Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-15 / 38. szám

Dorog: Belányi — Sirghes, Harmath, Kasza, Borsos — Sikes- di, Garas, Szenczi (Huszák) — Guba (Tóth F.), Balogh (Zalo- mir), Szathmári. Vác FC-Samsung: Koszta (Há­mori) — Bánfi, Nagy, Hahn (Be- reczki), Szalai (Horváth) — Sal- lai (Kriska), Simon (Sándor), Ara­nyos (Lénárt) — Zsinka (Zombo- ri), Répási (Nyilas), Füle (Schwarcz). A jövő szombati tavaszi nyitó- fordulóban, mint említettük, a vá­ciak ellenfele a Siófok lesz, így nem mellékes, hogyan játszott hét­végi edzőmeccsén a rivális. Nos, a siófokiak hazai pályán szintén NB II-es ellenfelet fogadtak, de a váciakkal ellentétben, alapos za­kót szabtak. A Kaposvári Rákó­czit 4-0-ás félidő után, 5-0 arány­ban verték, Kovács (2), Meksz, Varsányi és Kómán góljaival. A váciakkal immár hagyomá­nyos versenyfutást folytató Fe­rencváros éppen Pest megyei el­lenfelet fogadott edzőmeccs ürü­gyén az Üllői úton, s az 1200 néző előtt lejátszott találkozón erődemonstrációt tartott az érdiek kárára. Az Érdi VSE NB ITI-as csapata ugyanis 13 gólt kapott, s cserébe mindössze egyet rúgott. A találatokat Szenes ( 3), Lipcsei (2), Schneider, Deszatnik, Pó­ling, Fonnyadt, Fodor, Vanicsek és Gregor szerezték, az érdiek „besegítettek” egy öngóllal is, szépítő találatukat pedig Hoiyáth szerezte. A dolog érdekessége, hogy a találkozó elején még az érdiek ve­zettek, örömük mindössze hat per­cig élt, mert utána következett a gólözön. Idegenben — eredménytelenül Kettős kosaras zakó A férfi kosárlabda NB l-ben játszó mindkét Pest megyei együttes ezút­tal idegenben lépett pályára. Az A csoport 10. helyén álló Nagykőrös Pécsett, a csoport utolsó, 12. he­lyén álló PVSK otthonában szere­pelt, míg a B-csoport megyei repre­zentánsa, a 8. helyezett Battai Ko­sárlabda Egylet, az eddig remeklő, s a csoport negyedik helyén „parko­ló” Salgótarján vendégszeretetét él­vezhette. Nos, ez utóbbiról szó sem lehetett, a vendéglátók „udvariatla­nul”, alaposan elpáholták csapatain­kat. PVSK—Nagykőrösi KK 101-78 (48-40) Pécs, 200 néző V: Gidófalvy, El­mauer PVSK: Milovidov (13), Sipos (26) , Haszjanov (19), Miklóssy (27) , Kovács (14). Csere: Völgyi (2), Káldy. Edző: Varga Ferenc, Füzy Ákos. Nagykőrös: Maleras (20), Jasi- unskas (27), Király (6), Pásztor (11), Lakosa (2). Csere: Csorvási (6), Módra (4), Szép (2), Bede. Edző: Újhelyi Gábor, Horváth Zol­tán. Hiába játszott remekül a két lit­ván légiós, a sérüléséből felépült Maleras, és társa Jasiunskas, a ven­déglátó pécsiek szinte a mérkőzés első perceitől kezdve irányították a játékot, s végig vezettek. A nagykő­rösiek helyzetét tovább nehezítette, hogy a viszonylag szoros, mindösz- sze nyolc ponttal elvesztett első já­tékrész urán. a második félidőben kipontozódott két játékosuk is, Ki­rály a 29., míg Módra a 38. perc­ben. Salgótarjáni KK—Battai Ko­sárlabda Egylet 101-84 (45-42) Salgótarján, 110 néző V: Vár­nai, Kovács A. Az eddig Dunai Kőolaj néven szereplő százhalombattai kosara­sok először léptek pályára bajnoki találkozón Battai Kosárlabda Egy­let elnevezés alatt, de sajnos, nem sikerült valami fényesen a premier­jük. Igaz, a Salgótarján a csoport 4. helyén állt a találkozón előtt, így otthonában legyőzni, hatalmas bra­vúr lett volna a battaiak számára. A rendkívüli érdeklődés, 1100 néző előtt lejátszott találkozó, ígéretesen kezdtek a százhalombattaiak, hi­szen a szünetig mindössze három pontos előnyt tudott kicsikarni a ha­zai csapat. A második félidő már nem sikerült ilyen jól a megyeiek­nek, hiába dobott Kapusztyin és Ka­szás egyaránt 20 pontot, s Czuhor- ka is 19-et, 17 pontos vereséget szenvedtek. A BPLE nemzetközi futócéllövő versenye Burkus harmadik A szentendrei Kossuth KFSE többszörös junior Európa-baj- nok sportlövője, Burkus Tamás, a lassú rész után a harmadik he­lyen áll a BPLE nemzetközi fu- tócéliövő versenyén. A Marczi- bányi téren megrendezett viada­lon a felnőtt korcsoportban újonc Burkust két felnőtt válo­gatott kerettag, Sike és Ángyán előzi meg. A házigazda BPLE versenyzője, Sike József 293 kört lőtt, a második helyen álló, szintén BPLE-s Ángyán 289 kört, s tőle mindössze egyetlen körrel lemaradva, 288 körrel áll a harmadik helyen a szentend­rei Burkus Tamás. A nők versenyében, ugyan­csak a lassú szakasz után, a Győri Erdész színeiben ver­senyző, de szentendrei Madari Csilla áll az élen. Burkushoz hasonlóan, Madari is a Kossuth KFSE edzője, Fodor László irá­nyításával készül. Girardelli történelmet írt Aamodt az új síkirály Vasárnap Móri okában befejeződött az alpesi sí világbajnokság, bár az eredetileg megszokott és program­ba veü számok mindegyikét nem tudták lebonyolítani. A többször el­halasztott, s végül a zárónapra kitű­zött férfi szuper-óriásműlesiklást ugyanis a kedvezőtlen időjárás mi­att nem tudták megrendezni, így azt majd egy később kijelölendő időpontban és helyszínen futják a versenyzők. A kényszerű döntés miatt talán Kjetil-Andre Aamodtnak fáj a szíve legjobban, hiszen a sportág Morio- kában, e két hét alatt megkoroná­zott új királyának éppen a szuper-G a kedvenc száma, ebben a .műfajban” nyert olimpiai aranyérmet az albertville-i ötkari­kás játékokon. Azért mégsem kell senkinek saj­nálnia a mindössze 22 éves norvég fiút, hiszen ettől függetlenül kiju­tott már neki minden földi jóból Moriokában. A kombinációban nyert ezüstérme után, legyőzhetet- lennek bizonyult az óriásműlesik- láshan és műlesiklásban is. Ez utób­bi számot kísérte egyébként a legna­gyobb érdeklődés, hiszen műlesik­lásban indult csak az eddigi király, a háromszoros olimpiai bajnok olasz Alberto Tómba. Japánok ez­rei zarándokoltak a pályához egyet­len olasz kedvéért, de a nagy Alber­ténak úgy látszik egyáltalán nincs szerencséje a világbajnokságokkal, hiába vágyik fényesebb érmekre, eddig mindössze egy bronz jött neki össze a VB-ken. Moriokában pedig kimondottan rájárt a rúd, hi­szen vírusos influenza, 38 fokos láz döntötte le a lábáról, mindössze két napig tudott edzeni, s az óriásműle­siklást ki is kényszerült hagyni. így a műlesiklás maradt az egyetlen le­hetősége, rajta csüngött nem csak a világ szeme, az olasz csapat min­den terhe is, hiszen a meglehetősen szerényen szereplő küldöttség legis­mertebb alakjától várta a megvál­tást. Hihetetlen nyomás nehezedett hát Tombára, aki még mindig nem teljesen egészségesen, edzője, Gus­tavo Thöni szerint, 80 százalékos erőnléttel vágott a távnak, de remé­nyei mindössze 30 másodpercig él­tek. Az egyes rajtszámmal induló Kjetil-Andre Aamodt és az utána futó osztrák Thomas Stangassinger szuperidőt repesztett, ez sarkallta Tombát, de a táv közepén „meglo­vagolt" egy kaput, s hiába érkezett célba az összesítés alapján az első futam negyedik legjobb idejével, ki­zárták. Távollétében csak a másik klasz- szis, a luxemburgi Marc Girardelli zavarta az új norvég sztár Aamodt köreit, az „öreg”, pechjére, mindösz- sze négy századmásodperccel ma­radt le Morioka egyetlen duplázója mögött. Girardelli egyébként az ezüsttel is történelmet írt, mivel a világbajnokságok történetében még soha senki nem nyert 10 ér­met. Érdekes, hogy Tombával el­lentétben, neki meg olimpiai ara­nya nincs... Morioka két magyarja is kitett magáért, a Rozmaring SE magyar bajnoka, Bónis Attila 30., Kőszáli Pierre pedig 32. lett a két futam alapján. Férfi műlesiklás, világbajnok: Kjetil-Andre Aamodt (Norvégia), 2. Marc Girardelli (Luxemburg), 3. Thomas Stanggassinger (Ausztria), 4. Hubert Strolz (Ausztria), 5. Paul Accola (Svájc), 6. Tomas Fogdö (Svédország), ... 30. Bónis Attila (Magyarország, ... 32. Kőszáli Pi­erre (Magyarország). Vasárnap kora reggel az időjárás még megengedte, hogy a nők szu- per-óriásműlesiklását megrendez­zék, amelyben tulajdonképpen csak az okozott meglepetést, hogy az előző két világbajnokság szuper-G győztese, az osztrák Ulri­ke Maier mindössze 13., a Világ Kupában ebben a szakágban veze­tő francia Carole Merle pedig 8. lett. A győztes személye nem meg­lepetés, igaz, Katjától inkább lesik­lásban vártak babérokat, az így is két aranyat hazavivő németek. Női szuper-óriásműlesiklás, vi­lágbajnok: Katja Seizinger (Német­ország), 2. Sylvia Eder (Ausztria), 3. Astrid Lödemel (Norvégia), 4. Kerrin Lee-Gartner (Kanada), 5. Deborah Compagnoni (Olaszor­szág), 6. Anita Wächter (Ausztria). Totóforduló 1. Ancona—Fiorentina 2:1 1 2. Atalanta—Milan 1:1 X 3. Foggia—Roma 0:0 X 4. Intemazionale—Napoli 0:0 X 5. Juventus—Genoa 1:0 1 6. Lazio—Cagliari 1:2 2 7. Parma—Torino 2:2 X 8. Pescara—Brescia 2:0 1 9. Sampdoria—Udinese 2:0 1 10 Düsseldorf—Mannheim 2:3 2 11 Braunschweig—Hertha BSC 1:3 2 12 Leipzig—St. Pauli 0:0 X 13 Wuppertal—FC Hamburg elmaradt a megállapított tipp: X Pluszmérkdzés: 14. Osnabrück—Jena 1:3 2 Nem tisztelte a Vác tekintélyét a Dorog Kiütötte az Érdet a Ferencváros Lipcsei Péter két góllal vette ki részét a Ferencváros 13 találatá­ból, felvételünkön éppen útban a hatodik. A tavaszi bajnoki rajt jegyében játszották ezen a hétvégén edző­mérkőzéseiket az élvonalbeli lab­darúgócsapatok. így tettek a jövő szombaton éppen Siófokon kezdő váciak is, akik az NB II-es Doro­gi Bányásszal csaptak össze Toko­don. Azért éppen Tokodon, mert csodák csodája, ott volt éppen megfelelő, sőt, kitűnő talajú pá­lya. Nos, a nem is olyan rég még a váci utánpótlással foglalkozó do­rogi edző, Reszeli-Soós István csa­pata, egyáltalán nem tisztelte az őszi NB I-es bajnok Vác FC-Sam- sung tekintélyét. A második fél­időben ugyan mezőnyfölényben