Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-15 / 38. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. FEBRUÁR 15.. HÉTFŐ Lezajlott a 24. magyar filmszemle Beszámoló helyett Legnagyobb sajnálatomra én nem lát­tam a 24. magyar filmszemle fődíjas játékfilmjét, Szabó Ildikó Gyerekgyil­kosságok című alkotását, nem láttam a dokumentumfilm kategóriában fődíjat nyert Miénk a gyár című Almási Ta­más-filmet sem. És így tovább: nem tudhatom, vajon miért tüntették ki a legjobb rendezés díjával Sopsits Ár­pád és Szomjas György filmrendező­ket, miért bizonyultak a legjobb film­színészeknek Szirtes Ági, Lázár Kati és Tóth Barnabás. Egyelőre rejtély ma­rad előttem az is, Szederkényi Júlia mi­vel érdemelte ki, hogy Paramicha, avagy Glonci az emlékező című filmjé­ért a legjobb elsőfilm-rendező díjjal ju­talmazták. Lapunkhoz, sajnos, nem érkezett meghívó a játékfilmszemlére. így a dí­jazottak kiben- és mibenlétéről is csak szerencsésebb laptársaink beszámolói­ból értesülhettem. Hogyhogy nem, két meghívó mégis eljutott hozzánk is, mindkettő a Moz­gókép Innovációs Társulás és Alapít­vány filmjének vetítésére szólt. Az egyiknek rendezője Káldor Ele-, mér, 1949-ben születem, 1990-ben for­gatott feltűnést keltett dokumentumfil­met Ez a harc lesz a végsó'? címmel. Most játszott második filmje játék­film, címe Blue Box, mely egyben a helyszínt is meghatározza: a Kinizsi utcai Blue Box moziklub, színjátszó hely, „bohémtanya”. Innét aztán ki sem lép a film, a történet, a cselek­mény, de ami nagyobb baj, az egész megjelenített világ, a gondolatok, az ötletek megmaradnak a klub falain be­lül. Minduntalan filmes utalások tör­ténnek, Jancsó, Huszárik, Latinovits arcképe tekint ránk a falakról, azonkí­vül Viszockij és Cseh Tamás énekel vi­deomagnóról, a klubigazgatót játszó Kozák András egyben önmaga, régi filmjeiből látunk részleteket, melyeket ő is — velünk együtt — kifürkészhe­tetlen arccal néz. Valamiféle lelki vál­ságban van mindenesetre, iszonyú mennyiségű finn vodkát iszik, gyilkol, aztán kiderült, hogy mégsem, meghal, azután feltámad. A film végére jut egy nagyon szellemes képsor, de addigra már úgy elfáradtunk az előzmé­nyektől, hogy azt sem tudjuk igazán él­vezni. Nagyobb hatást tett rám a másik film, Czencz Jószef Csoda Manilában című dokumentumfilmje. Czencz Jó­zsef 1952-ben született, 1989-ben ké­szítette el A parafenomén, 1990-ben Csoda Manilában című filmjét. A meg­hívón olvashattam: a film két éve ké­szült. Ha idejében bemutatjuk, keve­sebfcrerJ2C~7 közül, akik utolsó reményüket . ilai „csoda­doktorok”-ba vetették, de talán még most sem késő megismerni az igazsá­got... Beteg emberek csoportja a távoli Fü- löp-szigetekre utazik, az ottani „csodá­latos gyógyulásokról” hallva, gyógyu­lást remélve. S az ember a nézőtéri szé­ken csak hüledezik, milyen ócska trük­köket is el lehet hitetni. A „doktor” puszta kézzel gyúrja, gyúrogatja a páci­ens bőrét, majd mondván, kiveszi a „rosszat”, kihúz a keze alól egy véres húscafatot. Aztán még további cafato­kat. E művelet végeztével letörüli a vért, a beteg felkelhet, bőrén semmi seb, semmi heg, mehet. Bármi baj ese­tén az eljárás