Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-31 / 75. szám
É PEST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. MÁRCIUS 31., SZERDA 13 Akadozó terjesztés Már lassan tíz éve fizetem elő a lapjukat a postásnak, vagy magán a postán. Eddig is volt olyan eset, hogy nem kaptam újságot, de ezt most már megsokalltám. Ezért elmentem megkérdezni a postán a főnökasszonyt, hogy mi ennek az oka. Azt válaszolta. hogy azért nem kaptam újságot, mert keveset küldtek, és az enyém áruspéldány. Előre kifizettem, de nyugtát sem a postán nem kaptam, sem a postástól — soha. Ezért nem adnak újságot — legtöbbször szerdán, amikor benne van a telemagazin, de előfordult már máskor is. Március 25-én be akartam fizetni, de azt a választ kaptam, hogy április hóra csak 23-áig lehet. Azt mondták, a postán megkapom ekkor is, de csak „árusba”. Ha befizetem nyugtára, csak májusra tudják fölvenni. Elég rosszul esett ez a dolog, mert súlyos szívműtéten estem át és nem hiányzik nekem az ilyesmi! Zsan József rokkantnyugdíjas Da has I (Sári) * Sajnos nem Zsan József az egyetlen, aki panaszkodik arra, hogy akadozva kapja meg újságunkat. Mivel a terjesztést nem a szerkesztőségünk végzi, újból és újból csak kérni tudjuk az illetékeseket: a Pest Megyei Hírlapot is legalább olyan gonddal juttassa el az olvasóinkhoz, mintha az a Népszabadság volna. A szerkesztő Akkor van ünnep, ha... Az ünnepeket — névnap, születésnap vagy húsvét — mindig együtt töltjük a vidéken élő szüleimmel. A búcsúzáskor így köszönnek el: „Akkor van ünnep, ha találkozunk!” Furmann Imre is hasonlóan vélekedett (Vasárnap Újság, 1993. március 21.), csak másféle megközelítésben jutott el oda, ahová most én szeretnék. Nem tudok egyetérteni vele az idei március 15-e hangulatának megítélésében. Mi most is, mint minden évben, lázasan készülődtünk. Szívünk fölé tűztük magunk készítette kokárdáinkat, és úgy indultunk az állami zászló felvonásához a Kossuth térre. Felemelő érzés a történelmi zászlók közelében énekelni a Himnuszt! Lehet az szomorú, csalódott, aki részese ennek a pár percnek? Érezheti magát úgy, mint „az amszterdami karácsonyfa”? — Igen, ha nem érintette őt e nap varázsa. Ha nem hallotta nemzeti érzelmekből táplálkozó szónokaink ünnepi beszédeit, ha nem hallotta a Nemzeti dalt, a Tizenkét pontot. — Igen, ha arra gondol, miért volt szelektív a budapesti eseményekről szóló tudósítás. — Igen, mert arról szólt (tudniillik Furmann Imre): valamikor egymást követték a tavaszi ünnepek. Nos, már nincs „három tavasz ünnepe”, de van más, és ami van. az a miénk, magyaroké. A XIX. században élt dán meseíró, Andersen A teáskanna című meséjében egy teáskanna három életét mondja el. A valamikor úri asztalon díszelgő tárgy egyszer csak a földön hevert, „letörött a csőre, letörött a füle”. Egy szegény asszonynak ajándékozták. „... És mégis — akkor kezdődött az én igazi életem” — meséli a teáskanna. „Belém földet tömtek... a földbe aztán virághagymát dugtak, s az az enyém lett, a szívemmé vált — ... addig, tudjátok, nem volt szívem. De akkor élet támadt bennem, élet és erő... a hagyma szárba szökkent, aztán virágot bontott, s én hordoztam, én voltam a bölcsője. Néztem, nem tudtam betelni a szépségével — boldog voltam, mert boldog, aki másnak tudja áldozni az életét!...” Fény és árnyék egymástól válhatatlanok. S hogy több, sugárzóbb legyen a fény, hogy minél pompá- zóbb virágot bontson szívünk, az csakis rajtunk múlik. így ápolom a már kinyílt virágot, és gyönyörködöm benne. És úgy ápolom, hogy egyre több virág szökkenjék szárba. Az a nap öröm lesz számomra. A vadhajtásokat pedig gondosan, időben letöröm róla. Baleczky Ivánné Budapest A renegát Ortutay Gyula A március 8-i Pest Megyei Hírlap Szol- gáltatás rovata „Pá- tyi hagyományteremtés” címmel hírt ad arról, hogy az Ortutay Gyula nevét viselő pátyi általános iskolában immár hagyomány- nyá vált, hogy rendezvény- sorozat keretében emlékezzenek meg névadójukról. Ezen hír olvasása emlékeztetett arra a tényre, amit