Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-16 / 62. szám

1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. MÁRCIUS 16., KEDD 7 Vác A márciusi ünnep születésnap Vácott a hétfő délutáni órákban megelevenedett a Március 15-e tér, ahol a Bartók Béla Zeneis­kola fúvós együttese játszotta az ünnepre toborzó indulókat. Az ifjú zenészek sok lelkes tap­sot kaptak a mind népesebb, ün­neplőbe öltözött, kokárdát vise­lő közönségtől, amely hamaro­san újabb látványban is gyö­nyörködhetett. Zsinóros menté­ben lovas huszárok jelentek meg a városháza előtt, ahol ezt megelőzően már negyvennyol­cas honvédruhába öltözött sza­kasz várakozott, hátukon a ne­héz hátizsákot cipelve, vállu­kon a korhű szuronyos puskák­kal. Pontban 14 óra harminc perc­kor jelent meg a városháza er­kélyén Bartos Ferenc, a város polgármestere, a vendég Kato­na Tamás államtitkár, a válasz­tókörzet országgyűlési képvise­lője és Hajdú Sándor önkor­mányzati képviselő társaságá­ban. — Születésnapot jöttünk kö­szönteni — szólította meg a lent gyülekező közönséget Bar­tos Ferenc —, a nemzet születé­sét. Vonuljunk el együtt a hő­sök sírjához! A sírok mellett ünnepeljük a nemzet újjászüle­tését! Lovak patái dobbantak a ke­mény betonon, a felszólításra elindultak a zsinóros, mentés huszárok, hintó gördült a nyo­mukban, dob perdült, melynek ütemére a bakancsos katonák lépdeltek rendezett sorokban. A kíváncsiság egyeseket a jár­dára terelt, hogy onnan kísér­jék szemmel a ritka látványt, míg a hosszú sorokban vonuló tömeg az államtitkár és a pol­gármester társaságában haladó városi elöljárókat, a fegyveres testületek képviselőit követte végig a Budapesti főúton át a váci csatában híressé vált ba­rokk hídon a városligetbe, Ma­gyarország első honvédemlék­művéhez. A rövid, de emelkedett han­gulatú ünnepségen dr. Katona Tamás, az ünnepi szónok is szü­letésnapnak mondta az évfordu­lót, mégpedig az európai szel­lemhez való csatlakozás szüle­tésnapjának. Mert a negyven- nyolcas törvények Magyaror­szágot olyan állammá tették ak­kor, amilyen most is szeretne lenni. Pozsony, Pest és a forra­dalmak Európája kellett ahhoz, hogy ez a csoda sikerüljön — hangoztatta, majd a történelmi örökségről szólva így fogalma­zott: — Ez az ünnep elsősorban azoké, akik utódai a pesti ifjak­nak. Azokból sohasem lett mi­niszter, nem keresték a húsosfa­zék közelségét, hanem megma­radtak közkatonáknak. Az utol­só, tiszteletre méltó forradal­már nemzedék volt az övék. — Tisztelt Barátaim! — szó­lította meg Katona Tamás a hallgatóságot; elsősorban az if­júsághoz fordulva: — Ez az ország olyan lesz, amilyenné teszitek. A ti keze­tekben van a sorsa. Gazdái vagytok a polgári Magyaror­szágnak. Éljetek a lehetőség­gel! Maradjon meg mindig ez az ünnep a tiszta, szent szán­déknak. Ha így lesz, akkor már­cius 15-e nem volt hiábavaló. Az ünnepi beszéd után Koncz Gábor színművész elsza­valta Sík Sándor évtizedekig in­dexen lévő, Hiszek című ver­sét, s végül a Nemzeti dalt. Az emlékmű talapzatánál elő­ször Bartos Ferenc és Katona Tamás helyezte el a tisztelet és megemlékezés koszorúját, őket a pártok helyi szerveze­tei, az egyesületek, ifjúsági szervezetek képviselői követ­ték koszorúikkal, virágcsokraik­Koszorúzás ✓ Erden Harmat Béla polgármes­ter és T. Mészáros András alpolgármester közösen helyezte el a megemléke­zés koszorúját az érdi em­lékműnél Az ünnepségekről ké­szült felvételeket Er- dó'si Ágnes, Han- csovszki János és Vi- mola Károly készítet­ték. Együtt emlékezve A Kossuth-háztól indultak A Kossuth-háznál tizenegy órakor tették tiszteletüket a dabasiak, majd a nemzeti zászlóval elzarándokoltak a nagy magyar szobrához. A település középiskolás diákjai irodal­mi összeállítással köszöntötték nemzeti ün­nepünket, majd Csontos József dabasi refor­mátus lelkész mondott díszbeszédet. Fölele­venítette az 1848-as eseményeket és hang­súlyozta, a fiatalokat hazaszeretetre és nem­zeti öntudatra kell nevelni. A lelkész beszéde után az önkormányzat nevében a polgármester és helyettese helyez­te el koszorúját a szobor talapzatára. Őket a szakközépiskola igazgatósága és az intéz­mény diákönkormányzatának képviselői kö­vették, majd a dabasi fiatalok nevében he­lyeztek el koszorút Kossuth Lajos szobránál. Boldogságra születtünk... O Mácz István Ceg­léden élő író nemzeti ünne­pünk előestéjén részletet olvasott fel a Bar­tók Rádióban — harmadik kiadást megért — Örülj ve­lem! című nagysikerű könyvéből. A szerzővel en­nek ürügyén beszélgettünk. — Az Élni vagy meghal­ni? című első művében hu­szonhat levelet írt azok­hoz, akik hívják a halált. Vajon az írói felelősség, tisztesség inspirálta arra, hogy felvillantson egy de­rűsebb képet? — Hála Istennek, az mégiscsak egy szűk réteg Magyarországon, amely öngyilkos magatartásban él. A többségben meg van az életkedv, az öröm ké­pessége. Ha korábban én akartam szólni a szakadék szélén álló emberekhez, akkor még inkább gondol­nom kellett azokra, aki úgy érzik: örömre szület­tek. Ezért írtam az Örülj velem !-et. — Sejtette-e, hogy az emberekben ekkora örülni- akarás, életigenlés bújik meg? — Hittem, hogy ott rej­tőzik valahol mélyen a szívükben. Az én elképze­lésem és a bölcs emberek tapasztalataiből kiszűrt tu­dásom azt mondja: vitatha­tatlanul boldogságra szü­lettünk. Ám ezt nem teljes egészében birtokoljuk, ha­nem mindig az öröm hoz­za elénk a pillanatokon, perceken keresztül. Az ön­gyilkossági válságba jutott személy nem látja meg, hogy hol lehet az értelme az életnek. Én abban igye­keztem segíteni neki, hogy próbálja észrevenni. Az Örülj velem!-ben nem tettem mást, az örömre szomjas embernek megmu­tattam azokat a forrásokat, amelyeket ott őriz önmagá­ban, s felfedezhet mások­ban is. — Hogyan született az Örülj velem!? Az évek alatt legbelül lerakodott él­ményeit hozta felszínre vagy az ösztönös megérzé­sei vezették? — Ennek a könyvnek egyetlen szerzője, forrása van — s ezt ne tekintse nagyképűségnek —: a szí­vem. Annak idején három­négy hónapig otthon vol­tam, térdsérüléssel betegál­lományban. Teljes szoba­fogságra ítéltettem. S a vi­szonylagos magányban és csöndben feltörtek belő­lem az érzések és gondola­tok. Leültem és írtam. — Miről szó! a könyv nyolcvan meditációja? — Ezek valóban meditá­ciók, csöndes elmélkedé­sek. Tűnődések az életen. Különböző fejezetekben közelítem meg az öröm forrásait. Próbálom az ol­vasót rávenni, hogy ezeket ne kívülről keresse, találja meg önmagában. Egy újabb részben felvillan­tom, hogy ezt meglelheti a másikban is. A későbbiek­ben megrajzolom azt, hogy az örömöt megtalál­hatjuk az időben (minden reggelben vagy az éjsza­kák sejtelmességében) és a térben (múzeum, temp­lom vagy az otthon). Egyetlen elmélkedés szól az örömről és az Istenről. Az én hitem, istenem olyan, aki az öröm színei­ben áldoztat minden em­bert. Csak az kell, hogy akarjon örülni és ezt szé­pen tegye. — Miként fedezte fel a művét a rádió? — Az közismert dolog, hogy egy-egy könyv éli a maga sorsát, járja a saját útját. Rátalál az emberek­re és fordítva. A Bartók Rádió zenei szerkesztője felfedezte az Örülj ve­lem !-et. S úgy érezte, fon­tos, hogy ezek a meditáci­ók elhangozzanak a Ko­molyzenei zsákbamacská­ban. Ebben az éjjeli műsor­ban a korábbiakban Kem- pis Tamás, a középkor nagy nevelője és Tolsztoj írásait adták elő. Mi taga­dás, zavarba jöttem, hogy két ekkora nagyság után most az én gondolataimat osztják meg a hallgatók­kal. Ám a szerkesztő meg­győzött. Mondván: Kem- pis Tamás a középkorban, Tolsztoj pedig később, az élet mélységeit, az emberi lélek belső világát fogal­mazta meg. S a magam kis könyvével — véleménye szerint — én is ezt teszem. F. F.

Next

/
Thumbnails
Contents