi Szemerénk lakja nekem egy új történetnél fogva leve ismét nevezetessé: — az, akit én minden más barátim felett szeretek, vasárnap reggeli templom előtt márc. 29d. válta jegyet özvegy Fáy Józsefné, született Csorna Borbála asszonysággaL” Pogány György
