Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-13 / 61. szám
Aki nem tud visszalőni, célponttá válik Európa palesztinjai K Két éve tart a boszniai háború, s a békekötésre belátható időn belül nincs remény. Az elmúlt hónapokban több tízezer ember halt meg, köztük asszonyok, gyerekek. A halottak számának többszöröse a sebesültek száma. A világ nagyhatalmai ez idáig még nem tettek határozott lépéseket a háború befejezésének érdekében. A legfrissebb eseményekről és a várható következményekről kérdeztük Szaniszló Felem el, a Panoráma című műsor tudósítóját. — Az Egyesült Államok a lé- gisegély-akcíójával most megpróbál beavatkozni a boszniai háborúba — mondta Szaniszló Ferenc —, de úgy, hogy ne kelljen fegyveresen is föllépnie. Tehát tesz is valamit, meg nem is. Boszniában tulajdonképpen pozícióharcok folynak. A szerbek — néhány város kivételével — már minden stratégiai jelentőségű pontot birtokba vettek. Gyakorlatilag a szerb etnikai területeken túl Bosznia nagyobbik részét is elfoglalták. Olyan országrészt, amelyre a háború kezdetén még nem tartottak igényt, s ahol főként muzulmánok élnek, éltek. —Jobbára már csak éltek, hiszen Boszniában nagy arányú etnikai tisztogatás folyik. — Igen, ugyanúgy, ahogy egy esztendeje elkezdték a világ szeme láttára, mondhatnám azt is: a világ statisztálá- sával. Az a nagy baj, hogy az emberiség lassan hozzászokik a vér látványához. S ez azt jelenti, hogy később már más háborúkat sem fogadunk majd meglepetéssel. Természetes lesz, hogy bármely országban bármilyen kérdést meg lehet oldani erőszakkal, s ez tragédia. Sajnos már azok a nemzedékek sem ütköznek meg ezen, melyek korábban csak háborús témájú filmekben láthattak hasonlót. — A segélycsomagok ledobó - sán kívül mindeddig a vezető katonai nagyhatalmak ölbe tett kézzel követték az eseményeket. — Ehhez hozzátartozik kétségkívül az is, hogy Bosznia hadviselés szempontjából nehéz terep a magas hegyei, hágói, erdőségei miatt. Ám az legenda, hogy a II. világháborúban a német csapatok kifulladtak itt, hiszen annak idején a partizánok csak komoly nyugati segítséggel tudtak eredményeket elérni. Tehát most is lenne kilátás sikerekre, bár a harcot megnehezítené, hogy nem totális háború folyik, kialakult frontvonalakkal. Ehelyett az ország apró szigetekre tagolódik, s ezek többbségét szerb csapatok tartják a kezükben, illetve Szerbiától kapnak támogatást. Tragikomikus, hogy sok helyen ötven-száz méterre vannak egymástól a frontok. A katonai megoldás akkor lenne célravezető, ha a világ olyan erőket mozgósítana, mint Irakban. Ezzel szemben viszont abban bíznak, hogy a gazdasági embargók meghozzák a kívánt hatást, s Szerbia kimerül. Ám Irak példája bizonyítja: az egyébként józan nép akkor tömörül őrült vezetők köré, amikor az országot nemzetközi embargó sújtja. — Ezzel együtt használhat-e valamilyen mértékben a gazdasági blokád? Igen, hiszen a háború előtt majdhogynem nyugati színvonalon élt a szerb lakosság — felelte Szaniszló Ferenc. — Abban a rendszerben bizonyos fokig nagyobb szabadságot, nagyobb nyitottságot élvezhettek, s ennek most vége. Sűrűn hallani: néhány évvel ezelőtt meg sem fordult volna a fejükben, hogy ennyire lesüllyedhet az életszínvonal. Azt hitték, náluk sohasem kell úgy sorba állni semmiért, mint például Romániában. — A boszniai háború külön szörnyűsége, hogy a civil lakosság ellen is