Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-29 / 73. szám
I PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. MÁRCIUS 29., HÉTFŐ 13 Nyílt levél Torgyán Józsefnek Tisztelt Elnök Úr! Szeretném emlékezetébe idézni 1993. március 10-e estéjét, amikor Ön a Pomázi Művelődési Ház nagytermében szépszámú hallgatóság előtt előadást tartott, majd válaszolt a résztvevők kérdéseire. A rendben lezajlott összejövetel végén az egyik felszólaló azt állította, hogy aznap délután az önkormányzat mikrobuszát felhasználva a Hivatal alkalmazottai röpcédulákat helyeztek el a postaládákban, amelyeken egy SZDSZ-es rendezvényre agitálták községünk lakóit. Ön azon nyomban felháborodottan reagált e bejelentésre, követelve, hogy e diszkriminatív politikai akció miatt haladéktalanul jelentsék fel önkormányzatunkat a Köztársasági Megbízottnál. Szíves engedelmével ezúton hozom tudomására az alábbi tényeket: — Képviselő-testületünk március elejei ülésén a pártjának helyi képviselője valamennyi képviselőnek átadott egy-egy megcímzett borítékba helyezett meghívót az Ön előadására. Ezt természetesnek tekintettük, megköszöntük s közülünk igen sokan éltünk is e nem mindennapi lehetőséggel. — Március 10-én az SZDSZ központjától levelet kapott önkormányzatunk, melyben bennünket arra kértek, hogy a március 11-én (tehát egy nappal az Ön előadása utáni napon) Szentendrén megtartandó széles körű fórumukra juttassuk el meghívójukat valamennyi testületi képviselőnknek. Mi ezt a meghívást is természetesnek tekintettük s a lapokat borítékba téve és megcímezve, valóban az Önkormányzat kocsiján juttattuk el a 19 képviselő postaládájába. Ennyit a nekünk felrótt „röpcédulá- zásról”. (A dokumentumokat készséggel megmutatjuk.) Engedjen meg néhány szót még Elnök Úr az Ön nagy nyilvánosság előtt tanúsított eljárásáról. A Művelődési Házba érkezésekor a helyi kisgazda képviselők jóvoltából bemutatkoztunk egymásnak, s néhány szót váltottunk községünk helyzetéről. Ön tehát tudatában volt annak, hogy előadásán jelen vagyok. Amikor indulatoktól hevülten reagált az ominózus „röpcédulázás- ra”, felém fordulva a következőket mondta: amely községben ilyesmi megtörténhet, ott aligha fogják a polgármestert mégegyszer megválasztani. Ha már pártjának helyi képviselői nem tették meg, Öntől a rutinos politikustól és nagy felelősséget viselő közéleti személyiségtől elvárható lett volna, hogy mielőtt ítélkezik, közvetlenül megkérdezi tőlem, mit tudok a dologról. Ám ez a kérdés nem hangzott el, s még gesztus értékű jelzést sem tett a helyzet azonnali tisztázása érdekében. Ezért vagyok kénytelen most utólag, nyílt levélben fordulni Önhoz. Tisztelt Elnök Úr! Ön több száz főnyi helyi és környékbeli polgár előtt minősíthetetlen hangnemben megbélyegezte Pomáz Ön- kormányzatát és annak hivatalát s feljelentésre hívott fel. Őszintén sajnálom, hogy az Ön első pomázi közszereplése ilyen rosszízű fordulatot vett. A történtek miatt elemi kötelességemnek tartom, hogy a bennünket ért méltatlan rágalmazás ellen fellépjek és elégtételt kérjek. Amint Izsó Mihály pomázi kisgazda országgyűlési képviselő úr az összejövetel elején hangsúlyozta: „Pomá- zon mindig béke volt a nemzetiségek és a felekezetek között, s ezt a békességet továbbra is meg kell őriznünk.” Ebben maradéktalanul egyetértünk! Az Ön meggondolatlan megnyilvánulása mindenekelőtt saját pártja helyi szervezetének ártott, s aligha növeli irántuk a lakosság ro- konszenvét. Emellett a választási kampány kezdetén Ön elhintette a bizalmatlanságot és az ellenségeskedés magvát a pártok, a lakosság és az Önkormányzat között. Őszintén remélem, hogy nem ez volt Pártelnök úr pomázi látogatásának eredeti célja. Hiszem, hogy Ön valóban komolyan gondolja — jelmondatuk szellemében —, hogy az országnak, s benne Pomáznak a bor és a búza mellett midneneke- lőtt békességre van szükségeKérem ezért az Elnök urat, hogy nyílt levelemre nyílt választ adjon a Pest Megyei Hírlap hasábjain, ha azzal a lap főszerkesztője mindkettőnknek módot ad. Ha Ön, a levelemben foglaltak alapján kész visz- szavonni nyilvánosság előtt elhangzott alaptalan kijelentéseit, az ügyet a magam részéről lezártnak tekintem. Nagy erkölcsi erejéről tenne tanúságot, ha miközben minden vélt és valós ellenfelét legyőzni készül az 1994-es választási győzelme érdekében, ezúttal a leg- nagyóbbal, önmaga tévedésével is le tudna számolni. Kulin Imre (párton kívüli) polgármester Pomáz Név-játék? A Pest Megyei Hírlap napi számait rendszeresen olvasom. A vöm, (akinek háztartásában segítek, mint nyugdíjas) az előfizető. A március 11-ei számukat — eddig előttem ismeretlen technikai ok miatt — csak ma, a március 12-ei számmal együtt kaptuk meg. Tegnap nagyon levert a lap HISTÓRIA HARDI PÉTER Adalékok a tanácsköztársaság egyházpolitikájához VIII. Az egyházaktól elvett ingatlanokat és a hozzájuk tartozó felszerelést a likvidáló bizottságok a helyi Munkás-, Földműves- és Katonatanácsnak adták át. A 100 holdnál nagyobb mezőgazdasági, a 10 holdnál nagyobb szőlő-, és az összes erdőbirtokok a földművelésügyi népbiztossághoz kerültek, az ennél kisebb birtokok kezeléséről és hasznosításáról pedig a helyi munkás-, földműves- és katonatanácsok gondoskodtak.1 A helyi termeléshez szükséges értékek kivételével az átvett pénzt és értékpapírokat Budapestre, az állampénztárba kellett eljuttatni.2 A likvidált egyházi épületeket általában proletárintézményekké alakították át. A szekularizáció számokban: „Budapesten ösz- szesen /85 egyházi és hitfelekezeti intézmény (plébánia, egyházközösség, hitközség, zárda, intézet, egyházi jellegű egylet stb.) értékei, vidéken pedig 485. összesen tehát 670 intézmény likvidálásáról, illetőleg azok állampénztárba szállításáról”1' tettek jelentést a végrehajtók. Ez készpénzben 3 747 285 K 14 f. értékpapírban 200 757 648 K 7 f. összesen 204 504 933 K 21 f.-t jelent! A választójog megvonása A tanácsköztársaság alatt nemcsak az egyházakat, hanem az egyes egyházi személyeket is értek hátrányos megkülönböztetések. A választójogi törvény értelmében ugyanis választó és választható volt mindenki, aki betöltötte a 18. életévét. Ez alól csak az úgynevezett kizsákmányolok voltak kivételek.4 Ide sorolták a papokat is.s Hátrányosan különböztették meg az egyházi személyeket az élelmezésre vonatkozó osztályozásnál is.6 A propaganda Agitáció. Ezen a területen súlyos hibákat követtek el a tanácsköztársaság vezetői: A kiküldött agitátorok egy része — különösen az első időkben — tájékozatlan volt, valótlan híreket terjesztett.7 Később az agitátorokat iskolákban képezték, így április közepén már mintegy 70 tagú gárdával rendelkezett a tanácsköztá- saság.* A régi, képzetlen agitátorokat pedig visszahívták. Mint említettem, a kiugrott egyházi személyek számára is létesítettek agitátorképző iskolát. (Folytatjuk) Jegyzetek: 1. Tanácsköztársság, 1919. május 20. A Forradalmi Kormányzótanács XCV. sz. rendelete. 2. Érdekességként jegyzem meg, hogy az április 21-én kiadott rendelet a hivatalos közlönyben csak április 27-én jelent meg. 3. Politikatörténeti Intézet Archívuma 605. f. II/5a. 4. Magyarország története 8. k. 241. o. 5. A papok szavazati jogának elvételéről propagandisztikus hangvételű cikk jelent meg a Vörös Újságban is. Az írás- műben a töltések, a grófok, a papok valamennyi tagja között párhuzamot vont az ismeretlen szerző. (Vörös Újság 1919. április 7. 7. o. Ők nem szavaznak) 6. Politikatörténeti Intézet Archívum (601. f. 2/XXXVII-2342) 7. Részlet a Forradalom Kormányzótanács április 11-ei ülésének jegyzőkönyvéből: (Dovcsák Antal beszél, aki ekkor a szociális termelés egyik népbiztosa) „...Vasárnap Miskolcon és Diósgyőrött volt. Az első kérdés az volt, vajon a kormányzótanács tett-e olyan intézkedéseket, melyek szerint a templomokat mozivá, a nőket közössé teszik. (Rónai: Terjesztik a mi embereink!) Én is arra gondoltam, hogy ezt az ellenfeleink terjesztik tudatosan. Miskolcon megbízható embereink mondották, hogy Pestről éretlen fiatalembereket küldenek ki, akik ezeket az ostobaságokat hivatalos formában ter- jesztik.’’Ezekre a fiatalemberekre is gondolhattak a „vallásszabadságról” szóló rendelet megalkotói...: „...a népámítók azt hirdetik, hogy a Tanácsköztársaság meg akarja szüntetni a vallást, el akarja venni vallási rendeltetésüktől a templomokat és egyházakat, sót ...vannak olyanok, akik nem átalják azt hirdetni, hogy a Tanácsköztársaság kommunizálni akarja a nőket.’’(Népszava, 1919. április 18.) 8. A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919. Bp. 1986. 247. o. hiánya, de ma meg az bánt, hogy nem tudtam a hiányzó lap egyik cikkével kapcsolatban még a tegnapi napon a félreértést eloszlatni. Szerintem ugyanis a címek, elnevezések mögötti tartalom, szellem a meghatározó. Mélyen elszomorodva olvastam el az 1993. március II-ei számban, a 8. oldalon: Nádudvari Anna: „Ezt azért mégse” című kritikáját. A gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola egyedülálló, apró, de öntevékeny vállalkozásáról van szó. (Bár minden vonalon megindulnának szegény, kis, tönkretett hazánkban a magunk erejéből telhető, hasonlóan építő jellegű vállalkozások!) Őszintén tisztelem a másik ember véleményét, kiemelten pedig az érzékenységét értékeink iránt. Magam is azonnal kikapcsoltam az utóbbi időben rádiómat, mikor „kabaréműsoraiban” az emberi mély és komoly érzéseket sértette. Mint az említett iskolán kívül álló személy, aki annak sok tanulójával rendszeresen elbeszélget, ismeri és segíti őket, szükségét érzem az alábbiak közlésének: A kritikával ellentétben nem nyomja senki a gyermekek kezébe a kifogásolt „Petőfirkát”. Ezt az aprócska művet maguk az iskola tanulói hozták létre, ők alkották. A magyar irodalmi legsikerültebb házi feladataikból egy gyűjtemény. A gyermeki szellem fejlesztésének egy csodálatos, kedves pedagógiai formája. Itt, Gödöllőn, az iskola tanulói csak még nagyobb tisztelettel búvárkodnak ezután, a Petőfi kötetben. Nem érzik gúnynévnek a „Petőfirka” címet. Sőt tudatosodik bennük, hogy ők, bár produkálnak már sok ügyes, szép dolgot, de mindez csak irkafirka még, iskolájuk névadójának, szeretett költőjüknek műveihez mérten. Kovács Dezsőné Gödöllő * A Petőfirka című kötetet én is megkaptam. Szép, kedves tartalmú kis kötet. (Én a gyerekek benne szereplő írásait sem nevezném „firkának”.) Nem a könyv tartalmával van vitatkozni valóm. Csakis a címével. Nevekkel — s nem csupán nagy emberek nevével — nem szabad tréfát űzni, játszani. Nevünk, amely bennünket jelöl, valamennyiünk számára szent. Ha csúf- nevet, gúnynevet fabrikálnak beléíle, mindenkinek rosszul esik. Hogyne fájhatna hát a költőnek, aki így írt: Hol sírjaink domborulnak Unokáink leborulnak, S áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. Nádudvari Anna Károly Róbert pénzreformja A középkori Európában a legtöbb aranyat Magyar- országon bányászták, a 14. században — utólagos becslés szerini — évente mintegy 2000-2500 kg volt az aranytermés. Amikor Károly Róbert trónra lépett, meglehetősen zilált pénzügyeket talált, így az 1320-as évektől — amikor hatalmát megszilárdította — elengedhetetlen volt, hogy átfogó gazdasági reformokat vezessen be. 1325-től hozatta forgalomba az évszázadokon keresztül változatlan értékű, firenzei mintára vert aranyforintot. A jó és értékálló pénz mellett az ezüstalapú dénárok is forgalomban voltak. Az aranyforinthoz képest az ezüstdénárok jelentősen vesztettek értékükből, a király ezért 1338. március 29-én kiadott rendeletével kizárólag az aranyra alapozta pénzügyi politikáját. A régi aprópénzek (garas, dénár) verését megszüntette, új, az aranyhoz igazodó értékű ezüstdénár forgalomba hozására adott parancsot. Átfogó rendeletében a nemesfémek forgalmazását megtartotta magának, a bányavárosokban és a városokban ún. „királyi házak” felállítására adott utasítást, ezekben kellett az aranyat és az ezüstöt beváltani. Megparancsolta, hogy „országunk bárói, nemesei és bármilyen rangú emberei is valamennyi jövedelmüket” a „mi pénzeinkben hajtsák be”. A király átszervezte a pénzügyi igazgatást is. Az Árpádok korában működött négy pénzverőkamara mellé hat újabbat szervezett még a 20-as években, ezeket bérlőknek adta ki. A kamarák behálózták az országot, mindegyik vármegye valamelyikhez tartozott; Pest, Pozsony, Nyitra, Trencsén, Zólyom, Bars, Hont, Nógrád és Komárom megyékkel együtt a körmöd kamarához. Pogány György
