Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-12 / 36. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP DOKUMENTUM 1993. FEBRUAR 12.. PENTEK Hogyan gondoskodik a kormány a nyugdíjasokról? , , , - Az átlagos emelés aránya az Netto atlag- Átlagos Év árnövekedés % kereset növekedés % nyugdíj - emelés % árnövekedéshez % nettó kér. növekedéshez % 1984 8,2 5,6 7,1 86,6 126,8 1985 6.9 8,3 5,5 79,7 66,2 1986 5,4 7,4 4,3 79,6 58,0 1987 8,6 8,1 6,7 77,9 82,7 1988 15,7 9,8 9.1 57,9 92,8 1989 17,0 16,6 11,8 69,4 71,0 1990 28,9 21,1 15,3 52,9 72,5 1991 1992 35,0 24,5 24,7 70,5 100,8 előzetes 23,0 19,5 19,5 84,8 100,0 Ismert tény, hogy a tönkretett nemzetgazdaság stabilizálásának és növekedési pályára állításának költségeit elsősorban azok a vétlen rétegek fizetik meg, akik az elmúlt negyven év hibás gazdaságpolitikájának is passzív résztvevőjeként voltak jelen, miközben a lakosság egy kisebb része (becslések szerint egyharmada) ki tudta használni a rendszerváltozás előnyeit és anyagi jólétet ért el, sok esetben komoly vagyont halmozott fel már 1991—92-ben. Ez a polarizálódás ugyanakkor további társadalmi feszültségeket gerjeszt. Szubjektíve — ha mint látni fogjuk objektíve nem is — az egyik legnehezebb helyzetben lévő csoportot a nyugdíjasok jelentik. A nyugdíjasok anyagi helyzete — mint azt a későbbiekben jövedelemstatisztikai adatokkal bizonyítani fogom — kedvezőbb, mint a fiatal gyermekes családoké általában, vagy mint a munkanélkülieké, de életkoruk, egészségi állapotuk miatt egyéni kitörési lehetőségeik korlátozottabbak — vagy egyáltalában nincsenek —, ezért helyzetük javítását szinte kizárólag kormányzati, parlamenti döntésektől várhatják. Súlyukat és számarányukat tekintve jelentős — és a tapasztalatok szerint hatékonyan lobbyzó — társadalmi csoportok jelentenek. Érdekeiket jól tudják artikulálni, s így panaszaik, követeléseik számos fórumon, s igen gyakran a sajtó hasábjain is hangot kapnak. Mindez nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy az a kép, vélekedés alakult ki, miszerint a társadalmi-gazdasági rendszerváltozás legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok. Gyakori az a vélekedés, hogy a létminimum alatt élők túlnyomó többsége nyugdíjas és általános az a vád is, hogy a jelenlegi kormány kevesebbet tesz értük, mint a korábbi kommunista kormányok. Nézzük meg, hogy statisztikai adatok tükrében mi az igazság! Hogyan alakult ténylegesen a nyugdíjasok anyagi helyzete a korábbi évekhez, illetve a társadalom egyéb csoportjaihoz viszonyítva. Elemzésem az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, valamint a Közgazdaságtudományi Egyetem és a Tárki (Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés) által végzett Magyar Háztartás Panel (1992) adatain alapulnak. dása egyfelől a megszületett gyermekek csökkenő száma másfelől azt eredményezi, hogy a fejlett ipari országok többségében jelentősen megnövekedett az időskorú, nyugdíj- korhatáron felüli népesség aránya. Ez a tendencia Magyarországon is igaz, annak ellenére, hogy a kedvezőtlen egészségi és halandósági viszonyok következtében hazánkban az átlagos élettartam inkább stagnál (sőt a közelmúltban még egyedülállóan negatív jelenségként csökkenést is mutatott), de ugyanakkor a nyugdíjasok számának emelkedése irányába hat az igen alacsony nyyugdíj- korhatár és a rokkantsági címen, illetve korkedvezménynyel nyugdíjba mentek indokolatlanul magas aránya. A fenti okokra visszavezethetően a nyugdíjellátásban részesülők száma fokozatosan emelkedett (1989 és 1992 között mintegy 30%-kal), s napjainkra a lakosság mintegy egynegyede részesül valamiféle nyugellátásban. A nyugdíjra fordított kiadások 1993-ban elérik a 360 milliárd Ft-ot, s ez az összeg az 1989-es kiadásoknak csaknem két és félszeresét jelenti. Az átlagnyugdíj négy év alatt (1989 és 1992 között) 75%-kal emelkedett 5150 Ft-ról, 9044 Ft-ra. A nyugdíjak emelkedése az utóbbi években tehát számarányát tekintve számottevő volt, de a nyugdíjasok