irányul. — Sőt! Szinte kizárólag a civil lakosság a célpont! A védtelen polgárok, mentősök, tűzoltók, újságírók kiirtása folyik. Mindazoké, akik nem tudnak visszalőni. Ez az orvlövészek és lesipuskások kegyetlen háborúja. — Március 15-ei nemzeti ünnepünk kapcsán Kórógy és Szentlászló tükrében mit mondhatunk az ottani magyarságról? — A horvátországi magyarság menekültként, Európa palesztinjaiként ünnepelhet majd, ha egyáltalán tud ünnepelni. Szlavónia és Dél-Baranya megszállásával a magyarok nagy része elmenekült eredeti lakhelyéről, vagy maradt a szerb hatalom alatt, s ott nem ünnepelhet. Ne adja isten, de az a gyanúm: fel kell készülniük arra, hogy ez nagyon sokáig el fog tartani. Ha a világ hagyja, márpedig hagyja — mint Ciprus, Libanon, vagy Palesztina esetében tette — akkor a menekültstátus még az unokákra is átszállhat. Szerintem a kisebb áldozat megéri a nagyobb elkerülését. Azaz a kisebb katonai veszteség megérné egy nagyobb mértékű civil vérájdozat elkerülését. Ez jobb lenne annál, minthogy hagyjuk évtizedekig húzódni ezt a háborút. Mert akár ennyi ideig is tarthat még a harc. — S ezáltal a volt Jugoszlávia határain is túlléphet? — Igen, túlnőhet Bosznián, elérheti Koszovót az ottani albán lakosság miatt, s átcsaphat a Vajdaságba. Majd következik Macedónia, melyre igényt tart Szerbia, Albánia, Bulgária és Görögország. Ez bizony kísértetiesen emlékeztet az I. világháború előtti balkáni háborús ka- valkádra. A muzulmánok védelmébe előbb-utóbb Törökország és az arab államok is be fognak avatkozni. Ne feleljtsük el azt sem, hogy szomszédunk Dél- Baranya, mely a szerbek által kikiáltott horvát bábállamhoz van csatolva. Gazdasági okok miatt Horvátország nem halogathat sokáig egy újabb katonai lépést, ám Dél-Baranyát csak Magyarországon áthaladva kerítheti be. Ezt pedig a krajinai szerbek nem fogják tétlenül nézni, hanem rögtön reagálni fognak, s azonnal magyar területeket bombáznak majd. S emlékezzünk arra is: a Vajdaságban közel 400 ezer magyar él, s ott is lehet etnikai tisztogatás. — Ebbe borzasztó még belegondolni is. Van erre esély? — Sajnos van. Két éve kevesen gondolták volna az akkori Jugoszláviában, hogy ez a háború bekövetkezhet. Mégis bekövetkezett. Ha néhány héten belül nem lesz egy nemzetközi katonai beavatkozás, őszre egész Ke- let-Európa lángokba borulhat. Nem bízom abban, hogy egyetlen amerikai vagy angol katona is életét adná a magyarországi háború elkerülésért. Szörnyű erről beszélni, de két éve leintettek: ne kongassuk a vészharangot. Azóta tudjuk, hogy mi történt Kóróggyal és Szentlászló- val. Tudjuk: több, mint kétszázezren haltak meg. S a harcnak még mindig nincsen vége. Nádai László Márciusi napok Pozsonyban 1848. március 15-ét ünnepelve átvillannak gondolatainkon az események, színhelyek: a pesti Pilvax, a 12 pont, Länderer és He- ckenast nyomdája, a Talpra, magyar! A nemzet szíve azonban a márciusi napokban nem csupán Pesten dobogott. Vert ott is, ahol az országgyűlés törvényalkotó munkáját végezte: Pozsonyban. Itt ugyanúgy lelkesedtek a jurátusok, mint a márciusi ifjak Pesten! S nem csak ők, hanem az országgyűlésre küldött, érett követek is. Pesten a forradalmi hevület munkált, Pozsonyban ezzel együtt a törvényhozás is dolgozott, hiszen a rendek voltak hivatva a kívánt polgári átalakulásnak jogszabályi kereteket adni. Kossuth Lajos március 3-án előterjesztett ún. felirati