játszott a Vác, de a dorogiak vil­lámgyors kontrákkal veszélyeztet­tek, s a 88. percben éppen egy ilyen akciónak köszönhetően ki is csikarták a győzelmet. Az egye­dül kilépő Garast, a Koszta helyé­re beállt Hámori csak szabálytala­nul tudta szerelni, a megítélt bün­tetőt pedig Borsos váltotta gólra. Dorogi Bányász—Vác FC- Samsung 1-0 (0-0) Teremfoci, szertorna, úszás Fókuszban a diákolimpia Az utóbbi időben talán kicsit ritkábban és kisebb terjedelem­ben számoltunk, be az általános iskolások és gimnazisták nép­szerű versengéseiről, a diák­olimpia sportági megméretteté­seiről. Pedig a gyerekek majd minden hétvégén randevút ad­nak egymásnak egy kis foci, torna vagy éppen kosárlabda ürügyén, s a sorozat az egyes sportágakban lassan a megyei színtér döntőihez érkezett. így az általános iskolás te­remlabdarúgó diákolimpia há­rom korcsoportjának megyei döntőjét éppen ezen a hétvégén bonyolították két megyei hely­színen. Az I. korcsoport küzdel­meire szombaton Tápiószelén, a II. és III. korcsoport meccsei­re pedig vasárhap Érden került sor. Az érdi 4. számú általános iskola zengett a csatazajtól, a tornaterem parkettjén egymást váltották a nebulócsapatok. Le­het, hogy egyikük-másikuk ne­vével egyszer majd a profik kö­zött, NB I-es együttesek össze­állításában is találkozunk, akik tehetségüknek, kitartásuknak köszönhetően élethivatásnak választhatják a labdarúgást. Nagykőrösön rendezték a já­tékos sportversenyek diákolim­piái megyei döntőjét. Az általá­nos iskolák alsó tagozatosai versengtek az országos területi döntőbe jutásért, s erre a jogot az első helyen végzett abonyi Somogyi Imre Általános Iskola valamint a II. helyen végzett Ik- ladi Általános Iskola szerezte meg. Mivel a megyei döntő idő­pontját többször megváltoztat­ták, s végleges időpontról csak késve értesült két iskola csapa­ta, hogy őket se zárják ki a ver­senyből a ráckeveiek és a buda- kesziek külön párharcából győz­tesen kikerülő együttes, meghí­vottként jut az országos területi döntő mezőnyébe. Február 18-án, csütörtökön szintén megyei diákolimpia döntőt rendeznek Nagykőrö­sön, de ezúttal 14.30 órai kez­dettel a középiskolás szertorná­szok mérik össze tudásukat a Toldi Szakközépiskola tornater­mében. Egy nappal később, pénteken már az általános isko­lások veszik birtokukba a szere­ket, 14.30 órai kezdettel kerül sor a fiúk versenyeire, majd ugyanitt, 21-én, vasárnap szin­tén 14.30 órakor az általános is­kolás leány tornászok randevúz­nak. Megváltozott a helyszíne és az időpontja a középiskolások megyei úszó diákolimpiái dön­tőjének. Az új kiírás szerint március 27-én, 14 órakor rande­vúznak a megye legjobban úszó gimnazistái a BVSC sport­uszodájában. A rendezők fel­hívják a testnevelők és a részt­vevők figyelmét, hogy a BVSC korszerű létesítményébe csak strandpapucsban lehet belépni. N. A. Fehér mezben a Tápiószecső ifjú labdarúgója, Küchler Zol­tán, sötét mezben pedig az érdi Török Péter. Kettejük verseny­futásából ezúttal az érdi fiúcska került ki győztesen Veszélyben a Tápiószecső kapuja, Bodor Béla még menti a menthetőt Hancsovszki János felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents