Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-01 / 50. szám

\ xxxvii. évfolyam, so. szám Ára: 13,50 forint 1993. március 1., hétfő A népi politizálás gazdagsága Nemzeti érdekeinkről — hitelesen Vasárnap Kisújszálláson be­fejeződött a népi politizálás esélyeivel foglalkozó Szám­adás ’93 elnevezésű konfe­rencia. A kétnapos találkozót az Alföld Program, a Haza és Haladás, a Lakitelek, illet­ve a Magyar Kilátó Alapítvá­nyok, valamint a Szellemi Védegylet rendezte. A konfe­rencián négy parlamenti párt­ból és a függetlenek soraiból 28 országgyűlési képviselő vett részt. Jelen volt a hazai kulturális- és tudományos élet számos közismert szemé­lyisége. A találkozón, ame­lyen többek között Csurka István és Szűrös Mátyás is felszólalt, az új hangnemű politizálás első hazai fóruma­Félezer munkahely Vevőre talált a több mint két éve felszámolás alatt álló Diósgyőri Gépgyár talán legjelentősebb önál­ló gyára. A sientendrei illetékes­ségű Army-Coop Kft. ha­diipari termékek Diós­győrben meghonosodott, magas színvonalú gyártá­sát kívánja folytatni. A gyár veszteségét a Digép más önálló gyárai fedezték. A vételárat a vevő és eladó titokban tartja, az azonban nem ti­tok, hogy jó üzletet kötöt­tek, és megoldódott 470 dolgozó további foglalkoz­tatása. Számítógépes segítség Kanadából ként értékelték a kisújszállá­si konferenciát. A találkozó zárónapjának első előadója — Pozsgay Imre — kijelentette: Kelet- Közép-Európában szerves fejlődés, felemelkedés csakis a népi politizálás alapján képzelhető el. A politikus az egymás mellett élő népekkel — szlovákokkal, románok­kal, szlovénekkel, ruszinok­kal — való közös tanulást, gondolkodást szorgalmazta, s felvetette egy jövőbeni kon­föderáció gondolatát, ami­ben a népi diplomáciának éppúgy feladatai lehetnek, mint a profi diplomáciai szol­gálatnak. „A nemzeti érzés, a népi politizálás olyan ado­A szombati tavaszias idő fia- talt-öreget egyaránt kicsaloga­tott a szabadba. Volt, aki csak sétálgatni bújt ki, félve a hirtelen lehű­léstől, de Isaszegen majdnem mindenki a tornacsarnok felé igyekezett. Tavaly augusztusban adták át az épületet, de eddig csak tanítási órákat tartottak. Most eljött a napja annak, hogy amúgy istenigazából felavas­sák. A tanárok munkája és a ki­csik kitartása dicséretet érde­mel, hiszen ritkán történik meg, hogy egy településen majdnem minden gyermek és fiatal megmozduljon egy két­napos műsor keretében. Szombaton reggel a köz­ség aprónépe nyitotta a prog­ramot. A tomabemutató és az mánya a történelemnek eb­ben a térségben, amit egész Európa saját gazdagságaként ismerhet el” — hangsúlyozta Pozsgay. Arra a kérdésre, Mit vigyünk Európába?, a politikus úgy válaszolt: a de­mokrácia nemzeti-népi értel­mezését. Mert: „bár tisztel­jük a parlamentarizmus, a többpárti pluralizmus eszmé­jét, de a magyar demokrácia mindenekelőtt az önrendelke­zésből, az önkormányzatból, s a belőle fakadó önmeghatá­rozó képességből adódik” — mondotta. A kétnapos konferencia felkért előadóinak sorát záró Szokolay Sándor zeneszerző Bartók és Kodály példáját óvodások vetélkedője elérte a kívánt hatást: a szülők és pedagógusok szemeit sok­szor elfutotta a könny, amint botladozó lépteiket figyelték. Akik restelltek korán éb­redni, azok mind igyekeztek a csarnokhoz érni délután ket­tőre. Erre az időpontra volt meghirdetve az ifjúsági vetél­kedő. A galérián szurkoló, kiabáló kamaszcsapat elcsi­tult, amikor megjelentek a pöttyös szoknyás kislányok, akik Budaházi Józsefné segít­ségével tanulták be a karikás­táncot. Még náluk is nagyobb si­kert aratott a Nagy Eszter testnevelő tanár által veze­tett aerobic-csoport. A kipi­rult arcú lányok és fiúk olyan összeállítást mutattak be, amely bármelyik fitt­felidézve szólt a nemzeti kul­túra jelentőségéről, s élesen bírálta azokat, akik éket akar­nak verni közéjük: „A nem­zet nem engedheti meg magá­nak, hogy sokalljon két zse­nit egy évszázadban. Nem Bartók vagy Kodály, hanem Bartók és Kodály, mint ahogy népi és urbánus, patri­óta és liberális, magyar és eu­rópai, valamint Antall és Csurka”. Szokolay nagy tet­széssel fogadott beszédében kereste azt a politikai ellenzé­ket, „amelyik nemcsak gyű­lölködik, hanem gondolko­dik, s elkötelezett a nép iránt, azt az ellenzéket, ame­lyiket szeretni lehet...”. (Folytatás a 3. oldalon) ness-centrumnak büszkesé­gére válna. Rövid szervezés után ösz- szeállt az a három csapat, amely nem kisebb és jelenték­telenebb díjért vetélkedett, mint sok-sok piros almáért. A nézők jól derültek a százlá­bú-járás, a zsákban futás, a párosfutás és a többi szelle­mes ügyességi vetélkedő lát­tán. A sport-show fénypontja a díjkiosztás volt, ezt pedig a tanárok jelmezbemutatója kö­vette. Legnagyobb tetszést Aprajafalva népe váltotta ki, amikor Törpapa és hupikék törpikéi gombaházukkal be­vonultak és meseműsort ad­tak elő. Vasárnap a legtehet­ségesebb labdarúgók nyújtot­tak ízelítőt e sportág szépsé­géből. Papp Antonella Tavaszi hangulat a tornacsarnokban Az isaszegi diáksport ünnepe Hámozott narancs Feltehetőén a népi politizálás esélyeit taglaló kisújszál­lási konferencia megtartása késztette Orbán Viktort za­varosnak tűnő' politikai kinyilatkoztatásaira. Kaposvári sajtótájékoztatóján nemcsak azt jelentette ki, hogy a Fidesz—SZDSZ-megállapodás első' számú vesztese Csurka István és az MDF szélsőségesei, ha­nem azt is, hogy ezután már nem tartható az MDF- nek az a korábbi értelmezése a liberális pártokról, amellyel gyanúba keverte ókét a szocialistákkal való együttműködést illetőén. Miért politizál az, akinek ennyire szelektív a memóri­ája? — kérdezhetnénk Orbántól, de mivel nem szeret­nénk még nagyobb zavarba ejteni, csupán diszkréten emlékeztetjük Pető' Ivánnal nemrég folytatott polémiái­ra. Ezeknek egyik kiváltó oka ugyanis éppen az volt, hogy a szabaddemokraták vezérének kijelentéseiből a szocialistákhoz való közeledés szándékát vélte kiolvas­ni a Fidesz-vezér. Vagyis ezúttal nem az MDF, hanem éppenséggel Pető' keverte gyanúba a liberálisokat. Ez­zel magyarázható, hogy Orbán nem Antall Józseffel, hanem Pető' Ivánnal civakodott a nyilvánosság eló'tt, s ebből következik, hogy nem az MDF-fel, hanem az SZDSZ-szel békéit meg feltűnő' gyorsasággal. Ma már nem titok, hogy egyes MDF-körökben nem­rég a Fideszhez való közeledés esélyeiről sugdolóztak, s az ebbéli reményeket nyilván fideszes körökből is élesztgették. Orbán úr