javaslatát — amely a közteherviselést, a jobbágyfelszabadítást, a parlamentnek felelős magyar kormányt és a nép politikai jogainak elismerését követelte — az alsótábla után, március 14-én a felsőtábla is gyorsan elfogadta, miután az előző napon Bécsben kitört forradalom híre Pozsonyba érkezett. Báró Podmaniczky Frigyes, az ifjú főrend erről így ír: „Három órakor délután volt ülésünk, melyben nádorunk, István főherceg lelkes beszédben független állást ígérvén, ajánlotta a felirat elfogadását. E legott megtörténvén — harsogó éljenek között oszlott el az ülés... Este fáklyásmenet lön rendezve, melynek alkalmával a Zöldfa Hotel első emeletéből a néphez szólván Kossuth — gróf Batthyány Lajost ajánlotta premier ministemek.” Még 14-én, Kossuth javaslatára az országgyűlés elhatározta, hogy a mindkét táblán elfogadott felirati javaslatot népes küldöttség személyesen viszi uralkodói jóváhagyásra. A küldöttek — tizenhármán a felsőtábláról, ötvenkilencen az alsótábláról — március 15-én délelőtt 10 órakor a Ferenc Károly nevű gőzhajón elindultak Bécsbe. István főherceg nádor kocsin hagyta el Pozsonyt. Kossuth azért sürgette az utat, mert szerinte a reform ügye az országgyűlés kezében alkotmányos úton halad. Ameddig ott marad, addig az békésen, vérontás nélkül győzhet. Azt vallotta, hogy a feliratnak az uralkodó előtt kell lennie, mielőtt a bécsi forradalom a pesti fiatalok szenvedélyét fölkavarhatná. Mégpedig többek közt azért is, hogy „...se a király, se az országgyűlés ne látszassák a tömeg hatása alá kerülni, s utóbb a hatalomnak ne lehessen az a kifogása, hogy a reform visszavehető, mert nem a törvényes tényezők műve, hanem az utca csikarta ki” — írja elemzésében Márki Sándor. „A küldöttség Bécsbe való menetele után — olvashatjuk Podmaniczky könyvében — azonnal nyughatatlankodott az ifjúság, felkísémi óhajtván az ország reményét; gőzhajót fogadánk tehát, melynek felkészülődését éjjel a színházépület földszintjén akkor létezett kávéházban várták be sokan a kissé fáradt s eltikkadt ifjúsággal; mi néhányan fenntartandók a rendet, szintén ott valánk a hajó Bécs felé való indulásáig... Az engedmények kivívása Bécsben akadályba ütközött: a siker biztosítását teljes odaadással mozdították elő: István főherceg, gróf Széchenyi István, báró Vay Miklós, herceg Esterházy Pál, Lajos főherceg (az uralkodó megbízottja) irányában egész nyíltsággal s őszinteséggel nyilatkoztak az illetők, elmondván, miszerint félős, hogy sikertelenség esetére István főherceget kiáltják ki királynak.” A küldöttség végül is eredményesen tért haza március 17-én. „Öt óra körül Dévény felől először az országgyűlési ifjúságot szállító Béla gőzös tűnt fel — írja Urbán Aladár —, majd mögötte a küldöttséget hozó Hermine. Amint az ifjúság hajója partközeibe ért, a velük utazó Bónis Samu, Szabolcs megye ellenzéki követe — és a bécsi út idején az ifjúság vezetője — elkiáltotta magát: éljen Batthyány Lajos, első magyar miniszter! A várakozók lelkes éljenzése volt a válasz. Mindenki megértetV' Kossuth Lajos 1848-ban te, hogy a híradás jelzi: Kossuth beváltotta ígéretét, és Batthyány Lajossal, az ellenzék vezérével mint miniszterelnökkel térnek vissza.” Podmaniczky pedig így örökítette meg ezt a napot: „Ä küldöttség megérkezésének napján, 17-én este a város önként ki lett világítva, s hatalmas fáklyásmenet lön rendezve...” dr. Csonkaréti Károly
