Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-19 / 90. szám
i PEST MEGYE! HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. ÁPRILIS 19.. HÉTFŐ 13 Egy megszívlelendő javaslat 'iáhf Elhangzott Filló Pál )*/ MSZP-s országgyűlési!?? lési képviselő úrtól a Parlamentben: A kormány egyszeri intézkedéssel vállalja magára a létminimum alattiak közüzemidíj-tartozását: mert a feszültségeket annak kell enyhítenie, aki azt előidézte. Más szóval: a létminimum alatt élők és a magyar nép felemelése céljából, a jelenleg1 pénzügyi és gazdasági nehézségeket azok enyhítsék, akik azt előidézték az elmúlt negyvenöt évben! Milyen igaza van Fiiló úrnak! Nem kell mást csinálni a Népjóléti Minisztériumnak, mint egy alapítványt létrehozni a létminimum alatt élők részére, azok megsegítésére, s felhívást tenni közzé az állampárt és az akkori vezető káderek részére, akik ma bankok, kft.-k vezetői, illetve tulajdonosai. Az egykori legmagasabb állami és pártfunkcionáriusok kiemelt nyugdíjaikból adakozzanak e nemes célra. Miután elmaradt a választási ígéretként elhangzott vagyoni elszámoltatás is, most mód nyílna arra, hogy akiket érintene, önkéntesen mondjanak le jövedelmük egy részéről és ezzel segítsék a rászorulókat. Ez annyiból is indokolt lenne, mert az ő egykori országlésük alatt gyülemlett fel az a rettenetes nagy adósságállomány: kül- és belföldi, ami előidézője e mai nehéz gazdasági helyzetünknek. Az alapítvány kuratóriumába javaslom a képviselő urat is beválasztani, hogy a fejleményekről folyamatosan tájékoztathassa pártbeli képviselőtársait. Az MDF-nek, mint kormánypártnak — ha már nem kezdeményezte a külföldi adósság elengedését, vagy legalább nemzetközi felülvizsgálatát — az ilyen gyakorlati lépések megtételeben kellene hathatóan közreműködnie. Különösen amikor ezt az MSZP egyik puritán képviselője — átvitt értelemben — javasolja. Az ilyen és ehhez hasonló konkrét lépéseket a lakosság is jóérzéssel nyugtázná. Forgó László Vác Nem magyar módi! Nagy örömmel fogadtam a Pest Megyei Hírlap jelmondatát: Nem csak nyelvében magyar. Ez kifejezi minden magyar ember óhaját, hogy legyen egy napilap, amelyik nem csak magyarul ír, de szellemében is magyar. Ezért is megdöbbenve láttam az április 8-ai számban a Jocha Károly tollából megjelent cikk címét: „Reklámozás magyar módra”. Mielőtt a szöveget olvasni kezdtem volna, még valami halvány remény pislákolt bennem, hogy talán valóban egy jó magyar reklámról van szó: mint pl. a PMH-nak a „Támogasd a magyar ipart, vásárolj hazai terméket” vagy a KDNP-nek a „Hazai termék, hazai munkahely” ismén felhívása. Sajnos az élső néhány mondat elolvasása után be kellett látnom, hogy nem ér ilyen kellemes meglepetés. A cikk ugyanis arról szól, hogy nálunk a reklámozás körül súlyos bajok vannak. A cikkben foglaltakkal tökéletesen egyetértek, csak a címével szállók perbe. Mert mit sugall ez a cím? Azt, hogy a „magyar módra” jelentése rosszul, elhibázottan, netán korrupcióval összekapcsolva stb„ sorolhatnám a különböző negatívumokat. De az én szememben a „magyar módra” azt jelenti, hogy becsületesen, értelmesen, igazságosan stb. Sajnos nagyon beleivódott a tudatunkba az elmúlt 40 év tudatos lélekromboló és körmönfont magyarellenes propagandájának a hatása. Amikor már kezdett enyhülni a diktatúra és a „dicső” Szovjetunió magasztalása mellett itt-ott megengedték, hogy a „szocialista” mód, másrészt, akik ezt divatba hozták tisztában voltak ennek a magyarság tudatára gyakorolt mérgező hatásával. Ezért minden jóérzésű magyar embert kérek, hogy közös erőfeszítéssel szokjunk le az ilyen beidegződéseinkről. Meggyőződésem, hogy a magyar ember legfőbb erényei közé tartozik a tisztesség, a becsület, az igazságérzet és a nyíltság. Bízom abban, hogy előbbutóbb ez érvényre is jut. Tarnóczi Tivadar Budapest * Ha valaki kritizál, annak kétszeresen önkritikusnak kell lennie. Márpedig olvasónk levelét látva nem tudok ellenkezni mondandója lényegével: a cím valóban nem szerencsés, de úgy is mondhatnám, egyenesen rossz. Annál is inkább sajnálom a félrevezető címet, mert mondanivalójával a levélíró is egyetért. J. K. Csütörtöki számunkban hibásan neveztük meg azt