Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-17 / 63. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1993. MÁRCIUS 17.. SZERDA A regionális központok Új, funkció késztette oktatási intézménnyel ismerkedik a pedagógus közvélemény, amelyet — a hatályban lévő törvényekkel összhangban (1991. XX. tv. 99.§,106.§ [2] és 1992. XXVIII. tv. 88.§ [I]) — a művelődési és közoktatási miniszter alapított 1992. szeptember 1-i hatállyal. Neve: Regionális Oktatásügyi Központ (ROK). (Megjegyzem, a Mária Terézia óta használatos tankerület elnevezés talán jobb és indokoltabb lenne.) Területük földrajzilag egybeesik a köztársasági megbízottak régióival (összesen: 8). A mi esetünkben Közép-Magyarországi Regionális Oktatásügyi Központ, azaz Jász- Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest megyék együtt, mintegy 1685 oktatási-nevelési intézmény az óvodától, a középiskoláig, kollégiumig bezárólag. Létrejöttüket nagy nyomatékkai sürgette, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium (MKM) a közoktatás országos felügyeletét egyetlen központból, Budapestről nem képes folyamatosan és kielégítően gyakorlóim. (Jelenleg — gépírókkal együtt — 47-en foglalkoznak a közoktatással a MKM- ben.) Az oktatási-nevelési intézmény fenntartóknak pedig nincs szakmai ellenőrzési joguk, másrészt — ritka kivételtől eltekintve — megfelelő szakember gárdával sem rendelkeznek. így kellően nem biztosított a szakmai kontroll, amely nélkül fenn áll a tanítás-nevelés elsekélyesedésének veszélye. Lényegében tehát az oktatási-nevelési intézmény fenntartók. pedagógusok, szülők, tanulók közös szakmai érdekének, az oktatás és nevelés színvonalának szolgálatáról van szó. Kérdés, milyen lesz a Regionális Oktatásügyi Központ felépítése? A ROK három, egymástól jól elkülönülő, összefüggő részből áll. — Egyik: Kis létszámú — 10-15 fős — központi hivatal a régió székhelyén. — Másik: Külső munkatársak: szakértők, az érdemi munka ellátói, akik a legjobb gyakorló óvók, tanítók, tanárok, intézményvezetők... Kiválasztásuk nyilvános pályázat útján történik, nevük országos szakértői névjegyzékben szerepel majd. — Harmadik: Regionális Oktatási Tanács, amely a tankerületben működő önszerveződő, pedagógiai egyesületek küldötteiből áll. Tanácsadó testület. Feladata a nevelés-oktatás, iskolaszerkezeti kérdésekre terjed ki. Melyek a ROK legfontosabb feladatai? — Szakértőivel vizsgáltatja, elemezteti a régió tanügyi helyzetét. — Szakvéleményt ad az inoktatásügyi szerepéről tézmények létesítése, szerkezet átalakítása, megszüntetése tárgyában a Művelődési és Közoktatási Minisztériumnak, felkérésre az intézmény fenntartónak is. — Vizsgálja az intézmények működési feltételeit. — Ellenőrzi a szakmai követelmények és képesítési előírások megtartását. — Felügyeli majd az életbe lépő oktatási törvény és a Nemzeti Alapítványterv (NAT) előírásainak betartását. — Részt vesz a központi és regionális vizsgarendszer működtetésében, jóváhagyja a helyi viszgakövetelményeket, ellenőrzi a vizsgaszabályok betartását. — Irányítja az országos tanulmányi és iskolai sportversenyeket. — Figyelemmel kíséri az iskolák tankönyv és taneszköz ellátását. — Részt vesz a MKM által kiírt pályázatok elbírálásában, a helyi igényeknek megfelően — azok támogatására — pályázatot ír ki. — Működteti az országos számítógépes tanügyi információs rendszert (pl. pedagógus kataszter). Mindezekből kitűnik, hogy a regionális oktatásügyi Központok nem a pedagógiai intézetek helyettesítői, a kettő között vízválasztó egyrészt a szakmai szolgáltatás, másrészt a szakmai felügyelet, illetve ellenőrzés között húzódik. Továbbá: a pedagógiai intézetek önkormányzatiak, a regionális oktatásügyi központok pedig állami intézmények és szakmai hálózatukkal lefedik az ország egészét. A ROK-ok tevékenységüket saját munkaterv, az MKM által megadott feladatok és óz intézmény fenntartók felkérése alapján végzik. Több, mint három évtizedes nevelői, szaktanári, szakfelügyelői, igazgatói gyakorlat alapján tudom, mennyire fontos az iskolákban a külső, szakmai-pedagógiai ellenőrzés és felügyelet. A jó igazgató, jó tanár örül a megerősítésnek, védettsége, biztonsága, presztízse nő. Vele együtt az iskoláé is. Ellenkező esetben az igénytelenség, a szabadosság, a kontraszelekció és a zűrzavar kerekedhet felül az oktatási-nevelési intézmények életében. Bizonyos vagyok abban, hogy — kezdeti nehézségek után — az ez évben működőképessé váló regionális oktatásügyi központok az oktatás és nevelés eredményességét jól fogják szolgálni. Munkájuk iránti igény már ma is figyelemre méltó. Dr. Szabó Lajos igazgató, a Parlament Oktatási, Ifjúsági- és Sportbizottságának tagja A névtelen levelezésnek nincs bibliográfiája, tudtommal egyedül Casanova tesz arról említést a Memoárjában, hogy Velencében — a középkor végén — in- tézményszerűen működött a rágalmazás és feljelentgetés eme formája. Elég volt becsúsztatni egy levélkét a dózse palota kapuját díszítő oroszlánfej száján, s a levél alanyát képező személyt örökre elnyelték a hírhedt ólomkamrák. Van aztán egy magyar vonatkozású adalékunk is. A német megszállás idején, ’44 tavaszán, kosárszámra érkeztek a névtelen feljelentések a Gesta- po-központba. Következményeit ismerjük, a feljelentettek többsége koncentrációs táborban végezte. E rövid történelmi visszapillantás után hadd mondjam el, mi késztetett e dolgozat megírására. Az a tény, hogy napi postánkban is jócskán találni névtelen levelet, melyekben polgár- mestertől politikusig — beleértve a kormányt és a kormánypártot is —- mindenkit gyaláznak, minket sem kímélve. A parlagi hangtól eltekintve tanácstalanok vagyunk e küldeményeket olvasva. Egymástól kérdezzük, vajon mi késztethet valakit 1993-ban arra, hogy ne merjen nyíltan kiállni a véleménye mellett? Szerintünk csupán az, hogy a véleménye sántít, a vádaskodása hamis. És ezt ő maga is tudja. Amiért is az ilyen levelekkel csak egyet tehetünk. Papírkosárba dobjuk. Értelemszerűen ezt kellett volna tegyem azzal a levéllel is, melyet Ócsán adtak fel, s melynek szerzője az általam írt kulák-riport hitelességét kifogásolta. Alanyomat, Sefelin ErDarázsfészekbe nyúltam nőt hazugnak nevezte, engem pedig baleknak, mert hitelt adtam a hazugságoknak. Igaz, általában nem vagyok tamáskodó alkat, idős emberek szavahihetőségét pláne nem szoktam megkérdőjelezni. Már csak tiszteletből sem. Amikor Kulák sorsok sorozatomhoz alanyokat kerestem, Sefelin Ernőt az ócsai polgármesteri hivatalban ajánlták. Mint megélőjét és szenvedőjét a Rákosi és Kádár korszaknak. Hogy miért pont őt, és nem azokat, akiket a levélíró etalonként megnevez, ez nyilván nézőpont kérdése. Ennek megítélése nem az én dolgom. Az viszont tény, Ernő bácsi nem önként jelentkezett „tanúnak”, csak hosszas győzkö- dés után vállalkozott a beszélgetésre. Feltételezem, nem azzal a hátsó gondolattal, hogy mártíromságáért megsüvegel- jék. Ami a levélíró által felvetett vádakat illeti: mi köze a negyven éve megélt kuláksorsnak ahhoz, hogy jelenleg milyen javakat birtokol Sefelin Ernő? Miért bún az, ha munkáltatóként munkát adott és ad másoknak? Vagy az, hogy egykor az övéké volt a Víg özvegy kocsma? Igaz, övéké volt. Abból tartotta el özvegy Sefelinné a két gyerekét, ebben a kocsmában szolgált fel Ernő bácsi tízéves gyerekként. A kocsmát — és mindent — 1950-ben Ráko- siék elvették, majd ’76-ban a tanács visszaadta. Mert nem tudtak mit kezdeni a leépült, lelakott házzal. Ernő bácsi csak másokat dolgoztatott, kazánfűtőként ment nyugdíjba — írja az informátor. Könyörgöm, a kazánfűtés nem munka? Nyilván az, különben miért kapna utána nyugdíjt. Hasonló a helyzet a bebörtönzésének megítélésével is. — Párszor berúgott, és ilyenkor folyt a szó belőle. Ezért volt bezárva. Eltekintve ama szólás-mondástól, miszerint a gyerek és a részeg ember mondja meg az igazat, bizonyítékokkal cáfolom ama állítást, miszerint Sefelin Ernő italból merített bátorságot a szókimondáshoz. Egy szemtanú, özvegy Burján Sán- domé ott volt 1956 októberében, amikor Ernő bácsi elmondta emlékezetes beszédét az ócsai főtéren. Az idős asszony állítja, a szónok színjózan volt. Az ’56-os szerepléséért és az ezért elszenvedett megtorlásokért Sefelin Ernő megkapta a Hazáért és Szabadságért emlékérmet, s az ezzel járó oklevélben (002471 sorszám) szósze- rint ez áll: A nemzet sorsát és történelmét meghatározó dicsőséges forradalom alatt tanúsított példamutató helytállásért. Alkalmam volt olvasni az 1975-ös fóti periratot is. Ebben sincs szó arról, hogy Sefelin Ernő spiccesen, netán részegen tette azokat a rendszerellenes „uszító” kijelentéseket, amiért hat hónapot ült a váci fegyház- ban. Vajon hányán mertek 1975-ben kiállni, több száz ember előtt arcába kiáltani a tsz. elnöknek az MSZMP Központi Bizottság tagjának, hogy a parasztság nyomorog?. Sefelin Ernő megtette. Józanul és mindenre elszántan. Nem tájékozódtam kellően, nem hallgattam meg másokat — veti szememre a levélíró. Téved. Elbeszélgettem jóné- hány emberrel, köztük Papp László tiszteletes úrral, Balló Pálnéval és Kovács Károlyné- val, akik nem tegnap ismerték meg Ernő bácsit. Az egybehangzó vélemény: segítőkész, teli jóindulattal. És ma is kinyilvánítja, ha valami nem tetszik neki. — Ernő bácsi mindent tud a földtörvényről meg a kárpótlásról, az emberek hozzá járnak tanácsért. Ez egyeseknek nem tetszik. Az olyanoknak, akiknek az okos paraszt betarthat, felfigyel a disz- nóságokra. A paraszt csak maradjon meg butának, s elégedetlenségének úgy adjon hangot, hogy szidja a rendszert — mondja Balloné. Apropó! Rendszer, kormány, kormánypárt. Sefelin Ernő nem MDF-es (nem mondhatják, hogy hazabeszélek), alapító tagja a Kisgazdapártnak, a 36-ok ócsai vezetője. Ezt megtudva felvetődött bennem a gyanú, vajon nem az ellenzék táborában kell keressem a névtelen levél szerzőjét? Helyettem Sefelin Ernő ad választ a kérdésre. — Jó irányban tapogatózik. Az ellenzék egyre hangosabb a községben, készítik a talajt a választásokra. Meggyőződésem, hogy ez a levél azzal a szándékkal íródott, hogy a pártomat és engem lejárassanak. Hogy így van-e vagy nem, soha nem fogjuk megtudni. Hacsak anonymusunk fel nem emeli a sisakrostélyát. Ez viszont aligha következik be. Ami viszont biztos: megint darázsfészekbe nyúltam. S az egymást döfködő darazsak engem is megszúmak. Matula Gy. Oszkár Nőnap, nosztalgiák Bizonyára eltart egy ideig, amíg a rádió szakít az eddigi, bizonyos világnézetekkel szembeni kirekesztő gyakorlatával. A Nőnap alkalmából adott egyik műsoruk jó példa arra, miként torzul el a pártatlannak hitt tájékoztatás az elfogultság, célzatosság irányába. A riportemő — szerkesztőnő — egyes személyeket szólaltatott meg, akiknek mindegyike csak a rosszat látta a mai világból. Általános gyakorlat, hogy kerékasztalok mellett jól ismert szemléletű embereket gyűjtenek ösz- sze, legjobb esetben egy gyenge előadókészségű miniszteriális tisztviselővel szemben. A nemzet nagyobb hányadát — s az általa vallott értékeket — képviselő politikusok sajnálatosan kimaradnak a képből. Nőnap alkalmából a nők nyugdíj-korhatárának évek múlva bekövetkező emelésével foglalkoztak. Megtudtuk, hogy milyen ballépés ez a törvényhozás részéről, hiszen így is sok a munkanélküli, a nőkre ez még nagyobb terheket ró, a társadalomra csupa hátrányt jelent. Nem várhatjuk el minden rádiós tisztviselőtől, hogy gazdasági szakértő legyen. Ám — ha az egész gazdaságot érintő ügyeket viszi a nyilvánosság elé, — elvárhatjuk, hogy legalább hozzáértő gazdasági szakember is legyen a megkérdezettek között. A nyugdíjakat — miután a korábbi rend mindent elvett a nyugdíjalapoktól — csak a folyó bevételekből tudják fizetni. Nem fog sokat változni a helyzet, ha valamelyes vagyont is kap a nyugdíjas önkormányzat, mert ma szinte minden vagyon csak minimális hozammal képes működni (ezért kell sokszor nagyon olcsón túladni a nagyértékű állami vagyontárgyakon). A jelen helyzetben — már az idén is láttuk a költségvetés adatainál — a bevételek nem fedezik a kiadásokat. Ezért vagy a befizetéseket kellene növelni (ami az aktívak terheit tovább növelné), vagy a kiadásokat kell csökkenteni. Ez a kényszer követeli a megemelt korhatárt a nők esetében. Hamis az az érvelés, amelyik szerint a munkanélküliség miatt csak a gondok szaporodnak. A munkanélküliség — s az alapjául szolgáló világgazdasági pangás — nem tart örökké. A rádió érvelését elfogadva a férfiak korhatárát is le kellene szállítani — hogy a munkanélküliség eltűnjék, —, akár 50 vagy 40 évre. Nyilvánvaló képtelenség ez. A törvényeket a jövőre nézve hozzák. A mostani parlament több száz törvénye közül éppen az alapvetőket nem lehetett volna meghozni, ha nem számoltak volna a piacgazdaság bekövetkeztével, a kedvező gazdasági tendenciák közeledtével. Ma még csak kivételes eset a korhatár előtti nyugdíjazás. Mihelyt emelkedik a gazdaság teljesítőképessége; ezzel együtt nő a hatékonysága, bizonyára meglesz annak a lehetősége is, hogy — ha valaki nem akar — ne kelljen a teljes korhatárig munkát vállalni.-A mostani szabály a mostani viszonyokat tükrözi, reméljük, mihamarabb jobb viszonyokat reprezentáló jogszabályok is születnek. Sajnos, a nőnapi nosztalgiák közepette nem történt említés a nő igazi hivatásáról: az anyaságról, az otthonteremtő készségről és lehetőségeiről. Az elmúlt negyven év kialakította a dolgozó nő típusát, és bizonyos, hogy ez a nő-típus maradandóan jelen lesz a jövő társadalmában is. Arra azonban feltétlenül törekedni kell, hogy — a férfi-jövedelmek megfelelő szitje mellett — ne legyen kényszer a munkavállalás. A fiatalok választhassanak: a gyermekek megérkeztekor melyik hivatás áll közelebb a fiatal anya elképzeléseihez. Sürgős szükség van a munkaügyi szabályok olyan bővítésére, amelyek a napi 4-6 órás munkaidőre —: főleg az anyáknál — a biztonságos öregkort irányozzák elő, s ennek a formának kellő hírverést kell csinálni. Mert a társadalom változatlanul a családokból fog felépülni. A Nőnapot a munkásmozgalom indította el, s lett belőle erősen formális kötelezettség a múlt rendszerben. Ha az unalmas formaságokat nem is kell folytatni, a nők tiszteletét ki lehet fejezni ezen a napon is. Nem hivatalos díszzenével, hanem figyelmes törődéssel, gyengédséggel. A férfiak ezen a napon is éreztethetik nemcsak tiszteletüket, de szeretetüket, sőt rajongásukat is a gyengébb nem iránt: mindenképpen megérdemlik. Dr. Harsányi László
