Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-05 / 54. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP IFJÚSÁG 1993. MÁRCIUS 5.. PENTEK Mit ér az ember, ha magyar? „Sokat! Hisz magam is ma­gyar vagyok. Vagy nem? Na­hát! Milyen kérdés ez? Már Petőfi is megírta: ...Sehon- nai bitang ember... És igaza van. Ember! Ki elhagyod ha­zádat, még nem tudod, mi vár rád —■ ez a honvágy!” (Lengyel Dávid 5. d) „A világon mindent, amit el lehet képzelni ezen a föl­dön.” (Borbély Tímea 5. d) „Mindent, ha tud szeretni! Semmit, ha nem tud szeret­ni.” (Lazók Ádám 5. d) „Szereti a hazáját. Kitart érte elveivel, cselekvéseivel. Büszke lehet hazájára, mert a magyarok sok mindent tettek a világban, s ha mindent meg­tesz, amit tehet, akkor el­mondhatja magáról, hogy em- berebb ember és magyarabb magyar. És higgyék el a ma­gyarok, hogy sokat érnek, mert magyarok. Szerintem di­csőség magyarnak lenni. És nehéz helyzetekben is vállal­ni kell azt, hogy magyarok vagyunk. A magyarság nem fog eltűnni, hanem fennma­rad történelmével, művészete­ivel!” (Váczy Balázs 5. d) „A magyar ember hazaszere­tő, mint egykori költőink, író­ink voltak. Hűséges barátai­hoz, szüleihez, tanáraihoz.” (Kovács Brigitta 5. d) „A magyar népnek sok-sok nemzeti értéke van. De saj­nos ezeket nem mindig becsü­lik meg. Itt van például az olimpia! Sokszor azt érez­zük, mi is győzünk, amikor versenyzőink a dobogó tete­jén állnak, és együtt hallgat­juk a Himnuszt!” (Dankó Gergő 5. d) „Mit ér az ember, ha ma­gyar? Nagyon sokat! Mert minden magyar embernek van egy természetes küldeté­se: a hazát szeretni és megvé­deni!” (Ravasz László 8. a) „Egy magyar ember, bárhol is él a világban, csak Magyar- országon lehet teljes értékű.” (Végh Róbert 8. a) „Az ember mindig úgy ér a legtöbbet, ha olyan nemzeti­ségű, amilyennek született.” (Gossányi Judit 8. a) „Minden embernek a saját országa a hazája és egyben az élete is!” (Zsigri Ger­gely 8. a.) Oktató úr! Ha végre eláll az eső, ugorhatunk majd ernyő nél­kül is? Kosnás Loránd 7. d. osztályos tanuló karikatúrája Diáktréfák BETÖRÉS... — Mi történt 1241-ben?,— kérdezi a tanár Bandikát. __ 7 P adtársa súgni kezd: — Akkor törtek be hazánkba a tatá­rok... Bandi fülel, majd magabiztosan kivágja: — Akkor törtek be hazánkba a tanárok! SZIMBÓLUM... Magyarórán Ady köteteinek címét kérdi a tanárnő. Julika ismeretei hiányosak. A mentő súgás a pádból érkezik: — Mag hó alatt... Mire Julika: — Ady a hó alatt! RÖVIDEN SZÓLVA... Aki tanul, az hülye. — Viszont aki nem tanul, az hülye is marad! Halálos Mamának, ’92 kará­csonyára. Las Vegas, 1986 júniusa. A szerencsejátékosok hazájá­ban viszonylag békés az élet. A rendőrségre gyilkos­ságról szóló bejelentés érke­zik. A helyszínre siető nyo­mozók meglepődve tapasz­talják, nincs ujjlenyomat, nincs vérnyom sehol. Két nappal később újabb bejelen­tés érkezik. Az áldozat utol­só mondata ez volt: „A gépe­zet...” A békésnek mondott éle­tet titokzatos gyilkosságok sorozata kavarta föl. Az egyik áldozat testén vékony­ka lézercsíkok futkároztak. A szakemberek megállapítot­ták, hogy a vulkanikus hegy­ség kőzetéből „kisajtolt” lé­zer súlyos károsodást okoz az agyban. Egy kisfiú halála előtt többször ismételgette: „...egy szörnyeteg... egy szörnyeteg...” Ez lenne a rej­tély kulcsa? Hogy nem mindennapi do­loggal állunk szemben, az nyilvánvaló volt eddig is. De mi az összefüggés a „gé­pezet” és a „szörnyeteg” kö­zött? Szerda reggel volt, ami­kor a föld remegni kezdett. Az emberek az utcára rohan­tak, őrjöngtek, oltották a hir­telen keletkezett tüzet. De milyen tüzet? Soha nem lá­tott égési sérüléseket oko­zott az emberek arcára patta­nó szikra. A pánikot növel­te, mikor hirtelen meteoritok hullottak alá. A temető irá­nyából furcsa hangok rémí­tették az amúgy is megret­tent városlakókat. Csaknem síri csend honolt, mikor a ti­Templomban Egy kiránduló osztály lé­pett be a templomba, s hogy az volt, nem volt ne­héz kitalálni. Az is biztos, hogy Pestről jöttek. A szenteltvíztartóban az egyik gyerek vidáman kö­zölte társaival, hogy ő most megmossa benne a labdáját. A többiek lehü- lyézték és nem foglalkoz­tak vele többet. Egy másik megállt a főhajóban, fején napéi lenzős sapka, és tág­ra nyílt szemekkel