a települést, amelynek diákjai a „Gondolat odüsszeája" magyarországi versenyt megnyerték. A település neve helyesen: Vácszentlászló. Az érintettek és olvasóink szíves elnézését kérjük. A szerkesztő' HISTÓRIA Világévkönyvet jelentet meg minden évben a majna-frankfurti Fischer Kiadó; a több mint 1000 oldalas kiadvány szinte naprakészen ad hírt a világpolitika (világtörténelem) legújabb eseményeiről. A múlt év szeptember 1-jén lezárt 1993-as kiadvány sok adata lehet érdekes a hazai olvasónak. „Kis ország vagyunk” — sulykolták belénk négy évtizeden át —, s sajnos, — politikusaink ma is gyakran átveszik a balszerencsés közhelyet. Területileg vagy akár lélekszámban — Trianon sötét kényszere óta — valóban nem tartozunk a nagy országok közé. Ám tudnunk kell, hogy Ausztria, Svájc, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Dánia, Albánia, Portugália, Írország, Izland, Észtország, Lettország, Litvánia, a szintén a SZU-ból kivált Georgia, Örményország, Azerbaidzsán — ha csak Európát nézzük — mind kisebb területű Magyarországnál, némelyik harmad-, negyedakkora csupán, a törpe köztársaságokat, ill. hercegséget (Andorra, Liechtenstein, San-Marino, Monaco, Vatikán Állam) nem is említve. Mondanivalónkra tekintettel külön beszélünk a volt kisantantról, illetve az ottani utódállamokról, hiszen ott is új, viszonylag kis kiterjedésű és lakosságú államokkal találkozunk. A kisantantot az első világháború után az akkori, az ellenségeskedések befejezte után sem szűnő nagyhatalmi rivalizálás szülte. A történelmi léptékkel mérve meglehetősen szűk látókörű győztes politikusok — élükön Clemanceau-val — azt akarták, hogy időtlen időkre gúzsba kössék a veszteseket, elsősorban Németországot. A nagyantant ezzel a megnyomorítással elvetette a második világháború magvát. A háború másik nagy vesztesét, az Osztrák—Magyar Monarchiát — az etnikai adottságok folytán — szét is szedték. A Monarchiából Magyarország megcsonkítása azt is jelentette, hogy határaink Harsányi László A kisantant változásai I. közvetlen szomszédságában, de már az utódállamokban többmilliós magyar kisebbség sínylődött. E természetes feszítőerőt egyik utódállam sem tudta volna visszaszorítani egymagában, ezért a győztesek megalkották a kisantant fogalmát és szövetségét. Ennek egyik célja gazdasági befolyásuk szélesítése volt, a másik az irredenta Magyarország fékentartása. A második világháború előtt és kezdetén a kisantant — elsősorban a német hatalmi törekvések mentén, s ezáltal a nagyhatalmak számára utólagos igazolást adva a viszszaállításra — szétesett. A második világháborút követően eltűnt az irredentizmus, megszűnt a német fenyegetés, ám betört a térségbe az orosz (szovjet) imperializmus. Ideológiai fedőszerve, a kommunizmus leple alatt az utódállamokban a nemzetiségi megkülönböztetés és elnyomás sokkal erősebbé vált, mint a két világháború közötti időben. Akkor ugyanis bizonyos erkölcsi kategóriákat — mint például a békeszerződésben vállalt kisebbségi garanciákat — sokkal kevésbé merték megsérteni az új urak, mint később a kommunista diktatúra idején. Négy évtized elnyomása után az elnyomás keltette feszítőerő kitört, a robbanás a szemünk előtt zajlik. Csehszlovákiában békés megoldást találtak — a várható következményekről, főleg gazdaságiakról most nincs helyünk beszélni —, Jugoszláviában a dráma véres eseményei most már évek óta tartják feszültségben a térséget. Érdemes szemügyre vennünk a számok tükrében a bekövetkezett és folyamatban lévő eseményeket. Trianon után a négy szomszédos orsszágból három, mégpedig a létrehozott kisantant államainak mindegyike nagyobb területtel és nagyobb népességgel rendelkezett, mint hazánk: A Trianon utáni országok területe és e területek lakossága (a lakosság lélekszáma az 1990. évi adatok szerint) Ország Terület (km2) % Lakosság millióban Magyarország 93 033 100 10,4 Ausztria 83 856 90,1 7,9 A kisantant: Csehszlovákia 127 899 137,5 15,7 Románia 237 500 255.3 22,8 Jugoszlávia 255 804 275,0 24,0 (Megjegyzés: mind Csehszlovákia, mint Románia területe nagyobb volt a fentieknél: a csehekhez tartozott Kárpátalja, a románokhoz Moldva. A mai léiekszámhoz azonban helyesebbnek