pedagógusainknak is illene tudni — ki is volt valójában Ortutay Gyula? Ő ugyanis egyike volt azon gyászhuszároknak, akik Rákosi „pajtás”-! és vele a kommunizHISTÓRIA HARDI PÉTER Adalékok a tanácsköztársaság egyházpolitikájához X. Segély az alsópapságnak... „A Tanácsköztársaság... az egyházi vagyont a dolgozó nép tulajdonába vette, de gondoskodott az alsópapság megélhetéséről." — állítja Bellér Béla a Világosság hasábjain.1 A szerző állításával ellentétben valójában mi az igazság? Fáher Oszkár a Vörös Újságban közzétett nyilatkozatában egyértelműen leszögezi, hogy „sem az állam, sem annak egyes szerven...) nem utalványoznak ki semmi segélyt a felekezetek számára.”' Az 1919. év I. felére járó járandóságok (kongrua, kor- és családi pótlék stb.) legnagyobb részét az egyházak papjai, lelkészei már március 21-e előtt felvették. A még ki nem utalt kismértékű járandóságokat a tanácsköztársaság uralma alatt tovább folyósították/ Itt végső soron tehát nem méltányosságról, hanem adminisztrációs kérdésről van szó. Nem az alsópapság megélhetését támogatta a tanácsköztársaság, hiszen a hátralékot maga az egyház is megkapta, noha vagyonát hamarosan elvették. Az 1919. év II. felére esedékes támogatást (júliustól) már nem utalták ki! A lelkészkedő papság végkielégítés címen fejenként 1000, családonként 250 korona segélyt kapott a tanácsköztársaságtól.1 Az intézkedés értékelésénél nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy a papság szinte egyik napról a másikra elesett a teljes jövedelmétől. A tanácsköztársaság szolgálatába lépő papok segélyezése, illetve a számukra rendezett tanfolyamok nem sorolhatóak az egyház segélyezéséhez. (Akkor sem, ha a költségvetésben ilyen címen szerepelt,4 hiszen ezen összeggel valójában az egyház elhagyására igyekezett ösztönözni a papságot.) Az egyházak magatartása* „Az egyházak nem üdvözölték ugyan március 21 -ét, de nem is gondoltak aktív ellenállásra. A politikában elszigetelődött uralkodó osztályok egyik fő támasza, az egyház, egyelőre a passzivitást választotta." — olvasható a marxista értékelés a Magyarország története című könyv 8. kötetében.5 Ez az összegzés azonban nem ad pontos képet a valós helyzetről. A tanácsköztársaság megalakulása több egyházi személyt ért eszmeileg felkészületlenül/’ Az első napokban nem értették, hogy az új államforma nem csupán az ország gazdasági átalakítását tűzte ki célul maga elé, hanem minden erejével terjeszteni kívánja az általa helytállónak ítélt világnézetet is. Az eszmei tisztázatlanság egyik legjellemzőbb példája Pongrácz József pápai teológiai tanár március 29-én megjelent cikke egy részének a gondolatmenete: Pongrácz a kommunizmust nem ideológiának, hanem csupán gazdasági berendezkedésnek tartja. Mivel pedig a kereszténység nem gazdasági berendezkedés, a kettő megférhet egymás mellett, sőt ha a kommunizmus jobbat akar az eddigieknél (márpedig azt akar), akkor Krisztus is szerephez jut benne. A tanácsköztársaság egyházpolitikai intézkedéseit követően azonban az új rendről e kevesek véleménye is megváltozott, ők is „kijózanodtak”. Sajtóvisszhangja ennek azonban már nem volt — mert nem lehetett. Baltazár Dezső püspök például, aki üdvözölte az új rendszert,7 április 23-án a Debrecenbe érkező román csapatokat már szabadítóként köszöntötte!8 (Folytatjuk.) Jegyzetek: * E részre különösen érvényes a dolgozat címében szerepló' „adalékok" kifejezés. Az egyházak története önmagában is külön kötetet, s persze, ami evvel együtt jár, sok-sok kutatómunkát érdemelne. 1. A Tanácsköztársaság egyházpolitikájáról Világosság 1962. 7—8. sz. 97—101. o. 2. Vörös Újság 1919. április 25. 2. o. 3. Politikatörténeti Intézet Archívuma 605. f. II/5a 4. Bellér Béla: A Tanácsköztársaság egvházpolitikájáról Világosság 1962. 7—8. sz. 97—101. o., 5. 200. o. 6. Persze nemcsak egyháziakat, hanem más közéleti személyiséget is. 7. Studia et acta ecclesiastica 5.k. 272. o. 8. Kónya István: Tanulmányok a kál- vinizmusról Bp. 1975. 133. o. must hűen kiszolgálták! Vele hajtatta végre Rákosi az egyházi iskolák államosítását! Mily ördögi sugallat vezette Rákosit, hogy egy kisgazda (renegát) miniszterrel, nem pedig kommunista pártbei ivei végeztette el ezt a „piszkos” munkát... Ortutay sötét jellemére vall, hogy egykoron ő maga is egyházi iskolába járt. Persze nem ő volt az egyedüli ilyen. Amikor 1946-ban elkezdődött a Kisgazdapárt szétverése, az egyházakról sem feledkeztek meg... Különböző összeesküvéseket agyaltak ki, amelyeknek végrehajtása során nagyon sok igaz, civil magyar embert is likvidáltak. Az egyházak üldözése során sok pap és végül maga Mind- szenty hercegprímásunk is áldozattá vált. Jómagam is részese voltam a „váci diák-összeeskü- vésnek”, mely láncszerűen egybeesett az ország különböző helyein létrehozott (kiagyalt) egyházi középiskolai diák-összeesküvésekkel. Mi többek között a gyöngyösi diákokkal egy időben jártuk meg Rákosi vallatóhelyeit és börtöneit. Akkor még magunk se tudtuk, csak később jöttünk rá, hogy mi is egy koncepció része voltunk, ami végül is politikai okot „adott” arra, hogy megfosszák az egyházakat iskoláiktól, intézményeiktől, amelyet a szerzetesrendek feloszlása követett. Az embertelenség magasiskolája volt ennek végrehajtása. Mindezek kapcsán mélységes tisztelettel emlékezem dr. Pétery József megyéspüspök atyánkra, aki szintén áldozatul esett e szörnyű időknek. Az ördögi időkben élve majdhogynem belerokkant az ország is. Itt említem meg Révai Józsefet, aki Rákosi főideológusaként szellemi atyja volt az egész koncepciónak. Amikor nemrégen olvastam Demszky Gábor, Budapest főpolgármesterének újbóli házasságkötéséről, amelyben hírül adták, hogy új felesége Révai lány, úgy nagyon kíváncsi volnék arra, nem ennek a főideológusnak az unokája lehet-e? Nagyon örülnék, ha nem így volna. (Pedig így van! — A szerkesztő) Végezetül szeretném a pátyiak figyelmét felhívni, hogy megérett az idő arra, hogy új — tiszteletre méltó — névadóról gondoskodjanak, mert megismétlem: Ortutay Gyula neve összefonódott a kommunizmussal. Egykori népi-nemzeti azonosságtudatát gyorsan elfelejtette! Egyike lett a Kisgazdapárt sírásóinak! Ezáltal a szégyen, nem pedig a dicsőség maradt utána! Forgó László Vác Pest vármegye címere A vármegyék címerhasználatára a 13. századtól vannak szórványos adatok. A jelek szerint Zala megye volt az első, amely az általa kiadott okleveleket címeres pecséttel erősítette meg. Használata azonban csak a 15. század végétől vált rendszeressé, 1490-ben Hunvad, 1498-ban Somogy részesült ebben az adományban. Az 1550. évi 62. törvénycikk azután elrendelte, hogy minden vármegye kötelező okleveleit címeres pecséttel ellátni. A török által megszállt megyékben — így Pest vármegyében is — a törvény végrehajtása azonban vontatottan haladt. Jókora késéssel, 1659-ben döntött Pest vármegye közgyűlése a pecsét használata mellett. Az 1660-tól használt címeres pecsétnyomó egy sziklacsúcson álló oroszlánt ábrázolt, amely jobbjával aranykoronát, baljával pedig aranyalmát tartott. A címeren az akkori nádor, Wesselényi Ferenc neve futott körbe. 1733-ban a megye elhatározta, hogy a volt nádor nevét leveszi a pecsétről. Ehhez azonban királyi jóváhagyás kellett. Lo- tharingiai Ferenc főispán pártolta a kérést, de azt szerette volna, ha az oroszlán helyett kétfejű sast ábrázol a vármegye címere. Erről a megyegyú'lés hallani sem akart, végül az uralkodó, III. Károly 1733. március 31-i leirata jóváhagyta az oroszlános pecsétet új felirattal: „Sigillum Comitatuum Pest, Pilis et Solt articulariter unitorum."II. József 1786-ban elrendelte, hogy a vármegyék saját címerük helyett az országcímert használják a pecséten, a megye megnevezésével, halála után azonban ismét saját címert használhatott minden közgyűlés. Pest vármegye 1836-ban kérte, hogy latin helyett magyarul szerepeljen a megye neve. A kérést V. Ferdinand jóváhagyta, így a címeren attól kezdve a következő felirat futott végig: „Pest, Pilis és Solt t.e. vármegyék pecsétje 1836.” Pogány György
