Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-01 / 50. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS 1993. MÁRCIUS 1., HÉTFŐ 9 Vendégségben Cegléden Március 3-án, szerdán 18 órakor a ceglédi kaszinóban Mácz István polgármester, Vödrös Attila, a Pest Megyei Hírlap főszerkesztő­je, Bánó Attila és Deregán Gábor főszerkesztő-helyettesek találkoz­nak a város érdeklődő polgáraival. Szobanövények vására A nagysikerű tavaly évvégi be­mutatkozása után ismét szoba- növény-kiállításra és -vásárra várja az érdeklődőket március első hetében a fővárosban a Ma- rantha Virágkereskedés. Az Építők Szakszervezeté­nek Dózsa György úti székházá­ban csaknem 200 féle cserepes virág között válogathatnak az ér­deklődők. A virágkavalkádon a szombathelyi, a Rozmaring és a Sasad kertészet szobanövényei mellett, számos külföldi külön­legesség, egzotikum is megtalál­ható majd. Monori - kertészkedóknek Balogh Sándor kertészmérnök a kiskertben végzendő tavaszi teendőkről tart előadást márci­us 8-án, hétfőn délután négy­kor a monori művelődési ház­ban. Jön az újabb csoport! A csoport kísérőtanára Vári Fábián László, aki a Kár­pátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke. Egyben ismert költő is. Most jelent meg új kötete „Kardok kö­zött” címmel. A március 23-ai csoportra már megvannak a fogadó csa­ládok. Sőt, az április 4-én ér­kező erdélyi nevelőotthoni csoportra is. Bár távol az idő, előre kell terveznünk. Május­ban két gyerekcsoport is érke­zik Kárpátaljáról. Mégpedig úgy, hogy amint az egyik cso­port visszaérkezett, másnap ugyanaz a busz hozza a követ­kező csoportot. A valószínű érkezési időpontok: május 4-e és május 19. Erre a két csoportra kérem olvasóink je­lentkezését. Atányi László 1119 Budapest, Etele út 23. Ezekkel a gyerekekkel hamarosan találkozunk! Március 23-án 14 órakor a Budapesti Művelődési Köz­pontba érkezik 45 általános is­kolás gyerek. Egy kicsit mó­dosul a csoport összetétele. A Beregszásztól 18 kilométerre fekvő 3 ezer lelkes magyar fa­Módosító közlemény A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal NAGYKŐRÖS városban a MÉSZÁROS JÁNOS MGTSZ Nagykőrös által kijelölt termőföld- területre az árverést kitűzi. Az árverés helye: Nagykőrös, Arany János Művelődési Központ Az árverés ideje: 1993. március 2. 10 óra Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla: lu, Vári legszegényebb, sok­gyerekes családban élő kis­diákjai töltik meg a buszt, amelyet ismét a Pénzügymi­nisztérium bocsát díjtalanul rendelkezésünkre. A megyé­ből most nyolc gyereket lát­nak vendégül Budakalászon, Gödöllőn, Dunaharasztiban, Tökön. Buda Alap A Buda Portfolió Befektetési Alapkezelő Kft. tájékoztatása szerint a nyílt végű Buda Alap nettó eszközértéké már­cius 1-jén 72 millió 167 109 forint, az egy befektetési jegyre eső érték 8632 forint. A legutóbbi jelentés óta mind a nettó eszközérték, mind a befektetési jegyek ér­téke emelkedett. Ezzel meg­szakadt a múlt héten tapasz­talható enyhe csökkenő ten­dencia. A két érték meghalad­ja a múlt hét előtti héten elért szintet is. (MTI) A munkahelyek védelmében TÁMOGASD A GAZDASÁGI MEGÚJULÁST Az orvos válaszol Lapunk olvasói időről időre olyan egészségügyi, orvosi kérdé­sekkel fordulnak hozzánk, amelyekre mi, a szerkesztőség mun­katársai nem tudunk válaszolni. Mivel azonban az önök kérdé­se, kérése fontos a mi számunkra is, a Pest Megyei Hírlap meg­állapodott a Szent Rókus Kórház és Rendelőintézettel, aminek eredménye, hogy az ott dolgozó szakorvosok adnak választ az önök kérdéseire. Az elmúlt hetekhez hasonlóan, a szerkesztősé­günkhöz eddig beérkezett kérdések közül most ismét kettőre adnak választ a szakemberek. Továbbra is várjuk leveleiket szerkesztőségünk címére (Budapest VIII. kerület, Somogyi Béla utca 6. 1446, Postafiók 331.). Á. T. monori olvasónk levelében a fejbőr korpásodásának kivál­tó okairól és megszüntetésének módszereiről érdeklődött. A fejbőr korpásodása a faggyúmirigyek műkö­dési zavarára vezethető vissza, de táplálkozási, anyagcserezavarok, a fejbőr biológiai változása is kiválthatja. Száraz és zsíros haj esetén egy­aránt előfordul. Sokkal gyakoribb a zsíros korpa, mely a fejbőr­re tapad, zsíros tapintatú. Téten a napfény szárí­tó, fertőtlenítő, anyagcsere-serkentő hatása hiány­zik, a sapka, a kalap alatt fejünk beizzad, ezek a fejbőr működését, baktériumflóráját is befolyásolják. Ez az oka ál­talában a télen jelentkező korpásodásnak. A teendőket is e tényezők határozzák meg. A hajmosás lehető­leg kéntartalmú samponnal történjen. Tudnunk kell azonban, hogy nem mindenkinek válik be a gyógyszertári „kénes fejbőrápoló”. Ilyenkor próbálkozzunk más, korpásodás elleni samponnal — pl. Bojtorján, vagy egyéb zsíros hajra való kímélő samponnal. Házi­lag elkészíthető, hajmosás után alkalmazható szer a következő: két tojás sárgáját, két evőkanál bojtorjángyökér-olajat és három evőkanál árnikatinktúrát összekeverünk, a fejbőrbe dörzsöljük, majd 1 óra múlva alaposan leöblítjük. Ha ezek sem segítenek, korpás bőrre való hajszeszt (bojtorján, nyírfa stb.) használhatunk 2-3 naponta. Igen jó hatású a kvarco­lás is. Ne feledjük, a hajas fejbőrt kétszer annyi ideig kell kvarcol- ni, mint egyéb bőrünket. Az arcot, a nyakat, szemet természetesen védenünk kell a leégéstől Dr. Rernáth András bőrgyógyász K. I.-né Vácról a felső légúti hurut gyógyításának lehetőségei­ről, az influenzás megbetegedés tüneteiről és annak elkerüléséről szeretne néhány jó tanácsot olvasni. Levelére válaszolva, az orrmandula-túltengés csak egyik okozója a gyakori felső légúti hurut­nak. Az influenzás megbetegedés vírus infekció, amely együtt jár az orrnyálkahártya, orrmellék- üregek nyálkahártyájának duzzanatával, a torok, gége, légcső egyidejű gyulladásával. Járványos időszakban ajánlatos vitaminok, főleg C-vitamin tartalmú készítmények, gyümölcsök, gyógyteák " (csipke, hársfa stb.) fogyasztása. Hurutos állapotban orrcsepp, hurutoldó rendszeres használata. Az öltözködésre különös gondot kell fordítani. Tartózkodjon so­kat az egészséges friss levegőn, 5 ha még annak hatására sem ész­lel javulást, belgyógyászati vizsgálat javasolt az immunállapot ki­vizsgálására, Dr. Mészáros Béla adjunktus Eboltások Gödöllőn Település Tábla- Helyrajzi Terület Műveié- AK __________szám szám_____________________si ág érték N agykőrös Sz—2 0823/3 024/1 Sz—2 0826/1 Sz—3 0852/1 a b d h j F—4—5 0506/2 0446/1 KM 0430 0431/1 0890 0871 5600 rrr 1 ha 9629 m2 17 ha 4336 m2 11 ha 1575 m2 5743 m2 12 ha 8122 m2 3 ha 0026 m2 42 ha 4832 m2 1883 rrr 3611 m2 4462 m2 4 ha 2898 m2 1 ha 9337 m2 4004 m2 8 ha 0374 m2 11 ha 6040 m2 190 ha 3750 m2 7621 m2 18 ha 8913 m2 113 ha 4586 m2 4523 m2 78 ha 9729 m2 26 ha 5000 m2 szántó legelő szántó legelő erdő szántó legelő szántó rét rét legelő legelő legelő erdő szántó legelő szántó legelő szántó szántó erdő erdő erdő 3,92 8,24 303,34 170,41 2,99 297,63 46,84 268,52 2,62 5,30 1.07 40,32 18,18 2.08 209,77 181,02 4519,09 13,58 390.46 1857.88 3,43 915.00 180.00 Korlátozó intézkedés nincs. A március 3-ra (szerda) a nagykőrösi Arany János Mgtsz által ki­jelölt termőföldterületre kitűzött árverés elmarad. A Pest Megyei Hírlap február 18-i, illetve 24-i számában a nagy­kőrösi termőföldárverésekről nyilatkozott a helyi földrendező bizott­ság, illetve a megyei földhivatal. Hivatalunk feladata: minél koráb­ban befejezni a termőföld-árveréseket, de ehhez a helyi földrendező bizottság és a megyei földhivatal segítő tevékenysége is szükséges. Ezt az előkészítés folyafhán nem minden esetben tapasztaltuk, s így kényszerhelyzetben csak a március 2-ára kitűzött árverést tarthatjuk meg a Mészáros János Mgtsz által kijelölt termőföldterület 30%-ára, figyelemmel a földhivatal által módosított AK-értékre. Tekintettel arra, hogy a helyi földrendező bizottság elnöke írásban kérte a már­cius 3-ra, az Arany János Mgtsz által kijelölt termőföldterület árve­résének elhalasztását, ehhez készséggel hozzájárultunk. Remélhetőleg az AK-értékek módosításának kérdésében a Föld­művelésügyi Minisztérium, a Pest Megyei Földhivatal és a Nagykő­rösi Földrendező Bizottság mindenki megelégedésére megállapo­dást köt, mely feltétlenül szükséges a Kárrendezési Hivatal további árverési előkészítő munkájához. Dr. Sztáray Mihály hivatalvezető A Kereszténydemokrata Néppárt országos akciót szervezett Hazai Termék — Hazai Munkahely jelszóval. A programon be­lül rendezvényeket is szerveznek. Elsődleges céljuk felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy a hazai termékek vásárlásával a magyar gazdaság, vagyis a vállalatok versenyképességét őrzik meg. Amennyiben a termelés visszaeső tendenciáját sikerülne megfordítani, úgy az a meglévő munkahelyek megóvását és újak létesítését jelenthetné, s ezzel az egyre növekvő munkanél­küliségnek is gátat lehetne vetni. Gödöllőn márciusban és ápri­lisban tartják az ebek idei, ve­szettség elleni kötelező védőol­tását, kaptuk a tájékoztatást a polgármesteri hivatal lakosság­szolgálati irodájától. A körzeti állatorvos a védőoltás időpont­ját és helyét városrészenként állapította meg. Eszerint már­cius 13-án, szombaton 8—11 óra között a Vásártéren, 18-án, csütörtökön 16—18 óra között a Petőfi téren, 25-én, csütörtökön 16—18 óra között a présháznál, 27-én, szomba­ton 8—11 óra között a blahai „strandon”, április 8-án, csü­törtökön 16—18 óra között a gróf Teleki téren, 17-én, szom­baton 8—11 óra között a má- riabesnyői olajkútnál tehetnek eleget a kutyatulajdonosok kö­telezettségüknek. A pótoltás április 24-én, szombaton 8—12 óra között a Vásártéren lesz. Az elmúlt évben összeírt ebeket a fenti időpontokban és helyeken a körzeti állatorvos oltja be; az ebtulajdonost ebol­tási díj fizetési kötelezettség terheli. Az eboltásért 53 forin­tot kell fizetni, az oltáshoz a külön oltótű két forintba kerül. Az oltóanyag árát az önkor­mányzat fizeti. Az eboltás — az állattulaj­donos külön személyes meg­rendelésére — az állat tartási helyén is elvégezhető, de az ol­tás és a kiszállás költségeit a tulajdonosnak az állatorvos ré­szére meg kell fizetni. A városi állatorvos a szerve­zett oltást, illetve a pótoltást követő 15 napon belül az oltat­lan ebek tulajdonosairól értesí­ti a polgármesteri hivatalt. A városi gyepmester a védőoltás alól elvont ebet kártalanítás nélkül össze fogja gyűjteni és el fogja pusztítani. Előadás a Korona Szállóban A Walkür, a New York-i Metropolitan „Ring” pro­dukciójából szerepel a Ri­chard Wagner Társaság leg­közelebbi programján. Már­cius 6-án 16 órakor a Koro­na Szállóban (V., Kálvin tér) mutatják be a zenedrá­ma videofelvételét, James Levine vezényletével, Otto Schenk rendezésében. A fő­szerepeket Hildegard Beh­rens, James Morris, Chris­ta Ludwig, Gary Lakes, Jes­sye Normann, Kurt Moll énekli.

Next

/
Thumbnails
Contents