látszott az ezzel egybevágó terület feltüntetése. Eredeti, 1920 utáni területük: Csehszlovákia: 140 394 km2, Románia: 294 967 km2). A déli határainkon még ma is tartó robbanási folyamat a valamikori középhatalom Jugoszláviát eltüntette: helyén ma öt új köztársaságot találunk. Ebből a legnagyobb a még ma is délszláv nagyhatalmi álmok bűvkörében gondolkodó Kis- Jugoszlávia, de részben csak azért, mert Montenegro (Crna Gora) — a nagy függetlenségi láz (boom) során — nem szakadt le, másrészt, mert oda tartozik a majdnem teljesen albánok lakta, és elszakadni törekvő Koszovo, meg a közel félmilliós magyar kisebbséget számláló Vajdaság. A volt Csehszlovákia felbomlása civilizáltabb keretek között történt: vér nélkül zajlott le a folyamat. A bekövetkezett változások azzal jártak, hogy a középhatalomnak számító, két volt kisantant ország helyén ma területileg is, népesség szerint is meglehetősen kis országokat találunk: A volt két kisantant-ország mai adatai (a szétválások után) Ország Terület (km2) % Lakosság millióban Jugoszlávia: Kis-Jugoszlávia (Szerbia és 102 173 109,8 10,4 Montenegro) Horvátország 56 538 60,8 4,7 Szlovénia 20 251 21,8 2,0 Makedónja 25 713 27,6 2,1 Bosznia-Her-51 129 55,0 4,8 cegovina Csehszlovákia: Csehország 78 864 84.8 10,4 Szlovákia 49 035 52,7 5,3 Megjegyzés: A %-oszlopban a területeknek hazánk területéhez viszonyított mutatója áll. Tájékozódás végett álljon itt az új szomszéd, Ukrajna adata is: Ukrajna 603 700 648,9 51,8 A felbomlási folyamat eredményeként azt látjuk, hogy egyedül Románia maradt területileg és népességileg érintetlen. Noha Ukrajna még mindig nagyhatalmi esélyű szomszéd, de távolról sem a korábbi nyomasztó szuperhatalom kezdődik Záhonynál. Az újonnan alakult országok között egyedül Kis-Jugoszlávia területe haladja meg hazánkét, csekély mértékben, de a lakosai száma a miénkkel egyezik. Csehország — noha nem szomszéd, de utódállam — lakosainak számát tekintve áll Magyarországgal azonos szinten, területe kisebb. A „kis ország”-tünetegyüttes (szindróma) tehát ma már inkább hangulati elemeket hordoz. A száraz számok mögött egyrészt súlyos etnikai gondok lapulnak — vagy éppen tombolnak —, és éppen a „kis ország”-beidegzettség hátterében nem nehéz a gazdasági teljesítmény adottságait megsejteni. Ezekről a következő cikkek szólnak. (Folytatjuk) A Függetlenségi oo o Nyilatkozat Az országgyűlés 1849. április 14-én kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, egyúttal megízta három tagját — Kossuth lajost, Szacsvay Imrét és Gorove Istvánt —, hogy a felsőház két tagjával, Horváth Mihállyal és Hunkár Antallal közösen készítse el a „Magyar Nemzet Függetlenségi Nyilatkozató”-t. A néhány nap alatt elkészült tervezetet a képviselőhöz 1849. április 19-én fogadta el. A nyilatkozat szövege elsősorban Kossuth munkája volt. Mintaképül az 1776. évi amerikai függetlenségi nyilatkozat szolgált, de a természeti jogra való hivatkozás helyett Kossuth nagyobb hangsúlyt helyezett a nemzet történeti jogaira, azokból vezette le a függetlenség kimondását. A Függetlenségi Nyilatkozat leszögezte: „Soha dinasztiának háládatosabb feladat nem jutott az isteni gondviseléstől, mint jutott a Habsburg-Lotharingiai háznak Magyarországon." A Habsburgok azonban „példátlan hitszegéssel” mindazon bűnt elkövették, amelyek Isten és világ eló'tt minden nemzetet feljogosítanak a trónfosztásra. Ezért „Magyarország a vele törvényesen egyesült Erdéllyel (...) szabad, önálló és független” államnak nyilváníttatik; a Habsburg-ház „trónvesztettnek, kirekesztettnek és számú'zöttnek” tekintetik. A magyar nemzet egyúttal kinyilatkoztatja: „azon népekkel, melyek vele ezelőtt egy fejedelem alatt állottak, (...) és minden más nemzetekkel (...) szövetkezni elhatározott akarata.”A Nyilatkozat deklarálta: Magyarország jövendő kormányrendszerét minden részletében a nemzetgyűlés fogja megállapítani, addig Kosssuth Lajos a maga mellé veendő miniszterekkel kormányozza az országot. A Függetlenségi Nyilatkozat végül reményének adott hangot, miszerint a „müveit világ minden”népe azon barátsággal és elismeréssel fogadja a magyar nemzetet, amilyennel az feléjük fordul. Pogány György
