Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-13 / 37. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. FEBRUÁR 13., SZOMBAT 7 HAZA-TALÁLÓ * HAZA-TALÁLÓ Selyemre festett balladák Beszélgetés Macskássy Izoldával Macskássy Izolda festőművészt kerestem fel nemrég budapesti lakásán — Nagykőrösön megnyílt tárlata alkalmából. A lakályos műterem falán egy képet láttam: fekete ruhás kicsi öregasszonyt ábrázolt piros muskátlik között. O a nagymama, tudtam meg, az „Isten nyugosztalja kicsi Berta!” — a kép azonban nem Macskássy Izolda munkája. Elnézem sokáig a festményt a kandalló fölött, s úgy érzem, ő lehetett a család nagy sámánja, Nem szokványos műterem ez, a kész munkák nagy sokadalomban a fal felé fordulnak, és amikor a kíváncsiság rávisz, hogy egyetlenegyet magam felé fordítsak, Izolda erélyesen rámripako- dik. O, aki úgy él a hazai köztudatban, mint az egyik legönzetlenebb adakozó. Ezzel is kezdem.-—Hogyan tud egy művészember, akinek a művészetén kívül semmije sincs, jelentős adakozóvá lenni? Te vagy itt személyesen Fortuna istenasz- szony, nálad a bőségszaru, amiből számolatlanul ömlik a kincs. Hogyan tudod azt a sok pénzt előteremteni? — A dolog rettenetesen egyszerű — válaszolja Izolda. — Nincs nagy tőkém a bankban, aminek a kamataiból hullatom a morzsákat, hanem eladott képeim honoráriumát utalom át rögtön a kiállításaim után az alapítványoknak. A családomat nem akarom elkényeztetni, sőt megpróbálom úgy nevelni őket, ahogyan engem neveltek. Hogyha az élet úgy hozná, fillérekből is meg tudjanak élni a gyerekeim. Van meleg lakásuk, van jármű a fenekük alatt, étel-ital, szeretet, kedvesség, még otthonról hozott óda és ballada is van. Ne kelljen több! A többi oda menjen, ahol nagyobb a hiány! Ennyi az egész! ...Igaz, rengeteget dolgozom, előfordul, hogy három nap alatt összesen nem alszom nyolc órát, de ez sem tud igazán kifárasztani. Ha ígértem valamit, megcsinálom. Nagy szeretettel. Nem a teátrális jótevőt akarom játszani, én egyszerűen a kotló vagyok, amelyik a kiscsibéit gyorsan a szárnyai alá veszi, ha bajban vannak. — Kik neveltek téged? — Édesanyám, nagyanyám — Isten nyugosztalja, kicsi Berta, Szeréna néném, a református papné. (Református, de azért rendes ember, ugyanis én gyakorló katolikus és kőkemény pápista vagyok.) Ezért volt is sok összeszólalkozás kicsi Berta és Szeréna néném között, de végül is sok jó világi és európai dolgot kaptam én tőlük. Azután Kancia nővér és Kóré Anna tisztelendő anya, a bérmakeresztanyám. Végül, hogy férfi is legyen a csapatban, Lestyán tisztelendő atya, Marosvásárhely plébánosa. Ők mindannyian arra a kőkeménységre neveltek, amit már harminckét éve Magyarországon is gyakoriok. — Sejtem, neked nem gond az eladás? Még meg sem szárad a vásznon -— akarom mondani a selymen — a festék, és máris viszik. — Vinnék, ha adnám, de nem adok mindent! Végignézem néha, amit megtartok, és abból jön a birkózó abrak. Itt műszót használnak erre a fogalomra; menedzsertabletta. Az abrak jobb! — Két éve talán, hogy selyemre festesz, eltűnt a vászon, a hagyományos technikával készült akvarell az életedből. Igaz, hogy a selymen minden másként jelenik meg és másként csillog. Mi történt? — Évtizedekig festettem olajjal, és allergiás lettem az oldószerekre, ezért kellett áttérnem a hideg festésre. Drága holland ejtőernyős-selymet használok, azt kartonra ragasztom, majd a selymet a selyemre, és ebből lesz a kollázs (collage). így lett a nyomorúságomból új műfaj. Csöng a telefon, a Bice-Bó- ca Alapítványtól jelentkeznek. — A Bice-Bócák mozgássérültek — magyarázza Izolda —, akik tehát segítségre szorulnak. Várnak, szeretnek és megpróbálok én is nagyon sok szeretetet adni nekik, rengeteg mosolyt és tőlem telhetőén anyagi támogatást is. Pár perc múlva Németh Vera doktornő jelentkezik, a Gyerekek a Gyerekek Egészségéért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Most ismét szükségük van egy kis pénzre. — Kik a többiek? — A Székely Kör, a Szól a Szív Alapítvány, a Macskássy Izolda Alapítvány, a Start Alapítvány... A fiam a FRADI-ban jéghokizik. A Gellért Szállóban rendezett őszi kiállításom teljes összegét — négyszázhúszezer forintot — átutaltam nekik. Amikor pedig a MŰK (Magyar Újságírók Közössége) megalakult, és egy fillérjük sem volt, kétszáznegyvenezerrel segítettem őket. Szóval, telnek a perceim, és köszönöm — jól vagyok. 1993. január 10-én —- kilenc év után — ismét hazalátogatott Macskássy Izolda, és kiállítást rendezett a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Ezen a napon egyben negyvennyolcadik születésnapját is ünnepelte. Ilyen tömeget utoljára talán a forradalomkor látott a város. Sokan köszöntötték román hivatalosságok is, régi barátok, tisztelők, rajongók és Lestyán Atya, Marosvásárhely plébánosa. Macskássy Izolda állt az embertömeg közepén hófehér ruhában, és édesanyjának mondott köszönetét, aztán kicsi Bertának, aki nem akarta, hogy Magyarországra áttelepüljön. „Mert böcstelenség elmenni innen” — mondta. — Én mégis elmentem — halkul el a szava a hófehér asz- szonynak —, és megpróbálok jó albérlője lenni Magyarországnak. Van egy műtermem, és találtam egy kicsi fehér házat is, amit az otthonomnak mondhatok... De jól tudom... (és itt az erős, kemény asszony elsírja magát)... jól tudom, hogy az embernek csak egy szülőföldje van. Onody Éva Juhász András váci kiállítása Mikor a fa megszólal A város köztemetőjében látható kopjafát Juhász András váci fafaragó még akkor alkotta meg a II. világháború áldozatai tiszteletére, amikor ezért nem járt dicséret. A héten Vácott, a Katona Lajos nevét viselő városi könyvtár galériájában önálló kiállítása nyílt meg. Gyermekkorunk világát körülvevő tárgyak emlékeztetnek a régi tisztaszobák, konyhák, kamrák, csűrök és tágas mezők hangulatára. Népi motívumokkal díszített virágkarók, apa és fia munkájaként készült a díszes tükörkeret. Mert a gyógypedagógus tanárember családjában öröklődött a szépség, a művészet vonzása. Bizonyíték erre az is, hogy a megnyitás ideje alatt Kiss Gergely szépen szóló citeramuzsikával tette még emlékezetesebbé ezt az alkalmat. Az ide illő verset pedig Juhász Zsófia mondta el. Juhász András faragásainak jellemző dísze a rozetta, tulipán. A A népi fafaragás motívumaiból népművészet formanyelvén beszélő, az ékrovás műfajában kifejező önálló alkotások külön tanulmányt érdemelnének. Ezek közül világos egyszerűségükkel megkapóan szépek a bibliai tárgyú Átkelés a Vörös tengeren, az Égő csipkebokor, vagy az Alfától az ómegáig című alkotások. A közeli Váchartyán volt a művész gyermekkori környezete. Ám a láthatóan alapos néprajzi tudáshoz könyvek is kellettek, melyek segítségével Juhász András főleg a Dunántúl formakincséből merített. Munkáiban harmonikus egységet alkot az esztétikum és a célszerűség. Az, hogy a művészmunkának gyakorlati haszna is legyen. Dr. Katona Tamás államtitkár, a váci választókörzet országgyűlési képviselője mondta megnyitó beszédében; — Tehetség, türelem, szeretet kell az ilyen értékek megteremtéséhez, amelyek elvesztése jóvátehetetlen kárt okozna. Napjainkban szükség van az örömre, a tiszta szívre, hogy legyen erőnk végigmenni a hosszú úton. Legyen tisztaság a szívünkben és a fejünkben. (K. T. I.) Amatőrök vetélkedője A festő katona sikere A Vigadó Galériában zsűrizték hazánk tehetséges amatőr képzőművészeinek beküldött munkái közül azokat, amelyek a Magyar Művelődési Intézet pályázatára beérkeztek. A pályázók nagy számára és a- beküldött pályamunkák mennyiségére való tekintettel a kiírást utólag módosították, és egy szerzőtől maximum öt munka beküldését kérte a zsűri. Vörös Ákos honvéd őrnagy, Nagytarcsán élő katonafestő is indult e nemes vetélkedőn, és a 301-es parcella, Trianon titkai. Öreg Tisza, Áldozataink és a Szolyvai táj című olajképei közül az utóbbi kettőt a zsűri alkalmasnak találta európai bemutatásra is. A kiválogatott alkotások ugyanis április 3-ától május közepéig Franciaországban képviselik a magyar képző- művészeti kultúra tehetséges alkotóit. Bonneriké- ben és La Roche-ban lesz a kiválogatott anyag bemutatása kiállítás keretében. A Magyar Művelődési Intézet Corvin téri székházában Angyal Mária osztályvezető ad felvilágosítást az amatőrfestők hazai és nemzetközi bemutatkozásának hogyanjáról. (nádor) Erdélyi képzőművészek Nyíregyházán Erdélyi képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás nemrég a nyíregyházi Városi Galériában. A tárlaton két román és tíz magyar művész, Georghe Muresan, Adrián Serban-Chira, Fekete Miklós, Gaál András, Haller József, Kákonyi Csilla, Kopacz Mária, Köröndi Jenő, Márton Árpád, Sánta Csaba, Simon Endre és Simon Zsolt mutatkozik be. A Csíkszeredán, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, illetve Szovátán élő és alkotó festők, grafikusok, valamint szobrászok hatvan művet bocsátottak a nyírségi galéria rendelkezésére. A kiállítás március 1-jéig tekinthető meg. Újabb irodalmi lap Békésben Békésben megjelent a megye immár második irodalmi folyóirataként a Bárka, amelyet a művelődési minisztérium, valamint Békéscsaba város önkormányzata támogatásával a Tevan Kiadó adott közre. A folyóirat mutatványszámában országosan ismert írók, költők műveit, s interjúkat, könyvkritikákat közöl. A Hatvani Dániel által szerkesztett békéscsabai Napóra című irodalmi folyóirat megszűntét követően tavaly jelentkezett első számával a Körösvidéki Irodalmi Társaság által kiadott Sodrás, ezt követően látott napvilágot a Bárka. Mindkét megyei irodalmi folyóirat alapítványi támogatásokból igyekszik magát fenntartani. Az új lap főszerkesztője Kántor Zsolt költő, aki egyúttal a könyvkiadó főszerkesztője és a Sodrás szerkesztője is.