ezért érezhette szükségét annak, hogy kimosakodjon, s olyan összefüggéseket emleges­sen, amelyek szerinte a Fidesz—SZDSZ-megállapodás és a szélsőségeseket elszigetelő' Antall-féle politika kö­zött érzékelhetők. Egyszerű elemeire bontva a Fidesz-vezér által elő­adott színjátékot, arról van szó, hogy miközben az MDF szélsőségesnek nevezett vonulatának leválasztá­sában látja a fórumosok centrumba húzódó mozgását, addig a Fidesz—SZDSZ-megállapodást eleve a cent­rumpolitika megtestesülésének tartja, amiből követke­zik, hogy a szabaddemokraták háza táján nem tud szél- só'ségesekről, ennélfogva tólük nem is kéri azok elszi­getelését. Szemmel láthatóan arra törekszik, hogy a vá­lasztópolgárok egy eró's, liberális tömb, illetve a gondo­san ízekre szedett, szétfarigcsált ellenfelek között válasz- szanak. Nem lehet kétséges, hogy amit most Antall Jó­zsef erényeként tüntet fel, azt a választások előestéjén gyengeségeként fogja világgá kürtölni. A Fidesz hosszú időn át várt és figyelt. Pető' kiugrat­ta őket a bokorból, s lám, mit látunk? Ide-oda ugrál­nak, akár egy narancsszínűre pingált üregi nyúl. Bánó Attila Az éjszaka vándorai nem oldhatnak kereket! Ötnapos hivatalos látoga­tása befejeztével vasár­nap hazaérkezett Kanadá­ból a dr. Balsai István ál­tal vezetett igazságügyi delegáció. A magyar miniszter tár­gyalásokat folytatott a szövetségi igazságügy-mi­niszterrel, Québec és On­tario tartomány igazság­ügyi szerveinek vezetői­vel, elsősorban az igazság­szolgáltatás számítógépes fejlesztésének lehetőségei­ről — amely területen Ka­nada jelentős segítséget nyújthat hazánknak —, megbeszéléseket folyta­tott továbbá az úgyneve­zett „pénzmosás” társasá­gi jogi és polgári jogi ve- tületeiről. Vimola Károly felvétele — Az éttermekben, szórako­zóhelyeken kulturáltan hívjá­tok fel a figyelmet arra, hogy ellenőrzés következik. Nem kell minden apróságért felje­lenteni bárkit is — az utakon sem. Csak azt, aki megtagad­ja az igazolást, vagy nem fo­gadja el a helyszíni bírságot. Viszont a bűnözőkkel szem­ben minden esetben határo­zottan, keményen tessék fel­lépni! Ennek az egésznek ak­kor lesz értelme, ha valameny- nyien becsülettel teszitek a dolgotokat — hangzott Dá­vid Lajos őrnagy, Cegléd megbízott rendőrkapitánya el­bocsátó szép üzenete. Ezt kö­vetően Kiss György alezre­des, kapitányhelyettes három csoportra osztotta a megyé­ből, valamint a rendőrezred­ből és Szolnokról idesereg- lett száznegyven rendőrt, akik pénteken 19 órától szom­bat hajnali 4 óráig részt vet­tek Pest megye eddigi legna­gyobb „guruló akciójában”. A Volkswagen Golf köny- nyedén suhan a végtelen asz­faltszalagon. Két oldalt lám­pák virrasztanak — körülöt­tük fénytócsák. Az est már le­dobta sötétjét a városra. Mindjárt fél kilenc. Túl va­gyunk az első „leintésen”. A kollégák komolyan veszik a feladatukat. Rendőrkapitány ide, kapitányhelyettes oda, nem juthatunk tovább. Kiszál­lunk. A hideg csap láthatat­lan kesztyűjével az arcunkba. A fiúk nyugodtak. Egyelőre semmi különös nem történt. Sebaj. A tizenhárom települé­sen kifeszített képzeletbeli ha­talmas hálón csak fennakad egy s más. (Folytatás az 5. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents