Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-22 / 67. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. MÁRCIUS 22.. HÉTFŐ Csornád lakói tiltakoznak a város minden szemetét Megyei diákok vetélkedője Csecsemőgondozásból jelesre vizsgáztak Németh Tünde gyermekorvos (középen), a szakmai zsűri elnöke végig figyelemmel kísérte a vetélkedó't Vimola Károly felvétele Hozzák Az alig több mint hétszáz lelkes Csornád lakossága szombat délután kezdődő és késő estébe nyúló falugyűlésén egyként támadta az önkormányzatot és a Fővárosi Csatornázási Műveket azért, hogy 1984 óta a falu határában létesült szemétbányába hordják Pestről a szennyvíz- iszapot. Jártak ide korábban a PVCS szippantó kocsijai is, de őket már kizárták a szállítók köréből. A Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat szerződése az idén december 31-ig jár le, s mint az önkomiányzat képviselői elmondták: ez a cég lényegében már be is fejezte itt a tevékenységét. Eladták a falu földjét A csatornaművek viszont most olyan építkezést folytat, amihez képest a régi tároló csak lábmosó lavór volt — fogalmazott az egyik felszólaló. A spontán alakult környezetvédők szószólójaként Miklecz Pálné követelte legharcosabban a telep megszüntetését. Vele együtt többen is azt a nézetet vallották: tönkretették már a termőföldet, mert a káros vegyi anyagok beszivárogtak a talajba. Veszélyeztetik az ivóvizet, bűz árasztja majd el a levegőt. Erősen támadták a községi képviselő-testületet, amely nem tesz ez ellen semmit, mire ők, köztük elsősorban Szőnyi Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia és a Budapesti Műszaki Egyetem korábbi vizsgálati anyagaira hivatkoztak. Ezek szerint a telepnek nincs káros környezeti hatása. Ez a dokumentum elolvasható a községházán. Annál inkább káros a helyi szennyvíz, ami az erdőt is elöntötte. Az építkezés beszüntetésének lényeges akadálya egyébként — mondták —, hogy a Fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet eladta a területet, s ezáltal a Fővárosi Csatornázási Művek a tulajdonos. Gach György, a gazdaság szakembere alapos magyarázatában egyebek mellett azt is elmondta, hogy ha nem adták volna el a kijelölt helyet, a nyolcvanas években az állam egyszerűen kisajátíthatta volna. Az emberek nem nagyon vártak arra, hogy az elnöklő Gyöngyösi Pál alpolgármester adja meg a szót. Egymás szavába vágva hangoztatták vádjaikat. Úgy, hogy Szőnyi Tamás azon is kénytelen volt csodálkozni: a múlt örökségéért hogy felelhetne a mai testület? Oda is fordult Czimmermann Györgyhöz, Őrbottyán közös tanácsa volt elnökéhez, később Csornád elöljárójához — ő volt akkor hivatalban —, mondaná meg, hogy történt az engedélyezés? Ám Czimmermann György csak any- nyit válaszolt: — Nem tudok szólni, mert tizennégy éve nyugdíjban vagyok. A sértett urak távoztak A csatornaművek jelenlévő vezetői nem tudták elmondani a véleményüket. Kezdetben inkább Szőnyit biztatták, hogy szóljon. Később valaki azt találta mondani, hogy a Fővárosi Önkormányzat vezetőit hívták ide. nem a csatomaművekét, mire a pesti urak sértődötten felálltak és szó nélkül távoztak. Végül Kiss Róbertnek, a választókörzet országgyűlési képviselőjének a javaslatára bizottság alakult. Alkalomszerűen ellenőrzik majd a szállítmányokat, szakértői vizsgálatot kémek. Mérgező környezeti hatás esetén azokkal követelik a beszüntetést, aminek egyébként is megvizsgálják a jogi lehetőségeit. Ezt követően még mindig szenvedélyes párbeszédekkel múlt a drága idő. Közbeszólások tarkították Orosz Mihályné jegyző beszámolóját a költségvetésről. Nem sikerült eldönteni, hogy a szűk tantermes öreg iskola- épületben tanítsák-e jövőre a felső tagozat növendékeit, vagy ezután is buszozzanak naponta Őrbottyánba. A csa- tomaművektől, a Fővárosi Önkormányzat döntése szerint, mintegy kárpótlásként 144 millió forint érkezik majd falufejlesztésre. Jó lett volna javaslatokat hallani, mire költsék — gondolták a képviselők, de a választóik érdeklődését inkább az a 7 milliós beruházás kötötte most le, amit hasonló pénzből kivitelez a Lavina Kft., s annak Szőnyi Tamás az alvállalkozója. Ez az épülő sportközpont, ahol majd teniszezni, lovagolni, s más efféle időtöltést lehetne folytatni, s talán pénzt is hozna a falunak. Ám a sportkör inkább labdarúgópályának kéri a régi, használhatatlan helyett. Ki fog itt teniszezni — vonták kétségbe. Ezzel kapcsolatban még azt firtatták: miért mindig képviselők nyerik a beruházások pályázatait? Ők vehették meg a község eladott teherautóit. — Ha egyszer nincs versenytárs, másik pályázó — vetették ellen amazok. Hiányzik a közbizalom Csornádon mintha baj lenne a bizalommal. A gyűlésen nem vett részt Eszlényi László evangélikus lelkész, akit 1990-ben nagy többséggel polgármesternek választottak, de a közelmúltban lemondott. Ezt volt, aki sértetten kommentálta és kifogásolta, hogy elhatározását csak a templom szószékéről hozta az emberek tudomására. Volt, aki úgy gondolta, azért döntött így a tiszteletes úr, mert félrevezették a képviselők. Egy közbeszólás szerint meg: félretették. Annak a reményében is, hogy míg a vagy hat helyen szolgálatot teljesítő, nagyon elfoglalt lelkipásztorral sikerül beszélni, addig a tárgyila- gosabb falusiakat igyekeztünk kérdezgetni. — Lehet, hogy a sok alaptalan vádaskodás fárasztotta ki — mondták —, pedig közismert az áldozatkészsége. Még a 4200 forint havi tiszteletdíját sem vette fel, hanem alapítványba adta. — Rejtély, de inkább őt kérdezze — ajánlotta a köz- tiszteletben álló tanár úr, Gyöngyösi Pál alpolgármester. O cáfolta a feltevést, hogy válságban lenne az ön- kormányzat, és hogy bárki akár egyetlen fillér közpénzhez is hozzányúlt volna. — A működésünk nyitott, de valaki bőszíti az embereket. Ám isten őrizz, hogy neveket mondjak — zárkózott el az alpolgármester. Kovács T. István (Folytatás az 1. oldalról) A harmadik állomáson Macher Józsefné, az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat megyei vezető védőnője tájékoztatta a gyermekeket a feladatokról. Tresser Teréz, a tököli általános iskola tanulója nagyon szép mesét mondott egy képzeletbeli kisfiúnak. A másik két kislány feladata egy 11 hónapos kisbaba játékának kiválasztása, illetve sétára öltöztetése volt. A folyosón várakozó gyerekek közül többen is azt mondták, hogy a legnehezebb feladatokat az első állomáson kapták. Németh Tünde gyermekorvos szerint sem lehet összehasonlítani a mesemondást a lázcsillapítással: — A verseny elején már-már elbizonytalanodtunk, hogy lehetetlent kívánunk a gyerekektől, de éppen most volt itt egy csapat, aki maximális pontszámot kapott. * Az általános iskolák megyei csecsemőgondozó vetélkedőjén első helyezést a nagykőrösi Arany János Református Gyakorló Általános Iskola ért el, második helyezést a ceglédi Református Általános Iskola kapott, harmadik helyezett pedig a sóskúti általános iskola lett. A középfokú iskolák közül kiemelkedő, kiváló eredményt ért el a ceglédi Török János Egészségügyi Szakközépiskola csapata, ők teljesen hibátlanul oldottak meg minden feladatot. Ebben a kategóriában a szentendrei Móricz Zsig- mond Gimnázium csapata lett a második, a kerepes- tarcsai Flór Ferenc Egészségügyi Szakközépiskola csapata pedig a harmadik helyezett. (tibay) NAGYBÖRZSÖNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA pályázatot hirdet az Általános Iskola Igazgatói munkakörének betöltésére A pályázat tartalmi követelményei: a 2/1992. (111.4.) MKM rendelet előírásai szerint. A pályázatot április 15-éig lehet benyújtani a polgármesteri hivatalhoz, cím: Nagybörzsöny, Rákóczi u. 2. 2634. Az állás augusztus 1 -jén betölthető. Szolgálati lakás van. Nagybörzsöny Község Önkormányzata Pályázatot hirdet az óvoda óvodavezetői munkakörének betöltésére A pályázat tartalmi követelményei: a 2/1992. (III. 4.) MKM rendelet előírásai szerint. A pályázatot április 15-éig lehet benyújtani a polgármesteri hivatalhoz, cím: Nagybörzsöny, Rákóczi u. 2. 2634. Az állás augusztus 1-jén betölthető. Sitik Ifu tlr új mintaboltja megnyílt a Sajtóházban! 1085 Bp., Blaha L. tér 3. Tel/fax: 138-4947. Termőföld-árverési hirdetmény A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal Tápióság községben, a tápióbicskei Április 4. Mgtsz által kijelölt termőföldterületre árverést tűz ki Az árverés helye: Tápióság, Kultúrház. Az árverés ideje: április 22-én 9 óra. Tábla: Helyrajzi szám: Terűlet: Művelési •fl: AK-érték: Papföld 029-ből 14 ha 7512 m2 szántó 457,67 Gyepszéli 032-ből 68 ha 0670 m2 szántó 1646,00 Nagyrét 042. 24 ha 8300 m2 gyep 651,66 Nagygólyás 082. 1 ha 0000 m2 nádas 20,90 Nagvúrgés 0100. 1 ha 0000 m2 szőlő 26,00 0100/1. 6 ha 2300 m2 szántó 66,85 3. 2 ha 3100 m2 szántó 24,02 5. 11 ha 7200 m2 szántó 122,47 7. 3 ha 1000 m2 szántó 32,42 9. 1 ha 1400 m2 szántó 12,36 13. 5 ha 0000 m2 szántó 52,00 15. 3 ha 9000 m2 szántó 40,56 17. 4 ha 6000 m2 szántó 47,93 Kisürgés 0106. 17 ha 6900 m2 szántó 183,97 Körtés 0127/b 2 ha 4000 m2 gyümölcsös70,3 Határi erdő 0131. 12 ha 0000 m2 erdő 41,70 Korlátozó intézkedés nincs.