Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-26 / 71. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP OSZUTO 1993. MÁRCIUS 26. PENTEK Nemcsak az idősek gondja Bajt hozó időzavar Ady Endre híres versének keserű panasza: „Mi mindig mindenről elkésünk. / Késő az álmunk, a sikerünk, l Révünk, nyugalmunk, ölelésünk, / Mi mindig mindenről elkésünk." Az elkésők három típusa Sokan szenvednek e magatartásbeli hibától, mely gyakran okoz rombolást is az emberi kapcsolatokban — házasságok, barátságok, -szakmai karrierek esvén áldozatul. A pontatlanság hátterében pszichikai problémák állanak, ezért kutatják pszichológusok, pszichiáterek az okokat. Amerikai kutatók a megrögzött elkésőknek három típusát különítik el. Az első típusba tartozók .egyszerűen nem tudnak gazdálkodni az idejükkel. Ők azok, akik piszmognak reggel az öltözködéssel, s noha elég korán keltek, mégis rendszeresen elkésnek munkából, iskolából. A másik típus nem képes rendbeszedni az életét. Zaklatottsága miatt csapnak össze fölötte a hullámok, és örökös időzavarral küzd. A harmadik típushoz sorolják azokat, akik számára a pontatlanság valóságos élvezet; a hatalom érzetével tölti el őket, hogy másokat megvárakoztatnak. A pontatlanság formái többnyire jó adag ellenséges beállítottságra is utalhatnak. Ha például valaki rendszeresen késik, ez a kölcsönös megértés és megbecsülés hiányát is takarhatja. Gyakori, hogy kellemetlen élmények, megrázkódtatások húzódnak meg a késések hátterében. Megesik, hogy valaki azért nem megy haza a megígért időben, mert otthon veszekedés, szemrehányás várja. így a késés egyfajta védekezési reakcióként is felfogható. A pszichiáter ad orvoslást Attól függően, hogy mi váltja ki a rendszeres késést, más-más gyógymódra van szükség. Aki nem tud gazdálkodni az idejével, annál a pszichológus napi időbeosztást javasol. Életviteli, életmódbeli zavarok esetében az alap- problémák kezelése látszik szükségesnek. Az önértékelés hibái rejlenek azok személyiségében, akik mások felett úgy akarnak hatalmaskodni, hogy megvárakoztatják őket. Hogy túlzott önbecsülés, vagy éppen ellenkezőleg: a csökkentértékűség tudata váltja ki a rendszeres késéseket, azt a pszichoterápiát végző szakember dolga kideríteni. Az orvoslás azonban a páciens akaratán is múlik. Dr. Takács Ilona Gorkij a vörösökről A népnek ellenségei „Vörös rablók”, „szégyentelenek”, „hülyék”, „a népnek ugyanolyan ellenségei, mint a fehérek” — . irodalminak egyáltalán nem mondható jelzők ezek egy olyan embertípusról, melyet 70 éven keresztül többnyire költői epitheton ornans, díszítőjelző illetett meg. Maxim Gorkij levélfordulataiból idéztünk, a húszas évek elején Leninhez küldött leveleiből, melyeket a Marxiz- mus-Leninizmus Intézet zárolt dossziéjában őriztek — érthető okból. A Trud kinyitott néhányat közülük, s ha késve is, de megszellőztette a szocialista realizmus atyja korántsem magánvéleménynek szánt sorait. „Tisztelt Vlagyimir Iljics... A múlt rendszerhez képest az idióták elszaporodtak Oroszországban — írta 1921-ben Gorgkij. — Meglehet, ennek az az oka, hogy korábban tétlenek voltak, most viszont hatalomhoz jutottak... Vlagyimir Iljics, mi, a bőrünket mentve "elvágjuk a nép nyakát, elpusztítjuk az agyát. Nyilvánvaló, hogy semmi esélyünk a