ugyanez. Egy áttételes rákban szenvedő fiatalember ott hal meg Manilában, már csak koporsóban érkezik haza. Rendkívül érdekes a ma- nilai orvos viselkedése — mert beteg­társuk rosszabb és rosszabb állapotát látva a többiek végül mégicsak diplo­más orvost hívnak hozzá —, ő tudja, hogy már egy haldoklót vizsgál, hogy a honfitársai csalók, mégis visszafogott, esze ágában sincs a csalást leleplezni. Érdekes az is, ahogy a csoport tagjai fokról fokra ráébrednek a valóságra. Megrázó film, esendőségünkről, hi­székenységünkről, arról, hogy minden szalmaszálba belekapaszkodunk az éle­tért, s arról, ahogy az értelmünk mégis felülkerekedik, elfogadjuk a természet rendjét, úgy, ahogy Isten megalkotta, változtathatatlanul. Bár találkozhat­nánk ezzel a filmmel a mozinál mosta­nában nagyobb nyilvánosságot jelentő televízióban is. Nádudvari Anna A Bánk bán évfordulója Százhatvan évvel ezelőtt, 1833. február 15-én mutatták be Kas­sán Katona József Bánk bánját. A kolozsvári Erdélyi Múzeum pályázatára készült drámáról sejthető okok miatt említést sem tettek a pályázatot kiíró folyóiratban. A bizonytalanná lett Ka­tona többször átdolgozta művét, igazolva ezzel is, hogy a Bánk bán által költőnk a történelmi igazságot — s nem a talmi dicsőséget kereste. A dráma sorsa a szerzőre is kihatott — s va­lószínű (a pesti Német Színházban való sikeres, és Katonának tulajdonított színpadi művek előadása után) színésztársaival való viszonyát is meghatározta. Talán ennek is tulajdonítható, hogy az alkotó nem érhette meg a kassai premiert. Holnapi számunkban összeállítást közlünk e jeles évforduló kapcsán. Képtárlat Dunakeszin A dunakeszi József Atti­la Művelődési Házban ma 15 óra 30-kor nyit­ják meg Molnár Lajos és Kiss Károly közös képkiállítását. A tárlat február 21-ig tekinthető meg délelőtt 10—12, délután 14—18 óráig. A művelődési ház a budakeszieké A hagyományőrzéstől a polgári kezdeményezésig Az Erkel Ferenc Művelődé­si Ház hagyományápolás­sal, az amatőr együttesek felkarolásával, az egyesüle­tek befogadásával és prog­ramjaik szervezésével, s nem utolsósorban a helyi hí­rességekre való emlékezés­sel kíván a településen önál­ló kulturális életet teremte­ni. Pék Lajossal, a művelő­dési ház igazatójával megál­lapodunk, hogy nem a múlt­ból örökölt ellentétekről, ha­nem a jövőbe mutató tervek­ről fogunk beszélgetni. Komolyzenei életüket el­sősorban helyi kórusaikra alapozzák — tudtuk meg az igazgató úrtól. A Gabrieli madrigál együttes és a 40-50 tagú Stella kamarakó­rus a házban próbál, és szer­vezésükben lép fel. A vilá­got járó Stella kórus meghí­vására külföldi kórusok fel­lépésére is számítanak. Hangversenyeiket főként a kitűnő akusztikájú katoli­kus plébániatemplomban, valamint a református temp­lomban szervezik. A rendez­vényeiken fellép a helyi ze­netagozatos általános iskola két kórusa is. Az egykori sváb telepü­lés a német nemzetiségi élet egyik központja. Min­den hónap második vasár­napján Traccsparti címen rendezik hagyományőrző báljaikat, amelyek 100-120 törzsvendéget vonzanak — a környező településekről is. A bálokon a Budakeszi Wagner Capella nevű, 12 tagú nemzetiségi fúvóse­gyüttes