Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-18 / 41. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP VÉLEMÉNY 1993. FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK 7 Sándor András Tiltakozás és vádindítvány szellemi terrorista merénylet ellen Mint kiszolgáltatott, emberi jogaiban súlyosan sértett állampolgár, kérdést kívánok intézni a főügyészséghez, továbbá a köztudomás szerint magyar és demokrata kormányhoz, amiért érthetetlen módon eltussolják az 1989 óta elkövetett legfelhá- borítóbb fasiszta provokációt, amely egyfelől gyűlölet- keltő szövegek közlésével és terjesztésével agresszív módon támadást intéz a Magyar Köztársaság izraelita állampolgárainak biztonsága ellen, másfelől példátlan módon inzultálja a magyar nemzetet, végül kihívóan megsérti magyar állampolgárok emberi jogait. A bűncselekményt Karsai László, Mészöly Miklós és valamilyen „Aura Kiadó” névtelenségbe burkolózott igazgatója követte el, egy „Kirekesztők” című szennyirat megjelentetésével. A kiadvány társadalomellenes szerkesztői 10 teljes oldalon a háborús bűnös Szálasi Ferenc, 8 teljes oldalon Adolf Hitler és 6 oldalon a „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei” című hamisítvány uszító szövegeit közlik, arcátlan rágalmakkal zsidónak született embertársaink ellen, közreadják Erdélyi Józsefnek „Solymosi Eszter vére” című versét, amelyet, bocsánatot kérve a zsidóktól, maga a költő megtagadott, Bosnyák Zoltán, Endre László, Jaross Andor és Oláh György háborús uszítok kritikán aluli fröcskölő- déseit. Népirtásra uszítok Követelem ennek az emberellenes terrorista szövetkezésnek törvény elé állítását, felelősségre vonását és eltiltását hitlerista propaganda, fajgyűlöletkeltés, közösség elleni izgatás, a társadalmi béke megbontására tett kísérlet és tömeggyilkosságra való uszítás vádjával. Az utóbbi a „Kirekesztők” című kiadvány 65. oldalán található, a következő mondatokban: „A zsidó világveszedelem elleni harc ezzel ott is megkezdődik. Ismét hatalmas feladat vár a nemzeti szocialista mozgalomra. Neki kell a nép szemét felnyitni, vele az idegen nemzeteket megismertetni és újra és újra felhívni a figyelmét a mi világunk valódi ellenségeire. Az árja népek elleni gyűlölet helyett, amelyekkel azonban bennünket mégiscsak vérközösség, vagy az összetartozó közös kultúra köt össze, az emberiség gonosz ellenségét, minden szenvedés valódi okozóját, kell az általános bosszúnak feláldozni.” Akik ezt ma hajlandók kinyomtatni és nagy példányszámban terjeszteni, azokat, mint népirtásra uszító- kat, ártalmatlanná kell tenni. Ezen a bűntényen nem változtat, hogy az emberellenes, létbiztonságot veszélyeztető szövegek terjesztője bevezető tanulmányt ír, amelyben úgy tünteti föl, mintha éppen ő küzdene az antiszemitizmus ellen. Semmiféle átlátszóan ravasz önigazolás nem menti kétív- nyi gyűlölettől izzó antiszemita szöveg közlését és terjesztését — hiszen a kötetben ennyit tesz ki a valóban uszító szövegek közlése. Eszeveszett gyűlölet Fölvetődik, természetesen, a kérdés: ugyan mi célja lehet az antiszemitizmus provokálásával egy „Magyarországi Zsidók Nemzeti Szövetsége” nevű állítólagos szervezetnek? Önmaguk ellen akarják izgatni azokat, akik ilyesmibe hagyják belerángatni magukat? Ám a kötetet elolvasva világossá válik a cél. Karsai és társai sötét agressziójának áldozata egyfelől a magyar nemzet részét alkotó magyar zsidóság, másfelől a magyar nemzet maga. A magyar nemzeti szellem büszkeségeit, a magyar Pantheon nagy alakjait Hitler, Szálasi és Endre László társaságában zárják utólag a maguk teremtette Gulag- táborba, végrehajtva ezzel a legvisszataszítóbb rágalmazást, amit egy nemzet tiszteletreméltó nagy szellemei ellen el lehet követni. Mint „kirekesztőt”, képesek egybekevemi Hitlert és Németh Lászlót, Szálasit és Szekfű Gyulát, Serédi Jusztinján hercegprímást, dr. Ravasz Lászlót és Raffay Sándor protestáns püspököket, azoknak az egyházaknak a képviselőit, amelyek minden tőlük telhetőt megtettek a náci tombolás áldozatainak megmentéséért. A zsidóellenes gyűlöletkeltésen túl közfelháborodást keltő kegyeletsértésért és alantas indulatokból fakadó nemzetgyalázásért is felelni- ök kell azoknak, akik a „Kirekesztők“ című kiadványnyal társadalomellenes agressziót követtek el. Önnön- magukat vádolják Németh László és Raffay Sándor közölt szövegeivel, hiszen ezek szöges ellentétben állnak a mintegy kétívnyi uszítással, amellyel a szerkesztők be akarták őket sározni. Németh László, aki önmagát érezte, joggal, kirekesztettnek, és aki a „szellemi különítményes” képtelen rágalma ellen volt védekezni kénytelen, vagy az egykori evangélikus püspök, aki a kiadvány 32. oldalán arra hívja fel a zsidóságot, hogy „legyen megértő, igazán hazafias, önzetlen testvér”, álmában sem akart kirekeszte- ni senkit; ezzel szemben az obskúrus kiadók, eszük vesztett gyűlöletükben ki akarják rekeszteni a legnagyobb szellemeket az európai kultúra Pantheonjából és a magyarságot magát a nemzetek sorából. Ez a tipikus bamainges gyalázatosság, ez a magyar- és zsidóellenes terrorakció, amelyet a „Kirekesztők” című kötetet a tisztességes emberek arcába vágó kirekesztők elkövettek, nem maradhat büntetlenül, mert ha az marad, akkor az az állítás, hogy a mai Magyarország demokrácia és jogállam, puszta gúny. A gyáván fedőnevek mögé bújt terrorista szövetkezet nem elégedett meg a halottak meggyalázásával, hanem cinikus jogsértést követett el 23 kortárs író és újságíró, az egész Herman Ottó Társaság, valamint a Magyar Demokrata Fórum elnöksége ellen. A jogtip- rás már akkor jelentkezett, amikor Bajcsy-Zsilinszky Endre névvel közöltek egy szöveget, holott ez a név ösz- szeforrt a nácizmus elleni harccal; a cikket a hősi halált halt szerző 1920-ban, fiatal korában, Zsilinszky Endre néven írta. A szerkesztők ezzel egy hősi halottat támadtak hátba, de egyik fő céljukat, egy reményeik szerint későbbi időpontban megrendezendő koncepciós per vádlott-névsorának összeállítását, kortársaik jogainak megsértésével valósították meg. Meghamisított szövegek Püski Sándor, Sebestyén Béla, Zsidei Barnabás, ifj. Grezsa Ferenc, Kunszabó Ferenc, Szőcs Zoltán, Erdélyi István, Csoóri Sándor, Benedek István, Kurucz Gyula, Krómer István, Romhányi László, Csurka István, Kannás Alajos, Bujdosó Gyula, Padányi Viktor, Bogdán Emil, Sándor András, Stolmár G. Ilona, Révffy László, Balczó András, Vajner Attila, a Herman Ottó Társaság, továbbá a Magyar Demokrata Fórum elnökségének egésze (amibe természetesen, beleértődik Antall József miniszterelnök is): íme a szerkesztők elképzelte per névsora. Mi a koncepció? Akit egy koncepciós perben egyszer már nyolc évre ítéltek, annak nem nehéz a koncepciót kikövetkeztetnie: — Szétszólják a társadalomban az eszelős antiszemita gyűlöletre uszító hazugságokat. — Ezzel hidegen és cinikusan feláldozzák az ártatlan és békés zsidó identitá- sú állampolgárokat és antiszemita pogromokat provokálnak. — Ezek után felmutatják a maguk szerkesztette kötetet és abban a megrágalmazott és meghurcolt szerzőket vádolják meg felbujtás- sal. A felsorolt szerzők egyikétől sem kértek engedélyt szellemi termékük közlésére, velük szerződést nem kötöttek, a közlésért jogdíjat nem fizettek. Ezzel nyilvánvalóan megsértették a szerzői jogot. A közölt szövegeket meghamisították, amennyiben „összevágták”, célzatosan részleteket ragadtak ki, az eredeti szövegkörnyezet elhagyásával értelmüket megváltoztatták. Ezzel huszonhárom rendbeli személyiségi jogsértést és rágalmazást követtek el. A felsorolt szerzőket orvul, még a megjelenés ellen való tiltakozásukat is lehetetlenné téve, nemzetközi bűnözőkkel, háborús bűnösökkel, hamisítókkal és tömeggyilkosságra uszítók- kal helyezték egy sorba, így a szerkesztők, mint Hitler igazi utódai, durván beletapostak bűntelen és tisztességes emberek legelemibb emberi jogaiba. Ugyanezt elkövették egy demokratikus párt, az 1990-es választáson többséget szerzett párt, a kormány- koalíció vezető pártja elnökségével. Az utóbbitól közölt szö- vegkivágatban az antiszemitizmusnak nyoma sincs. Ugyanígy egyetlen antiszemita kivétel vagy akárcsak utalás sem fedezhető fel Püski Sándor, ifj. Grezsa Ferenc, Kunszabó Ferenc, Kurucz Gyula, Krómer István, Benedek István („Tiltakozom”), Sebestyén Béla, Sándor András közölt szövegeiben, de a többinek is csak az „ollózása” és tálalása olyan, hogy értelmezési vitában inszinuálható legyen. A valóságos tény az, hogy az antiszemitának rágalmazott felsoroltak egyike sem terjesztette soha nagy példányszámban Hitlernek a tisztesség és a jó ízlés által indexre tett „Mein Kampf’-ját és Szálasi pszichopata uszításait. Ezt a bűncselekményt Karsai László követte el, magyar-, zsidó- és emberellenes cinkosaival együtt. * így lettem rágalmazott Végül engedtessék meg, mint sértettnek, bizonyos személyes megvilágításba helyeznem azt, amit az antiszemitizmusnak ezek a gonosz provokálói velem elkövettek. Tőlem, önkényes kivágatban, a kötetben a következő szöveg szerepel: , Jkz ország jelenlegi helyzetében, amikor a bizantí- nus megszállók negyvenéves szorításából éppen- hogy megszabadulva, szinte védtelen, amikor létküzdelmet vív anakronisztikus etnikai imperializmusok ellen, a nemzet törekvése — minden történelmi és társadalmi logika szerint — éppen, hogy nem a »kirekesztés«, hanem minden lehetséges társadalmi energia ösz- szegyűjtése és koncentrálása, minden magyar anyanyelvű egyed és csoport maximális integrálása a nemzet hatókörébe. Nehéz elhessegetni a gyanút, hogy akik szüntelenül »kirekesztést« emlegetnek, maguk akarnak kirekesztődni a nemzet egészéből, nem tudván és nem akarván azonosulni a magyarsággal.” Ugyanitt, lábjegyzetben, abszurdnak nevezem az egykori zsidótörvényeket. Ezek a részletek „Kirekesztés vagy önkirekesztés” című, az antiszemitizmus pro- vokálása miatt aggódó cikkemből valók, mely az Új Magyarországban jelent meg, 1991. július 31-én. A cikk azzal kezdődik, hogy az azóta elfogultságáról közismert Szabó Miklósnak a B’nái B'rith zsidó szervezetben elhangzott előadásával értek egyet, amelynek kivonatát a Magyar Nemzetben olvastam. így lettem kirekesztéssel rágalmazott, Hitlerrel és Szálasival egy kötetben, akiket viszont kirekesztőnek becéznek. A szerkesztő páratlan cinizmusa azzal henceg, hogy hatalmában áll kirekesztőnek bélyegezni azt, aki a kirekesztés ellen tiltakozik, hatalmában áll az olvasó szemébe hazudni, hatalmában áll tömeggyilkosokkal egybecsomagolni azt, akit O Szerkesztői Felsége, mint rabszolgáját egy ókori imperátor, keresztre feszítésre ítél. Mészöly Miklós idézett mondataimhoz, „minden magyar anyanyelvű egyed és csoport maximális integ- rálásá”-nak fennszóval való hirdetéséhez „a nemzet hatókörébe”, a következő halk előszót írta: „...haza- és nemzetfogalmaink véres embertelenségig feszíthető hipertrófiája... Darwini-neandervölgyi humusz a lélek kertjében. Röviden — Simone Weil és Pilinszky kulcs-szavát idézve — mélyen emberi botrányról van szó. Fekete masszáról.” Terrorista merénylet Nos, a mélyen emberi botrány az, hogy ez a terrorista merénylet megtörténhetett. Az, hogy bármely alattomos akamok, akinek szellemi piperkőcsége alól kibújik a vérbe szorult szemű bugris, a Magyar író- szövetség ablakaiból orvlö- vészkedhetik. Az, hogy ez a fekete massza, amelyből kivigyorognak a gyűlölet sárga betűi, elnyeléssel fenyegeti ennek a balsorsver- te népnek az életét, amelyet meghurcoltak, megkínoztak, amelynek a mészá- ros-bárddal levágott részeit folyamatos holocaustomban részesítik önkényesen meghúzott határain túl, amely nem tud gyűlölni senkit, de amelyet hisztérikusan gyűlölnek Funarok és Kársaik, Mészölyök és Seseljek. Ugyan ki szolgáltat a filoszemita álarcot viselő fasiszták manipulációjának kiszolgáltatott zsidóságnak igazságot? Ugyan ki szolgáltat nekem igazságot? Ugyan ki szolgáltat nekünk igazságot? Gyermekkoromból, mint álomból, emlékszem egy jelszóra: igazságot Magyar- országnak. Hiszen már magam is csak keserűen nevetek rajta. Szobám falán függ a talmi „armális” az „1956-os helytállásért”, Göncz Árpád aláírásával. Le fogom venni onnan. Helyébe akasztom, fekete zsinóron, a „Kirekesztők” című legújabb köpést Európa proskribált bűnbaknemzetének arcába. S megmaradok 1956-os jelmondatomnál, a zsidó Dávid és a magyar Szenczi Molnár Albert szavainál: „Perelj, Uram, perlőimmel”.