győzelemre és erőnk a halálra, ha olyan barbár és szégyenteli taktikához folyamodunk, mint az ország tudományos erőinek szétzúzása. Tiltakozom az ilyen taktika ellen, amely a már önmagában is morálisan nyomorba döntött nép legjobbjait támadja. Előttem immár világos, hogy a vörösök nem kevésbé a nép ellenségei, mint a fehérek. És én, személy szerint még mindig szívesebben pusztulok el a fehérek által, és a vörösök egyáltalán nem az elvtársaim.” A váci szerelvény kigördült A z idős férfi a kora szerint fiatalabb volt, mint amennyinek látszott. Később, amikor a karomba kapaszkodva jött már mellettem, mondott magáról néhány szót. Akkor közölte, hogy hatvanhat éves. Tehát még lehetnének örömei az életben. A pesti Dózsa György úton szólított meg, azt kérdezte: — Mondja, jó irányba megyek én a MÁV Kórház felé? — Ellenkezőleg — válaszoltam, mire azt felelte: Tudja, már nem látok jól. Másként nem kellene érdeklődnöm, hiszen ismerem a járást. Vonatom Vác felé fél óra múlva indult volna a Nyugatiból, de nem dönthettem másként, mint hogy elkísérem. így hát a szerelvény nélkülem indult el. — Botot nem tetszik használni? — érdeklődtem. — Csak néhány napja van ez így — panaszolta. — Volt egy gyenge agyvérzésem. Azt mondták az orvosok, hogy megsérült a szemideg. Tudja, néztem a tévét, s egyszercsak éreztem, hogy zsibbad a kezem. Szóval behoztak a kórházba. A 112-be kell most visz- szajönnöm. — A család nem kíséri el Szomorú ilyenkor? Vagy dolgoznak? — érdeklődtem óvatosan. — Nincs. Már senki sincs. Elhaltak — sóhajtotta és minden saroknál arra biztatott, hogy hagyjam most- már, mert" odatalál, de én ebben nem bíztam. — Köszönöm. Nagyon köszönöm — hálálkodott, s én arra gondoltam, lám, milyen kiszolgáltatott lesz a magára maradt ember. Én most bekísérem egészen a rendelőbe, ott megmagyarázom az orvosoknak, miként találkoztunk össze, s kérem: ha lehet, vitessék majd haza a mentőkkel. No de mi lesz azután? — Kérem a beutalót — szólt ki a fogadóablak mögött ülő fehér köpenyes kislány, de az én emberem csak az orvosi kártyáját nyújtotta, s magyarázta; neki szombaton kell ide jönnie. A lány az ablakon belül, a mögöttünk várakozók meg a sorban lettek idegesek. Mit idétlenkedik ez itt? — Próbáljuk meg beutaló nélkül — kértem a különleges eset miatt, de a lány hajthatatlan maradt. Attól találkozás meg még idegesebb lett, hogy végül a bácsi ki is jelentette: Tulajdonképpen neki a Dózsa György út 112-t mondták. Oda kell mennie. — Hát akkor menjünk oda. — No de nem tartom fel? — Nem baj, gyerünk. Az új címre is hiába találtunk rá. —- Nem kell bemenni — mondta. — Majd szombaton. Most csak megnéztem, hogy hová kell jönnöm azon a napon. Most- már idetalálok — magyarázta és a zsebéből kis fehér cédulát kotort elő. Golyóstol- lal felírt cím és osztály. CT- vizsgálat — volt rajta megjelölve. — Hát, akkor hazakísérem —- adtam meg magam a sorsnak és arra gondoltam: Majd az esti vonattal utazom. — Csak ültessen fel a trolibuszra — mondta. Onnét majd hazatalálok. És kérem, mutassa az arcát. Meg akarom jegyezni, mert mostanság ritka, aki segít. Pedig rászorulunk, elkoptat minket a gyorsuló idő. K. T. I. Történelmi emlékidézo Árulások, vesztett csaták Friessner német vezérezredes 1994 júliusában kapta megbízatását Hitlertől, hogy Románia, illetve Magyarország területén állítsa meg a szovjet hadsereget. A tábornok a koronatanú szándékával írta meg visszaemlékezését, mintegy mentséget és magyarázatot keresve a vereségre. Az Árulások, vesztett csaták, amelyből részleteket közlünk, a Co-Nexus Printer kiadásában jelent meg és új összefüggéseket tár fel a magyarországi harcokról. A HADSEREGCSOPORT, arcvonalának jókora, keleti irányú kiszögellése miatt veszélyes helyzetben volt: amennyiben az ellenségnek a Tisza mentén sikerül előretörnie északnak, átkarolja az egész hadseregcsoportot. Nem volt tehát más választásunk, mint hogy sürgettük a szárazföldi hadsereg főparancsnokságát: engedélyezze keleti arcvonalszakaszunk időben történő hátrább vonását. Mivel Hitler állítólag a magyarokra való tekintettel nem engedélyezte a visszavonulást, elhatároztam, hogy Horthy Miklós kormányzónál teendő első látogatásomon ezt a kérdést is szóba hozom. A látogatásra 1944. szeptember 9-én került sor. Ez volt az egyetlen találkozásom Horthyval. Megbeszélésünk kellemes légkörben zajlott. Horthy a jó fellépésű grandseigneur prototípusa volt, úgy éreztem, rögtön jó kapcsolatba kerültem vele, és láthatólag ő is bizalommal volt irántam. Amikor a beszélgetés végén megemlítettem neki, hogy a hadseregcsoport bekerítését megelőzendő, és az egész Magyarországot fenyegető veszély elhárítása végett meg kellene rövidíteni az arcvonalat, azonnal egyetértett. FELISMERTE a helyzetet, és elfogadta a katonai szakember javaslatát. Biztosítottam, hogy erre a lépésre természetesen csak akkor kerül sor, ha a helyzet, illetve a közös érdekek feltétlenül megkövetelik, mire szó szerint a következőket mondta: — Erről meg vagyok győződve, vezérezredes úr. Ebben a térségben ön a felelős főparancsnok, és belátása szerint kell döntenie. Nekem csak az a kérésem, hogy egy ilyen nagy horderejű döntés végrehajtása során, amennyire csak lehet, kíméljék országom lakosságát és falvait. A BESZÉLGETÉS során érintettük a magyar katona harcértékének kérdését is. Amikor elmondtam: csodálkozom, hogy Magyarország — bár jelentős és jó hadra fogható emberállománya van — láthatólag nem tud kiállítani egy olyan ütőképes hadsereget, amellyel legalább saját határait megvédhetné, Horthy lényegében a következő magyarázatot adta: — Nézze, mindez a közelmúlt elhibázott politikájának a következménye. A trianoni szerződés óta országunkban úgyszólván megszűnt a katonáskodás; pedig a magyarok valóban jó katonák voltak! A magyar népből, amely azelőtt nagyon sokat tett hadseregéért, Trianon óta kiveszett a szükséges érdeklődés a katonai ügyek iránt. Népünkből ma már hiányzik a katonai szellem — ami végzetes számunkra —•, és enél- kül a hadsereg semmit sem ér. Mindennek most isszuk meg a levét! Horthy ezzel magyarázta azt is, hogy a magyar csapatok oly csekély ellenállást tanúsítanak a támadó orosz harckocsikkal szemben. MINDVÉGIG zavartalan légköre volt a magyar államfővel folytatott beszélgetésnek. Akkor még semmit sem sejtettem a folyamatban lévő politikai intrikák mértékéről, és az se jutott eszembe, hogy a politikus Horthy már szövögeti a szálakat a nyugati hatalmakhoz és a szovjetekhez. Később, hogy minderről tudomást szereztem, emberként és katonaként egyaránt keserűen csalódtam. Megbeszélésünk után tájékoztattam Lakatos miniszterelnököt, és Hitlerre való tekintettel kiállíttattam magamnak egy Horthy által aláírt felhatalmazást az arcvonal megbeszélt rövidítésére. FONTOS körülmény, hogy ez idő tájt jelentős feszültségek voltak a magyar vezérkar, vagyis a katonai vezetés és a Lakatos miniszterelnök, az egykori vezérezredes által irányított politikai vezetés között. Nem jelentéktelen befolyással volt a kormányzóra a Teleki gróf vezetésével működő Erdélyi Magyar Tanács, és német szempontból ez is kedvezőtlen volt. A katonák csoportja láthatólag azon a nézeten volt, ki kell tartani Németország oldalán, a civil politikusok csoportja azonban nagyon ingadozó magatartást tanúsított. A miniszterelnök arra törekedett, hogy egyre nagyobb beleszólása legyen a katonai kérdésekbe. MAGYARORSZÁG politikai magatartása ezekben a napokban bizonytalanná vált. Az összehívott Koronatanács felszólította a német kormányzatot, hogy 24 órán belül irányítson öt német harckocsihadosztályt a magyarországi hadszíntérre, ellenkező esetben Magyarországnak fegyverszünetet kell kérnie. Az adott helyzetben lehetetlen követelés volt ez, gyakorlati megvalósításáról nem is szólva. Beszélgetésünkön Horthy minderről említést sem tett. Az efféle politikai üzelmek természetesen kedvezőtlen hatással voltak a koalíciós vezetésre is, kiváltképpen pedig a szövetséges csapatok magatartására. Budapesten sem játszottak tehát nyílt kártyákkal: csakhogy én még nem láttam át a játszmát. (Foiytatjuk) Nagyszüleinknek is kedvence volt A pályatárs vallomása Gregory Peck, a híres és egyik legvonzóbb hollywoodi filmcsillag, akit egyszerűen Casanovának becéztek, sok-sok színésznővel játszott együtt a filmvásznon. Fiatal éveiben szívesen flörtölt filmbeli hölgy-partnerével. A közönség sokat pletykálkodott róla, és előszeretettel szövögetett szerelmi mítoszokat Gregory Peck köré. Híres partnerei között volt: Ava Gardner, Jennifer Jones, Ingrid Bergman, Lauren Bacall, Sophia Loren (akinek 1991 áprilisában személyesen nyújtotta át az Oscar-dí- jat) és Joan Collins. Ma már közel a 80. évéhez Gregory Peck vallomást tett. Ebből kiderül, sokszor nem volt alaptalan pletyka a szép filmszínésznőkkel kapcsolatos szerelmi kalandszövés. „Partnereim közül csak Audry Hepburnt szerettem. Olyan szépséges, ártatlan és együttérző volt. 1952-ben ismerkedtünk meg az Egy szív, egy korona forgatása közben. Fülig szerelmesek lettünk egymásba. A filmbéli szerelmes jeleneteket nem kellett játszanunk. Szívből jött. Annak idején Greta Konen volt a feleségem. Három fiúnk volt. Audry Hepburn nem vette volna a szívére, hogy elraboljon feleségemtől és a családtól. Fájó szívvel lemondott rólam. Házasságom ennek ellenére nem tartott soká, 1955-ben újra nősültem, az újságírónő Ve- ronique lett a hitvesem. Már közel negyven éve élünk együtt teljes harmóniában. Audry Hepburnt soha nem fogom elfelejteni. Annyi bájjal és szeretettel senki részéről nem találkoztam. Melegszívű ember és nagyszerű színésznő volt.” Többi partnerét így jellemezte az idős sztár: „Ingrid Bergman szodaszép nő, de igen nagyravágyó. Áva Gardner túl tartózkodó, rideg. Lauren Bacall sokszor gyermekesen viselkedett, komolytalan volt, Sophia Loren pedig felettébb temperamentumos."