muzsikájára táncol­nak, énekelnek. Magyar és német néptánc­hagyományokat ápol a Ha­gyományőrző és a Herceg Táncegyüttes. Előbbi a bu­dakeszi és a fővárosi közép- iskolásokból toborozza tag­jait, utóbbi többgenerációs együttes. Nemcsak fellépé­seikkel, hanem a szomba­tonként rendezett magyar táncházaikon való közremű­ködésükkel is színesítik a ház életét. Február 17-én Tolcsvay- koncerttel vezetik be a Tolcsvay-tanya rendszeres összejöveteleit. A havi egy szombaton tartandó rendez­vényen a névadók irodalmi műsort is szerveznek. Az ér­tékápoló programok közé — a Roxanne klubhoz ha­sonlóan — afféle baráti kört kívánnak szervezni. Ösz- szejöveteleiket szalonnasü­téssel és más szabadtéri programokkal élénkítik. Cs. Szabó István és felesé­ge, a budapesti Bábszínház művészei rendszeres bábos előadásokat szerveznek. Színházi előadásaikon töb­bek között a Budakeszi szín­játszók nevű drámapedagó­giai csoport lép fel. Híres ha­zai, külföldi és gyermekfil­mek vetítésével a filmbaráto­kat kívánják bekapcsolni a művelődési ház tevékenysé­gébe. Budakeszi egykori neveze­tességei, Erkel Ferenc és Me­zei Mária tiszteletére emlék­napokat szerveznek. Június elején, Erkel születésnapjá­hoz kapcsolódva, amatőr cso­portok találkozóját szokták megtartani. Mezei Mária ha­lálának 10. évfordulójára pe­dig idén emlékestet rendez­nek. A művelődési ház a falu- közösségé — mondta végül Pék Lajos. Helyiségei nyitva állnak valamennyi polgári kezdeményezés, párt és egye­sület előtt. S hogy rendezvé­nyeiket miből is pénzelik? Tavaly — az önkormányzati támogatást kiegészítendő — 1,8 millió forintot nyertek pá­lyázatokon. Jó gazdálkodás­sal ebből még intézményük fejlesztésére is futotta. (veszelszky) • • Ot perc Ilyés Istvánnál Minap Ilyés István szobrász- művész budakeszi műhelyé­be kopogtunk be azzal a szándékkal, hogy a téli ter­mésről, újabb munkáiról ki­faggassuk. A Szinyei Merse Pál Társaság tagjainak tava­lyi tárlata óta új Ilyés-szobro- kat nem volt alkalmunk lát­ni. Pontosabban: egyről, a Magvető-x6\ tudunk, de a „fi­gurális sorozat” azóta — el­vileg — megszülethető pél­dányairól még nem... még a műhelyét gyakrabban látoga­tók sem. Ezúttal frissiben megkomponált, félig-med­dig már kialakult munka mellett találtuk a művészt. Látszatra az említett sorozat újabb darabján dolgozik, ámde ő ezt tételesen nem fo­galmazta meg. (Mint eddig sem, hadd beszéljen maga helyett „a lelkes fa”!) Ha az előbbi mű bibliába kapaszko­dó alakja és a feltételezett gyermekkori emlékeket su­galló szobor (mintha a Don- kanyarból térne meg a cson­ka testű katona) a magvető­ről neveztetett el, akkor a most készülő munkára a ke­nyérsütő illene. Az oszlopok­kal bekerített alak (akárha tornyot hűzna maga fölé a bibliaolvasók számára) Isten földi áldásával kínálja a fö­lötte vijjogó madarat... Bár­hogyan is keresztelje el Ilyés István űj szobrát, kíváncsisá­gunkat már így is fölkeltette. És megpendítette a mélyhú­rokat is, a szomorú hangzá­siakat, hiszen a sorozat ta­lán első példányát — a Fuvo­lást — külföldi műkereske­dő váltotta meg. Vajon az újabb Ilyés-szobomak ki lesz a gazdája? (bágyoni)

Next

/
Thumbnails
Contents