Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-01 / 50. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. MÁRCIUS 1„ HÉTFŐ 7 Bábjátékosok és színjátszók tanácskoztak Téka-lemezbemutató Szentendrén Az iskolákban könnyebb Negyedszázad a táncházmozgalomban Nem hivatásos, tehát nem színházakban, ha­nem iskolákban, művelődési házakban műkö­dő színházcsinálók gyűltek össze az elmúlt hétvégén az Egyetemi Színpad épületében. Kétnapos konferenciájukon azt próbálták meg számba venni, mi történt „Tihany óta”. 1989 novemberében Tihanyban, ugyancsak országos tanácskozásukon megvitatták, hogy a politikai, társadalmi helyzet változásai mi­lyen új lehetőségeket teremtenek számukra. Javaslataikat, kívánságaikat az úgynevezett Tihanyi levélben fogalmazták meg, s felhív­ták rá a figyelmet, hogy „a nagy múltú szül­és bábjátszás létét veszély fenyegeti”. Most, több mint három év eltelte után Nagy András László rendező, a Nemhivatá­sos Színházak Szövetsége elnökségének tagja a tanácskozás bevezetőjében megállapíthatta: nem olyan válságos a helyzetünk, mint volt. Kiss László, a Nemhivatásos Színházak Szövetsége alapító elnöke beszámolt arról, mi jellemzi ma az amatőr színházi életet. A szín­házi csoportok, műhelyek száma csökkent. Te­vékenyek a diákszínjátszók, az iskolákban a bábozás is sikeresen folyik. Ezzel szemben a felnőtt szín- és bábcsoportok működését aka­dályozza, hogy a művelődési házak nehéz helyzetbe kerültek. Új, országos szervezetek jöttek létre társadal­mi önszerveződés útján, hogy egy-egy szakterü­let gondjait vállalják. Ilyen a Nemhivatásos Színházak Szövetsége is, azon belül pedig a Drámapedagógiai Társaság, az Országos Diák­színjátszó Egyesület, a Bábosok Országos Egye­sülete, az Országos Versmondó Egyesület. Megváltozott a színjátszó csoportok anyagi támogatásának rendszere. Pénzhez jutni szin­te kizárólag csak pályázat útján lehet, mely­ből adódik az esetlegesség. Előfordulhat, hogy egy-egy vállalkozás, tevékenység az el­indulásához igen, de a folyamatos működésé­hez — a következő évben, a következő pályá­zat során — már nem kap semmiféle támoga­tást. Ezért igényelnék, hogy a színházi mozga­lom támogatására szánt összegek felett a szak­ma egyesületei, szövetségei rendelkezzenek. Sajnos, ez nem valósult meg, egyelőre csupán annak örülhetnek, hogy néhány alapítvány ku­Magyarok Párizsban „1893: a festők Európája" cím­mel nyílt meg különleges érde- kességű időszaki kiállítás a XIX. század festészetének vi­lághírű párizsi múzeumában, az Orsay Múzeumban. 18 or­szág 85 művészének 95 alkotá­sa mutatja be az érdeklődők­nek, milyen volt pontosan egy évszázaddal ezelőtt Európa fes­tészete, s mennyi nagy művész gyűlt össze akkoriban Francia- országban a földrész minden tá­járól. A kor magyar művésze­tét négy mű képviseli a repre­zentatív bemutatón: Ferenczy Károly, Hollósi Simon, Med- nyánszky László és Rippl-Ró- nai József egy-egy alkotása. A bú'vös vadász mint rémdráma Carl Maria von Weber méltán népszerű operájának, A bűvös va­dásznak szombat esti előadása a zürichi operaházban — Ruth Berghaus rendezésében — a szó szoros értelmében két részre osz­totta a publikumot. Az előadást vezénylő Nikolaus Ha és az éne­kesek osztatlan ünneplésben ré­szesültek ugyan, de a rendező­nőt az előadás végén nemcsak taps fogadta, hanem hangos füttyszó is. Weber romantikus operáját Ruth Berghaus sötét rémdrámaként vitte színre. Az egész előadást végigkíséri a dé­moni, nyoma sincs vadászroman­tikának, derűs népünnepélyek­nek és festői szépségű holdvilá­gos éjszakáknak. Az év fotói 1992 Az elmúlt esztendő nevezetes momentumait, társadalmi és kul­turális vonatkozású mozzanatait láthatja viszont az, aki felüti Az év fotói. Pictures of the Year 1992 című kiadványt. A Peli­kán Kiadó gondozásában napvilágot látott évkönyv összeállí­tói a magyar sajtófényképészek, művészfotósok legsikerül­tebb munkái közül válogattak. A több száz felvétel — melyek között lapunk munkatársának, Vimola Károlynak egy művész­fotója is szerepel — mintegy kiegészíti azt a képet, amit az írott és hangos sajtóból 1992-ről kialakíthattunk magunknak — a magunk nyers élményvilágával együtt. Bábostalálkozó az Egyetemi Színpadon ratóriumában jelen vannak az amatőr színházi élet képviselői is. Szekcióüléseken vitatták meg az amatőr színjátszó- és rendezőképzés helyzetét, a fesz­tiválok, táborok, külföldi kapcsolatok lehető­ségét. A tanácskozás első napján, szombaton feltett kérdés, a Hol tartunk? után vasárnap a Hová tovább? kérdésére keresték a választ, együtt az Országgyűlés Kulturális Bizottsága, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Magyar Kulturális Kamara, a Magyar Műve­lődési Intézet, a Magyar Színházművész Szö­vetség megjelent képviselőivel. (Nádudvari) Erdélyország sok szép vize című új CD lemezét mutatta be szom­baton a Téka együttes Szentend­rén, a Dalmát pincében. A leme­zen kevésbé ismert, zömmel er­délyi népzenét játszanak. A nép­dalokat az együttes, valamint Kallós Zoltán és Olsvay Imre gyűjtötte. A hetedik Téka-lemez bemu­tatója alkalmával Lányi György- gyel, az együttes vezetőjével be­szélgettünk. A Téka együttest 1976-ban, a táncházmozgalom második hul­lámában alapították — tudtuk meg Lányi Györgytől. A beat- nemzedék hosszú hajú fiataljai­ként vetődtek el a táncházba. Ott értették meg, hogy a népze­ne a magyar kultúra része, és ha­tározták el, hogy maguk is ter­jesztőivé válnak. Az öt muzsi­kus több táncházklubot szerve­zett és működtetett azóta is, köz­tük a legendássá vált Almásy téri klubot. Turnéztak szerte az országban, és járták a világot Ja­pántól Mexikóig. A negyedszá­zad alatt több mint száz külföldi hangversenysorozatuk volt. És közben gyűjtöttek itthon, a Fel­vidéken és Erdélyben, hogy a pa­raszténekesektől, parasztmuzsi­kusoktól tanulva mindig újratöl- tődjenék az élő népzenével. A mostani lemezbemutatóval szomorú korszakzáráshoz is ér­tek: 25 év után meg kellett válni­uk a nevükkel összeforrott Al­másy téri klubtól. A művelődési házban minden pénteken öttől éjfélig táncolt-mulatott muzsiká­jukra gyerek, fiatal és felnőtt. Törzsközönségük elkísérte őket nyári néprajzi táboraikba Nagy- kálló-Harangodra, ahol napkelté­től késő éjszakáig együtt énekel­tek, táncoltak, ismerkedtek a kézműves foglalkozásokkal. A népi kultúra egészét akar­tuk itt megszerettetni — mondta Lányi György. A táborokat 1985-ig nomád, erdei környezet­ben tartották. Sátoroztak, lajtos kocsiból vették a vizet és a tá­borszéli tóban fürödtek. 1985-ben birtokba vehették azo­kat a Makovecz-stílusú épülete­ket, amelyeket Ekler Dezső ter­vezett számukra. — Ezt a munkát csak szeretet­tel és lelkesedéssel lehet csinál­ni — folytatta Lányi György. — S ha a folyamatosság meg­szakad, a törzsközönség elpártol tőlünk. Amikor látták, hogy a műve­lődési ház új igazgatója a na­gyobb bevétel reményében egy- egy pénteken más rendezvény­nek akarja termüket kiadni: új hely után néztek, ahol szeretet­tel fogadják őket. Március végé­től immár az I. kerületi Művelő­dési Házba, a Bem rakpartra vár­ják a törzsközönségüket és a népzene, a néptánc mindig új szerelmeseit. Emellett persze folytatják koncertjeiket szerte az ország­ban. S árulják a saját kiadásban megjelent lemezüket. Folytatják népzenegyűjtő útjaikat is, ami reményt és erőt ad munkájuk folytatásához. Június 12. és 18. között a gyerekeknek, 19. és 27. között felnőttek számára rende­zik meg hagyományos nagykál- lói táborukat. Június végén pe­dig kéthónapos amerikai—kana­dai turnéra utaznak. (veszelszky) A Téka együttes F.rdó'si Ágnes felvétele A titkok drámája Lengyel Menyhért Taifun című drámáját Huszti Péter rendezésében március 12-én mutatja be a Madách Kamaraszínház. Az 1908-ban Berlinben játszódó történet főszereplője Lindner Ottó író, akinek fantáziáját megindítja a szomszédságában élő japán társaság élete, s kibontakozik egy titok­zatos szerelmi dráma. Lengyel Menyhért az író fi­guráját magáról formázta, Ilonát pedig arról a hölgyről, aki elhagyta őt Kosztolányi Dezső miatt. Huszti Péter „a titkok drámájának” nevezi a művet, amely arról szól, hogy nem lehet nehézsé­gek és veszteségek nélkül élni egy idegen kultúrá­ban. A sokoldalú Kulinyi Kulinyi István képzőművész: festő és grafikus, já­ték- és formatervező legújabb alkotásaiból nyílt tárlat a Vigadó Galériában. Kulinyi 1945-ben, Ausztriában született. A Magyar Iparművészeti Főiskola grafika szakán diplomázott 1973-ban. Az Artplay néven általa szervezett alkotóközös­ség a ’80-as évek közepe óta kreativitást fejlesztő képzőművészeti játékok tervezésével foglalkozik. Munkáit — a hazai bemutatókon kívül — Bécs- ben, Münchenben, Göteborgban, New Yorkban és Los Angelesben állította ki. A bemutató március 9-ig tart nyitva. HANG-SZÓRÓ * HANG-SZÓRÓ Kopogtató A kikapcsolódásra váró ember a demokratikus átalakulás óta mind nagyobb fenntartással és egyre fogyó reménnyel keresi pi­henőnapjain az informáló, de egyben felüdülést nyújtó rádió­műsorokat. Tehát nem az agitá­ló, a minél rosszabb, annál jobb elvét megfogadó tendenciózusan szerkesztetteket. Ez azt jelente­né, hogy a hallgató, magára zár­va otthona ajtaját, egy rózsaszín világba vágyakozik a rádió nyúj­totta szolgáltatás segítségével? Korántsem, s bizonyítékul idéz­zünk fel egy szombati műsort. Szombatonként, az ebédidő órájában, tehát magas hallgatott­ságkor jelentkezik a Kopogtató, leginkább a mezőgazdaságból élők köréből válogatva a meg­szólalókat. Ezen legutóbbi adásá­ban Móricz Zsigmond boldog­boldogtalan emberének korunk- beli utódja rajzolta meg portré­ját. Igen, ő maga, hiszen enged­ték sorsáról beszélni a Kecske­mét környékén élő tanyasi em­bert. A műsor feltétlen erénye, hogy kevés riporteri kérdés akasztotta meg az ízes nyelveze­tű múltidézést, a sztálingrádi po­koltól kezdődően napjaink ki­semmizett nincstelenségéig. Ahogy Kovács János szavai nyo­mán kerek egésszé vált az életút, a hallgató rádöbbenhetett: egy nemzedék sorsát a kényszer szabta kedve szerinti arculatra. Mert még huszárként sem akart ő a pusztító háborúba menni, minden idők legnagyobb világ­égésének részese lenni. A front­ról hazatérve hét hold föld várta a szorgos kezeket. De a kény­szer ismét másként rendelkezett. A kolhozosítás elvette a tulaj­dont, s cserébe a bérmunkát aján­lotta: Művelheted a sajátodat mint közöst. Kovács János fellá­zadt, és ’ hátat fordított a téesz- nek. A környékbeli tanyákra járt napszámba. A másén érte meg az öregkort, arcpirítóan csekély szociális támogatást kapva „nyugdíjas” napjaira. Pedig, ha az a hét hold megmaradhatott volna... Tán nem történik meg a ma is fájó emlékként élő meg­aláztatás az ötvenes évekből. A pártállam gerjesztette orsztály- harc idején beballagott egy íz­ben a büszke Kecskemét városá­ba kenyérért. S noha az üzletben volt, nem kapott. Kiokosították, hogy árulkodó a paraszti öltözé­ke, neki nem süt a pék, csak az ipáin munkásnak. Gondolhatnánk, hogy a meg­szólalás adta lehetőséggel élve Kovács János keserűséggel telt, vádakat szóró ember. Minden oka megvolna rá. De nem ezt te­szi, még sokáig élni szereme. Ahogy mondja: a Biblia Ádámjá- nak korát is szívesen megélné. Pedig ezen a karácsonyon is elté­vedt a veszett nagy ködben, s a szentestét Isten szabad ege alatt töltötte, csak másnap talált haza. Mind nehezebbek a hétközna­pok, nyomasztó az egyedüllét. Mégsem zúgolódik, teszi dolgát, ahogy tudja, a rámért időben. Más örökséget kapott az őt felne­velőktől. A Búzás Andor szerkesztette sorozat újabb adását érdeklődve várhatjuk a Kossuth adón, mert bizton tudjuk, hogy a magyar nép­ben még bőven vannak tartalé­kok, amelyek, a bajt nem elfeled­ve, boldog-boldogtalan sorsunkat szavahihetően ábrázolva, puszta megszólalásukkal erőt adnak. Németh Zsolt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents