Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-19 / 65. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP IFJÚSÁG 1993. MÁRCIUS 19.. PÉNTEK 9 t Gimnazista lettem... Az első vers Korán reggel van, ébrednem kell, csörög az óra, nem kímél. A fejem zúg, még benne élnek az álom maradványai. A pusz­tán száguldók, talán motorral, előttem egy város villogó fé­nyei világítják be az utat. Az­tán elsötétül minden, csöngő­szót hallok. Talán a mennyei város kapujához érkeztem vol­na? Nem talált. Megint a város, de mintha valami nem stimmel­ne. Most is száguldók előre, ez­zel nincs is hiba. de a háttér! Igen. a környezetem lett min­den átmenet nélkül egy másik. Bent vagyok a városban. Szét­nézek. minden fekete-fehér, azonban a véremben érzem a színeket is. Megmagyarázhatat­lan szorongás vesz rajtam erőt. ezek a házak nem ide valók, túl­ságosan is magasak. A folyó is olyan idegenszerű. Hopp, meg­van! Hiszen nincsenek rajta szi­getek! Villámként hasított belém a gondolat: a csöngőszó nem hal­kult el, sőt egyre erősebb. Befo­gom a fülemet, de nem segít. Uvöltenék, de már nincs erőm. A nap első sugarai lángra lob­bantják a felhőkarcolókat, rop­pant erejű szélvihar támad, mely mindent a levegőbe röpít. Hogy mi lesz a vége, érzem, sose tudom meg, mert a csöngő­szó egyre erősebb és idegté­pőbb. Ha így megy tovább, megőrülök! De nem őrültem meg, mind­össze felébredtem. A szobában sötét van. Vajon miért? Ráné­zek az órámra. Fél hat. Most már értek mindent: mától gim­nazista vagyok... Bobák Tamás 1. A A Magas-Tátrában jártunk! A gimiből összesen há­rom autó­busz ment a Magas-Tátrá- ba sítúrára. Mi az Ar- pád-hídtól in­dultunk. Úgy időzítettünk, hogy 1/2 5-re ott le­gyünk, így a megbeszélt 5 órára mindenki megérkezett: ösz- szesen 34 II. A-s és 4 IV. A-S, és nem utolsó­sorban a szervezők: egyik osztálytársunk anyu­kája és bátyja. Ekkor még a busz is el tudott indulni. Sőt! A határon is simán ájutottunk, de sajnos a szál­lásig már nem. Ugyanis a másik busz, amelyikkel együtt mentünk, lerobbant, mi meg csupán jószívű­ségből megálltunk, hogy ne legyenek egyedül. De újból már nem tudtunk elindulni. így a kö­zelben síeltünk és szánkóztunk egy kb. 5 fo­kos lejtőn (kezdetnek nem rossz.) Végül elindultunk, és hosszú keresgélés után még a szállást is megtaláltuk Sviten. Ki­pakoltunk a buszból, és felcipeltük a csomago­kat a szállodának nevezett épület 10. emeleté­re. Vacsorára valami zöld lét kaptunk meg némi ennivalót is, mely nem igazán bővelke­dett finomságokban. Este, óriási kártyapartik után, mindenki kidőlt. Másnap ki síelt, ki ki­rándult, ki a lábát törte (pl. egyik osztálytár­sunk). A túra a Kistaipataki-völgyben nem volt túl könnyűnek mondható. Oda-vissza körülbe­lül 15 km-es gyalogút, mely felvezetett^ a Téry menedékházhoz, 2015 m magasra. Út­közben sokat ittunk és jajgattunk. Azért lefe­lé már jobban ment... illetve csúszott a deré­kig érő hóban. Eléggé kimerülve értünk haza a szállásra. A vacsora knédlis hús volt, a vál­tozatosság kedvéért a zöld lével. Este megint kártyázás, egészen „Péter atyáig”. Bocs, még előtte egy sikeres gitáros misénk volt egy szlovák templomban. Harmadik nap a Csorba-tónál síeltünk (de volt aki Ótátrafüreden szánkózott, napozott és a koronáit költötte.) Este lejátszódtak az utolsó kártyapartik. A következő nap a szomorú búcsúval kezdő- . dött: elhagytuk összkomfortos szállásunkat. Hazafelé Donovalyban próbáltunk szeren­csét. Valakinek ment a síelés, valakinek a léce ment tönkre, illetve összehajtható álla­potba. Szóval profin síeltünk. Hát még a szán­kózás...! Útközben Zólyomnál elköltöttük utolsó ko­ronáinkat, mely 2 nap múlva megszűnt. A PRIOR papírosztálya kissé kihalt lett utá­nunk. Bár a busz meghibásodott, de amint el- keztünk énekelni, elindult. Hazaérkezve az Árpád-hídnál félig földbe fagyott szülők vártak, de a tömeg hamar el­oszlott. A parkolóban csupán csak egy sport­táska, egy pár síléc, két pár bakancs és pár tu­cat kesztyű maradt... Répássy Zsuzsanna és Sonnevend Alexandra ><.■ ••V- sSTYs- — .A­\ V\F ■s. ; y/t _ív­'M? Elmondom, hogyan írtam meg az első versemet. Egyszer az őszt utcán sétáltam anyukám­mal, közben a deres füvet néztem. Még csak tam. — Itt a dér. hol a tél? Majd fordítva: — Itt a tél, hol a dér? Anyukám biztatott, „írjam” meg vers­nek. Rövid gondolkodás után rákezdtem. íme, az első verszak: Itt a tél, hol a dér ? Rászállott a fűre, fára, a kiscica bajuszára. Fájó vers november volt, ezért meglepődve megszolal­Majd így folytattam: Itt a dér, hol a tél? Kopogtat az ablakon, Ne ereszd be, barátom! Fűtsd a kályhát, ne sajnáld, nem fázik meg a macskád. Öt éves voltam ekkor... Bordács Borbála (12 éves) Éj Fáj, ha borús az ég, s fellegek vonulnak, fáj, ha kinevetnek, ha miattam sírnak, ha tüzes virágok gyorsan elvirítnak. Fáj, ha múl a tavasz, fáj, ha itt van újra, fáj a ravasz, komisz embereknek útja. Mélyen, hosszan tisztán csobban, kútban látszik száz csillag. Csillan csillag csobban két csepp, fűzámy-holdak rőt kövek. Ezüstszürkén szóló gémek, mocsár mélye hideg, félek. Bordács Borbála Bordács Borbála I. B. (13 éves) (14 éves) Ilyenek vagyunk... „Kérdés: Hány óra alatt sütik meg a medencék a kemencé­ket?” „Ez különösen azoknak a ku­tyáknak van, akik szeretik a Whiskast.” „Leszel szíves elhallgatni, mert végigszántok rajtatok kapával!” „Adott a síkban egy kör. Mit rajzolsz? Nagyon jó! Egy krumplit.” „Nem lesz mindig melletted egy alabárdos ferences haj­csár.” „Félreértések elkerülése vé­gett a PUB az nem a helyi kri- mó.” „Botból bigyózott eke.” „A transzformációk tulaj­donságai: távolságtartó, szögtartó, egyenestartó, toll­tartó...” Az oldalt a szented- rei Ferences Gimná­zium diákjainak munkáiból állítot­tuk össze.

Next

/
Thumbnails
Contents