helyzetének elemzésekor, minősítésekor nem tekinthetünk el attól, hogy időközben jelentős áremelkedések voltak, illetve nőtt az aktív dolgozók keresete is, s mindezt figyelembe kell venni akkor, amikor objektív képet szeretnénk fölrajzolni az időskorú lakosság szociális helyzetéről. Az fenti táblázat a nyugdíjak emelkedését az árnövekedés illetve a nettó keresetek növekedésének függvényében mutatja be. A táblázat adatai jól bizonyítják, hogy az átlagos nyugdíjemelés aránya a koalíciós kormányt megelőző években folyamatosan elmaradt az átlagkeresetek növekedésének mértékétől, és csak az első koalíciós költségvetési évben, 1991-ben érte el (az 1990-es költségvetést még a Németh- kormány nyújtotta be és a korábbi parlament fogadta el), illetve haladta kismértékben meg a nyugdíjemelések aránya a nettó átlagkeresetek növekedési ütemét. Az árnövekedést a nyugdíjemeléseknek egyik évben sem sikerült kompenzálnia, de mindenesetre 1991—92-ben az ellentételezés nagyobb arányban sikerült, mint a hamis nosztalgiával emlegetett 80-as évek második felében. Joggal megállapíthatjuk tehát, hogy a jelenlegi kormányzat lényegesen nagyobb erőfeszítéseket tett a nyugdíjban lévő népesség anyagi helyzetének javítására, mint elődei, de nyilvánvaló, hogy a korábbi években kialakult jelentős elmaradásokat ilyen rövid idő alatt egy általános gazdasági visszaesés, stagnálás mellett még nem sikerült, nem sikerülhetett felszámolni. A nyugdíjasok helyzetének megítélésénél figyelembe kell venni, hogy nem jelentéktelen azok aránya, akiknek nem kizárólag a nyugdíj az egyetlen megélhetési forrás, hanem a nyugdíj mellett még dolgoznak, illetve — elsősorban vidéken —, a létfenntartáshoz szükséges javak egy részét (vagy egészét) megtermelik. Másszóval a nyugdíjasok egy részének tényleges jövedelme magasabb, mint a társadalom- biztosítási statisztikákban megjelenő összeg. A jövedelemstatisztikai vizsgálatokból kitűnik például, hogy 1992 márciusában a nyugdíj mellett dolgozó nők nettó jövedelme 17 246 Ft volt, vagyis magasabb, mint a munkaviszonyban állók személyes jövedelemátlaga (KSH-adatok alapján kimutatva). A nyugdíjasok jövedelmi helyzetét az aktív keresőkhöz és a nem aktív keresőkhöz viszonyítva a következő megállapítást tehetjük: 1991 és 1992 márciusa között az aktív keresők reáljövedelem-csökkenése mintegy 7%-os volt. A nem aktív keresők körében a reáljövedelem csökkenése magasabb volt: a nyugdíjasoknál 12%, a gyeden, gyesen lévőknél 16%, a munkanélkülieknél pedig közel 50%. A nyugdíjak és az egyéb szociális támogatások emelése ellenére tehát a társadalom egészéhez viszonyítva az inaktív lakosság helyzete az átlagosnál jobban romlott, ezen belül azonban a nyugdíjasok jövedelmi viszonyai a nem aktív lakosságon belül még mindig viszonylag kedvezőnek nevezhetők. A nyugdíjas réteg relatíve jobb pozícióit bizonyítja a létminimum alatt élő népesség összetételének vizsgálata is. A különböző létminimum-számítások egybevetése alapján azt mondhatjuk, hogy a teljes népesség 20-25% körüli aránya van a létminimum alatt. Az országos átlagon belül az aktív keresőknél ez az arány 20% körüli, a munkanélkülieknél 45%, a gyesen, gyeden lévőknél 39%, míg a nyugdíjasoknak 17%-a él a létminimum küszöbén, illetve az alatt. A nyugdíjasok viszonylag kisebb aránya is arra mutat — amit más vizsgálatok is megerősítenek —, hogy a létminimum alatti szint alapvetően a gyermekszám függvénye. Nem igaz tehát a gyakran hangoztatott — de tudományosan alá nem támasztható — megállapítás, miszerint a nyugdíjasok tömegei a létminimum alatt élnek, illetve más megközelítésben, hogy a létminimum alatt élők túlnyomó többsége a nyugdíjasok közül kerül ki. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy kisebbíteni kívánnám a nyugdíjas korú, nyugdíjból élő lakosság megélhetési gondjait, sokszor valóban nehéz helyzetét. Azt kívántam kizárólag bebizonyítani, hogy a múlt súlyos öröksége ellenére — alacsony keresetek, alacsony nyugdíjak, elmaradt valorizálás — a jelenlegi kormányzat (elődjével ellentétben) lehetőségeit szinte meghaladó erőfeszítéseket tett a nyugdíjasok helyzetének javítására, a nyugdíjak vásárló- értékének emelésére. Az 1991—92-ben megkezdett nyugdíjemelési gyakorlat a társadalombiztosítás anyagi lehetőségeinek. mozgásterének beszűkülése miatt hosszú távon nem folytatható. Az 1993-ra rendelkezésre álló összeg lehetővé tesz egy 14%-os emelést, de nagy valószínűséggel már nem fedezi a korrekciós emeléshez (régebben megállapított nyugdíjak elmaradásának mérséklésére szolgáló) szükséges többletkiadást. Úgy vélem, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása, az elvi és finanszírozási kérdések újragondolása már nem várathat magára. Dr. Pongrácz Tiborné Az átlagos élettartam kitolóHangszórós autó a Bem téren 1956 októberében Ki volt Kunszery Gyula? Húsz évvel ezelőtt hunyt el Kunszery Gyula újságíró, a Magyarság, a Magyar Nemzet és az Uj Ember munkatársa. 1926-ban, 20 évesen jelentkezett első verseivel. Később a Magyar Nemzet hasábjain bátran és következetesen küzdött a hitleri ideológia képviselői, a nácizmus hazai szálláscsinálói ellen. A világháború után a kommunisták ennek ellenére a „klerikális reakció” képviselőjének tekintették. 1945-től az Új Ember című katolikus hetilapban az irodalmi rovatot szerkesztette. Belépett a Ba- rankovics-féle Demokrata Néppártbá, és a koalíció szétveréséig annak országgyűlési ' képviselője volt. Munkásságának felívelő szakasza erre az időszakra esett. Harcolt a keresztény magyar kultúráért és eszmeiségért, a keresztény értékeket romboló, úgynevezett szocialista erkölcs térhódításával ellen. Bátran bírálta Szent-Györgyi Albertet is, amikor a tudós a csepeli munkásakadémián megkérdőjelezte Isten létezését. 1947-ben úgynevezett költői levéllel szállt szembe a hitoktatás visszaszorításához vezető fakultatív hitoktatást támogató Ortutay Gyulával. (bánó) Költői levél Ortutay Gyulához Miniszter Úr, kedves Barátom! engedd meg, hogy magázzalak, oly nagy köztünk a rangkülönbség, gerinces Ön s én ázalag. Ön mondó, hogy már készülőben egy újabb törvény-tervezet, mely minket a fakultatives hitoktatáshoz elvezet, s Ön ezt helyesli hirdetvén, hogy a lelkiismeret szabad. (Ez alapon Rousseau törölné az összes többi tárgyakat!) Henrik királynak büszke trónért Páris megért egy szentmisét, de bársonyszék és szabad hittan, hát ez sem éppen semmiség! Magyar műveltség vallás nélkül? Miniszter Úr, nevetni kell, hiszen az egész kultúránkat a keresztkútnál kezdtük el. Az első kedves gügyögésünk a mély hitünkre')! mond regét, az „ysa pur es chomuv vogmuc” s a königsbergi töredék, a példázatok, szép legendák, a siralmak és himnuszok... S Balassi két szerelmi dal közt bünbánatos zsoltárt susog. Aztán a magyar szellem-élet tovább a hit körül forog, erről vitáznak szenvedéllyel Pázmány s a prédikátorok. Zrínyink hatalmas eposzához a Szent Szűztől kért ihletet s egy délceg bécsi gárdahadnagy a vallásról hölcselgetett, s törékeny testtel, rossz tüdővel, amely sípol, liheg, zihál, a lélek halhatatlanságát hirdette jó Vitéz Mihály, majd Berzsenyi az Istenséghez zengett fohászos hála dalt és Kölcsey meg úgy könyörgött, hogy „Isten áldd meg a magyart!” És Arany János azt kívánta, — ez nem hazugság, nem rege — hogy kis kacsóit összetéve imádkozzék gyermeke. De hallgassuk meg tán Petőfit, a Szabadságnak dalnokát, az Istenünkre esketett fel, hogy nem leszünk rabok tovább. Hitünk ősi lombos fáját nem érte semmi hervadás, tragédiáját Úr szavával fejezte be a nagy Madách. Aranykötésü imakönyvről dalolt Reviczky boldogan, s az Illés tüzes szekerével Adynk az ég felé rohan. Itt minden művész, mint a Jákob az angyalokkal vív tusát, hadd említsem csak Liszt miséit és Munkácsynak Krisztusát... Hát mindezért bizony honunkban tompult az agy, fakult a szív, ha vallásunknak oktatása csak amolyan fakultativ. Magyar kultúra vallás nélkül ott lenne, ho! a módi jó izraelita. — Miniszter Uram, Önt várja már a rádió. Ad d i o! Kunszery Gyula.