körülbá­mult. Majd beültek a pa­dokba. Némelyik áhítattal, valaki unva a dolgot. Be­szélgetni kezdtek, ki hal­kan, ki pedig hangosan: — Te katolikus vagy? —Nem. — Református vagy? — Hát... nem. — Akkor te zsidó vagy?! — Nem. — Ahá! Akkor te biz­tos sátánista vagy! — Hülye! — Akkor te semmiben sem hiszel? — De igen! — És mégis miben? — Semmi közöd hozzá? Szóval mondom, pesti gyerekek a javából, akik gyakran mondják bekép­zelten: „bunkó paraszt” — és felvágnak saját kul- turálatlanságukkal. Nem ők voltak az egyedüliek, akik nincsenek tisztában a templomi viselkedéssel, mi a szenteltvíz, mi a hit, a vallás és a származás fo­galma. Megyjegyzés: A kirán­dulók — velem együtt — osztálytársaim voltak. (lejegyezte: Havas Zoltán 7. d) Gyémánt Nem... nincs igazuk... nincs igazunk... A gyé­mánt... kismiska ahhoz a csillogáshoz képest, mely a karácsony szeretetét su­gározza számunkra. A me­leg szobában rádöbbensz arra, mi minden van ben­ned, amit mások nem tud­hatnak. És ez az érték az emberben. Ne érdekeljen a tudatlan emberek ostoba megjegyzése! Ők nem tud­hatják, miféle tehetség la­kozik benned. Benned, csakis benned van az a te­hetség, ami másokból hi­ányzik. A szeretet a legna­gyobb kincsünk. „Szeresd felebarátodat”, még ha az ügyetlenebb is nálad. Va­lamiben ő is tehetség, ami­ben te nem vagy. Ne légy haragtartó sosem! (Lengyel Dávid 5. d) Csalimese Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tenge- ren is túl, ahol a kurta far­kú malac még nem túrt, az Üveg-hegyen is túl, a Rézmezőn is túl, az Ezüst­mezőn is túl, az Aranyme­zőn is túl, egy tisztáson egy házban, egy szobában élt egy ember. Az egyik reggel, amikor felébredt, kinézett az ablakán, majd szomorúan felsóhajtott: — Hej, de messze is la­kom én! (Dankó Gergő' 5. d) fegyver tokzatos halállal elhunytak sorra kikeltek sírjukból, és a páni félelemtől megrettentek felé igyekeztek. Mi volt a kö­zös életükben? — tették fel egymásnak a kérdéseket a nyomozók, a tudósok. Valamennyien békés, sze- retetben élő emberek voltak. Hirdették a békét, a rendet, az ember tiszteletét, a szere- tetben élést. Ezért kellett meghalniuk? És miért ilyen titokzatos halállal? Az űrkutatások eddigi ada­tai azt bizonyítják, a Földön kívül nincs élet, vagy mégis lenne? Álom ez vagy való­ság, amit látok? Hirtelen em­berformájú robotok özönlik el a várost félre nem érthető szándékkal. Minden földla­kót meg akarnak ölni. — Em-ber-el-le-nes ci-vi- li-zá-ci-ót a-ka-runk lét-re­hoz-ni — szól a felém köze­ledő „gépezet”... — Csak azt ne — kiál­tom, és félelmemben felé do­bom a lábamnál heverő me­teorit darabot, mely ezerfelé hullott szét. Darabjai csodát műveltek, a, gonosz lények, „gépeze­tek” megszelídülve hátráltak. A „szörnyetegek” leikébe va­lami költözött, valamit — ha közvetve is — adtam az álta­lam dobott meteorit darabok­kal. A fura lények megszelí­dültek, lelkűkbe szeretet köl­tözött, amely nélkül sem a Földön, sem a Földön kívül nem létezhet élet. Emberek! Őrizzétek meg lelketekben a szeretetet, vi­gyázzátok legféltettebb kin­csünket, adjátok át, sugároz­zátok szereteteiteket. (Lengyel Dávid 5. d) / így írunk mi... avagy sziporkák történelemdolgozatainkból Ereklye — lovagi fegy­ver, (mástól) szent ember­nek a foga, (mástól) primi­tív földművelő eszköz, (mástól) kis festmény az inkvizíció idején Eretnek — a törvény- szegő ereklyéket kergették Inkvizíció — a kóde­xek díszítése, az első be­tűt kicifrázva írták Kódex — az egy könyv, amit az ereklyék egy egész életen át írtak Vatikán — vietnami bi­rodalom, (mástól) muzul­mán vallás, (mástól) temp­lomszerű valami. Az őserdő olyan terü­let, ahová emberi kéz még nem tette be a lábát. Az emberiség hálás le­het Edisonnak, hogy lán­gelméjéből kipattant a vil­lamosság szikrája. A sarkvidéken olyan hi­deg van, hogy az ott élők a kézmozdulathoz is kesz­tyűt húznak. Az Antarktiszon lakók sok halat bányászhatnak. A sötét középkor egész Európát bevilágította. Boros Bernadett és Un- gár Andrea 8. e osztá­lyos tanulók gyűjtése A fotogram Mécs László 7.c osztályos tanuló munkája Az oldalt a Budapest, XIII. kerületi, Radnóti Miklós utcai általános iskola tanulóinak mun­káiból Balcczky Ivánné tanárnő' állította össze.

Next

/
Thumbnails
Contents